Blogbejegyzések megtekintése ebben a kategóriában: Privát ügyek - Page 3

Ez a hét nagyon sűrűre sikerült, de csupoa jó dolog történt.

​

• Végre sikerült kiadni a lakásomat, és a végén nem az ingatlanos adta ki, hanem én, amire nagyon büszke vagyok. Nemcsak azért, mert így megspóroltam egy csomó pénzt, hanemmert kiléptem a konfortzónámból és egy csomó emberrel leveleztem meg beszéltem emiatt.
• A kislányom úgy döntött, hogy a néptánc helyett (ő is) kipróbálja a thai boxot. Vanak más lányok is, ráadásul a csajoskodás megmarad mert jár egy másik színpadi táncra is, szóval legalább nem kell kétfelé hordani őket ezentúl. (Ki tudja meddig?)
• Voltam az Utazás kiállításon. Mondjuk meló miatt mentem ki, és arra nem volt jó, de tök jól néz ki az új Hungexpo. Legalább menéztem ezt is, ráadásul a sajtónapon, úgyhogy még nagyon tülekednem sem kellett.
• Hétvégén váratlanul Operába mentem a barátnőm szülinapja alkalmából. Szerintem utoljára általános iskolában voltam,szóval nagy élmény volt, ráadásul a Carment néztük meg modern feldogozásban, ami nagyon tetszett. És nem, ez nem az a fejhangon visítós opera, tele van slágerekkel:
  
• A vasárnap kicsit húzós volt, mert a két gyerek kétfelé ment szülinapra és ezt nekem kellett kilogisztikázni, de végül minden jól sikerült.

Végre esett a hó. A gyerekek rögtön kirohanzak, és építettek egy fél méter magas hóembert a kerztben összekapart hóból. Úgy tűnik, ennyi jutott nekünk idén a télből.

​

Kicsi, nyomi, de legalább a mienk.

Tényleg nem fotóztam mást csak ékszereket ezen a héten. Mert mást sem csináltam, csak dolgoztam.



Még mindig csak próbáltam utolérni magam ezen a héten. Nem volt egyszerű, mert nagyobbik gyermekem az egész hetet itthon töltötte egy nem túl meggyőző náthával. Fénykép nem készült róla. És ezen a héten volt a bizonyítvány osztás is.

Az új ékszereket amúgy ide töltöttem fel. Ráadásul most van 20%-os kupon is a CsamShop-ban.

Annyira elúsztam a dolgaimmal az utóbbi hetekben, hogy azt is elfelejtettem, hogy nem posztoltam a heti blogra.



Ráadásul most, hogy keresgéltem a megfelelő képet, kiderült, hogy nem is fényképeztem.Illetve az összes fénykép vagy teljesen érdektelen vagy a gyerekek vannak rajta. Amúgy már őket sem fotózom annyit, mint amikor kicsik voltak. Meg utálok telegfonnal fényképezni. Sajnálom a jó kis Nikonomat. Az olyan szép, éles képeket csinált.

Amúgy ezena héten voltam a Marketing Fesztiválon is, és amikor meg nem, akkor annyi időm sem volt, hogy főzzek, szóval a kínaiban ebédeltem. Nyilván macskát...

Amikor mindent egyszerre csinálok épp, akkor így néz ki az íróasztalom. Szegény Zsanci alig talált egy kis helyet magának a radiátor fölött...

Ez a hét nyilván a készülődéssel (majd az ünnepléssel) telt. Nehezített pálya, ugyanis a gyerekek már dec. 22-től itthon lábatlankodtak, így igen nehéz dolga volt a "Jézuskának", hogy megmaradjon a varázslat.

​

Azért szerencsére volt segítségem...

El sem hiszem, de egy év barlangban üldögélés után visszakaptam végre az irodámat. Újra fehér a fal!

​

Az úgy volt, hogy tavaly októberben már nem bírtam tovább, hogy a salétromtól lehullott a vakolat, és megkértem az uramat, hogy csináljon vele valamit. Ő nagy lelkesen - a gyerekek harthatós segítségével - le is verte a vakolatot, majd közölte, hogy meg kell várni, amíg kiszárad.

Erre egy év kellett. Azóta olyan volt, az irodám, mintha egy barlangban ülnék, tégláig csupasz és hömpölygött a pinceszag. Ja, a bútorok mind a szoba közepére voltak betolvam ezért ha a könyvespolcról vagy a másik asztal fiókjából kellett valami, netán takarítottam volna, át kellett vergődnöm a bútorokon.

Aztán valamikor októberben, az egy éves évforduló környékén kifurkálta és kinyomta Sikamurral, ami megakadályozza,hogy újra felázzon a fal, és nagy vonalakban felvakolta. Nem merte készre, mert azt akarta, hogy szép sima legyen a fal és nem bízott magában.

Aztán hívtam egy kőművest, aki visszavakolta.

De most végre eljött a pillanat, és az uram - aki valahányszor szóba jött a dolog, mindig elmondta, hogy utál festeni - nekiveselkedett és kiglettelte majd lefestette a felvakolt falat. Igaz, csak egy rétegben, és csak ezt az egy falat, mert közben ismét eszébe jutott, hogy utál festeni, úgyogy a megvásárolt festő felszerelést azonnal ki is dobta a kukába, nehogy még egyszer eszébe jusson festeni.

Jó, hát kicsit foltos, na... de úgyis a hátam mögött van. És az összefirkált meg tégláig levert verzióhoz képest ég és föld, szóval most élvezem az "új" irodámat. Meg az, hogy újra rend van és fris festékszag.

Tök jó,hogy a gyerekek is igénylik, hogy egyedül velük foglalkozzunk. Ezúttal a lányomnak sikerült rábeszélnie, hogy csak kettesben menjünk el bringázni.

​

Remélem, jövőre már mtorozni is el tudunk menni hosszabb útra!

Tök király, hogy a gyerekekkel már lehet "normális" programokat csinálni. Úgy értem nem a játszótéren üldögélés a program, hanem csinálunk együtt valami érdekeset, közben beszélgetünk meg ilyenek.

​

Most az volt, hogy a lányom közölte, hogy ő az unokatesójánál tölti a hétvégét, apuci a haverokkal kanbulizott, mi meg kettesben maradtunk. Gyorsan fel is kerekedtünk, és a délelőttöt a Városligeti műjégpályán töltöttük, délután pedig moziba mentünk az Arénába. Komplett nap lett, nagyon jól éreztük magunkat.

Mondjuk az kimaradhatott volna, hogy a végén fáradtan, az Arénában egy órán keresztül kerestük a kocsit a parkolóban. Most komolyan, az normális, hogy minden szinten ugyanúgy vannak beszámozva a parkolóhelyek? Márépp azon morfondíroztam, hogy hívom a rendőrséget, hogy ellopták a kocsit, mikor beugrott, hogy mi van, ha ez nem is az a szint...

Még a szállodákban is odaszeszik a szobaszám elé a szintnek a számát, hogy tudjad hol jársz... egy ekkora hodályban még jobban figyelhetnének erre. Gyanítom, hogy nem én vagyok az egyetlen rutintalan plázába járó.

Kissé elmaradtam a heti bloggal, de megpróbálom még idén bepótolni, hogy az idei győztesünknek, @Vickancs-nak azért ne legyen olyan könnyű a dolga, hogy teljesen egyedül menetel a cél felé.

(Tavaly is ő volt a nyertes meg tavaly előtt is. Azelőtt még voltak kitartó kihívói.)

Szóval ezen a héten volt a születésnapom. Meglepő, de idén nem volt annyira megrázó, mint tavaly a kerek számnál, amit nem ejtünk ki a szánkon.

​

Tortát is kaptam. Mondjuk a parfétorta elég indokolatlan november végén, de a gyerekek ezt kértek. Hogy én mit szeretnék, az természetesen smafu.

Annyira közhely olyanokat mondani, hogy "de hát még csak most született", de amúgy tényleg ilyen érzés... Hihetetlen, hogy már kamaszodik, mikor nemrég még csak a hasamban fickándozott. Már nem nagyon férne vissza. Mindig azon röhögünk, hogy a gyerekek olyanok, mint a gilisztakonzerv. ha egyszer kibújt, már sosem fér vissza.

​

Amúgy minden vágya egy okostelefon volt, és minden ellenérzésem ellenére megkapta. Egyelőre nagyon rendesen betartja a szabályokat.

Már egy éve állt az irodám lebontott fallal, mert felázott a pince felől. Ki kellett száradnia. Most elkezdődött a javítás.

​

Azért én még mindig nem látom a végét...

Van ez a buli minden évben Hódmezővásárhelyen, amikor megünnepeljük Misit és közben mindenféle hasznos és haszontalan dolgokat csinálunk. Én például alig találtam el az agyaggalambokat, ami itt oklevelet ért.

​

A hangulatot nem adja vissza a videó, amit csináltam, de azért valami csak látszik belőle, hogy miről is volt szó. Ráadásul egy csomó csajjal találkoztam, akikre nem is számítottam, szóval jó kis buli kerekedett belőle.

​

Ahogy az az iskolakezdéskor lenni szokott, ezen a héten hozzám is elért az első iskolai vírus.. vagy ki tudja miféle felső légúti takony. Azért az élet nem áll meg...

​

A gyerekek programjai az elsők, egy Balázs Klári, Korda Gyuri koncert belefért az esőben szombaton, vasárnap pedig táncfellépésen voltunk. Már csak a végére értünk oda Lőrinci piacon megrendezett börzére, amerikai autós és Hot Rod találkozóra. Azért jó volt látni az ismerős arcokat, még ha ilyen rövid időre is.

Ezen a héten nem volt idő motorozni. Az iskolakezdés mindent felforgatott. Be kellett szerezni a szükséges taneszközöket, aztán jöhetett a könyvkötés...

​

Örültem is meg nem is. Suli alatt sokkal kevesebbet látom a gyerekeket, így folyamatosan lelkiismeret furralásom van, de azért rám is rámfér már a pihenés, amikor nem kell folyamatosan konyhásnéni és animátor szerepben csillognom.

Ami megnyugtat, hogy két hét, és már itthon is lesznek valami nyavajával...