Motoros ruha

NaNa témája a 'Öltözködés motoron' fórumban , 2008 Január 22.

  1. Tagama

    Tagama Vendég

    Mi tavaly áztunk el kib@szottul, a bécsi motorkiállításról hazafele. Ápr.28. volt, még elég hűvös idő, de aznap szép napos volt, és én még direkt kivettem a steppelt bélést a kabátomból meg a nadrágomból. Az esőruha helyét meg beáldoztam a dobozomban a kajának és az innivalónak, h ne a párom hátát húzza a hátizsákban. Milőtt felhajtottunk az autópályára, megcsapkodtam a párom combját, h nézze, milyen fekete felhők gyülekeznek a hegyek felett. mire Bécsbe értünk, már vacogtunk rendesen, ráadásul a kiállítás is egy szeles csarnokban volt, aminek volt ugyan fedele, de az nem ért össze a falakkal (régen vágóhíd volt).
    Az eső éppen pont akkor kezdett megeredni, mikor visszaindultunk. Nekem az új kabátom nagyszerűen állta a sarat, a nacim az kezdett átázni, de a páromon farmer volt, és nagyon rövid idő alatt bőrig ázott. Felül motoros dzseki volt rajta, meg a nagyját azért elfogtam előle, de így is nagyon vacogott szegényem. Az autópályán téptem, ahogy tudtam, de Sopron után kicsivel már verte a lábamat, h álljak már meg valahol, mert már kapaszkodni sem bír, úgy el van gémberedve.
    Végül csak hazaértünk, és beleültünk egy kád forró vízbe :)
     
    #781
  2. Yamina

    Yamina Ősblogger CsaM Csajok

    Regisztrált:
    2006 Június 30
    Üzenet:
    8,119
    Kapott Lájkok:
    11,896
    Azért kerüljétek az esőben elázást minél inkább, mert nem most fog fájni, hanem majd 20 év múlva...
     
    #782
  3. ekime6

    ekime6 The Driver CsaM Csajok

    Regisztrált:
    2011 Június 15
    Üzenet:
    3,605
    Kapott Lájkok:
    4,510
    De most már mindegy is ezen rágódni. Túléltük és már csak röhögök az egészen :D
    Én esőben már nem állok meg, ezért vettem a vízálló ruhát. Most hétvégén is bizonyított :) De a bukómnak kell egy alapos tisztítás...
     
    #783
    Yamina kedveli ezt.
  4. Tagama

    Tagama Vendég

    Viccelsz? Most vettem frankó új esőrucit, holnap lesz az első bevetése! :D
     
    #784
    ekime6 kedveli ezt.
  5. ekime6

    ekime6 The Driver CsaM Csajok

    Regisztrált:
    2011 Június 15
    Üzenet:
    3,605
    Kapott Lájkok:
    4,510
    Gabi, vigyázz magadra. Engem szombaton dobált rendesen a szél a Diversionnel, és a csúszós, nyomvályús út még rátett egy lapáttal. Nincsenek már olyan jó idők... :(
     
    #785
    Tagama és Yamina kedveli ezt.
  6. Babulu

    Babulu Hivatásos Darazsász CsaM Csajok

    Regisztrált:
    2009 Március 8
    Üzenet:
    4,796
    Kapott Lájkok:
    4,218
    Én kétszer áztam eddig. Egyszer a saját motorommal, Mina mesélhetne. Elkisértek páran az első túrámra a veresegyházi medveparkba. Persze vártuk, hogy elálljon, de az a sokáig csendesen fajta volt. Így mire indultunk bokáig ért a víz mindenhol. 2 km-re a háztól megadta magát a motor (máig nem tudom, hogy az eső vagy a rossz benzincsap miatt, mert azóta nem megyek esőbe :D) Szerencsére volt kiséretem, szóval elkezdtem tolni, amíg ő lerakta a saját motorját a mellettünk lévő kúton. Félútig én toltam, a járdán, szakadó esőben, akkor már szarrá ázva (esőruha és normális motoros ruha se volt még akkor) utána meg csak röhögve mentem mellette. Otthon amit anyámtól kaptam... De nem fáztam meg, máig sem értem hogyan csináltam. Levettem a ruhákat, kiöntöttem mindenből és kicsavartam a vizet, majd 3 napi száradtak :D Viszont a nem től drága és nem túl márkás BLH kabátom állta a sarat és a mellkasom száraz maradt. Csak a nyakamnál folyt be a víz és a kezeim felől. Azóta van vízálló normális cuccom, meg esőruhám is. A másik ázás nem volt vicces. Akkor csak utas voltam és esőruha-téli kesztyű is volt rajtam. Meg 86 réteg; aláöltöző, motoros farmer, pulcsi, motoros kabát, azon az esőruha, maszk. De mivel előtte már átfáztam totál mindegy volt. Egy napig áztam a 0-5 C° közötti remek novemberi időben. Akkor határoztam el, hogy kell egy normális, termós szett, mert a párom kb. izzadt, pedig még esőruha se volt rajta... Azóta NEM MEGYEK ESŐBEN (se :()
     
    #786
  7. Tagama

    Tagama Vendég

    Tudom, de edzésben vagyok :) Én még mindig motorral járok melóba. Sőt, most készül a lábtakaróm. Még tart az év... :)
    De aranyos vagy, h féltesz :love:
     
    #787
  8. ekime6

    ekime6 The Driver CsaM Csajok

    Regisztrált:
    2011 Június 15
    Üzenet:
    3,605
    Kapott Lájkok:
    4,510
    Aki kemény az kemény :D de még Párom se megy melóba holnap motorral, pedig csak 5 km-re van, de én azért nem bánom :D
    De Téged mégjobban dobálhat a szél! Legalább 30 kg-val könnyebb préda vagy, mint én (a képek alapján) :D
     
    #788
    Tagama kedveli ezt.
  9. Tagama

    Tagama Vendég

    Mina megírta az előbb: mert toltad :)
     
    #789
  10. Tagama

    Tagama Vendég

    50 kg vagyok :) Holnap összesen 220 km-t fogok menni. Holnapután 300-at. Muszáj, a kocsin nincs pályamatrica :) Még legalább 4 hétig szándékozom motorral menni.
     
    #790
  11. ekime6

    ekime6 The Driver CsaM Csajok

    Regisztrált:
    2011 Június 15
    Üzenet:
    3,605
    Kapott Lájkok:
    4,510
    Na jó, de aztán ha kell elmegyek egy hajszárítóval kiolvasztani Téged meg Bömböst :D
     
    #791
    Tagama kedveli ezt.
  12. Witch77

    Witch77 motorizált boszorkány CsaM Csajok

    Regisztrált:
    2007 Augusztus 4
    Üzenet:
    1,837
    Kapott Lájkok:
    3,533
    Gabit ne féltsd, ő igazi, kemény, tapasztalt motoros csajszi :ok: És még imádni való is :love:
     
    #792
    ekime6 és Tagama kedveli ezt.
  13. Tagama

    Tagama Vendég

    Nem fázom sosem :) Bár ezt senki sem hiszi el. Már minden elképzelhető cuccot beszereztem, angórazoknitól kezdve a fűtött kesztyűig. Most kinéztem egy fűtött kabátot is, ami ugyanazzal a technológiával műxik, mint a kesztyűm, csak sajnos férfifazonban van. Attól meg tartok, h az S-es abból nagy lenne. Bár a mostani egyik téli dzsekim is fiúkabát és S-es. Ugyanebből a dzsekiből a női példány viszont nem fűtött :( Nem is értem, mit képzelnek? A nők nem akarnak télen motorozni?? :ne-ne:
     
    #793
    Farkaslány és Witch77 kedveli ezt.
  14. Tagama

    Tagama Vendég

    Óóóó, te! :sze:
     
    #794
    Witch77 kedveli ezt.
  15. Tagama

    Tagama Vendég

    Ewan-nek hívják... :sze: :loveu:
     
    #795
    Witch77, ekime6 és Yamina kedveli ezt.
  16. Witch77

    Witch77 motorizált boszorkány CsaM Csajok

    Regisztrált:
    2007 Augusztus 4
    Üzenet:
    1,837
    Kapott Lájkok:
    3,533
    én például nem akarok :D Ősszel sem, a nyirkos, esős-ködös fujj-időben, tavasszal sem, a hűvös, fagyott földek között és nyáron sem a döglesztő kánikulában... minden szükséges kényelmi szempontot figyelembe véve akad évente legalább 4-5 olyan nap, amikor valóban motorozni akarok :D :D :D
     
    #796
    zéé77, Babulu, ekime6 és 1 másik tag kedveli ezt.
  17. Babulu

    Babulu Hivatásos Darazsász CsaM Csajok

    Regisztrált:
    2009 Március 8
    Üzenet:
    4,796
    Kapott Lájkok:
    4,218
    A vadakra is figye
    Szívemből szóltál druszám ;)
     
    #797
    Witch77 kedveli ezt.
  18. alvaro

    alvaro Homura-chan megtestesült önzése

    Regisztrált:
    2012 Augusztus 24
    Üzenet:
    520
    Kapott Lájkok:
    189
    Én is Teresával jöttem be ma, jelentem, semmi vészes dolog nem volt hajnalban, se szél, se köd, se eső. Kellemes 8-9 fok, kár hogy ez a kesztyű nem sokat ér: matematikaliag is bizonyítottam (egy multiméter segedelmével), hogy negyedannyit, ha fűt, mint az előző... szóval Tagamáé egyértelműen sokkal jobb. Ha igazán hideg lesz, előkaparom a kézzsákot és felapplikálom úgy, ahogy régen nem sikerült: hogy ne nyomja rá a szél a fék- meg a kuplungkarra... azzal együtt tuti elég lesz még enyhébb fagyban.

    Ja, a vadakra erre se árt figyelni, főleg sötétben.

    (Meg tegnap is megúsztuk az igazi esőt, mert ezúttal az időkép nem mondott hülyeséget :D)
     
    #798
  19. birge

    birge Az igazi nyuszimotoros CsaM Csajok

    Regisztrált:
    2008 Március 5
    Üzenet:
    9,155
    Kapott Lájkok:
    3,994
    És amikor az enduro-forma ülésről már akkor befolyik a bugyidba a víz, amikor a többi részed még egy darabig száraz?
     
    #799
    Yamina és ekime6 kedveli ezt.
  20. Tagama

    Tagama Vendég

    Már mondani akartam, h egy úgymond "gyalogos" (értsd: járműtlen) használatra szánt kesztyűből a motoron simán ki fogja fújni a szél azt a kevéske meleget is, amit elemmel képes produkálni. Az enyémben van egy réteg, ami bent tartja a meleget a kesztyű belsejében, és tényleg nem érzed kívülről, h fűt a kesztyű. Kivétel persze, ha használom a markolatfűtést is. A minap egy dugó végét beérve lekapcsoltam mindkettőt, és pár perc alatt megéreztem, h mennyire is van hideg "odakint" és azt hőmérsékletet nem valószínű, h enélkül a kesztyű nélkül bevállalnám. Tetejébe még szakadt az eső is, talán olyan 5 fok, ha volt.
     
    #800

Megosztás