MotoZem Maxto MT2 interkom sisakbeszélő

Hagyományőrzés

NaNa

nanana, Life is Life!
Fórumvezető
CsaM Csajok
Talán van itt olyan, akit érdekel:

Az előttünk álló időszakban van még egy lassan teljesen feledésbe merülő, ősi népünnepünk, melyet régen „Boldogasszony másnapjának” neveztek. Ez augusztus 16-a, tartalma a magyar őstörténetig vezethető vissza. Egyes történészeink szerint e napon történt, hogy a hét törzs vezérei Álmost fővezérré választották, neki engedelmességet fogadtak, és ezt vérszerződéssel pecsételték meg. Egyesek szerint a vérszerződés a magyar nép születésnapja volt.
Augusztus tizenötödike, Nagyboldogasszony napja
Nagyboldogasszony napja sokfelé búcsúnap. A moldvai magyarok e napon mindenféle virágot, gyógynövényt szenteltek, hogy majd ezzel füstöljék a betegeket. A Muravidéken dologtiltó nap, nem szabad sütni, mert a tűz kitör a kemencéből. A Drávaszögben azt tartották, hogy ezen a napon keresztet kell vágni a gyümölcsfába, hogy egészséges legyen,és sokat teremjen.
A nap időjárása termésjósló is. Ha a „nagyasszony” fénylik, jó bortermés van kilátásban. A két asszony köze (augusztus 15- szeptember 8.) varázserejű időszak. Ekkor kell szedni a gyógyfüveket, ki kell szellőztetni a hombárt, a téli holmit, a ruhafélét, hogy a moly bele ne essen. A hiedelem szerint ez időszakban ültetett tyúk összes tojását kikölti. A búzát is ekkor kell megszellőztetni, hogy ne legyen dohos, ne essen bele a zsizsik.
Nagyboldogasszony az egyházi év legnagyobb Mária-ünnepe. A Nagyboldogasszony elnevezés kizárólag a magyar nyelvben, magyar szóhasználatban létezik, az egyház e napot hivatalosan Szűz Mária mennybemeneteleként ünnepli. Az eseménynek már a középkorban igen nagy kultusza volt, részletei legendaszerű történetek formájában terjedtek szájról-szájra, és kiemelkedő témát szolgáltattak az egyházi művészeteknek, a kódexirodalomnak, a vallásos népkönyveknek. A legendák terjesztésében jelentős szerepet játszottak a búcsújárók, a búcsúvezetők, akik az összegyűlt hívek előtt nagy sikerrel adták elő Mária mennybemenetelének megható történetét. Szent István király az országot Szűz Mária oltalmába ajánlotta.
Egyes vidékeken, az ünnep előestéjén a hívő asszonyok a temetőben gyülekeztek, egy frissen ásott üres sír körül, a dicsőséges olvasót imádkozták, majd epikus énekben mesélték el Mária mennybemenetelének a történetét. A század elején az egész magyar nyelvterületen élt a nagyboldogasszonyi virágszentelés, virágáldás szokása. Az oltáron megáldott virágokat azután szentelményként őrizték, és bajelhárításra használták. Az épülő ház fundamentumába, az új menyecske ágyába, az elhunyt koporsójába helyezték, hogy szerencsét hozzon.
Az irás a következő oldalon jelent meg:
2006.08.08-án:www.szekelyhirmondo.ro

Info: Arvisura, Ózdi Arvisura Társaság
 
Hazánkban Máriapócs, Máriaradna, Márianosztra, Máriaremete, Máriavölgy és még nagyon sok ősi búcsújáró helyünk van, ahol Mária-ünnepek idején gyűlik össze a nép, hogy Boldogasszony segítségét kérve, tisztult lélekkel térjen haza. A középkorban Mária halálát ünnepelték, később inkább mennybevétele, megkoronázása, dicsősége lett az ünneplés kiemelt része. A hagyomány szerint a Megváltó édesanyjának, Máriának holttestét nem engedte át a földi enyészetnek, csak elszenderült, s az Úr röviddel halála után föltámasztotta és magához emelte a mennyei dicsőségbe.
Az Őrségben virágkoszorút szenteltek, s a szekrény tetejére tették. Vízkereszt ünnepén (január 6-án) egy részét tányérra téve elégették, s végigfüstöltek vele minden helyiséget, a gazda pedig minden ajtóra három keresztet rajzolt krétával: megszentelte a házat, hogy áldás legyen az otthonon és a benne lakókon.
Találós kérdés is született: "Hol magasabb a föld az égnél?" Ott, ahol Máriát eltemették.
(Czárán Eszter: Világnak :flover:a)
 
Augusztus 4. Szent Domonkos napja, a domonkos (dömés) rend alapítója. Szent Domonkos és társai szegényen járták a városokat, s az embereknek arról beszéltek, hogy térjenek a Jóistennek tetsző életre. Rendje prédikáló rend. Szent Domonkosnak csodatevő ujja volt, amivel betegeket gyógyított meg, halottakat támasztott föl.
(Világnak Világa)
 
Úgy gondoltam írok ide egy kicsit, hátha valakit érdekel.
Ma Katalin nap van, amihez fűződik néhány hagyomány. Gyümölcsfaágat tesznek vízbe ezen a napon, ha karácsonyra kizöldül, a családban a nagylány hamarosan férjhez megy.
"Ha Katalin kopog, karácsony locsog, ha Katalin locsog, karácsony kopog." Vagyis, ha Katalin napján fagy van, karácsony napja esős, tocsogós, enyhébb lesz, és fordítva.
Alexandriai Szent Katalin a diákok, a tudósok, a kerékgyártók, a molnárok, a fazekasok, a szövőlányok védőszentje. Segítője a szegényeknek, ügyefogyottaknak, árváknak, vándoroknak.
 
Ha ez igaz, akkor Karácsony kopog. Legalábbis az egész városban olvadt ma a hó és tök latyakos volt minden.:)
 
Újra itt vagyok, remélem nem baj, hogy írogatok ide. ha már egy embert érdekel, az is elég.

Ma András napja van, Szent András apostol napja. Ő X alakú kereszten szenvedett vértanúhalált, ezért az ilyen alakú keresztet andráskeresztnek hívják. András napja az advent kezdete, ilyenkor kezdődik a disznóvágás ideje is.
Advent kezdete azt jelenti, hogy ilyenkor csendesen várakozunk, hogy megszülessen Jézus, tehát nincs helye a mulatozásnak, karácsonyig nem rendezünk bált. Advent idejére négy vasárnap esik. Az első vasárnap a család közös munkával elkészíti az adventi koszorút. Advent első vasárnpján a kelet felé eső gyertyát gyújtjuk meg. Második vasárnap az első mellé még a dél felé esőt, harmadikon a nyugat felőlit is, a negyedik vasárnapon mind a négy gyertyát meggyújtjuk. Egyre több a fény, hamarosan megszületik Jézus.
 
régi jó disznovágások és a vel járó mocskos nagy lerészegedések:)gyujtok is egy gyertyát bár nálam ez megszokott az év minden napján:D
 
Hajjj, én ugyan vidéken születtem időszámításunk előtt...de mivel mérnökszülők gyermeke vagyok...így soha, de soha nem voltam disznóvágáson, se ökörsütésen, pedig mind2re de elmennék 1x iszogatni, meg kajálni. A trancsírozós munkát meghagyom a szakembereknek. :)
 
Hajjj, én ugyan vidéken születtem időszámításunk előtt...de mivel mérnökszülők gyermeke vagyok...így soha, de soha nem voltam disznóvágáson, se ökörsütésen, pedig mind2re de elmennék 1x iszogatni, meg kajálni. A trancsírozós munkát meghagyom a szakembereknek. :)
zsirikém!én született budapesti(budai)vagyok,mégis gyerekkoromban rendszeresen vágott disznót a család,hogy a többi "háziállatról" ne is beszéljek.a 2.-ik kerületben,ahol ma a burzsujok laknak...ökörsütés pedig rendszeres volt a városmajorban,május 1-i ünnepeken.szóval annyira nem születtél te idöszámitásunk elött...ennek csak örülhetsz,nekem pedig rovázni kéne....:(
 
Egyébként támogatom a hagyományőrzést! Főleg gasztronómiai területen.
Nemrég például liba-lakomát tartottunk (majdnem) Márton napján a budai Pater Marcus Apátsági Étteremben Jegesékkel. :) Ettünk baromijó sült libacombot, meg mellet és ittunk vadul durvajó söröket. :)
Keresem az ott készült képeket, de valamiért nem találom. :)
 
Suzukám: disznót vágni??? itt??? pont a budai oldal egyik legdrágább kerületében??? Hol laktatok anno? Vicces ezt hallani! :)
Ez a kerület olyan drága és előkelő, hogy én is másik kerületbe járok zöldségeshez, mert itt már 800Ft a paradicsom kilója. :)
 
Suzukám: disznót vágni??? itt??? pont a budai oldal egyik legdrágább kerületében??? Hol laktatok anno? Vicces ezt hallani! :)
Ez a kerület olyan drága és előkelő, hogy én is másik kerületbe járok zöldségeshez, mert itt már 800Ft a paradicsom kilója. :)

Zsirikém 6-án akkartok-e disznóvágásra menni????;)
 
Bendzsokám: ki vág disznót és hol? Kellenek oda kéretlen nézelődők, akik kóstolni is szeretnének? :)

KTm nem ilyen alulkulturált ezügyben, mint én. :) Náluk jelenleg fürjek laknak a garázsban, tök aranyosak. :)
 
Bendzsokám: ki vág disznót és hol? Kellenek oda kéretlen nézelődők, akik kóstolni is szeretnének? :)

KTm nem ilyen alulkulturált ezügyben, mint én. :) Náluk jelenleg fürjek laknak a garázsban, tök aranyosak. :)

Waszi haverom szólt,hogy megyek-e velük,de nekem Lovas világkupára is igértek tisztelet jegyet és inkább azt választom!!
A disznóvágás Miskolc mellet van,motorosok vágják a disznót,ha érdekel felhivom Waszit és pontos infót adok!!!
 
Waszi haverom szólt,hogy megyek-e velük,de nekem Lovas világkupára is igértek tisztelet jegyet és inkább azt választom!!
A disznóvágás Miskolc mellet van,motorosok vágják a disznót,ha érdekel felhivom Waszit és pontos infót adok!!!

Szegény malac. Egy életre megutálja a motorosokat;)
 

MotoZem Hosszú kalan-stílusú motoros kabát az egész motoros szezonra.

Legújabb blogbejegyzések

CsamShop kendők

Back
Oldal tetejére