Street Racer STR motoros kesztyű a MotoZemtől

Fotózás, fényképezés

Na hát én akkor most visszaadom a még nem is létező diplomám. Mióta megvan a gép, elkattintottam vagy 1800 képet. Ezeknek olyan 90% makró volt (a virágos kertem és a sütik vonatkozásában) valamint két motorkiállítás. Egészen bizakodó kezdtem lenni. Tegnap viszont tekeregtünk egyet a városban egy barátnémmal és lőttem a távolba is, már ami a 18-55-ös tartomány zoomolásra enged (meglepően sokat, kevesebbet gondoltam) És itt jön a nem értem, nagyon nem dolog. A távoli képek (duna egyik partjáról a másikra vagy egyik hidtól a másik felé) vagy totál homályosak, vagy semmi se éles igazán. Ahol volt közelebbi pont, minta oda fókuszált volna a gép. Na most az van, hogy ez az obi nem alkalmas épületek meg tájak fotózására, rossz módban próbálkoztam (Tv) vagy totál béna vagyok? Autofocussal használom az obit, mert így eddig volt éles kép. Manuálisan még nem jöttem rá, hogyan kellene :) És a slussz poén, hogy 1-2 kivétellel, amit már éreztem a felvételkor hogy szar, a kijelzőn jónak tűntek. De a monitoron, ami nem is fullhd meg mittmoén, csak 1024*768 majdnem elsírtam magam. Főleg, hogy apám (régen Zenittel nyomult, az alapokat tőle tanultam) ott mondogatta, hogy minek vettem meg ezt a gépet, sokkal jobb képeket csináltam a kis Sonyval. Már a félpénz megvan a zoom obira, ami azért gyaníthatóan alkalmasabb ilyen dolgokra, de ott meg félek, hogy nem fogok tudni eléggé hátra menni, hogy beleférjen 1-1 épület a látószögbe. Ilyenkor jönne a cserélgetés, node képenként? Komolyan nem tudom, mi legyen. Azt vettem észre, hogy olyan 5-10 m-ig tuti a dolog esetleg ha olyna a kedve 50 még beleférhet. Mi tud alkalmas lenni arra, hogy ha akarom a virágágyást fotózom és a bogarat a virágon, közben meg a várat és a gellért hegyet is?

Bocs, kicsit sok(k) lett, de ideges vagyok...

Én nem vagyok fotós, és ahogy már írtam egy blogban, már évek óta ugyanazt a kis compact Nikont használom (már asszem a negyediket, de már megvettem az Amazonon az utolsó kapható, és viszonylag jó állapotban lévő utolsót is. :)), de úgy 2000 óta ellőttem egy húszezer digitális képet és vannak köztük egész jók is. :D

Na szerintem az van, hogy ha messzire fotózol, ráadásul a Duna környékén, akkor a levegőben levő szmog ill. pára, ami a szabad szemnek láthatatlan, meglátszik a képen. Ezért lesznek életlenek a képek.
 
Na hát én akkor most visszaadom a még nem is létező diplomám. Mióta megvan a gép, elkattintottam vagy 1800 képet. Ezeknek olyan 90% makró volt (a virágos kertem és a sütik vonatkozásában) valamint két motorkiállítás. Egészen bizakodó kezdtem lenni. Tegnap viszont tekeregtünk egyet a városban egy barátnémmal és lőttem a távolba is, már ami a 18-55-ös tartomány zoomolásra enged (meglepően sokat, kevesebbet gondoltam) És itt jön a nem értem, nagyon nem dolog. A távoli képek (duna egyik partjáról a másikra vagy egyik hidtól a másik felé) vagy totál homályosak, vagy semmi se éles igazán. Ahol volt közelebbi pont, minta oda fókuszált volna a gép. Na most az van, hogy ez az obi nem alkalmas épületek meg tájak fotózására, rossz módban próbálkoztam (Tv) vagy totál béna vagyok? Autofocussal használom az obit, mert így eddig volt éles kép. Manuálisan még nem jöttem rá, hogyan kellene :) És a slussz poén, hogy 1-2 kivétellel, amit már éreztem a felvételkor hogy szar, a kijelzőn jónak tűntek. De a monitoron, ami nem is fullhd meg mittmoén, csak 1024*768 majdnem elsírtam magam. Főleg, hogy apám (régen Zenittel nyomult, az alapokat tőle tanultam) ott mondogatta, hogy minek vettem meg ezt a gépet, sokkal jobb képeket csináltam a kis Sonyval. Már a félpénz megvan a zoom obira, ami azért gyaníthatóan alkalmasabb ilyen dolgokra, de ott meg félek, hogy nem fogok tudni eléggé hátra menni, hogy beleférjen 1-1 épület a látószögbe. Ilyenkor jönne a cserélgetés, node képenként? Komolyan nem tudom, mi legyen. Azt vettem észre, hogy olyan 5-10 m-ig tuti a dolog esetleg ha olyna a kedve 50 még beleférhet. Mi tud alkalmas lenni arra, hogy ha akarom a virágágyást fotózom és a bogarat a virágon, közben meg a várat és a gellért hegyet is?

Bocs, kicsit sok(k) lett, de ideges vagyok...

Megnézhetjük a képeket?
Persze csak, ha szabad. :)
 
Megnézhetjük a képeket?
Persze csak, ha szabad. :)

Szabadni szabad. A nagyon szarokat vagy a még tűrhetőeket?
Este ha gépnél leszek feldobok párat.
Amúgy megtaláltam a manuális fókuszt a gépen. Mármint rájöttem, hogyan lehet használni. Pár képet (szigorúan makrókat) már lőttem is úgy. Hihetetlen érzés, amikor oda fókuszálsz, ahova te akarsz és nem átvágni kell a gépet. Amúgy még ez is lehet kulcsa a dolognak. És mindezt úgy, hogy elkezdtem objektív teszteket olvasni és ott írták, hogy rossz helyen van a fókuszgyűrű ennél az obinál, meg hogy mozog és hogy vékony. Na innentől jött a megvilágosodás :D Nem röhögni... És egyben a gyengepont is megvan. Mégpedig, hogy én lenni vaksi és itt az ember a saját szeméhez állít. Amit ő élesnek lát. Annó ezért ment a Zenit a családtól, mert anyámnak rossz volt a szeme és sorra homályos képeket csinált. Persze ez csak az előhívás után derült ki és apám sem tudott róla, mert titkolta (nem hordott szemüveget meg semmi) Félek én is erre az útra fogok majd keveredni. Jó tudom, hogy valamennyit lehet korrigálni a nézőkén.
Így rátaláltam arra is, hogy az obi kitolt állásnál (mondjuk 55 mm, ami a max. zoomos látószöge) mintha mozogna a belső része a külsőtől. Ez fókuszálásnál elég zavaró. De mit vár az ember egy húszezres kitobitól. No meg itt kb. 3-4 cmről beszélünk. De az 55-250-es pl. kb. duplájára tolja a csápját. Ott is ez van? Jó tudom vegyek L-es obit, ami kétszer akkora, cserébe ezek bent vannak a házban, a maga kis másfél kilós súlyában.

Viszont közbe dilemmába is estem, mert ugye az 55-250-essel szemezek, ami ennek a 18-55-ösnek a folytatása. Csak kiviből nézegelődtem az 55-ös végállásban. Hát vagy nagyon hátra kell menni 1-1 épülethez, vagy nem fog beleférni. Vagy cserélgeti az ember az obikat, képenként... Mi a jó kompromisszumos obi? Az lenne a 3., 4., 5. ha nem jön be ez a televerzió, a makró és a fix 50-es után. 18-135-öt nézegettem, de akkor meg azt kellett volna megvenni a 18-55+55-250 helyett... És egy jó kis zoomos makrós? Mina? :)
 
Szabadni szabad. A nagyon szarokat vagy a még tűrhetőeket?
Este ha gépnél leszek feldobok párat.

Szarokat, kicsit szarokat. Nem mintha értenék hozzá, csak kíványcsi vagyok a képekre, de főleg az okokra. Már, ha valaki ít valamit majd.
Azt hittem ennyi pénzért csupa elégedett, jó vélemények lesznek a masináról.
 
Annó ezért ment a Zenit a családtól, mert anyámnak rossz volt a szeme és sorra homályos képeket csinált. Persze ez csak az előhívás után derült ki és apám sem tudott róla, mert titkolta (nem hordott szemüveget meg semmi) Félek én is erre az útra fogok majd keveredni. Jó tudom, hogy valamennyit lehet korrigálni a nézőkén.

Amikor én még tükrösökkel "lövöldöztem" azoknak a kersőjében volt az az élességet belövö 2 fél kép. Az arra volt jó, hogy addig tekergeti az ember az fókuszt, amíg azok össze ne passzonk, na akkor éles a kép. /nevét már nem tudom/ A Zeniten és a mostani gépeden ilyen nincs? :eek:

http://fotovilag.hu/cikk/65/?str=1
 
A Zenitre nem emlékszem, túl kicsi voltam, de gondolom nincs. A mai digitális tükrösökön sajna nincs. Igazából van a nézőkének valamilyen dioptriakorrekciója. Meg mivel az orromig sem látok saját kicsiny szemeimmel, így kontaktlencsébe fotózok, vagy szemüvegbe. Utóbbi kicsit macerásabb...

Mondjuk ki lehet küszöbölni sokmindent, ha a kijelzőt használom. De meglehetősen lassan állít élességet. MF-el egészen jó. Viszont, amit nem értek. Ugyanazt a képet ellőve nézőkébe, meg a kijelzőt nézve nem ugyanazt a végeredményt kapom, sőt, mintha lassabb záridővel dolgozna ha kijelzőn nézem a képet (esküszöm, hogy hallottam a különbséget, ami azért már jelentős lehet) ez miért van?...
 
Én csak filmes tükröst használtam, MFel. Ha lassan tekertem lassú volt, ha gyorsan, gyors. A záridő meg épp amit beállítottam neki. :)

Talán Mina mond valamit.
 
Na hát én akkor most visszaadom a még nem is létező diplomám. Mióta megvan a gép, elkattintottam vagy 1800 képet. Ezeknek olyan 90% makró volt (a virágos kertem és a sütik vonatkozásában) valamint két motorkiállítás. Egészen bizakodó kezdtem lenni. Tegnap viszont tekeregtünk egyet a városban egy barátnémmal és lőttem a távolba is, már ami a 18-55-ös tartomány zoomolásra enged (meglepően sokat, kevesebbet gondoltam) És itt jön a nem értem, nagyon nem dolog. A távoli képek (duna egyik partjáról a másikra vagy egyik hidtól a másik felé) vagy totál homályosak, vagy semmi se éles igazán. Ahol volt közelebbi pont, minta oda fókuszált volna a gép. Na most az van, hogy ez az obi nem alkalmas épületek meg tájak fotózására, rossz módban próbálkoztam (Tv) vagy totál béna vagyok? Autofocussal használom az obit, mert így eddig volt éles kép. Manuálisan még nem jöttem rá, hogyan kellene :) És a slussz poén, hogy 1-2 kivétellel, amit már éreztem a felvételkor hogy szar, a kijelzőn jónak tűntek. De a monitoron, ami nem is fullhd meg mittmoén, csak 1024*768 majdnem elsírtam magam. Főleg, hogy apám (régen Zenittel nyomult, az alapokat tőle tanultam) ott mondogatta, hogy minek vettem meg ezt a gépet, sokkal jobb képeket csináltam a kis Sonyval. Már a félpénz megvan a zoom obira, ami azért gyaníthatóan alkalmasabb ilyen dolgokra, de ott meg félek, hogy nem fogok tudni eléggé hátra menni, hogy beleférjen 1-1 épület a látószögbe. Ilyenkor jönne a cserélgetés, node képenként? Komolyan nem tudom, mi legyen. Azt vettem észre, hogy olyan 5-10 m-ig tuti a dolog esetleg ha olyna a kedve 50 még beleférhet. Mi tud alkalmas lenni arra, hogy ha akarom a virágágyást fotózom és a bogarat a virágon, közben meg a várat és a gellért hegyet is?

Bocs, kicsit sok(k) lett, de ideges vagyok...

Tekerj AV ba ha már nem az alapvető ( emberfej , hegy..blablabla.) szimbólumokat használod.
A TV az az idő b.szkuráj nem a legjobb tájfotózásra hacsak nem éjszak voltál tájat fényképezni.
 
Igen, azt hiszem túlléptem a virágon, a hegyen és az emberen :)
Közelre nem vált eddig be, sokkal kisebb mozgásteret adott, nagyon ragaszkodott a hasonló végeredményhez, ami meg nekem nem jött be. TV-be nem ment annyira a sebességek után. De legközelebb kipróba, lehet messzire jobban bejön :) Mondjuk asszem van ezen is hegyes mód, lehet azzal kellett volna próbálkozni.

A másik ami idegesít, hogy nem tudom megnézni a végeredményt szép napos időben, mert egyszerűen nem látok semmit a kijelzőn. Van erre valami gyógymód, azon kívül, hogy az ember fejből vág mindent? A másik, hogy a képek 90% tök jónak tűnik, de gépen... Tényleg minden egyes képbe bele kell nagyítani, hogy tuti legyen a dolog?
 
Szarokat, kicsit szarokat. Nem mintha értenék hozzá, csak kíványcsi vagyok a képekre, de főleg az okokra. Már, ha valaki ít valamit majd.
Azt hittem ennyi pénzért csupa elégedett, jó vélemények lesznek a masináról.

Hát nem feltétlen a gép hibája, hogy szar képeket is lövök :D Sőt, biztosan a felhasználóban van a hiba. Lehet, hogy autoba kellene fotózni mindent :D Rengeteg képet láttam már, amit ezzel a géppel csináltak és olyan volt, hogy lefostam a bokám a gyönyörtől. Igaz, nem feltétlen a kitobival és nem minden esetben tudom, hogy volt-e utómunka vagy sem. Mondjuk szart képet utómunkázni sem lehet :D
 
Na ezek a kicsit és nagyon szarok :) Néhány esetbe csak nem értem, hogy mire fókuszált, ha minden homi. Lehet elemezni :) A jól sikerülteket nem töltöm fel :D Hálisten azért abból több van.
 
nálam a szar kategória azért nem itt kezdődik...

én így azt mondanám, hogy mindegyik képnek van éles része, tehát talán a fókusz van rossz helyre beállítva.
 
Nah jah és akkor itt jön az, hogy autofokus-on volt az objektív, mégis mit látott a kis agyával? :D Az tuti nem, hogy kis zársebesség és bemozdult, mert itt ezred körüli értékek voltak a szép napos időnek köszönhetően.

Nálam egy kép, ha nem olyan, amilyennek szeretném már szar :D
 
Tényleg van köztük ami vállahatatlan ilyen géppel, mondhatni a telóm jobbat csinál.
Talán nem volt ideje az obinak fókuszálni?
 
Ha AF-be van, akkor mindig megvárom, amíg csippan és kipöttyözi a nézőkét (a fókuszpontokat, amire állítja magát) Mondjuk el sem tudom kattintani a képet, amíg nem talált fókuszt AF-ben., csak MF-ben. És slussz poén, hogy MF-be néha élesebb a kép úgy hogy nem csippan, mint AF-be amikor igen. Ki érti ezt :)
 
Ez lett volna a következő tippem, hogy automata fókuszon volt. Főleg, ha azt írod, hogy rövid időkről van szó.. lehet, hogy olyan rövid volt az idő, hogy fókuszált, picit bemozdultál, és mire ellőtte magát egy pillanat múlva,már homályos lett...
 
Legújabb blogbejegyzések

CsamShop kendők

Back
Oldal tetejére