A neveket vesszővel válaszd el
Még csak egy éve rendeztük be az irodát. Szép fehér beépített könyvespolcokat kapott, hogy minden könyv kényelmesen elférjen. Viszont mivel a falak nem pont párhuzamosak, maradt egy kis rés az egyik polc mögött, amit én már akkor aggályosnak találtam, amikor először láttam készen. Mondhatjuk azt is, hogy én festettem az ördögöt a falra... Mindenesetre a héten eljött az idő, hogy szétcsavarozzuk a polcot, mikor kiderült, hogy a telefonomat mégsem az ágy mögé dobta be a gyermek. Csodák-csodája, találtunk más kincseket is...
Tegnap rendezkedhetnékem támadt, kiselejteztem egy csomó régi papírt meg újságot, és közben a kezembe akadt pár régi CD-is. Találtam jó párat, amin TotalBike és Wild feliratok voltak, úgyhogy nem bírtam ki, bele akartam nézni. (Egyébként ezért nem végzek soha semmi ehhez hasonló selejtezős munkával - mindig találok valami érdekességet, ami elcsábít.) Az első döbbenet az volt, hogy a laptop nem olvassa a CD-ket... ezt mondjuk nem értettem, hiszen DVD meghajtó van rajta, annak meg a CD-t is olvasnia kell. Vagy nem? Szóval újabb egy óra ment el azzal, hogy megpróbáltam a drivert frissíteni. (Na ez meg a másik kiborító, hogy nem lehet egy sima drivert találni, mert egyből rátelepül a gépemre valami DriverDoctor és ehhez hasonló programok, amik ellenőrzik a gépemet, kiírják, hogy 43 elavult driver van a gépemen, amit azonnal frissíteni kell, úgyhogy most fizessek 99 dollárt, és akkor egyben frissítik mindet. Összesen három ilyen programot takarítottam le a gépről, mire sikerült az egyik CD-t megnyitni.) Viszont - azt kell mondanom - megérte a küzdelmet, hiszen 2000-ig visszamenőleg találtam cikkeket és képeket, sőt a saját motoromról, a Steedről is volt egy sorozat még 1999-es dátummal... bár ha jobban belegondolok, lehet, hogy rossz a dátum, mert 2001-ig, amíg a Guzzit meg nem vettem, ezzel jártam, a képek pedig a Frontosa motorosboltban készültek, ahogy már becserélve a Moto Guzzira, az eladásra várt... Mindenesetre nem is emlékeztem, hogy készültek róla ilyen jó képek is. Ugye milyen szép volt? Most már teljes a galéria a Honda VT 400 Steed/VT 600 Shadow átalakulásairól a négy év alatt, amíg az enyém volt. Nézd meg a képeket!
Sajnos már talán több mint egy éve nincs kutyánk... nem emlékszem, hogy Szutyi, az utolsó pontosan mikor hagyott itt minket... tavaly tavasszal, ha jól emlékszem. Előtte két évvel Botulek ment el, őt pedig Pollyka előzte meg szintén kettővel. Szóval hirtelen kutyátlanok lettünk, pedig mindannyian 15 évet éltek meg, szóval jó sokáig voltunk kutyások. Helyettük most lett két gyerek... A lényeg, hogy pénteken becsöngettek hozzánk, hogy találtak egy kutyát, és a közértben azt mondták, hogy talán a mienk. Az igaz, hogy nagy vonalakban emlékeztetett a kutyáinkra, leginkább a háromnak a keveréke lehetne... de nem, nem minden kutya a mienk, aki a környéken kóborol. Később még találkoztunk vele séta közben... akkor egy másik kutyáshoz csapódott éppen. Szemmel láthatóan nagyon jól érezte magát így kóborban, és eszébe sem volt hazamenni... remélem azért megkerült a gazdája, mert nagyon jól nevelt gyereknek látszott! (Itt van egy pár kép a kutyáinkról is.)
Most, hogy a kutyák már elköltöztek az örök vadászmezőkre, és az utóbbi időben az akvárium is nyűglődik, és már csak egy macska maradt, úgy döntöttünk, ezentúl csimpánzokat tartunk. A héten el is készült a ketben a kifutójuk. Szerintem jól fogják érezni itt magukat. Néha dobok nekik egy-egy banánt...
Az a baj a régi, öreg fákkal, hogy már nem bírják úgy a gyűrődést. A heti nagy szélvihar után csak 1-2 nappal vettük észre, hogy ezúttal a cseresznyefánk sínylette meg. Ahogy látszik, más baja is van, sőt előzőleg egy harkály végigfurkálta ezt az ágat, ami szintén nem tett neki túl jót. De ezen az ágon voltak a legfinomabb cseresznyék, mert ez a fa déli oldala... és megint rengeteg cseresznye lett volna rajta. Azon gondolkodom, hogy azok vajon beérnek így is, ha le van törve az ág?
Ahogy a múlt héten említettem, itt volt az ideje, hogy a Street Glideban olajat cseréljünk, meg amúgy is ráfért egy átnézés. Igaz, hogy mostanában nincs úgy kihasználva, ahogy azt szeretném, de azt mondják, hogy évente ki kell cserélni az olajat, és hát szánom-bánom, de az utóbbi időben még erre sem volt érkezésem. Sanyika alaposan megvizsgálta a motort, és majdnem mindent rendben is talált. Kivéve egyet: Nemrég (mondjuk az is meglehet, hogy évekkel ezelőtt volt) hallottuk, hogy ezeknél a nagy fejidomos Harleynál típushiba, hogy a nagy rezgéstől eltörik a fejidomot tartó konzol, ami súlyosabb esetben nagyobb gondot is okozhat. Szóval megkértük Görbe Sanyit, hogy vessen már rá egy pillantást, ha már úgyis ott van nála a motorom. Még több kép a Siklóról a galériában. Kívülről semmi sem látszik, és hogy őszinte legyek, nekem menet közben sem tűnt fel, hogy jobban rázkódna a motor eleje. Nem is tudom, mikor van az a pont, amikor az ember magától észreveszi, hogy baj van... talán amikor magától leesik az egész fejidom, és már csak a vezetékek tartják? Még szerencse, hogy azt már nem vártuk meg. Kiderült ugyanis, hogy a négy konzolból három el volt törve, de most már minden OK, Sanyika meghegesztette. De persze ez sem látszik, és azóta nem mentem vele, szóval még nem volt alkalmam megfigyelni, hogy más lett-e a járása... Mivel nem voltam ott, amikor ez az egész zajlott - ezért fényképezni sem tudtam, meg elképzelni sem, hogy hogy is néz ki ez az egész szerkezet belülről - kerestem egy videót, amiben azt magyarázza el egy szerelő, hogy hogyan kell kicserélni a nagy fejidomos Harley-kon az eltört konzolokat az általuk gyártott kittel. Remélem, most egy jó darabig nem lesz vele újra probléma, bár ha úgy vesszük, idén már 10 éves a Sikló, szóval lehet, hogy számíthatok még ilyen elhasználódásból eredő meglepetésekre... A markolat gumija pl. teljesen elolvadt, és folyton odatapad hozzá a kezem. Nem akarom tudni, mennyibe kerülne, ha ki akarnám cserélni...
Tényleg csak futólag olvastam a Facebookon az esetről, ami állítólag most lázban tartja az országot. Mivel a kerületben lakom, azt nyilván láttam, hogy a kerületi lakók, anyukák rögtön kampányolni kezdtek az edzőteremből állítólag kitiltott Down-szindrómás srác mellett. Egész pontosan a gonosz edző ellen kampányol még mindig a többség úgy, hogy nem is ismerik pontosan az esetet. (A képek forrása a Facebook) Emberi tulajdonság, hogy a látszólag gyengébbet segítjük, támogatjuk, gondozzuk és ápoljuk. Ha nem lenne az emberekben ez az ösztön, szörnyű hely lenne ez a világ, például a csecsemőket, az időseket és a betegeket sem ápolná senki. (Ja, hogy ilyen is van? Az tényleg durva, de attól még nem az a normális.) A felületes szemlélők számára tehát egy kigyúrt, kopasz macsó a sérült srác elleni meccsben csak a gonosz, kirekesztő szerepét játszhatja. Pedig azért itt vannak más szempontok is. Szakmai például. Tegnap este osztotta meg az egyik kerületi anyuka ezt a videót, amit Csavajda Szabolcs szombaton tett közzé a saját védelmében, miután a bulvár média nem csak az egész történetet, hanem még az ő saját szavait is kiforgatta, és ezzel hatalmas károkat okozott az edzőterem tulajdonosnak nem csak vállalkozóként, hanem emberileg is. Azt kell, hogy mondjam, hogy engem meggyőzött. A videó alapján egy jólelkű, jó szándékú, és értelmes embernek látom Szabolcsot. Ráadásul nálam alap, hogy aki a média szót helyesen használja, az eleve nem lehet hülye ember. (Tudniillik a latin szó egyesszámú alakja a médium, aminek a többesszáma a média, vagy médiumok, de semmi esetre sem médiák, ahogy nagyon sokan használják - helytelenül.) Ex aerobic edzőként és személyi edzői végzettségem tudatában is azt mondom, hogy teljes tiszteletem az övé, hogy segíteni próbált. Azt hiszem, soha nem vállalnék sérült embert, mert ahhoz - úgy gondolom - speciális képzettség kellene. Ráadásul úgy tűnik a videóból, hogy Szabolcs, aki nem csak teremtulajdonos, hanem edző és versenyző is, a felét sem mondta el annak, ami a teremben történt, mert még mindig tekintettel van a sérült fiú személyiségi jogaira. Annak ellenére, hogy az ő jogaira jelenleg nincs tekintettel senki. Az, aki éhségében őrjöngve tépi fel a hűtő ajtaját és mindent kizabál belőle, valószínűleg más esetekben is hasonlóan vehemens, ami kimeríti az ön- és közveszélyeztetés fogalmát, főleg egy edzőteremben, ami eleve veszélyes üzem. Ráadásul a Down-szindrómás fiú 34 éves, tehát nem egy gyerekről, hanem egy 120 kilós felnőtt férfiről beszélünk, ami szintén más megvilágításba helyezi az esetet.
A héten elment a Sikló a rendes háromévi szervizre. Ráfér már egy olajcsere, azóta biztos mentem vele vagy 1000 kilométert. És ha lúd, legyen kövér, jött egy vendégművész is, hogy a garázsban ne unatkozzanak.
Szombat éjjel kapcsolgattam a tévét, és véletlenül rátaláltam az Eurovíziós Dalfesztiválra, amit szerintem gyerekkorom óta nem néztem. (Utoljára kb. ugyanakkor, mint a jégtánc bajnokságot.) Nagyjából az utolsó három előadót láttam, aztán kezdődött a szavazás, vagy folytatódott. Néha bejátszottak részleteket a dalokból, és azon gondolkodtam, hogy vajon hogy lehet itt dönteni. Tényleg kell egy szakállas nő vagy hasonló furcsaság, hogy egy "dal" kitűnjön a nagy átlagból. Amúgy meg, ha itt tényleg a dalok versenyeznek, akkor miért is nem rádióban adják ezt a műsort? És akkor jött egy szám a két műsorvezető előadásában, ami épp azt figurázta ki, amin gondolkodtam. A "Love Love Peace Peace" című performance bemutatta, milyen kritériumoknak kell megfelelni egy előadásnak, hogy nyerhessen az Eurovíziós dalfesztiválon. Az biztos, hogy a zeneszámmal kapcsolatban egy kritérium van, szóljon a szerelemről és/vagy a békéről. A többi már az előadás vagy az előadó dolga. Most akkor mi is van? Mégsem a dalok versengenek? Miért is nem sugározzák a versenyt inkább a rádióban? Aki nem látta, és se rádiója se tévéje, se internete, annak elárulom, hogy a győztes az ukrán dal lett, 1944 címmel Jamala előadásában. A magyar énekes, Freddy csak a 19. lett. Neki akármilyen jó a dala, és akármilyen helyes fiú, melleket kellene növesztenie vagy áttérni egy másik vallásra, hogy labdába rúghasson egy ilyen mezőnyben. Amúgy bírom a svédeket, hogy így odadörgölték a világ orra alá a véleményüket a versenyről. Ha valaki, hát ők biztos tudják a receptet, hiszen Írország után (7 győzelem) a második legtöbb Eurovíziós győztessel, összesen hattal dicsekedhetnek.
Igazi áprilisi időjárás volt a héten. Egyik nap verőfényes napsütés, aztán eső, aztán a kettő együtt... ez utóbbinak nagy előnye, hogy gyakran lehet szivárványt látni, ami viszont legalább szép. Az meg, hogy az emberek (a gyerekek pláne) megőrülnek, és a mindenféle frontoktól szétrobban az agyam, a legkisebb probléma. Később az lesz a baj, hogy kevés eső esik, úgyhogy most élvezzük ki! Legalább a fű szép zöld.
Tudom, megint ismétlem magam: a héten nálam minden a 10. Nemzetközi Női Motoros Nap szervezéséről szólt. Így aztán az, hogy pontosan ott legyek mindenhol, elég fontos volt. Nem, mintha máskor nem lenne az... Mivel többnyire motorral mentem a dolgaimra, be kellett állítanom a pontos időt a Siklón. Végül nem is volt olyan bonyolult, mint ahogy gondoltam, pedig szerintem már években mérhető, hogy mikor állítottam be utoljára.
Egyedül egy majdnem kétévessel belevágni a sütés-főzésbe kemény bevállalás egy nappal az amúgy is fárasztónak ígérkező 10. Nemzetközi Női Motoros Nap előtt. De legalábbis erős mazochista hajlamra utal. Na én bevállaltam. Mentségemre szóljon, hogy mivel holnap egy egész napra magára hagyom a családomat, gondoltam legalább kaja legyen itthon. Az egy dolog, hogy a kis csaj segít. Nagyon cuki. De ha egy pillanatra félre nézek, akkor vagy beletenyerel az addig elkészített kajába, vagy magára is borítja, vagy ad-hoc jelleggel belerak dolgokat, amik a keze ügyébe akadnak. Vagy kiszedi, és átcsoportosítja egy másik edénybe. Szóval a konyhai mérleg funkcióját veszti, szinte mindegy, hogy mibe mennyit raksz és miből. A végeredmény úgysem az lesz, amit kitaláltál, vagy amit a receptben írtak. (Mondjuk ez az egész gyerekezésre igaz... sose tervezz előre, úgysem az lesz, és főleg nem te döntöd el. ) Szánom-bánom, de a brokkolikrémleves vége felé kicsit rázártam a gyerekszobát, hogy a forró leves botmixerelése közben ne borítsa magára és rám az egész ebédet. Az almás sárgarépa tortánál pedig csak reménykedtem, hogy végül legalább torta formája (meg íze) lesz. Végül legóemberke nem került bele... a többit meg szerintem jobb, ha nem tudom. A leves ehető lett, és végül a torta is, bár 5 perccel azután, hogy beraktam a sütőbe, már égett szaga volt, pedig 55 perc sütési időt írt a recept. Kb. fél óra múlva vettem ki, így csak az alsó 1 cm lett szenes. Amúgy a többi része ehető, sőt finomnak mondanám annak ellenére, hogy répa is van benne (amúgy nem is érződik). Persze, ha nem sikerült volna, akkor sem a gyereket hibáztatnám: az igazság az, hogy sima cukor helyett barna cukrot tettem bele, rétesliszt nem volt itthon, ahelyett finomra őrölt tönkölybúza darával csináltam, és mivel sütőport sem találtam, szódabikarbónával pótoltam. Végülis, ha úgy vesszük, volt kitől örökölnie a kreativitását a gyereknek is.
Azért jó, hogy annak idején kitaláltam ezt a magenta színt a Csajokamotoron.hu-nak, mert azóta minden ismerősöm kényszeresen vásárolja nekem a pink dolgokat. Meg persze én is magamnak... Már problémát okoz az öltözködés, mert lassan több a rózsaszín ruhám, mint nem, viszont mégsem szeretném talpig csillámpóniban nyomni, szóval megérthetitek, milyen kemény helyzet ez. Tegnap pl. ezt kaptam a sógornőmtől: Amúgy tök jó, de nem hiszem, hogy el fogom használni. Ahhoz túl szép.
Ezen a héten kicsit sűrű volt a program, ami a nem motoros dolgokat illeti. Nekünk is kijutott mindből, és nagyon örülök, hogy nem erre a hétre esett a 10. Nemzetközi Női Motoros Nap. Azt nem tudom, hogy oldottuk volna meg. Szóval mi is voltunk ballagáson, volt nyílt nap az oviban, aztán anyák napja, és majális egyszerre, és akkor az olyan nyalánkságokat, mint a fogorvos meglátogatása, még nem is említettem. Ez a hét sem lesz kevésbé sűrű, de most már legalább a motoros programok lesznek előnyben.
Csak bosszankodom, hogy megint keresztbe húzódtak a számításaim. Már három hete várom, hogy eljussunk a Harley szezonnyitóra. A motorom jó, tiszta, és az idő is szép volt, erre szombat reggelre a férjem után nekem is begyulladt az egyik szemem. Kötőhártya gyulladásra gyanakszom, annak meg nem tesz jót sem a nap, sem a huzat. Szóval itthon maradtunk, és azon izgulunk, hogy a gyerekek nehogy elkapják. Játszottunk meg tettünk-vettünk a kertben, ami amúgy gyönyörű ilyenkor tavasszal,amikor minden elkezd virágozni, illatozni. És most vettem észre, hogy ezen a héten alig fényképeztem, azt is csak telefonnal... ez már a vég kezdete. És mikor le akartam tölteni a képeket a fényképezőgépről, az alig indult el... aggódom érte. Remélem, nincs valami baja!
