CsaM jótékonysági naptár 2013

Afrad írta:

A számítógépezés talán a legegyszerűbb vakos dolog. Tudni kell, hogy mivel mi nem tudunk hagyományos módon újságot, könyvet olvasni, a net számunkra nem más, mint kapu a világ felé. Vakrehabilitációs alapítványok tartanak szinte folyamatosan informatikai tanfolyamot, ahol onnantól kezdve, hogy bekapcsoljuk a gépet, mindent újratanítanak. Tulajdonképpen 2 fontos dolgot kell megtanulnunk: billentyűkombinációk, és a képernyőfelolvasó használata. (ha valaki kíváncsi a képernyőfelolvasóra, akkor ajánlom az NVDA letöltését (ingyenes), jobb, mint az elterjedtebb, és pokolian drága Jaws). A billentyűkombinációkkal irányítjuk magát a gépet, és a Tabbal ugrálunk egyik hivatkozásról, menüpontról a másikra, amit a felolvasó azonnal mond, hogy mi is az. A text box-okba szintén Tabbal ugrunk. Ha valamire rá akarunk kattintani, arra nyomunk egy entert, és máris ugyan úgy átirányít, mint ha egérrel kattintottunk volna rá. A képernyfelolvasó minden egyes leütött billentyűt, vagy kombinációt visszamond, ezen felül, ha el akarunk olvasni valamit, akkor választhatjuk, hogy szavanként olvassa fel, soronként, vagy ha a teljes szöveget, akkor egyszerűen csak ki kell jelölni, és magától elkezdi felolvasni.
Szerintem borzasztó egyszerű volt ide regisztrálni. A Tab nyomogatásával megkerestem a regisztrációt, felugrott egy ablak, kitöltöttem amit kellett, nyomtam egy entert a regisztrációra, megnéztem a mailjeimet, ott volt az aktiváló levél, szintén nyomtam egy entert az aktiváló linkre, majd bejelentkeztem, kitöltöttem a profilt, feltöltöttem egy képet, és kész.
Mondjuk nekem van már 5 év gyakorlatom nehézsúlyú informatikából Ezen felül férjem papíron informatikus (egyébként fegyver és páncélkészítő, bőrdíszműves, stb...), így ha valamit nem tudok, akkor segít, valamint amikor újságíró suliba jártam, ott bizony el kellett végeznünk ECDL tanfolyamot, valamint volt egy ún. web és dizájn tölteléktárgyunk, a nevéből is kitűnik, hogy vizuális alapú. Meg kellett tanulni alap szinten html-ben leprogramozni egy weblapot, valamint olyan programokkal kellett dolgoznom a beadandókhoz, amikhez elengedhetetlen a látás, na olyankor a férjem volt a szemem, ő az elmúlt 5 év alatt remekül megtanulta leírni a dolgokat, nekem pedig remek fantáziám van, mivel 13 éven át grafikusnak készültem.
Szóval nem olyan bonyolult ez, ha az ember veszi a fáradtságot, és megtanulja. Egyébként, ha jól emlékszem, 2011-ben a Debreceni Egyetem Informatikai kar hallgatóinak 12%-a látássérült volt, ez is mutatja, hogy az informatika a legegyszerűbb vakos dolog.
A legnehezebbek a csajos dolgok, mint a sminkelés, és a körömlakkozás

Kattints a kibontásához...

Afrad írta:

Nagyon sok mindent nem tudnak az emberek a vakokról, sajnos ebből adódnak a sztereotípiák. A kutyák képzése mellett vállaltuk a tájékoztatást is, mind a vakvezető kutyákról, mind magáról a vakságról, és ezzel legalább pár tízezer ember gondolatait meg tudjuk változtatni a vakokról.

Én 2007.09.06-án reggel ébredtem vakon, úgy, hogy előtte semmi gond nem volt a szememmel. Egy neurológiai betegség, ami testszerte ideggócokat támad meg, kisütötte a látóidegközpontot. Korábban a polineuropathya miatt lebénultak végtagjaim, amin fizikoterápiával, és gyógytornával segíteni lehetett, de rémálmaimban sem gondoltam, hogy elvesztem a látásomat miatta, mivel ugyan benne volt a pakliban, de nagyon ritka. 3 napig nem tudtam felfogni, aztán kereken negyed óráig sajnáltam magam, majd rájöttem, hogy ez nem az én stílusom, és elkezdtem agyalni, hogy mit hogyan lehet vakon is megcsinálni. Másnap reggel én főztem a kávét, amikor hazaértem az orvostól megkértem férjem, hogy üvegfestékkontúrral jelölgessük be a programokat a mosógépen, azzal a lendülettel be is raktam egy adag ruhát Mire rehabra kerültem már csak az informatikát, a Braille-írást, és a közlekedést kellett megtanítani.
A Baráthegyinél olyan szinten rehabilitáltak, hogy tényleg csak látni nem látom a dolgokat, amúgy sikerült feldolgozni, elfogadni, és szinte aktívabb, extrémebb életet élek, mint amikor még láttam. Én alapból nem voltam hajlandó lemondani bizonyos dolgokról, hobbijaimról. Egy kis gondolkodással, ügyeskedéssel rájöttem, hogyan tudok továbbra is hegyet mászni, barlangászni, vívni (nyugati iskola, másfélkezes kard, messer, tőr, kés), íjászkodni, alkotni. Búvárkodni már vakon tanultam meg, a kutyakiképzést szintén, a rajzról áttértem a festészetre, ráadásul nem rég elkezdtem hegedülni is. A gond az, hogy sokan, akik megvakulnak teljesen bezárkóznak, és félnek szinte mindentől, pedig így is lehet teljes, aktív életet élni! Van olyan vakvezetőkutyás sorstársam, aki tekézik, van aki polgárőr, szinte mindannyian dolgoznak, vagy tanulnak, és mindannyian igazán élnek, kihasználnak minden lehetőséget, élményforrást, pillanatot. Többek között azon is dolgozunk, hogy ráébresszük a sorstársainkat, hogy semmi sem lehetetlen, még vakon sem, csak a félelmeket kell félretenni. Walter Disney fogalmazta meg ezt nagyon jól: "Minden álmunk valósággá válhat, ha van bátorságunk a nyomukba eredni."

Kattints a kibontásához...