Street Racer STR motoros kesztyű a MotoZemtől

Égések és bénázások

A gond pont abból adódott, hogy behúzott kuplunggal szoktam indítani...motor indul, kuplung elenged és hát a többit már tudjuk...
Sajnos ösztönről nálam még nem beszélhetünk (azzal a kemény nagyjából 20-30 km-el ami mögöttem van), de azt hiszem igen olcsón megúsztam és most már figyelni fogok rá egy életen keresztül ez tuti :D
 
Ilyenek ezek a szivatós motorok. Szivatnak :D (bocsi :D)
Javaslom, hogy fel se ülj rá, de még a sztendert se hajtsd fel (szép is lenne, ha nem ülnél rajta :D) így ha sebességbe hagyod, vagy más, meg se fog nyikkanni.

na pont ez az, nekem úgy jött le a sztori, hogy az oldaltámaszról ugrott le a motor, mert sebességben volt... :eek:
 
Ilyen gyorsan még sosem ért le a lakásból :D Bár azt hiszem sarkallhatta az is ahogyan kétségbeesetten üvöltöztem, hogy miért nem szóltál??!!!?Én sosem hagyom egyesben!!!!!!!!!!!
Szegény, pedig nem tehetett róla, utána bocsánatot is kértem tőle....csak kicsit megijedtem és ezt nem túl nőiesen nyílvánítottam ki :D:D
 
bár most hogy belegondolok, tényleg nem feltétlenül szériafelszerelés ez a dolog a Kawákon... a suliban, ahol a jogsit csináltam (saját motorral), egy Kawasaki ER 5 volt az iskola tanulómotorja és a srác, akivel párban jártunk, egyszer elkérte egy körre a Baglyot... mikor visszaért, kitette üresbe, lerúgta a sztendert - majd döbbent arccal konstatálta, hogy lefulladt a motor, mert a Kawában, amivel eddig járkált, ez nem volt benne... (én meg még szívattam is, rémült arccal vontam kérdőre, hogy most mit csinált, mitől állt le a motorom, úristen, mi lesz most, tönkretette... :D :D :D )
 
Hm én nem is tudtam, hogy van ilyen :D Az kawánál is normális, hogy egyesbe azonnal lefullad ha elfelejtem a támasztót (lásd a mostani bénázást :D), de üresben nem zavartatja magát...és hát behúzott kuplunggal simán beindul támasz ide vagy oda....
 
na, ezt meg én nem tudtam... észbe vésem, ha valaha Kawán motoroznék... :)
 
A régebii Ducatikon volt ilyen para, hogy ott nem volt mikrokapcsoló. Simán elindult az ember fia, persze éppen valami kanyargós útra egy parkolóból vagy hasonló és jobbra fordult ki. Az első balosnál aztán jött a meglepi és a pofára esés. Azt hiszem valaki bele is halt, hogy felszúrta magát a saját sztenderére.

Amikor megvettem a motort simán csinált olyat, hogy leállt a sztender kihajtásra, üresben. Egy kis kontakt spray csodákra képes :D De többször mentette már meg a hülye fejem ez a feature. Pedig nekem még külön is sztender lámpám is van a műszerfalon, szép sárga pötty. Lófaszt se szoktam nézni :D
 
Én amúgy nem is értem, amit Witch írt, pontosabban , csak nem tudom jól értem-e...A te motorod azt sem engedi, hogy beindítsd, amíg fel nem hajtod az oldalsztendert?:eek:
 
Én amúgy nem is értem, amit Witch írt, pontosabban , csak nem tudom jól értem-e...A te motorod azt sem engedi, hogy beindítsd, amíg fel nem hajtod az oldalsztendert?:eek:
nem, igazad van, hülyeséget írtam. Üresben be tudom persze indítani, de ahogy sebességbe teszem, már le is áll... és az autósiskolás srác is sebességben tette le a sztendert és utána akarta leállítani, de addigra már nem kellett, mert leállt magától... teljesen összezavartál a sztenderről leugrós motorod sztorijával :D :D :D
 
:D:D Bocsi...
Ez viszont így kawánál is megvan...pont ezért ugrott le!
Mert ugye egyesben volt hagyva, én meg kuplunggal indítottam, és utána csak simán eleresztettem a kuplungot. A gép pedig úgy fulladt le, hogy még bakkecskézett egyet előtte, ami elég volt ahhoz, hogy maga alá hajtsa a sztendert.
Szóval ha sebességbe teszel egy kawát sztenderrel, az bizony le fog állni és ebben az esetben viszont nem tudom a srác ER5-e teljesen rendben volt-e :D
 
Nekem is volt a múltkori elindulásnál élményem...Lőrincen amikor találkoztam a mocis barátnőmmel és dumáltunk. A helyi postás fiú megállt a bringával és elkezdett megállás nélkül beszélni hozzánk.JA micsoda nagy motor és csajok a motoron...hűűű ha. Nem lehetett lelőni.Mondom induljunk mert ránk sötétedik. Szívatóra tettem a mocit aztán kuplunk behúz indítanám...nem indul:eek:mondja a Rita mi van?..nem értem?Lehet mert a lábtartó lent van...de mondom attól még be lehet indulnia...NA mindegy felhajtom a lábtartót próbálom nem megy:eek: hát ez nem tréfa le akarok szállni...kicsit mozdulok mire lassan gondolkodom...oppp valami nem stimmel a motor húz oldalra.. nehezül a kormány???OOO ooo nézek le a lábtartó nem lett visszahajtva.Csak szépen nézek előre mögöttem a postás a biciklin Rita a motoron hátra már nem fordultam feléjük.Csak mondogatom egyre hangosabban fogjatok meg!Fogjatok meg!!!Hátul tartsátok:confused:És akkor megtartottak és a lábtartót lehajtottam!Na ennyi elég a postásból...Menjünk mert a fecsegése teljesen elvonta figyelmem.A motor valószínűleg több üzemanyagot szívott fel a párom szerint ezért csak a gázkar meghúzásával indult be...Szívató visszatol és már mentünk is....:csam:
 
jéééé... a Kawában nincs benne az indításgátlás lerakott sztendernél? :eek:
Mindazonáltal szerelőtől kapott jótanács, ami autóra is érvényes: MINDIG (még ha üresben van is) behúzott kuplunggal indíts, így az önindítót (=akkumulátort) is kíméled, nincs terhelés alatt a motor, könnyebben megforgatja az önindító... és ha már a kuplungot húzod, akkor hátha kiengedés előtt mégiscsak rápillantasz ösztönből az üresjelzőre és nem játszik kengurut a vas... ;)
Az enyémben például nincs, sajna rendszeresen elindulok lehajtott sztenderrel.
És behúzott kuplunggal is ugrik egy kicsit indításkor, ha egyeseben van. Nem annyit, hogy veszélyes legyen, épp csak akkorát, hogy szívrohamot kapjak.
 
Benne van hacsak valaki ki nem buherálta!
 
Az enyémben például nincs, sajna rendszeresen elindulok lehajtott sztenderrel.
És behúzott kuplunggal is ugrik egy kicsit indításkor, ha egyeseben van. Nem annyit, hogy veszélyes legyen, épp csak akkorát, hogy szívrohamot kapjak.

Nekem sincs mióta megvan (godolom idejekorán elhalálozott a kapcsoló). Az ugrás is megvan, először engem is megijesztett, azt hittem, baja van a kuplungnak...
 
Nekem sincs mióta megvan (godolom idejekorán elhalálozott a kapcsoló). Az ugrás is megvan, először engem is megijesztett, azt hittem, baja van a kuplungnak...

Nem veszélyes ez?
Mi férjemmel pont azt beszéltük, még jó, hogy ezt valaki anno kitalálta, mert bizony mindkettőnk hajlamos lenne elindulni lent hagyott sztenderrel és nagyon nem lennénk rá kíváncsiak mi történne, ha ezt a gép engedné is....
 
Én szerencsére ritkán indítok nyélgázzal, így hamar felfigyelek a gyanús, karcos hangra. Szerencsére még semmibe nem akadt bele, nagyon remélem, hogy ez így is marad:S
(viszont többször is pánikszerűen ellenőriztem már, hogy nincs-e véletlenül lent. Olyankor persze soha.)
 
Én szerencsére ritkán indítok nyélgázzal, így hamar felfigyelek a gyanús, karcos hangra. Szerencsére még semmibe nem akadt bele, nagyon remélem, hogy ez így is marad:S

Velem is előfordult már, ugyanígy következmények nélkül. De egyébként benne van az indulási procedúrámban, hogy felhajtom, mielőtt indítanék. Csak ha valami megváltozik (pl. beszélnek hozzám, vagy el kell rakni valami extra cuccot), és eltereli a figyelmem, akkor megesik az ilyen. Felszállás előtt viszont nem vagyok hajlandó felhajtani, billegjen fél lábon tartva a motort, akinek hat anyja van... állhatok lejtőn, sárban, akármi. Vagy akár a túloldalról szállok fel, mert onnan van hely. Nem praktikus.
 
Erősen gondolkodóba estem az eseteiteket olvasva és arra jutottam, hogy én még sosem jártam így Subával. Az ok egyszerű, sztenderen nem indít egyesben, csak üresben. Mákom van. :D úgy már jártam, hogy behúzott kuplunggal álltam egyesben, sztender kilök, motor leáll. Ott agyaltam, hogy oké, le akartam állítani, de most mi van, hát én még hozzá sem nyúltam se a vészleállítóhoz, se a kulcshoz? Ja! Sztender. :)
 
A kawa sem indít egyesben, csak sajnos jól nevelt leányzó módjára behúzott kuplunggal indítottam és hát úgy már nem ellenkezett, csak akkor amikor ráengedtem (úgy gondolván üresben van). Na arra ugrott egy szépet és lefulladt. Amúgy valószínűleg ha aszfalton állok megúszom a dőlést, de a murván elég volt neki, hogy csak egy kicsit elmozdult alóla a sztender.... :(
Ilyet remélem soha többet nem sikerül művelnem. Viszont abban biztos vagyok, hogy a "felülök -egyes - lefullad - indít -egyes -lefullad (mi a :karomkodik2: van már?)....jaaaaa hogy lent maradt a sztendeeeeer ":heureka:esemény még számtalanszor elő fog velem fordulni :D
 
Legújabb blogbejegyzések

CsamShop kendők

Back
Oldal tetejére