Versek

Ma erről olvastam Pál apostol Bibliában fellelhető sorainál:

"... A szeretet hosszú tűrő, kegyes;
a szeretet nem irigykedik, a szeretet
nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.
Nem cselekszik éktelenül,
nem keresi a maga hasznát,
nem gerjed haragra,
nem rója fel a gonoszt.
Nem örül a hamisságnak,
de együtt örül az igazsággal;
mindent elfedez, mindent hisz,
mindent remél, mindent eltűr.
A szeretet soha el nem fogy..."

Memento:
Szeretni és szeretve lenni egyaránt nagyon jó és szinte a legfontosabb az életünkben!
A "szeretlek" szó, soha nem lesz elcsépelt, ha valódi tartalommal töltjük meg!

Legyen ez néktek okulásul
Ammen.

Szeretet Himnusz... bár így lenne...

[FONT=&quot]Reménykedem…[/FONT]

[FONT=&quot]Mond tündér mikor reppennél ide[/FONT][FONT=&quot]?[/FONT]
[FONT=&quot]Hogy fáradt lelkem felemeld az égbe?[/FONT]
[FONT=&quot]Hétköznapjaim szivárványszínre fessed?[/FONT]
[FONT=&quot]A szürke színt szívemről elkergessed?[/FONT]

[FONT=&quot]Régóta rád várok gyönyörű földi angyal,[/FONT]
[FONT=&quot]Sohasem hallhatott kissé karcos hanggal,[/FONT]
[FONT=&quot]S titkon remélem, kezed kezembe foghatom…[/FONT]
[FONT=&quot]Talán egyszer meglesz ehhez a kellő bizalom![/FONT]

[FONT=&quot]Majd egyszer találok valakit, aki hozzá hasonló[/FONT]
[FONT=&quot]Hosszú rozzant aszfalt csíkon, velem motorozó,[/FONT]
[FONT=&quot]Bajban bütykös kezemet szorongató,[/FONT]
[FONT=&quot]S aki szívem csücskében boldogan lakozó….

mára ez az utolsó...
[/FONT]

"A TESTAMENTUM"

"De addig, kérlek, hagyjatok magamra,
hogy néhány órát hadd ülhessek én,
amíg az ősz ködöt szitál hajamra
még itt, parányi kertem közepén.
A rózsa már lehullt, a szegfű sárgul,
s a bokrokon fütyülnek a rigók;
s a tölgy alatt egy vén Priapus bámul,
kit Rómából hoztak a légiók."



Villon

A szavak könnyen sebeznek,
Szívekben tüskét verhetnek,
Hisz minden szónak súlya van,
Nem tudni, melyik fáj legjobban.

Vigyázzatok minden szóra,
Bármilyen szót kimondtok,
Gondoljátok meg magatok,
Szavakkal senkit meg ne bántsatok.

Legyen a szó mindig szeretet,
Hisz azzal senkinek nem ejtesz sebet,
Nem szabad a szóval bántani,
Hisz az porig tud sújtani.

Ajkad akkor nyíljon szóra,
Ha szavad simogat, mint jó Anya,
Mert higgyétek el emberek,
A legszebb szó: a Szeretet!

Pacikó írta:

A szavak könnyen sebeznek,
Szívekben tüskét verhetnek,
Hisz minden szónak súlya van,
Nem tudni, melyik fáj legjobban.

Vigyázzatok minden szóra,
Bármilyen szót kimondtok,
Gondoljátok meg magatok,
Szavakkal senkit meg ne bántsatok.

Legyen a szó mindig szeretet,
Hisz azzal senkinek nem ejtesz sebet,
Nem szabad a szóval bántani,
Hisz az porig tud sújtani.

Ajkad akkor nyíljon szóra,
Ha szavad simogat, mint jó Anya,
Mert higgyétek el emberek,
A legszebb szó: a Szeretet!

Kattints a kibontásához...

Milyen igaz. S az ember néha mégis meggondolatlanul mond dolgokat. S bár nem akarja megbántja a másikat, mégis megteszi. Meg kellene tanulnom nekem is nem kimondani amit gondolok...

Fekete holló
repül az égen
leszáll talán
egy nyárfa tövében.

Fehér galamb
rohan a szélben
megpihen talán
egy nyárfa tövében.

Forrongó tenger
sodor az árral
megpihensz talán
kedvesem várlak

Rohanó áradat
tombolsz dühödten
megcsappan erőd
leülsz törődötten

Jeges nagy szélvihar
hozod a vészt
megpihensz majd
örülsz ha élsz

Rózsaszín virágok
csak nyíltok csendesen
Egy ember toporog
a kertben idegesen

Én várok rád itten
s te intesz: Itt vagyok!
míg vártalak téged
nem volt
se éjjelem se nappalom

Hűs csók a számon,
forró ölelés,
régi az emlék,
szerelem
nem egyéb.

Vége a dalnak,
vagy volt ez akármi...
A szerelem íze ez?
Vagy lehet bármi?

Elindult a lány,elindult messze,
Útján mindig az Igazit kereste.
Azt hitte,egyszer ráakadhat arra,
Ki nem mindig csak egy dolgot akarna.
Nem tudta még,ha szándékosan keresi,
Az igaz szerelmet soha meg nem leli.
Mert hiába nézett szét a világban,
Végül mindig egyedül maradt,magányban.
Kiket ő választott,becsapták sorra,
ra nem költöttek,csak alkoholra.
Jelszavuk az volt,buli az élet,
Nem törődtek azzal,amit a lány érzett.
Úgy döntött végül,feladja a harcot,
Nem hordja tovább a szívén ejtett karcot.
Talán könnyebb neki egyedül lenni,
A sok csalódást lassan elfeledni.
Begyógyultak sebei,az idő egyre haladt,
A lányból nő lett,de belül ugyanaz maradt.
A régi "barátoknak" csődbe ment életük,
Örült a lány,hogy nem tartott velük.
Büszke volt,hogy végig ember tudott maradni,
Nem kellett neki más után szaladni.
Mégis hiányzott valami,hiába tagadta,
Egy társ volt az,s egy napon,az úton haladva....
....A kirakatot nézte érdeklődő szemmel,
Hirtelen megszólította egy vadidegen ember.
Megfordult lassan.és zavartan nézett,
Tekintete a férfi arcára tévedt.
Csak bámulták egymást,percekig így álltak,
Mint akik szebbet még sohasem láttak.
Régi érzések törtek fel a lányban,
Nem tudta,bízhat-e újra önmagában.
Ez volt a kezdete egy örök szerelemnek,
Melyben ők már évek óta nem is reménykedtek.
Mert mindenkinek meg van az életben a párja,
Valaki csak évek múlva,de végül megtalálja.
Rájöttek ők is,hogy nem muszáj keresni,
Mert sokszor véletlenül sikerül a másikra lelni.
Nem engedték el többet soha egymás kezét,
Megtalálták végre az élet értelmét.
"A boldogságot hiába keresed,kívánod,
Ő talál meg téged,mikor nem is várod."

Nagyon szép! :jo

DUTKA ÁKOS: ESŐS NYÁRI REGGEL

"Emlékezz csak a szeretőd szemére...
Csókodtól fáradt, boldog reggelen:
Sötét és mély volt, mint a tiszta tenger
S rejtelmes, mint a titkos végtelen...

Ilyen az ég áldott messzi kékje
Fáradt békével, reménnyel tele,
Miként örömtől könnyes, nevető szem:
Álmából ébredt szeretőd szeme.

S a város ázott mélyiből fehéren,
Lassan nyújtózva felszakad a köd,
Miként egy érett szép mezitlen asszony,
Sóhajtása egy nagy tükör előtt.

Ha tudta, hogy te nézed és kivánod
S szemed a boldog, sóvárgó tükör,
Melyben megszépül érett földi teste.
Igy néz a város most az égre föl.

Az ég nevet és meleg napsugárral
Csókolja most a város tornyait,
S a város kacéran néz az ég szemébe
S ajtót, ablakot boldogan kinyit."

Motoros Fohász

Kérlek adj Istenem biztos kezet, szemet,
Hogy baj nélkül tehessek meg mérföldeket.
Te adod életünk, a te jogod a vég,
Én ne okozzam senkinek a végzetét!
Védd meg társaimat, kik itt jönnek velem,
Baj, rémület ne érje őket Istenem!
Taníts vezetni éberen, hibátlanul,
A száguldás tébolya ne ejthessen rabul!
Segítsek bajlódón, ha arra visz utam,
Világod szépségét engedd látni, Uram!

"Eldobott szerelem

Fényes csillagok, kulcsolt kezek,
fájó sóhajok, nedves szemek.
Kihalt szív, s még egy vallomás:
nem tudnék így szeretni mást...

Vonzó emlék, visszhangzó szavak,
egy kínzó kép a szívemben maradt.
Ismerős illat, mindenhol neved
nem lesz más, ki ennyire szeret...

Földre rogyva, markomban homok,
mint aki őrült, eszem-vesztve tombolok.
Verem a talajt, csontom szinte reped,
hadd fájjon, legalább túlüvöltöm a szelet...

Csönd lett. Nagyon. Szomorú ez az oldal.
A főhős halottan fekszik a Holddal,
üveges tekintete a sötét semmibe néz,
mozdulatlan s szerelme felé mutat a kéz.

Könnyítő zivatar, kiszáradt torok.
Könnyem újra az esővel potyog.
A hangom remeg, nem értek semmit...
Soha többé már nem akarok senkit!

Megöltem a reményt s eldobott a szerelem.
Óriási seb tátong frissen vérző szívemen.
Nehéz a légzés. Csak egy zsibbadt mozdulat.
Nélküled minden, de minden értelmetlen maradt."

Őszi vázlat

A hallgatózó kert alól
​

Pacikó írta:

Motoros Fohász

Kérlek adj Istenem biztos kezet, szemet,
Hogy baj nélkül tehessek meg mérföldeket.
Te adod életünk, a te jogod a vég,
Én ne okozzam senkinek a végzetét!
Védd meg társaimat, kik itt jönnek velem,
Baj, rémület ne érje őket Istenem!
Taníts vezetni éberen, hibátlanul,
A száguldás tébolya ne ejthessen rabul!
Segítsek bajlódón, ha arra visz utam,
Világod szépségét engedd látni, Uram!

Kattints a kibontásához...

Ha az elején még biztos láb is lenne be illene még bringás fohásznak is

ma a metron (metroztam, fura, nem szoktam)olvastam egy radnóti verset, itt egy rész belöle, nagyon teccik...

"Hull a sötét, de ne félj,
megszólal a néma, ezüst éj;
kivirágzik az égi fa ága,
hold bámul a béna világra."

Lehetek e még?

Lehetek-e még?

Üres életem mint az utca éjjen odakünn
Nélküled maradtam, csendben s keserűn..
Hideg őszi estén üres szívemmel itt állok..
Már rég nem vigasztalnak a jó barátok!
Tudják hiába is tennék szívemet ellepte a jég
S magamban búsan járok egyedül mint rég!

Keserű mandula íze van most a számban,
De én mézédes gyöngéd szerelemre vágytam.
Sokszor mondtad nem ígérsz nekem semmit,
Reméltem ha megismersz mind ez megváltozik.
Egy csodás szombat éjjen mellettem hálva,
Rájöttél nem én vagyok életed netovábbja.

Zaklatott szívemben nincsen feléd harag,
Csak szeretet mely Plátói szerelem marad...
Amit kaptam tőled azért csak hálás lehetek,
De sohasem feledem gyöngéd simító kezedet.
Csak bízom benne, hogy benned sincsen tüske,
És lehetek jó barátként még szívednek csücske!

SzaCsa

A metrón ebből a Radnóti versből volt egy idézet...összeszorult szívvel olvastam.
Mindig is közel állt hozzám a költészete, voltam olyan piszok mázlista, hogy az érettségi írásbelit Adyból írtam, a szóbelin Radnótit húztam. A két kedvenc
Akiben nem mozdít meg semmit ez a pár sor, annak nincs is lelke...

OKTÓBER DÉLUTÁN

Mellettem alszik a tölgy alatt Fanni,
s mióta alszik, annyi makk hullt a fáról,
hogy minden jámbor lombbal veszekszem érte, -
mikor átkarolt kérte, őrizzem pihenését.

De nap kacsintgat át fodrán a lombnak,
vad darazsak dudolnak körül haraggal.
És a lomb makkal felel és feleselget,
hulló makk makkot kerget, nem tud a fán maradni.

Fanni fölébred és álmos szeme kék,
keze oly szép, mint szentkép keze és gonddal
békít a lombbal, végigsimít a számon
s ujját ott tartja három harapós fogamon még,

hogy ne beszéljek. Igy készül az új csend
és a csendből odafent sziszegve eső
hatnapos esső, mely elmossa a makkot
s mint fekete szallagot, úgy köti ránk a novembert.

Ancsipancsi írta:

A metrón ebből a Radnóti versből volt egy idézet...összeszorult szívvel olvastam.
Mindig is közel állt hozzám a költészete, voltam olyan piszok mázlista, hogy az érettségi írásbelit Adyból írtam, a szóbelin Radnótit húztam. A két kedvenc
Akiben nem mozdít meg semmit ez a pár sor, annak nincs is lelke...

OKTÓBER DÉLUTÁN

Mellettem alszik a tölgy alatt Fanni,
s mióta alszik, annyi makk hullt a fáról,
hogy minden jámbor lombbal veszekszem érte, -
mikor átkarolt kérte, őrizzem pihenését.

De nap kacsintgat át fodrán a lombnak,
vad darazsak dudolnak körül haraggal.
És a lomb makkal felel és feleselget,
hulló makk makkot kerget, nem tud a fán maradni.

Fanni fölébred és álmos szeme kék,
keze oly szép, mint szentkép keze és gonddal
békít a lombbal, végigsimít a számon
s ujját ott tartja három harapós fogamon még,

hogy ne beszéljek. Igy készül az új csend
és a csendből odafent sziszegve eső
hatnapos esső, mely elmossa a makkot
s mint fekete szallagot, úgy köti ránk a novembert.

Kattints a kibontásához...

hát, eccer metroztam csak, de ott is megfogott a radnoti vers, mit feljebb emlitettem, ez is szép nagyon. én is szeresssem radnotit (én radnotibol irásbeli érteeségiztem)

deborah írta:

hát, eccer metroztam csak, de ott is megfogott a radnoti vers, mit feljebb emlitettem, ez is szép nagyon. én is szeresssem radnotit (én radnotibol irásbeli érteeségiztem)

Kattints a kibontásához...

Megfigyeltem az emberek arcát is miközben olvasták a sorokat...szerintem senkit sem hagyott hidegen, és mindenki legalább háromszor visszaolvasta...

Vagyok, ha kellek

Vagyok, ha kellek

Zord hideg csillagos ég alatt áztam s fáztam,
Te jártál gondolatimban gyönyörű virágszálam!
Jeges szél fú s így készít bajszomra rút jégvirágot,
De szívemben őrzöm tested melegét mint édes álmot.
Hideg csendben vagyok itt, fagyban s egymagamban,
Megküzdve, jéghideg széllel csupasz rőt nyakamban.
De sokat próbált árva lelkemet nem fagyasztja el...
Mert gyönyörű szemednek fényét abban rejtettem el!
Magamban halkan álmodok egy csendes kis világot,
Hol mindig süt a kegyes nap s a hideg nem ad jégvirágot...
S kedvesem nem csak fázó kihűlt testem melengeted,
Hanem mindig ott állok melletted s vagyok , ha kellek!

SzaCsa

Tegnap éjjel született fagyos kézzel írva egy Hölgynek akit különösen kedvelek...