Street Racer STR motoros kesztyű a MotoZemtől

Főzés

Én máris hasmenést kaptam Nini receptjétől.

(nah meek, mert vonaton ülök, mobilnettel, oszt lemerülök mingyá', mint a búvár)
 
nem, én pl. minden nap rendelek egy pizzát, kivéve, ha a lajhár érkezik valami anyukájaféle segélycsomaggal, meg a nagyim hozott még kaját. Ezen kívül fogyasztok kávét, energiaitalt, csokoládét és kólát tisztán, néha rummal, ipari mennyiségben.
 
Nálunk a párom sütötte meg a palacsintát:D
Én közbe hajamat festem be és öszeszedtem a meg szárat ruhákat:)
 
Akkor most történelmi pillanat, saját magam által kreált kajaélményt fogok megosztani a főzős topicban.
Az úgy kezdődött, hogy szobatársam és bölsciscsportnénim szokott otthonról hozni sonkás palacsintát, ami azt jelenti feléjük, hogy a két fő komponenst összezúzzák apró darabokra, majd mi teszünk rá tejfölt és lelkesen behabzsoljuk (rendszerint filmnézés közben a hordozóedényből ketten, hogy ne kelljen annyit mosogatni, de ez most nem tartozik a tárgyhoz.)
Szóval eszembe jutott, hogy de jó lenne enni ilyet, megkívántam, na. Szintén nem fontos, de érdekes adalék, hogy amikor ezt msnen közöltem bölcsiscsoportnénivel, közölte, hogy anyukája épp most csinál ilyet.
Pár órával később kicaplattam a hűtőhőz, mert nagyim hozott nekem palacsintát pár napja, és még van belőle, mákkal majd jól megeszem, de aztán láttam, hogy van ott sajt, meg tejföl, meg szalámi, gondoltam kis módosítással eszem sonkás palacsintát.

Tanulság: Soha de soha ne csinálj sonkás palacsintát nemszeretemszalámiból és ÉDES palacsintatésztából.
Felhívtam a lajhárt, hogy ha már úgyis erre tart, hozzon egy hamburgert....

Update: a lajhár megette, pedig utálja a tejfölt. Vagy jót "főztem" vagy csak az önbescülésemet akarja javítani...
 
most meg főztem popcornt, és filmezni fogok, és ha elálmosodom, alszom, és nem engedek több koffeint a szervezetem közelébe.
 
Hát, elvileg ma fősulis napok vannak, este kezdődik a buli, de szobatársamnak el kellett mennie, csak tízre jön vissza, lakótárs tanul, lajhár meg nem ivós fajta... szóval hánynék én, de kivel rúgjak be?
 
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD és apa tudja?:DDDD

én múltkor a töltött padlizsánt sóztam el nem kicsit:D
 
mivel amúgy is savanykás ételről van szó pici ecettel elveheted a sósságát
 

Legújabb blogbejegyzések

CsamShop kendők

Back
Oldal tetejére