Street Racer STR motoros kesztyű a MotoZemtől

Közérdekű, érdekes, vicces hírek a nagyvilágból

Én a legegyszerűbbet szeretném, hogy válasszák. Megmondtam, hogy temetést se akarok, hamvasszanak el, oszt jólvan, tegyenek ki, vagy dobjanak el, de miattam senki ne sírjon.
Gyűlölöm a temetéseket. Most is el kellett mennem egyre, mamám egyik testvére meghalt, kb amúgy nem is ismertem, de úgy kiborultam, ahogy a feleség, illetve a "gyerekek" sem. Egyszerűen napokig rosszul éreztem magam. A híradón is eltudom magam bőgni, akik pl. tájfunban vagy egyéb katasztrófában halnak meg.
Szóval: hamvasztás, aztán odatesznek ahova akarnak, nekem mindegy :D
 
En is a szetszoras mellett vagyok.Miert okozzak gondot lelkiimeretfordulast a fiamnak a temetöbe jarassal.Ki tudja hova veti a sors hol fog elni meg.
Na meg minden csajt idegesiteni tudok hogy porolok:D
 
csupa önző szempontok szerint nézitek ezt a dolgot... :)
Azért a temetésben az is benne van ám, hogy aki itt marad, annak (ha olyan beállítottságú) könnyebb elviselni a gyászt, a veszteséget, ha marad valami, amit látogathat, amit gondozhat, amiről gondoskodhat - pótolja az eltávozott után maradt űrt, feleslegesség-érzést, tétlenségre ítéltetést... megmarad tőle a kapcsolat illúziója, hányan beszélgetnek a sírkővel, mintha az élő személlyel tennék... (én is szoktam az én Édes Apukámmal, nagyon-nagyon szerettem őt, és persze, az eszemmel tudom, mekkora marhaságot csinálok, de a lelkemnek jót tesz az érzés, hogy kicsit olyan, mintha Hozzá beszélhetnék, ha megsimogatom a fejfát, az kicsit olyan, mintha Őt simogatnám...)
Egyébként nem vagyok temetőmániás, nekem be van fizetve a sírgondozás az Édes Apukám sírjára (még egyelőre nem volt kedvem fél millióért sírkövet állíttatni, csak kőkeret van, a középen virágokkal), de néha kifejezetten jól esik kimenni Hozzá a csendbe, a nyugalomba és kicsit közel érezni magamhoz.
Ez az érzés nyomokban sincs meg a Drága Nagyikámnál, akit hamvasztottunk annak idején és egy templom kriptájában lett elhelyezve az urna sok ezer másikkal, egy sorban 200, egy oszlopban 5 urnahely, ezekből egy 30×50-es márványlap az én Nagyikám, mint egy raktárban a tárolórekesz, hát ennél még lehet az is jobb lett volna, ha szétszórjuk valahol... :nemnem:
 
Witch77 írta:
csupa önző szempontok szerint nézitek ezt a dolgot... :)
Azért a temetésben az is benne van ám, hogy aki itt marad, annak (ha olyan beállítottságú) könnyebb elviselni a gyászt, a veszteséget, ha marad valami, amit látogathat, amit gondozhat, amiről gondoskodhat - pótolja az eltávozott után maradt űrt, feleslegesség-érzést, tétlenségre ítéltetést... megmarad tőle a kapcsolat illúziója, hányan beszélgetnek a sírkővel, mintha az élő személlyel tennék... (én is szoktam az én Édes Apukámmal, nagyon-nagyon szerettem őt, és persze, az eszemmel tudom, mekkora marhaságot csinálok, de a lelkemnek jót tesz az érzés, hogy kicsit olyan, mintha Hozzá beszélhetnék, ha megsimogatom a fejfát, az kicsit olyan, mintha Őt simogatnám...)
Egyébként nem vagyok temetőmániás, nekem be van fizetve a sírgondozás az Édes Apukám sírjára (még egyelőre nem volt kedvem fél millióért sírkövet állíttatni, csak kőkeret van, a középen virágokkal), de néha kifejezetten jól esik kimenni Hozzá a csendbe, a nyugalomba és kicsit közel érezni magamhoz.
Ez az érzés nyomokban sincs meg a Drága Nagyikámnál, akit hamvasztottunk annak idején és egy templom kriptájában lett elhelyezve az urna sok ezer másikkal, egy sorban 200, egy oszlopban 5 urnahely, ezekből egy 30×50-es márványlap az én Nagyikám, mint egy raktárban a tárolórekesz, hát ennél még lehet az is jobb lett volna, ha szétszórjuk valahol... :nemnem:
Kattints a kibontásához...

Lehet igazad van de nekem apam el lett hamvasztva anyam meg szet szorva es tudom hogy lelkiimertfurdalasom van he nem tudok hazamenni es kimenni a temetöbe apamhoz anyma meg mindig itt csücsül a butorokon.
 
Hajos írta:
Lehet igazad van de nekem apam el lett hamvasztva anyam meg szet szorva es tudom hogy lelkiimertfurdalasom van he nem tudok hazamenni es kimenni a temetöbe apamhoz anyma meg mindig itt csücsül a butorokon.
Kattints a kibontásához...
persze, ezért írtam, hogy nem mindenkinek van erre igénye... :)
De én majd ha odakerül a sor, a magam döntését ez ügyben nem egyedül fogom meghozni, inkább a családomat fogom megkérdezni, hogy ők mit szeretnének :) Nekem már úgyis hótthalál mindegy lesz, mit csinálnak velem, ha már egyszer feldobtam a talpam - inkább az ő igényeiknek, szükségleteiknek, hajlandóságuknak feleljen meg majd az, ami történik velem. Döntsék el ők, hogyan akarnak búcsút venni tőlem, és később majd gyászolni és emlékezni rám, vagy akarnak-e egyáltalán ezekből bármit :) Sem kínos terheket róni nem akarnék rájuk - sem megfosztani őket a látogatásom és a "kapcsolattartás" lehetőségétől :)
 
Witch77 írta:
csupa önző szempontok szerint nézitek ezt a dolgot... :)
Azért a temetésben az is benne van ám, hogy aki itt marad, annak (ha olyan beállítottságú) könnyebb elviselni a gyászt, a veszteséget, ha marad valami, amit látogathat, amit gondozhat, amiről gondoskodhat - pótolja az eltávozott után maradt űrt, feleslegesség-érzést, tétlenségre ítéltetést... megmarad tőle a kapcsolat illúziója, hányan beszélgetnek a sírkővel, mintha az élő személlyel tennék... (én is szoktam az én Édes Apukámmal, nagyon-nagyon szerettem őt, és persze, az eszemmel tudom, mekkora marhaságot csinálok, de a lelkemnek jót tesz az érzés, hogy kicsit olyan, mintha Hozzá beszélhetnék, ha megsimogatom a fejfát, az kicsit olyan, mintha Őt simogatnám...)
Egyébként nem vagyok temetőmániás, nekem be van fizetve a sírgondozás az Édes Apukám sírjára (még egyelőre nem volt kedvem fél millióért sírkövet állíttatni, csak kőkeret van, a középen virágokkal), de néha kifejezetten jól esik kimenni Hozzá a csendbe, a nyugalomba és kicsit közel érezni magamhoz.
Ez az érzés nyomokban sincs meg a Drága Nagyikámnál, akit hamvasztottunk annak idején és egy templom kriptájában lett elhelyezve az urna sok ezer másikkal, egy sorban 200, egy oszlopban 5 urnahely, ezekből egy 30×50-es márványlap az én Nagyikám, mint egy raktárban a tárolórekesz, hát ennél még lehet az is jobb lett volna, ha szétszórjuk valahol... :nemnem:
Kattints a kibontásához...
De ezekhez az érzésekhez nem kell temető, meg fejfa...
Gondolj csak a kedvenc versünkre...
 
Tagama írta:
De ezekhez az érzésekhez nem kell temető, meg fejfa...
Gondolj csak a kedvenc versünkre...
Kattints a kibontásához...
persze, mondom, nem mindenkinek ugyanarra van igénye - nálunk sem én ragaszkodtam a koporsós temetéshez... ennek ellenére néha mégis jó érzés kimenni "látogatóba" az Édes Apukámhoz :)
 
Tagama írta:
Erről a mondatodról eszembe jutott ez a cikk:
http://index.hu/nagykep/2013/09/16/ez_tortenik_velunk_a_halal_utan/

Ez itt a galéria: http://www.grauwerk.de/#post_mortem/20
Kattints a kibontásához...
huhh, ez azért elég felkavaró... mármint nekem... én iskolapéldája vagyok annak, hogy valóban mennyire tabu lett ez a téma, egyszerűen lefagyok, dermedtre rémülök csak a gondolatra is, hogy halottat lássak... pont a minap a piacon jártam a barátnőmnél és ahogy kiléptem tőle, abban a pillanatban láttam, ahogy egy bácsinak egyszerűen összecsuklottak a lábai, teljes hosszában elvágódott és irtózatos döndüléssel csapta a fejét a járdába... komolyan azt hittem, meghalt és oda akartam rohanni hozzá, megnézni, segíthetek-e, de nem bírtam mozdulni... végül mások szaladtak, felhúzták, élt, akkor már én is oda mertem menni, és nagyon szégyelltem magam... :elpirul2: aztán hívtuk a piacfelügyelőt meg az elsősegélyest és ők hívtak mentőt, de én azóta is borzongok, ahogy arra az élettelenül zuhanó testre és a járdába csapódó fejére gondolok... :(
 
Mikor először néztem meg ezeket a képeket, én is teljesen lefagytam. Annyira árad belőlük a ... halál... De a maguk morbid nemében nagyon szép és beszédes képek. Na jó, a krematóriumot kihagytam volna, de msot már meg bírom nézni őket hideglelés nélkül.
Én fogtam a Mamikám kezét, amikor elment belőle az élet, rendkívül felkavaró érzés, pedig nagyon szépen ment el... :((
 
Nagyimnak a hamvait Szentendrénél a Dunába szórtuk. A korzónál, ahol régen sokat sétáltunk, meg beszélgettünk... Mindig is szerettem a Duna partot, akárhol is, de most már több jelentése van...
Szerintem a temetőknek jó hangulata van. Ott valahogy mindenki meditál, és olyan kapcsolatok működnek amikre nincs értelmes tudományos magyarázat. Van akinek kell ez a környezet hozzá, van akinek nem... az a jó, ha nem. Bár ezeket a kapcsolatokat még élő korunkban szerezzük be hogy a halálon túl is működnek....
 
Őszintén szólva, nem szívesen használnék ilyet. Nem hiszem, hogy meg van az az érzés, hogy "dübörög" alattad a motor. Jó, most pl. a GS se egy állat, de Szőrmók XBR-je az egy hengerrel olyan kellemes hangot és rezgést ad. Szerelmes vagyok a hangjába. Mármint a motoréba :D
 
ekime6 írta:
Őszintén szólva, nem szívesen használnék ilyet. Nem hiszem, hogy meg van az az érzés, hogy "dübörög" alattad a motor. Jó, most pl. a GS se egy állat, de Szőrmók XBR-je az egy hengerrel olyan kellemes hangot és rezgést ad. Szerelmes vagyok a hangjába. Mármint a motoréba :D
Kattints a kibontásához...
Mi van a GTS-el?
 
A válaszadáshoz be kell jelentkezned vagy regisztrálnod kell.
Insta360 karácsonyi akció

Legújabb blogbejegyzések

CsamShop kendők

Back
Oldal tetejére