Háztűznézőben voltam. Kihasználva a jó időt, tegnap is beletekertem a gumikba 140-150 km-t, hogy aztán ma ezt újabb 450-nel fejeljem meg. Bad Iburgba menet időre kellett tempóznom, a 120-130-as pályatempó mellett szó nem lehetett élvezkedésről. Ott már megszűnik minden vibrálás, elvész a V2 hangja, csak a szélsuhogás van, meg az előzött-előző járművek zaja.
Itt kell megállapítanom, hogy élvezkedés szempontjából a tartomány legelcseszettebb részén élek, ha valami tetszetőset szeretnék, akkor legalább 60 km nyugatra Eifel, keletre ugyanennyi Sauerland, de amibe ma majdnem beleszerettem, az Münsterland - Osnabrück vidéke. Kellemes dombos környék, mint szűkebb hazám, a Zselic, mutatós módon tagolva erdőfoltokkal - tisztásokkal. Szerintem oda én még visszatérek (csak ne kéne 200 km-t mennem azért, hogy ott gurulhassak a környéken...)
Igen, vettem motort is...
De azt majd később, ha már elhoztam. Addig is pár kép a tegnapról és a mai hazaút "viszontagságairól" :
Ebben a parkolóban tanultam. a háttérben látszik, tegnap is kint voltak gyakorolni pár iskolától. Halkan megsúgom, a képen nem látszik a parkoló negyede sem. Szóval hely van elég.
Csatolás megtekintése 18374
Köln, Bilderstöckchen, cigiszünet. Másfél óra kujtorgás után azért már félreállok...
Csatolás megtekintése 18375
Ez már ma volt, folyóügyek, szendvics, cigi, víz(!!!). Éhesen sem jó vezetni, de szomjasan életveszélyes.
A benzinkúti wc zárva volt "műszaki okokból". Valójában a járványhelyzet miatt sok kút inkább lezárta az ügyfélklotyókat, "oldd meg máshol" mottóval. Ez azért bosszantó, mert emiatt egy extra megállót kellett beiktatni.
Itt tiltottam le az autópályát a naviban. Ez Dortmundig így is maradt.
Csatolás megtekintése 18376
Na, 20+ év után ITT éreztem először újra ugyanazt az érzést motoron, mint régen a falumban és környékén. Minden más azelőtt csak utánzat volt.
Csatolás megtekintése 18377
Csatolás megtekintése 18378
Még egyszer megálltam Hammnál, de arról már nem teszek képet, mert semmi extra, utána pedig Dortmund gyorsforgalmi útjai olyan gyalázatosan szét vannak bombázva, hogy fél óra kínszenvedés után inkább rámenekültem az ismerős pályára Essen-Duisburg irányába, oda már amúgy sem kellett a navi. Hogy teljes legyen az öröm, az A40-es a hétvégére teljes zár alá került, Mülheim-Styrum és az A3 pálya közt. Szóval szerencsére Styrum egy olyan kijárat, amit évekig használtam naponta munkába menet, és azt a környéket jól ismerem. Ügyesen ki is találtam, hogy majd Oberhausen-Buschhausennél rámegyek a 42-esre, ez pár km-rel északabbra párhuzamos a 40-essel. Hááát, igen... Talán jobban szét van kapva, mint Dortmund. Szóval, fel, tovább Duisburg-Röttgersbach, ott a régi dönereseknél toltam egy italt gallér mögé... Amit közel a házhoz már nagyon bántam, és a pokolba kívántam a 30-as zónákat egytől egyig. De megúszta a bőrnadrág szárazon...
Az utolsó megálló tehát Duisburg, Röttgersbach Straße...
Csatolás megtekintése 18379
16 hónapja vártam ennek az időszaknak az elérkeztét...