Gondoltam miért ne Hiszen az emberben ott lészen gondolat, s érzés, mely külömböző formában jő elő. Kint fagyos az éj, S még is lelkemben Vágy, hit S remény útjára kél. Álmok melyek szívemben élnek, S el jő a nap, mikor valóság útjára lépnek. S gyerekkori álom valóra váll, S lelkem szabadság szárnyán száll.
Ez szép volt!Én is tudok egy csomó verset meg idézetet,csak persze,hogy most nem jut eszembe egy sem.
Köszi Nekem is szanaszét vannak a verseim. Párat egy kis füzetbe írtam és pár a web oldalamon van, ami persze megint nem elérhető
" Jennynek hívták, szőke volt és éhes, s a szállodában üveget mosott, hol elhamarkodott szeretkezések szagát árasztották a bútorok. S mikor szitkokkal teltek meg az éjek, s csiklandott ringyók részeg sikolyával: ő a hajóra gondolt nyolc ágyúval s tizenhét vitorlával. S ha ágyazni ment, mert már a párok vártak, vagy hajnaltájt meleg vizet hozott: megtörtént néha, hogy egy vendég vasárnap markába titkon egy dénárt nyomott. Ilyenkor mindig némán megköszönte alázatosan vézna mosolyával, és a hajóra gondolt nyolc ágyúval s tizenhét vitorlával. És éjjel, ha kiment a folyosóra, egy-egy éhes hím gyakran rálesett, ki ott mindjárt a bűzhödt kőpadlóra teperte le: s ő mindent engedett. S mikor a férfi vállait harapta, s mellét kereste borgőzös szájával: ő a hajóra gondolt nyolc ágyúval s tizenhét vitorlával. S egy délben zaj támadt a tengerparton, s találgatták mindnyájan az okát, de ő felkacagott az utcasarkon, és még otthon is nevetett tovább. S hogy mosogatni hívták a konyhába, a tányérokat eltolta karjával - és a hajóra gondolt nyolc ágyúval s tizenhét vitorlával. S mikor félreverték a vészharangot, s a kikötőben üvöltött a nép, ő lassan elfütyült egy hosszú tangót és hófehérre mosta a kezét, s új ruhájában a párkányra hágott, s a tengert nézte gonosz mosolyával, hol a város előtt egy hajó állott, nyolc ágyúval és tizenhét vitorlával. S a hajó nyolc ágyúval lőni kezdte rőt bombákkal akkor a várfalat, és nem maradt, mikor leszállt az este, kastély a várban s ház a vár alatt, ledőlt a bazár, a fárosz és a zárda, s a bronzoszlop a helytartó szobrával, és nem maradt, csupán egy piszkos szálló nyolc ággyal és tizenhét utcalánnyal. De ő még mindig az ablaknál állott, s az éjszakába egy dalt énekelt, és reggel a matróznép partraszállott, és minden embert sorra láncra vert. És akkor a hajósok vezetője így szólt hozzá: "Kalózok szeretője, kit öljünk meg kívánságod szerint?" S ő azt felelte: "Mind!" S a tengerparton aznap alkonyatra minden fán ötven ember lebegett, és szemüket a héják csőre marta, mint lógombócot éhes verebek. S a hajó, míg a hullák rút farával halotti táncot járt az est szele, nyolc ágyúval s tizenhét vitorlával eltűnt vele."
én szeretem Romhányit,ez a kedvenc versem tőle,kívülről fújom..a legjobb amikor nagyon részegen adom elő... Monoton üget a süppedô homokon a sivatag lova, a tétova teve tova. Hátán rezegve mozog a rozoga kúp alakú púp. A helyzete nem szerencsés. Apró szemcsés homokkal telve a füle, a nyelve. Sóvár szemekkel kutat kutat. Még öt-hat nap kullog baktat. Az itató tava távol, s oly rettentô messze még az oázis. Erre utal az alábbi fohász is: - Tevék ura! Te tevél tevévé engem eleve, Teveled nem ér fel tevefej tétova veleje. Te terved veté a tevevedelô tavat tavaly távol, de tévednél, vélvén, vén híved neved feledve elvetemedve vádol. Nem! Vidd te tevelelkem hovatovább tova, mivel levet - vert vederbe feltekerve - nem vedelve lett betelve a te tevéd szenvedelme. Te nevedbe legyen eme neveletlen tevetetem eltemetve!
Ez gyerekkori nagy kedvenc, szerintem mindenki ismeri: Bóbita Bóbita, Bóbita táncol, Körben az angyalok ülnek, Béka-hadak fuvoláznak, Sáska-hadak hegedülnek. Bóbita, Bóbita játszik, Szárnyat igéz a malacra, Ráül, igér neki csókot, Röpteti és kikacagja. Bóbita, Bóbita épít, Hajnali köd-fal a vára, Termeiben sok a vendég, Törpe-király fia-lánya. Bóbita, Bóbita álmos, Elpihen õszi levélen, Két csiga õrzi az álmát, Szunnyad az ág sürüjében.
Paul Verlaine: A Lila BudoÁrban, (1830) Még egy kurvás vers: Istennek hála, este lett, mutasd meg barna testeded, mert itt az alkalom, amelyre várva vártam e lila budoárban, a sárga pamlagon. S félig meztelenre vetkőztél, add kezembe kis, kurta válladat, míg mellbimbód, szerelmem, kemény, hegyes, eperszem, ha ajkad rátapad. Ingecskédet, lehúzom, és egyre lejjebb csúszom hasadon, köldököd porcelán csészéjéhez, s aztán lágyékod édes hajában fölnyögök. - "Még, még, még, még, még" - mondod, mikor szétnyíló combod nyakamba öleled. - "Még, még, még, még" - zihálod, ahogy elémbe tárod, megringatod s riszálod felborzolt öledet. S mert rám is gondolsz néha, finom, keskeny és léha kezeddel, asszonyom, áldást osztón, szerényen oda kapsz, hol szemérmem ágaskodik kevélyen, mint egy vörös torony.
TEEEEE írtad?????? (van egy motoros haverom, akiről kiderült, hogy a mellesleg.hu-ra ír erotikus-szexelős novellákat...jó poén)
Csak mielőtt bíráskodnék NaNa műve felett.... tinédzserkoromban kb 7-8éve ezzel a blablával szakítottam egy fiúval...-én írtam, majdnem vers, rímek nincsenek, de nem érnek ki a sorok a lap széléig szóval ez is vers.. Láttalak. Ott voltál. Ott voltam. S ott volt mindenki. Fényes bakelitek pattogtak. Kiszökött az utolsó könnycsepp is a szememből érted. Elszalad az idő, Gyorsan és észrevétlenül, Ahogy szokott. Láttam, ahogy táncoltál. Mosolyod annyira volt őszinte, Mint a sültmalacnak a tányéron. Nem volt citrom a szádban. Volt helyette homok. Homok mindenhol. Bennem is. Élettelen, Lényegtelen, lélektelen, Oldhatatlan, Örök. S nem volt nálam a homokozólapátom. Pedig játszottam volna, mint mindig. Mert a játék jó, a játék fejleszt. El tudtam benne veszni, s tudtam Ennnyi csupán a sorsunk. A Tiéd és az enyém. Építettem, alkottam. Szépítettem s tartottam. Független játék. Hatalomról, érzésekről. Könnyű volt játszani. Mert alkottam. Kérdéseket és válaszokat. Azt hittem, hogy tudod az egyenletet, S játszottál már gondtalanul, féktelenül, Meg élve a végtelent, Hibátlanul, meztelenül. Szeretek játszani. Letepertem a napot kedvedért, Teremtve örök sötétséget, Időtlen vonaglást. De te félsz a sötétben. Én is féltem. Pedig ez csak játék. Ültem a hidegben, vártam a választ Az értelmed, a lényeged, de fáraszt. A város zaja cirógatott, Helyetted. Bennem is egy éber sakál üvölt, pedig nem érdemled meg. Egy sakállal nem lehet játszani. Csak életre vagy halálra. Te is tudod, Pedig sikerült elfelejteni: Minden születés és halál véres.
Diplomata az, aki úgy küldd el a francba, hogy magad is alig várod, hogy indulhass. Szegény Csávó, szerintem azóta is pszihológushoz jár a versem miatt. Pedig akkor még csak tizenéves voltam.
Dehogy. Paul Verlaine Sajnos én annál racionálisabb vagyok, minthogy ilyen egyszerű gondolatokat ennyire szépen papírra tudjak vetni.
Verlainetől csak a Részeg hajó maradt meg, meg hogy a filmben Leonardo Dicaprio játszotta. Hiába az a gonosz abszint felszínre hozta az elfolytott érzékeket.
