Versek

sp1szacsa írta:

Reggeli gondolat...

Pirkad már s bársony fények borítják a tájat,
Rövid éjjen nem száll tova a keserves bánat.
Társam ki lennél tőlem oly messze jársz,
Szíved mélyén már régen másra vágysz.

Hosszan s mélán magamban ülök itt,
Madarak éneki rejtik a hajnal csendjei.
Egyedül jártam mint a fáradt hold ma éjjel,
Álmom csendes volt s könnyed tele kéjjel...

Zúg a szél s lelkem mogorva bánat kergeti,
Csendes üdítő szegletében vágyam el- elveti.
Tested zsenge hajlatiban vágyam ostorolja,
Ki voltál még, szívemnek rejtekét ostromolja.

Majd , ha hiányom vétkes szívedet tiporja,
Tudod kedves lényed még szívemet birtokolja.
Talán ha mégis, lészel még nékem egy kicsit,
Megismered tán lelkemnek rég bezárt bugyrait...

sp1szacsa

Kattints a kibontásához...

Nagyon szép!

Köszönöm mindenkinek s nekem nagy boldogság ez, ha olyat írok ami mások tetszését is megnyeri!

Még egyszer köszönöm az elismerő szavaitokat!

s ráadásnak e pár sor estére!

Sötét éj leple alatt, forró paplan leple felett,
Kéj abroncsába törve, pihegve, meggyötörve,
Csendben suhanó árnyék hajlatoddá válnék,
S ölelő karjaidban a mennyországba szállnék...

Sötét éj leple alatt, forró paplan leple felett,
Kéj abroncsába törve, pihegve, meggyötörve,
Csendben suhanó árnyék hajlatoddá válnék,
S ölelő karjaidban a mennyországba szállnék...[/quote]

Ez csak álom marad a részemről!

Titok....



Sötét titok nyomja lelkem.
Soha nőt még nem szerettem,
"Igazán".
A pénz volt csak szeretőm,
Büdös rothadt szemfedőm,
Talán.
Rongyos poros életemben,
Csak e két dolgot kerestem,
Őszintén.
Ki lehet vár jámborul,
Megleli, kit keres párjául,
Örökre.
Ha majd feladom a keresést,
Lelkem gyenge hüvelyét,
Elhagyom.

Ez egy régebbi versem, csak előjött ismét ez a cituászio
Sp1SzaCsa

Ernest Hemingway: Soha ne légy szomorú

Soha ne légy szomorú, ha a valóság túl rideg,
s ne keseredj el, ha nem találod helyed.
A valós élet olyan, mint a csörgedező patak,
előfordul néha, hogy nehezebben halad.
Ha nem találod céljaid, ne gyötörd magad,
idővel majd alakul, mi e percben csak gondolat.
Kérdezhetnéd, miért élünk, de senki nincs, ki választ ad,
minden napunk küzdelem, mely mindhalálig megmarad.
Ha csalódott vagy, s úgy érzed, hogy minden hullám összecsap,
gondolj bele, mennyi ember vállalná sorsodat.
Mindig csak a jóra figyelj, s hibáidat elfeledd,
ha önmagadat elfogadod, könnyebb lesz az életed.
Ha nem látod a fényt, a Napot, nyisd ki jobban a szemed,
gondjaid közt tartogat még csodákat az életed.
Mindig csak a mának élj, s az örök szabályt ne feledd:
A holnap mindig tiszta, mivel nem szennyezi semmi tett!

2000 kilóméter nem tudom hol ér.
Tán a kör úton,
vagy talán egy magányos úton.
Ándor s én
meg változtunk külsőleg s belsőleg.
S nem tudom utunk hova vezet.
Álom mely valóságá vált.
Gurulunk szabadon Ándoral tova,
új emlékeket gyüjtve öregségünkre.
Mikor unokának mesélve,
Ándor karcai regélnek.
Hisz itt az idő most!
Élni s szép emlékkeket gyüjteni.

Réges régen

Réges-régen, abban a múltban, mely már halovány,
Álmot látott a harmatos fűben szendergő barna árny,
S képzeletét ébresztette vágya, útra vitte fátyolos lába,
Vakon rohant a légben, reményt látva a csodás fényben.

Át a szürke mezőn, melynek minden virága csenevész,
A régi úton, minek fel sem száll a pora, vége ködbe vész,
Erdőn, min évezrede ül az ősz, patakon mit szürke fodor redőz,
Követve a cérnányi fénysugárt, mi a ködön nyílként suhant át.

Hallott már a végtelen mezőn szikrázó puha, fehér hóról,
Forró ölelésről, lágyan csengő, kedves, szerelmes szóról,
Reményről, mely a jelenben él, vágyról, mi folyton visszatér,
Hitről, mi sosem hagy el, aggódó szemről, mi könnyben úszik el.

Csiklandozta szívét az ismeretlenből érkező enyhe fény,
Szállt, repítette előre egy rég szunnyadó, csodás remény,
Itt-ott a bús múltat még látta, de éltét már új világra szánta,
S egyre haladva be a fénybe, szíve simult egy érte nyúló kézbe.

Végre megérezte lelke, melegét a szeretet lángjának,
Felengedett a fagy jéghideg szívén a fények árnyának,
Ahogy egyre beljebb futott, kontúrja lassacskán elfogyott,
Átölelte lelkét két angyali szárny, örökre eltűnt a bús, barna árny.

Vad állatt kit meg aláznak,
s csak lyuknak néznek,
ki szívét el rabolta
csak a szeretőt látja
hisz jó lyuk.
Nem veszik észre az embert az érző szívet.
Hisz nem csak test ha nem lélek s így válik egészé eme léten.
Ön érzet emberi tartás
s az emberek pasik csak nézenk bután,
vajh mi ez még akkor is ha érez.
Nem hajlik,
inkább meg törik mint 1 nádszál a szélben.
S nem értik okát.
Akkor hát le írom szívem fájdalmát.
Van 1 lelekem aki érez,
van 1 szívem aki szeretni tud.
S nem csak női test ki csupán a kéj,
s gyönyör élvezetét hajszolja.
Vaz 1 érzelem mely mindent meg mozgat,
van 1 érzelem mely fegyvernélkül győz.
S úgy hívják szeretet
feltétel néküli szeretet.

Gyötört ajkak

Gyötört ajkak
Hevernek szerteszét
Már nem gerjesztik
Testem alélt fétisét…
Kezem sem tapad
Gyönyöröd kútjára
S szám sem gerjeszti
Alélt sikongásra…
Kebled udvara
Már nékem régen zárva
Nem mutatja kegyét
Huncut nyelvem táncára...
S majd, ha újra ujjaim
Bőrödhöz érnek,
Gondolj, arra kedvesem
Mennyire kívánlak téged...


ma ennyire futotta az érzékek hullámain...

Sp1SzaCsa

Mára csak egy gondolat jutott...

S majd síromon, ha elmegyek, legyen így e dekád,
itt nyugszik, ki
Szerette a motorokat, mint hős Rómeó szép Júliát!

Megint egyedül maradtam ebben a topikban....
Lassan kezdem megszokni

Ablak Zsiráf írta:

"
Jennynek hívták, szőke volt és éhes,
s a szállodában üveget mosott,
hol elhamarkodott szeretkezések
szagát árasztották a bútorok.
S mikor szitkokkal teltek meg az éjek,
s csiklandott ringyók részeg sikolyával:
ő a hajóra gondolt
nyolc ágyúval s tizenhét vitorlával.

S ha ágyazni ment, mert már a párok vártak,
vagy hajnaltájt meleg vizet hozott:
megtörtént néha, hogy egy vendég vasárnap
markába titkon egy dénárt nyomott.
Ilyenkor mindig némán megköszönte
alázatosan vézna mosolyával,
és a hajóra gondolt
nyolc ágyúval s tizenhét vitorlával.

És éjjel, ha kiment a folyosóra,
egy-egy éhes hím gyakran rálesett,
ki ott mindjárt a bűzhödt kőpadlóra
teperte le: s ő mindent engedett.
S mikor a férfi vállait harapta,
s mellét kereste borgőzös szájával:
ő a hajóra gondolt
nyolc ágyúval s tizenhét vitorlával.

S egy délben zaj támadt a tengerparton,
s találgatták mindnyájan az okát,
de ő felkacagott az utcasarkon,
és még otthon is nevetett tovább.
S hogy mosogatni hívták a konyhába,
a tányérokat eltolta karjával -
és a hajóra gondolt
nyolc ágyúval s tizenhét vitorlával.

S mikor félreverték a vészharangot,
s a kikötőben üvöltött a nép,
ő lassan elfütyült egy hosszú tangót
és hófehérre mosta a kezét,
s új ruhájában a párkányra hágott,
s a tengert nézte gonosz mosolyával,
hol a város előtt egy hajó állott,
nyolc ágyúval és tizenhét vitorlával.

S a hajó nyolc ágyúval lőni kezdte
rőt bombákkal akkor a várfalat,
és nem maradt, mikor leszállt az este,
kastély a várban s ház a vár alatt,
ledőlt a bazár, a fárosz és a zárda,
s a bronzoszlop a helytartó szobrával,
és nem maradt, csupán egy piszkos szálló
nyolc ággyal és tizenhét utcalánnyal.

De ő még mindig az ablaknál állott,
s az éjszakába egy dalt énekelt,
és reggel a matróznép partraszállott,
és minden embert sorra láncra vert.
És akkor a hajósok vezetője
így szólt hozzá: "Kalózok szeretője,
kit öljünk meg kívánságod szerint?"
S ő azt felelte: "Mind!"

S a tengerparton aznap alkonyatra
minden fán ötven ember lebegett,
és szemüket a héják csőre marta,
mint lógombócot éhes verebek.
S a hajó, míg a hullák rút farával
halotti táncot járt az est szele,
nyolc ágyúval s tizenhét vitorlával
eltűnt vele."

Kattints a kibontásához...

"BALLADA A KALÓZOK SZERETŐJÉRŐL"...Villontól ez a kedvencem

NYÁRI BALLADA SZEGÉNY LOVISE-RÓL

NÉGYSOROS VERS,
melyet Villon halálítélete szélére írt

Francia vagyok Párizs városából,
mely lábam alatt a piszkos mélybe vész,
s most méterhosszan lógok egy nyárfaágról,
és nyakamon érzem, hogy seggem míly nehéz.​

sp1szacsa írta:

Megint egyedül maradtam ebben a topikban....
Lassan kezdem megszokni

Kattints a kibontásához...

egészen egy percig

BALLADA A SENKI FIÁRÓL

Mint nagy kalap, borult reám a kék ég,
és hű barátom egy akadt: a köd.
Rakott tálak között kivert az éhség,
s halálra fáztam rőt kályhák előtt.
Amerre nyúltam, csak cserepek hulltak,
s szájam széléig áradt már a sár,
utam mellett a rózsák elpusztultak
s lehelletemtől megfakult a nyár,
csodálom szinte már a napvilágot,
hogy néha még rongyos vállamra süt,
én, ki megjártam mind a hat világot,
megáldva és leköpve mindenütt.

Fagyos mezőkön birkóztam a széllel,
ruhám csupán egy fügefalevél,
mi sem tisztább számomra, mint az éjjel,
mi sem sötétebb nékem, mint a dél.
A matrózkocsmák mélyén felzokogtam,
ahogy a temetőkben nevetek,
enyém csak az, amit a sárba dobtam,
s mindent megöltem, amit szeretek.
Fehér derével lángveres hajamra
s halántékomra már az ősz feküdt,
s így megyek, fütyülve egymagamban,
megáldva és leköpve mindenütt.

A győztes ég fektette rám a sátrát,
a harmattól kék lett a homlokom
s így kergettem a Istent, aki hátrált,
s a jövendőt, amely az otthonom.
A hegytetőkön órákig pihentem,
s megbámultam az izzadt kőtörőt,
de a dómok mellett fütyülve mentem,
s kinevettem a cifra püspököt:
s ezért csak csók és korbács hullott árva
testemre, mely oly egyformán feküdt
csipkés párnák között és utcasárban,
megáldva és leköpve mindenütt.

S bár nincs hazám, borom, se feleségem
és lábaim között a szél fütyül:
lesz még pénzem és biztosan remélem,
hogy egy nap nékem minden sikerül.
S ha meguntam, hogy aranytálból éljek,
a palotákat megint otthagyom,
hasamért kánkánt járnak már a férgek,
és valahol az őszi avaron,
egy vén tövisbokor aljában, melyre
csak egy rossz csillag sanda fénye süt:
maradok egyszer, François Villon, fekve,
megáldva és leköpve mindenütt.


Akkor fokozzuk, mert ez olyan mintha rólam írták volna....

[ame="http://www.youtube.com/watch?v=33SE_AWZjM0"]YouTube - Ágnes Vanilla - Óh szív Nyugodj[/ame]

[ame="http://www.youtube.com/watch?v=WrbZHDuVP5U&feature=related"]YouTube - Ágnes Vanilla- József Attila: Talán elt?nök hirtelen[/ame]

hát évci, ma reggel ugy ébredtem h ezt a számot akarom meghallgatni, utána egy císomó ágnes vanillát hallgattunk meg, vagyis petőfit , tőle

ja, amugy ezt akartam

Jim Morrison: Hét pillanat


"Az elsõ pillanat, mikor megszületsz, társunkká szegõdsz egy idegen világban. A második pillanatban lassan felcseperedsz, s tágra nyitott szemekkel rácsodálkozol a világra. A harmadik pillanatban még túl fiatal vagy, hamis álmokban hiszel rossz utakra kalauzolnak. A negyedik pillanatban magányos leszel, mint egy kõ, társat választasz magadnak, mindörökké szeretni. Az ötödik pillanatban küzdesz, ezer ellenében, s bár nem egyedül vagy, segítségre mégsem számíthatsz. A hatodik pillanatban a tested láthatatlan sereg kínozza, gyötri, tiporja, megmarkol az idõ vaskeze. A hetedik pillanatban meghalsz. Mi elfelejtünk. "