Eső kopog sisakomon, Borús a hangulatom, Egész nap kint ázom, Kívül belül fázom, Remélem van őrangyalom, Ez az élet egy rémálom.
Gondoltam ám rátok futárokra egész tegnap! (mellesleg én is átfagyva átázva értem haza munkából de hát az nagyon más, mint egésznap úgy lenni, szegénykéim
Bohém nyár... Elmúlt e bohém nyár s napnak tüzes sarja már nem éget A fák dobják ruhájukat, csak a vázuk van miben nincs élet, Vidáman kergetőzve nem szálnak madarak szerelmesen Ó bizony nagyon messze vagy tőlem szép kedvesem! Túl hosszú ez az idő míg szín kavalkád az élet De jönnek a setét felhők s reggel már dér éled Szívemnek minden dobbanását, már csak te érted S én egyedül hideg havas tájon bandukolok érted Pirkadatkor mily zord hideg van kit az üres utcákon De már meleg van a szívemben s pír orcámon, Gyalog mennék hozzád át hegyeken völgyeken Olyan sok idő lenne, hogy kitárulna a végtelen Őszintén vágynék buja ölednek finom illatára Gyengéd kezednek olyan szelíd simogatására De most hallgatom az öreg fák kopasz hangjait Könnyezve nézem az elmúlt forró nyárnak nyomai, Vágyakozó szívem tele millió szerelmes emlékkel Kedvesem veled kit puszta kézzel már nem érek el... http://szacsano.blog.hu/2012/11/15/bohem_nyar
Lopott szerelem Csókolnálak s ölelnélek, Őszintén Téged szeretnélek, Hosszú úton elkísérnélek, Álmodban bizony meglesnélek, Reggel csókjaimmal keltenélek, Nappal igazán szeretnélek, Este óvó karommal ölelnélek, Forró testemmel védenélek. Soha nem felednélek....
Ülök a parton, Sós könny mossa arcom, S álmomban, ha veled hálok, A hideg reggeltől semmit sem várok Rút ködös napokra jöjjön már tavasz Hogy minden nap legyen lelkednek támasz Igen hamarosan eljön e várt nap úgy érzem Én s mi leszünk a legboldogabb pár e földnek kerekén Szacsa
Mikulásos Jött reggel jó Mikulásom, Halkan csendben nesztelen, S téged hozott ágyamba, Most itt fekszel meztelen, Tudom ám, nem örökre, "csak" nagyon szeretni téged, Tiszta szívvel s reménnyel, révedve veled e hideg reggel. Nincs nyakló s nincs ellenző, csak csupa rózsaszín köd de oly édes e mámor! Téged kapni a Mikulástól...
Azoknak akik télen kirínak a tömegből: Futárként az élet nehéz Télen szétfagysz nyáron leégsz Ősszel meg csak ázva remélsz száraz ruhát, kicsit több pénzt. Megszokott utcák, ismerős házak, elmaradnak a vadregényes tájak. Járod az utcát napról napra, szabadság helyett újabb munka. Minden motoros várja a tavaszt De te vagy ki télen is maradsz Hogy meddig még azt te sem tudod, Járod az utad, ameddig bírod. By PC
Utánad... Csend van már ez ünnepen, S asztalomnál kihűlt helyek... Csak borgőzös fejem szédeleg. Emlékemben veled szeretkezek, Egy szó motoszkál fejemben : Veled! De drótos nyikorgó vesszőágyon Meszelt, repedt plafont bámulom, S csupasz gyertyakanóc füstje, Szállt imént bágyadt szemembe S könnyesen veszem tudomásul Messze vagyok tőled, de nem távol…..
a tapasztalat meg az évek semmit sem érnek tekintetem a távolba réved miközben életem jégre téved a harcot is lelkemben vívom e sorokat szomorúan írom a vidámság látszólagos az élet csak futólagos ha őrangyalom nem figyelne a lelkem is megpihenne
Szabó Ila Epilóg Már csöndesen szeretlek, szelíd szavam se szól. Könnyebb neked, ha vágyam csak hangtalan dalol. Nem várlak, nem kereslek, nem álmodom veled, feloldom gondod, vétked, mit én hoztam neked. S a csöndes könnyek éjén én áldva áldalak, köszönnöm kell, hogy voltál egy boldog pillanat. Lenyugszik lassan bennem a lánggal égő láz, de éltedre titkon tekintetem vigyáz...
egyszer cekker... csíkos cekker a kormányon, hajt a babám a bringámon, ki ki lóg a kenyér csücske néha néha csíp belőle, vidám ez a kerekezés csak az isten tudja miért? lassan haza tér a kedvesem vekni csücske sehol sincsen csíkos cekker a kormányon ál a bringám a tornácon nincsen benne semmi már csak a morzsa semmi más... Én...
O te balga szív Ki mondta baj nem lehet Ha úgy szeretsz valakit Hogy elfeleded régi életed Csak úgy várod érintését Kivel boldog lehetsz... De balga vén fejjel másoknak szépet nem tehetsz Mert ki csorbul éled, mit köszörülni többé Soha Nem lehet....
jó lenne... annyira jó lenne melletted amikor csak akarom, nézni szép szemed elveszni benne hamarjában keresni fényét a hold sugarában annyira jó lenne melletted amikor csak akarom, fogni két kezed szeretni téged mindörökre soha sem búslakodni mellette annyira jó lenne melletted amikor csak akarod, szeretkezni veled merülni kéj mételyében imádni csodás csendességben Én....
Vergődök Vergődök csak nélküled e sötét baljós világon Mint szárnyaszegett madár a harmatos virágon Fényes tavaszt várok s napos reggeleket, De a fehér dér még reggel meglepi a tereket, Lelkem melege sem olvasztja a jeget, Mindennél jobban szerettelek Tégedet! Én...
Egy pillangó Egy pillangó szállt ráncos kezemre, hogy szomorú vagyok, - észrevette. Melyik virágról jöttél kis pillangó, te szivárványszínű kis vigasztaló? virágok között bíz jobb neked, szállj vissza kis pillangó, míg lehet. Szállj vissza, szállj el most hamar, mert fáradt kezem mozdulni sem akar. Ha bezárlak, ígérve bűvös szépeket, de nem tarthatom be ígéretemet. Nekem is ígértek már boldogságot, és most mégis kifosztva itt állok. Elhagyott az, kit igazán szerettem, kinek a szavára örökre fogoly lettem, mert börtönöm őre nagy útra kelt, és nem mehettem véle én is el. Pillanat hevétől édes volt mézem, most keserűvé változott egészen. Szállj vissza kis pillangó, míg lehet, virágok között igen, jobb lesz neked... ....
Mikor kis szobám ajtaja bezárul. Téged gondollak mellém kajánul. Várom, hogy magam mellett tudjalak Ó hogy csókolgatnám cserfes ajkadat Mikor kis szobám ajtaja kitárul, Nélküled e nagyvilág is elárvul Éjszakánként csak téged várlak! Tudnék örülni e kis ajándéknak! Mikor nem vagyok egymagam, S gondolatban ezen jár agyam. Várom elkeseredve azt a csodát, Hogy jöjj vissza, édes kis virág!
Móra Magda Az út felén túl Ha elkerülted már a negyven évet, a lelked gyakran tűnt időkbe téved. A dolgaidban tartod még a rendet, de egyre inkább áhítod a csendet. Már nem vársz rangot, címet, hatalmat, és nem mész fejjel valamennyi falnak. Már tiszteled az évgyűrűt a fában, és hinni tudsz: a mások igazában. Már reméled, hogy nem hiába éltél: mit szóval mondtál vagy tettel beszéltél, nem maradt hang: a semmibe kiáltó. Ha nem is lettél irányjelző zászló, a magad helyén álltál rendületlen: szélben, viharban, ködben, szürkületben, mint kapubálvány őrizted a házat, és voltál tűrés, és lettél alázat. A tieidnek maradtál a béke: a nyitott ajtó biztos menedéke. Ha elkerülted majd a negyven évet, már nem hiszed, hogy adósod az élet, csak azt érzed, hogy tiéd az adósság, mert kevés volt a salakmentes jóság: a mindent adó, semmit visszaváró, a minden próbát derekasan álló, mely sosem számol, szüntelen csak árad, örök fölény és örökös alázat. Ha elkerülted már a negyven évet, s mindezt beláttad, és mindezt megélted, és be tudsz állni a legszürkébb helyre, már te lehetsz a sorsod fejedelme!
szálkás deszkán heverek, magam őrületben már nem tiszta agyam börtönöm rácsától nem látom e világot szívembe öltve még e rozsdás láncok sápadt fényben nézem magam árnyékát mi voltam Én, s ki jár gondolatban itt lassan, esetlenül egy sarokba botorkálok összekuporodva s reszketve meditálok bízva még, remélve neked jobb a világod tán valaki mellett megleled boldogságot elég ratyi, de legalább írok megint! reszkessetek!!
