Híven, becsülettel, vitézül!
Írta: Hein György csendőrhadnagy számvivő
Az őrmester ellenőrző szolgálatából vonult be. Az országúton - kb. két órányira az őrsállomástól - egy 14 kocsiból álló czigánykaravánnal találkozik. Mintegy 40 lépésnyi távolságban lövésre kész fegyverrel megállítja a karavánt, s meghagyja a vajdának, hogy az igazolványokat és a lójáratokat egyedül hozza el. Megtörténik. A vajda tíz lépésnyire közeledik, s az igazolványokat a parancshoz képest az őrmester előtt földre teszi, s visszamegy.
Az őrmester felveszi, és látja, hogy sok közte a hamisítvány, épp ezért zsebre vágja azokat, s meghagyja a karavánnak, hogy forduljanak vissza, mert bekíséri őket.
Mint a megbolygatott méhraj, támadják meg undok szitkok között az őrmestert! A harsány figyelmeztetés süket fülekre talál! A veszély tetőpontján eldördül a fegyver ... s a vajda átlőtt homlokkal, holtan terül el a porban.
Egy egetverő sikoly és káromkodás, általános megdöbbenés, a támadást azonban két suhancz folytatja. Újabbi két lövés ... újabbi két halott.
Megdermedten áll a karaván! A pillanatnyi kétségbeesést ügyesen felhasználja az őrsparancsnok, s kiadja a parancsot: "Megfordulni! Lépésben indulj! A ki el mer szökni, halál fia!"
Megfordul a karaván, s az első kocsi vágtatva elindul... Megint két lövés, s az egyik ló összerogy. Meg kell állani! ... Nincs menekvés!
A lovat eltakarítják, a halottakat összeszedik, kocsira rakják, s jajveszékelve halad a karaván.
A 26 férfiból, 35 nőből s nagy számú gyermekből álló czigánykaravánt az őrmester egyedül, minden segítség nélkül kíséri a községi elöljáróságra, ahonnan - sok rendbeli bűncselekmény kiderítése után - a bíróságnak adatott át.
A hősies fegyverhasználat jogos volt!
A bravúros tett a koronás ezüst érdemkereszttel lett megjutalmazva!
(Forrás: Csendőrségi Zsebkönyv, 1910)
Bele sem merek gondolni, hogy ma mi történne és mielőtt rasszistának kiáltanátok, e miatt, ez csak egy történelmi leírás 1910 ből...
