Versek

sp1szacsa írta:

Vagyok, ha kellek

Zord hideg csillagos ég alatt áztam s fáztam,
Te jártál gondolatimban gyönyörű virágszálam!
Jeges szél fú s így készít bajszomra rút jégvirágot,
De szívemben őrzöm tested melegét mint édes álmot.
Hideg csendben vagyok itt, fagyban s egymagamban,
Megküzdve, jéghideg széllel csupasz rőt nyakamban.
De sokat próbált árva lelkemet nem fagyasztja el...
Mert gyönyörű szemednek fényét abban rejtettem el!
Magamban halkan álmodok egy csendes kis világot,
Hol mindig süt a kegyes nap s a hideg nem ad jégvirágot...
S kedvesem nem csak fázó kihűlt testem melengeted,
Hanem mindig ott állok melletted s vagyok , ha kellek!

SzaCsa

Tegnap éjjel született fagyos kézzel írva egy Hölgynek akit különösen kedvelek...

Kattints a kibontásához...

Már biztos uncsi ilyeneket hallani, de akkor is szép...

Rokona vagyok....

Rokona vagyok…
A halálnak két útja van az egyik az elmúlás a másik a szerelem
Jómagam mindkettőt különös szorgos, elvakult kéjjel keresem
Az egyik kedves és gyötrő a másik éles és visszafordíthatatlan
Talán engem sem taníthatott a nagy szentírás hasztalan
Rég nincs szép kedvesem sem gyolcs vászon szemfedelem
Akiben mély, hosszú bús álomra hajtaná balga, árva fejem
Ismerem Őt kit társammá fogadnék s látja hamvadó tüzemet,
S így még mindig gyenge szívünk, egy más mellett szédeleg.
Talán van mód, hogy vérző szíve engem is meglásson
S velem egy másik szebb s jobb világot megváltson,
Tán egyszer hamvas kis kezét a kezembe zárjam,
Bizonyvást szép szeme tükrében jómagamat lássam.
Érzem itt mélyen legbelül, hogy csak Ő az ki kell nekem
De nem adom fel, míg az ördög nem viszi árva lelkem.
Mert a jólelkű glóriás angyalok rám nem pályáznak
Hiszen rokona vagyok én a vén veresseggű ördög fiának….

SzaCsa

Mélabús kettősség tapasztalható e remek kis versikében, mely tükrözi az író lelkiállapotának folyamatos változásait...de egyben benne van a rejtőzködő, pozitív jövőbe vetett hit, mely kiutat kínál a pillanatnyi érzelmi válságból.

A verset az teszi igazán nagy művé, hogy egyszerre tartalmaz személyes és általanos igazságokat. Ezt már a felütésnél érzékelhetjük, a költő kétszer szólítja meg a bocit, és ezzel tudatja velünk, hogy valójában nem egy, hanem két bociról van szó. Az egyik boci természetesen a költő, akinek szerelmi bánata van.
Feltűnő, hogy az első szerkezeti egységben egyáltalán nem találhatók meg az igék, már ez is a leülepedettség, elhagyatottság érzetét kelti bennünk. De ezt csak fokozzák a két sorban halmozottan előforduló oppozíciók.
A két sor már önmagában is oppozíciót alkot (van egy boci, aki tarka, de nincsen se füle se farka), a 'füle' szó magashangrendűsőge is éles ellentétben áll a 'farka' szó mély hangrendűségével, a 'tarka' szó pedig önmagában alkotja a legerősebb oppozíciót, hiszen egyszerre fehér és fekete. Ennyi ellentét nem lehet véletlen, és nem is utalhat másra, mint a szerelem természetének kettősségére, ami Catullus óta minden jelentős szerelmes vers sajátja. Egy embert látunk magunk előtt, aki bár 'tarka', vagyis a költőiség minden szépségével, rútságával, örömével, bánatával fel van ruházva, mégis hiányérzete van. Ez a hiányérzet minden beteljesületlen szerelem sajátja, a kedvese nélkül a költő sem érzi teljes embernek magát, és ezt vetíti elénk nagyon találóan egy fületlen és farkatlan boci képében.

Te Zp...mér másolsz ki verselemzést a netről???? Gyanús volt nekem,hogy szacsa nem bociról írt, így hát rákerestem az irományodra. MÁSOLTAD!!!!
Innen:http://dew3yl.wordpress.com/2009/02/

a csattanó a legjobb az egészben!

Vickey írta:

a csattanó a legjobb az egészben!

Kattints a kibontásához...

Köszönöm Viki drága memorizáltam az értékelésedet

Sixtee írta:

Te Zp...mér másolsz ki verselemzést a netről???? Gyanús volt nekem,hogy szacsa nem bociról írt, így hát rákerestem az irományodra. MÁSOLTAD!!!!
Innen:http://dew3yl.wordpress.com/2009/02/

Kattints a kibontásához...

Volt benne boci csak te nemtudsz a sorok között sem olvasni sem motorozni!
Olvasd el mégegyszer alaposabban és nemárt ha van melletted egy ópium pipa is közben!

Hosszan? Csendben?


Talán majd egyszer, ha újra eljövök közétek,
Rongyos gönceimben meg sem ismernétek.
A szegénységet hoznám néktek ajándékba!
S mellé örök egészséget adnék ráadásba!

S ti barátim lehet nekem nem is örülnétek.
Pedig tudjátok milyen kincset adnék tinéktek?
Ez többet érne mint minden ország aranya!
Mégis koldusok lennétek, de azok leggazdagabbika.

S látnátok leprást, pestisest, rákost gazdagon!
Ti élnétek spártaian szegényen és szabadon.
Kóroknak tudorát nem látnátok nap mint nap,
Éltetek sanyarú lesz, de hosszú, szép és igaz....

Talán majd egyszer, ha újra eljövök közétek,
Rongyos gönceimben meg sem ismernétek.
Ti sem tudjátok, milyen kór lakik itt bennem?
S titkon várok egyedül, hosszan, csendben...

SzaCsa

A Mának…

A Mának…

Mindazt, mihez kedved van, most tedd meg!
Ne tagadd meg magadtól a bort, szerelmet…
Védd meg azt ki igazán hűen téged szeret,
De ne igyál seprűs lőrét, mert attól fáj a fejed
Fáj az érző szív is mikor szerelemtől gyenge
Harmatos hajszálon függ először epedezve
S majdan ha az idő megnöveszti gyökerét
Erős vár lesz az, de nem gúzs, hanem erény

Csodás érzés ám szerelmesnek lenni!
Csak kár, hogy nem minden ember érzi
Mert van, mikor fáj, s rútul belül megéget
S van, egy két ember ki ezen nevetgélhet
De bátran ide vetem, hogy szeretem őt…
Csodás szép kedvesem az egyetlen Nőt.
S olykor remegek, éjjel álmok közt agyalva
Ő szeret-e, s megbízik-e bennem a Férfiba

S mostan borral mondanék hasonlatosságot,
Nem kicsinylően, de mindkettő mellet kiállok.
Mi tüzes, mint szép kedvesem s nem álnok.
De fejembe szál gyorsan, ha nem vigyázok.
A szerelem s jó bor mi csupán kell nekem
Mert ez, mi hajlamos bódítani balga fejem
S remélem életemben nem lesz másnap
S bódulok bortól s szerelemtől a mának…
[FONT=&quot]
SzaCsa
[/FONT]

Úgy látom Csaba, homlokon csókolt a Múzsa!:jo

Nem Évci csak megfogta a kezemet....
Bele sem merek gondolni, ha megcsókol akkor mi lesz....

sp1szacsa írta:

A Mának…

Mindazt, mihez kedved van, most tedd meg!
Ne tagadd meg magadtól a bort, szerelmet…
Védd meg azt ki igazán hűen téged szeret,
De ne igyál seprűs lőrét, mert attól fáj a fejed
Fáj az érző szív is mikor szerelemtől gyenge
Harmatos hajszálon függ először epedezve
S majdan ha az idő megnöveszti gyökerét
Erős vár lesz az, de nem gúzs, hanem erény

Csodás érzés ám szerelmesnek lenni!
Csak kár, hogy nem minden ember érzi
Mert van, mikor fáj, s rútul belül megéget
S van, egy két ember ki ezen nevetgélhet
De bátran ide vetem, hogy szeretem őt…
Csodás szép kedvesem az egyetlen Nőt.
S olykor remegek, éjjel álmok közt agyalva
Ő szeret-e, s megbízik-e bennem a Férfiba

S mostan a borral mondanék hasonlatosságot,
Nem kicsinylően, de mindkettő mellet kiállok
Mi tüzes, mint szép kedvesem s nem álnok.
De fejembe szál gyorsan, ha nem vigyázok.
A szerelem s jó bor mi csupán kell nekem
Mert ez, mi hajlamos bódítani balga fejem
S remélem életemben nem lesz másnap
S bódulok bortól s szerelemtől a mának…

[FONT=&quot]SzaCsa[/FONT]

Kattints a kibontásához...

Sajnos nem engedte, hogy elismertséget adjak... Akkor így: Kimondod és kiállsz mellette. Le a kalappal, fantasztikus krapek vagy...

Élet?


Tik-tak. Tik. Tak.
Reggel, kelni kell,
Indul a színház.
Álarcot fel.
Mintha minden rendben lenne.


Tik-tak. Tik. Tak.
Kávé, meló indul.
Mindig ugyan az.
Mosoly képemen.
Mintha minden rendben lenne.


Tik-tak. Tik. Tak.
Végre otthon.
Álarc lehull.
Fáj, fáj, fáj, fáj!
Semmi sincs rendben.


Tik-tak. Tik. Tak.
Pihi, net, TV.
Műsor nem kell.
Fejből megy a program.
Ledarál a rutin.


Tik-tak. Tik. Tak.
Újra este.
Aludni kéne.
Holnap újra színház.
Újra játszom, hogy jó.

egy régi szerzemény tizenéves koromból...

A remény az utolsó, mi elhagy téged
Ha a sors kegyetlen hozzád
És úgy érzed, már nincs miért élned
Egyetlen kis fénysugár áttör a sötéten
Bevilágít megtört szíved ablakán
És rájössz, mégis érdemes élned.

Évci ez naggyon jóóó rossz az, aki rosszra gondol... na, ki nem rossz itten?

ahha úszás ja....

Miért pont Ő?

Mi az a jó, mi elszakított tőlem?
Mi az új esély, mit máris benne látsz?
Mi az a kincs, mit ő adott hisz én nem,
Amit végig hittem, hogy itt is megtalálsz
Őrültség nem más,
Mégis akarom, tudni akarom,
Hogy ha mindez az én hibám

Mondd miért pont ő foghat éjjel át?
Miért ő vigyázhat rád?
És bízhat benned bárhol jársz
Miért pont ő bújhat jól közel?
Miért én veszítlek el?
És bennem nem hiszel.

Buta a vágy és még butább a kérdés,
Hisz tudom nem lehet jobb senki senkinél,
De minden nap fáj, hisz tébolyít az érzés,
Hogy nálad megszakadt, mi bennem máig él.
Őrültség nem más,
Mégis akarom, tudni akarom,
Hátha mégis az én hibám.

Mondd miért pont ő foghat éjjel át?
Miért ő vigyázhat rád?
És bízhat benned bárhol jársz
Miért pont ő bújhat jó közel?
Miért engem árulsz el, és bennem nem hiszel..

Miért én veszítlek el?
Miért én veszítlek el?

[SIZE=+1]NAPTÁR [/SIZE]

JANUÁR

Későn kel a nap, teli van még
csordúltig az ég sűrü sötéttel.
Oly feketén teli még,
szinte lecseppen.
Roppan a jégen a hajnal
lépte a szürke hidegben.

1941. február 5.


FEBRUÁR

Újra lebeg, majd letelepszik a földre,
végül elolvad a hó;
csordul, utat váj.
Megvillan a nap. Megvillan az ég.
Megvillan a nap, hunyorint.
S íme fehér hangján
rábéget a nyáj odakint,
tollát rázza felé s cserren már a veréb.

1941. február 21.

MÁRCIUS

Lúdbőrzik nézd a tócsa, vad,
vidám, kamaszfiús
szellőkkel jár a fák alatt,
s zajong a március.
A fázós rügy nem bujt ki még,
hálót se sző a pók,
de futnak már a kiscsibék,
sárgás aranygolyók.

1941. február 26.

ÁPRILIS

Egy szellő felsikolt, apró üvegre lép
s féllábon elszalad.
Ó április, ó április,
a nap se süt, nem bomlanak
a folyton nedvesorru kis rügyek se még
a ös ég alatt.

1939. március 12.

MÁJUS

Szirom borzong a fán, lehull;
fehérlő illatokkal alkonyul.
A hegyről hűvös éj csorog,
lépkednek benne lombos fasorok.
Megbú a fázós kis meleg,
vadgesztenyék gyertyái fénylenek.

1941. február 25.

JÚNIUS

Nézz csak körül, most dél van és csodát látsz,
az ég derüs, nincs homlokán redő,
utak mentén virágzik mind az ákác,
a csermelynek arany taréja nő
s a fényes levegőbe villogó
jeleket ír egy lustán hősködő
gyémántos testü nagy szitakötő.

1941. február 28.

JÚLIUS

Düh csikarja fenn a felhőt,
fintorog.
Nedves hajjal futkároznak
meztélábas záporok.
Elfáradnak, földbe búnak,
este lett.
Tisztatestü hőség ül a
fényesarcu fák felett.

1940. június 12.

AUGUSZTUS

A harsány napsütésben
oly csapzott már a rét
és sárgáll már a lomb közt
a szép aranyranét.
Mókus sivít már és a büszke
vadgesztenyén is szúr a tüske.
1940. július 21.

SZEPTEMBER

Ó hány szeptembert értem eddig ésszel!
a fák alatt sok csilla, barna ékszer:
vadgesztenyék. Mind Afrikát idézik,
a perzselőt! a hűs esők előtt.
Felhőn vet ágyat már az alkonyat
s a fáradt fákra fátylas fény esőz.
Kibomló konttyal jő az édes ősz.

1940. július 15.

OKTÓBER

Hűvös arany szél lobog,
leülnek a vándorok.
Kamra mélyén egér rág,
aranylik fenn a faág.
Minden aranysárga itt,
csapzott sárga zászlait
eldobni még nem meri,
hát lengeti a tengeri.

1941. február 7.

NOVEMBER

Megjött a fagy, sikolt a ház falán,
a holtak foga koccan. Hallani.
S zizegnek fönn a száraz, barna fán
vadmirtuszok kis ősz bozontjai.
Egy kuvik jóslatát hullatja rám;
félek? Nem is félek talán.

1939. január 14.

DECEMBER

Délben ezüst telihold
a nap és csak sejlik az égen.
Köd száll, lomha madár.
Éjjel a hó esik és
angyal suhog át a sötéten.
Nesztelenül közelít,
mély havon át a halál.

1941. február 11.

Radnóti Miklós