Street Racer STR motoros kesztyű a MotoZemtől

Jogsi, Motorvizsga

Na megjöttem a vezetésből,és tényleg pénteken vizsgázok:hurá:
Eddig két alkalommal voltam forgalomba,szerdán 3 és talán még egyszer vizsga előtt,az 4 na ez a gáz,nem azzal van a baj hogy hibátlanul megy a kresz,hanem hogy 20 órát kifizetek.És ez össze vissza is csak 8 óra forgalomba.Pedig úgy motoroztam volna még:(
 
Mire végigolvastam a sok irományt, ami az utóbbi napokban ide felíródott, belefáradtam, és kiakadtam.
Most már kezd zabszem lenni a s......ben, hogy milyen kemény lesz a Kresz utáni "élet"...

Ha velem nem akarnak majd foglalkozni rutinom, tuti, hogy kinyitom a "csepp-kis" számat, és leordítok mindenkit!!
Amúgy ma az oktatómat meg kellett kérni, hogy ami van a Kresz-ben műszaki kérdés, ugyan magyarázza már el a jövő órán, mert oké, hogy tudom a tesztben a választ, de némelyikről azt sem tudom, hogy eszik vagy isszák.
Ha Kreszből átmegyek, az nem az Ő érdemük lesz, hanem a 12 éves B-s múltamnak, és a napi szintű vezetésnek, és a sok teszt-gyakorlásnak.

Fel a fejjel csajok, én szurkolok mindenkinek, hogy sikerüljön a vizsga is, és meg is tanuljunk vezetni mindannyian, legalább annyira, hogy legyen fogalmunk róla, mert ebben a pár órában másra sajna nem jut idő.:csam::csam::csam:
 
...A rutin vizsga napján derült ki, hogy nekem nem mondták el a műszakit és ami a legfontosabb, hogy tolni kell a motort. Jól le is ordította a hajam a vizsgabiztos...

Én lehet elküldtem volna a Qr...nyába! Örüljön, hogy nem ütötted be az orrát a fejébe, mikor kiderült, hogy egy picit hiányos volt a felkészítésed. Emlékeim szerint nekünk is volt egy kb. fél óra, mikor nyolcast tologattunk a rutinpályán... Pihenés képpen meg középsztenderre fel, onnan le... :cool:
 
Na megjöttem a vezetésből,és tényleg pénteken vizsgázok:hurá:
Eddig két alkalommal voltam forgalomba,szerdán 3 és talán még egyszer vizsga előtt,az 4 na ez a gáz,nem azzal van a baj hogy hibátlanul megy a kresz,hanem hogy 20 órát kifizetek.És ez össze vissza is csak 8 óra forgalomba.Pedig úgy motoroztam volna még:(

Hagytad magad becsapni!
Ez viszont plusz pénz lett az oktató zsebébe!
De ma ez a szokás!:(
 
Soha nem szokták levezettetni a motorosokkal a kifizetett órákat, viszont ha szükséges plusz óra azért nem kérnek el pénzt. Nálunk így van! Nem az a lényeg h levezesd percről percre, hanem hogy képes legyél levizsgázni.
 
:ne:
Nem az a lényeg, hogy letudj vizsgázni hanem az, hogy életben maradj a vizsga után!
 
És akkor megint eljutottunk a vezetéstechnikai képzésekhez.
Mondjuk amiken én voltam, azokat nem motoros oktatók, hanem rendőrök csinálják, de csúnya dolognak tartom, hogy egy emberről ennyi bőrt lehúznak.

Kifizeted a pénzt a vizsgáért, ahol elvileg meg kellene tanítaniuk, de nem. Aztán kifizeted a pénzt a vezetéstechnikai tréningen,hoygmegtanuld, amiért már egy szer fizettél. :mad:

Tudom, lerágott csont... de akkor is bosszantó :düh:
 
Ne menjetek olyan oktatóhoz/iskolába, amelyik 2 embernél többet vállal egy órára!!!! Sőt a kettő is sok!!! Bakker, ugyanannyiba kerül egy autó rutinóra mint a motoros, mi az hogy 25-en vannak egy rutinórán??? Három kört se tud így menni az ember... Amennyibe kerül az óra, az alatt csak veled foglalkozzon az oktató, azért van fizetve! Ha nem ilyen az oktató, akkor spuri másik helyre! Én is olyan helyre jártam, ahol az oktató csak egy (=1) tanulót fogadott az órán! Ez a normális! Jó hogy nem magyarázott egész végig, de ha nyűgöm volt, jött és segített. Én sem ültem előtte motoron, így az első órán felült mögém, ő váltott, én meg kormányoztam... :) Egy motorja volt, egy ER-5, minden órán azzal mehettem. Meg is lett minden elsőre pótórák nélkül. :) Ne hagyjátok magatokat átverni!

Mi kábé 4-5en voltunk rutinon, attól függően, hogy ért rá a társaság többi tagja.. szóval volt olyan is, hogy egyedül voltam, meg olyan is, hogy többen voltunk. Hálistennek oktató bácsi azért odafigyelt mindenkire, senki nem maradt ott a végén, ha elesett, vagy ilyesmi:) Én azt nehezményeztem, hogy amikor a lajhár nála tanult, akkor neki rengeteg mindent elmondott, amit nekem már nem, de az is lehet, hogy ezt direkt csinálta, mert gondolta a lajhár majd továbbmeséli nekem:)
 
Na megjöttem a vezetésből,és tényleg pénteken vizsgázok:hurá:
Eddig két alkalommal voltam forgalomba,szerdán 3 és talán még egyszer vizsga előtt,az 4 na ez a gáz,nem azzal van a baj hogy hibátlanul megy a kresz,hanem hogy 20 órát kifizetek.És ez össze vissza is csak 8 óra forgalomba.Pedig úgy motoroztam volna még:(

Ne hagyd magad! Pénteken azért szurk-szurk...
 
Én lehet elküldtem volna a Qr...nyába! Örüljön, hogy nem ütötted be az orrát a fejébe, mikor kiderült, hogy egy picit hiányos volt a felkészítésed. Emlékeim szerint nekünk is volt egy kb. fél óra, mikor nyolcast tologattunk a rutinpályán... Pihenés képpen meg középsztenderre fel, onnan le... :cool:
Mi ilyet nem csináltunk:( Nyolcast tologattam egyszer-kétszer, de középsztenderre hiába kértem az oktatómat, nem raktuk. Mondjuk lehet, hogy azért, mert a kawasakin nem volt:)?
 
És akkor megint eljutottunk a vezetéstechnikai képzésekhez.
Mondjuk amiken én voltam, azokat nem motoros oktatók, hanem rendőrök csinálják, de csúnya dolognak tartom, hogy egy emberről ennyi bőrt lehúznak.

Kifizeted a pénzt a vizsgáért, ahol elvileg meg kellene tanítaniuk, de nem. Aztán kifizeted a pénzt a vezetéstechnikai tréningen,hoygmegtanuld, amiért már egy szer fizettél. :mad:

Tudom, lerágott csont... de akkor is bosszantó :düh:

És ahogy elnéztem az árakat, nem is keveset...
 
Nálunk nem ugyanannyi motorosoknak és autósoknak a vezetés. Autósoknak 2800ft/óra motorosoknak 1600ft/óra.

Sajnos igen, ma már azt lehet mondani, hogy odaállítanak, megmutatják a pályát, és indulj... Aki még soha nem motorozott annak szenvedés, ha nem foglalkoznak vele eleget.
 
Legújabb blogbejegyzések

CsamShop kendők

Back
Oldal tetejére