Blogbejegyzések megtekintése ebben a kategóriában: Országjáró

Nekem nagyon jót tett ez az országjárás. Gyakorlatilag elmondhatom, hogy kicsit megszöktem a saját életemből, és baromi jót tett kiszakadni a mindennapi mókuskerekemből. Jó dolog rálátni a mások életére, a világ más csücskeire rácsodálkozni, meríteni, tanulni belőle. Nem hiába mondják a vallások, hogy a életben kell egy-egy nagyobb zarándoklat, és a legkisebb fiú is azután találta meg a mesében otthon a szerencséjét, miután körbement a nagy világban...

Az ember azt gondolja, hogy hú de egzakt dolgok kellhetnek egy akár több hétig is tartó túrához. De valójában, ami 2-3 napra elég egy motoron, az pont ugyanúgy elég két hétre is, kiegészítve azzal, hogy mosógélt kis flakonban érdemes elrakni. Azt is csak azért kell elrakni, mert nagy kiszerelésben árulják, és felesleges literekkel szaladgálni. Azt gondolom, amíg az ember Európában tartózkodik, nincs különösebben nagy extrákra szükség, mert a civilizáció nagyon közel van, és bármikor lehet segítséget kérni, ezerféleképpen. Amíg a saját jól ismert kultúrkörünkben tartózkodunk, nagy baj csak nagy hibázással érhető el.

Ami alapvetően eszközként kell:
-protektoros motoros ruha, két kesztyű (egy vízálló meg egy vékonyabb/száraz váltó, ha meleg van)
- váltóruhák (alsóruházat, póló, pulcsi)
- tisztálkodószerek (tusfürdő, fogkrém, törülköző - a hajcsavaró és hajvasaló meg társai otthon maradhatnak, buksiba, csomagtartóba úgyse fér be, meg idő se lesz használni)
- a feszesebbik motoros láthatósági mellény praktikus, pláne éjjel fényvisszaverősen,
- üzemanyagpénz, némi kajapénz, túlélési tartalék kártyán, gáz esetére,
- megfelelően felkészített motor (műszaki állapot, gumik),
- telefon+ töltő mobil nettel, ha gáz van tudj információt keresni, gps-t használva tájékozódni,
- esőruha. Ez mindenképp, mert szörnyű szarrá ázva lenni, úgy menni fagyoskodva,
- tangapapucs (én azt tudom a leglaposabbra elcsomagolni, és a nyilvános fürdőben igen praktikus), egy pár kisebb dimenziójú, könnyen elcsomagolható rendes cipő.
- egy váltás normál felsőruházat, hogy protektor nélkül is tudj csavarogni, akár gyalog (kabátnak pont jó a motoros kabát),
- hálózsák bármilyen körülmények közt alváshoz. Párnát majd gyúrsz a levetett cuccaidból (amik épp nem száradnak )
- fürdőruha, ha fürdőket is célba veszel,
- mosógél, a tiszta ruha végett.

Ami praktikus:
- a motoros aláöltöző, ami sielősre vagy bármiféle sportboltól származó aláöltözővel megváltható, az pont jó. a pamut macskanaci is jó alsó aláöltözőnek, de lényeges a réteges öltözködés: trikó, póló, vékonypulcsi/aláöltöző, pulcsi, téli bélés/protektoros kabát.
- a protektoros ruha téli bélését nem árt ha elviszi az ember magával, főleg tavasszal meg ősszel,
- egy mellény, amit vagy felveszel, vagy szélzáróként előre behajtogatsz a kabátodba,
- valami napelemes töltő, ha vadkempingezés is lesz,
- ha olyan munkád van, egy kicsi klaviatúrás tablet ami könnyen elcsomagolható, kevés helyet foglal - de alapvetően inkább arra kondicionáld a népeket, hogy nem leszel elérhető, és nélküled kell megoldják az életüket,
- a kormányfűtés, ülésfűtés hidegebb napokon végtelenül kitolja a komfort zónát, akkor is ha lepapírkutyáznak érte. Egy meleg, könnyen mozgó kéz ráadásul még életet is menthet egy olyan helyzetben, szétfagyott, gémberedett ujjakkal baromi hosszúvá válik a reakcióidő. Szard le nyugodtan a hülyéket, legyen nekik ízületes a kezük öreg korukra. - ha nincs, baromi jó kesztyűd legyen, mert szinte azt éri a fejed után a legjobban a szél!
- a nagy plexi, markolatvédő műanyag lapát a motoron ugyanilyen okok miatt, hogy ne fújjon át a szél,
- zippzáras zacsiban a papirok, a száraz ruha - a vízhatlanság fontos: a száraz ruhánál semmi sem tud jobban esni egy hideg esős nap után,
- egy poncsó: bármikor letakarsz, betakarsz, szárazon tartasz vele valamit, ráfekszel, stb. Ezt én simán elfelejtettem most, pedig kirándulásnál sokszor használtam, de motoron is praktikus.
- Valami kis praktikus, kedves ajándék. Nekem nagyon bevált a motoros jógi "Motorozz ésszel!" c. írása: mivel alapvetően motorosokhoz mentem, mindenki örült a biztonságos vezetéstechnikával kapcsolatos kiadványnak. A tinik azonnal lecsaptak rá és elcsenték, mint menő motoros cuccot, a fölnőttek pedig örömmel lapozgatták a benne lévő hasznos információkért. Egy kedves gesztus nem kerül semmibe. Ádámnak van még pár db, szívesen ad belőle akárkinek, aki terjeszti a benne lévő hasznos, életmentő tanácsokat. 20-db-ot vittem magammal az útra és mind elfogyott. Köszi Ádám!
- a motoros legnagyobb ellensége a szél és az eső: a szél folyamatosan kihűti a testet, az eső pedig tovább rontja a közérzetet. Mobil megoldások, ha sikerült otthon hagyni dolgokat:
- Suzutól tanultam, hogy az újságpapírnál jobban semmi sem szigetel: ha egy pulcsi minusz van, a protektoros ruhába behajtogatott ingyenes benzinkutas újságok kiválóan melegítenek - a csövik is ezért fekszenek papírokon,
- a kukászsák is lehet esőruha alternatíva, de az erősebbik 120 lityis, és csak átmeneti megoldás. Jobb egy praktikus fényvisszaverős esőruha, ami nem szakad tovább.
- praktikus, ha nem veszed vérkomolyan a dolgokat, nem kell ragaszkodni az előre megírt útvonalakhoz és elképzelésekhez, mert úgyis másként alakul majd. Hagyd magad kicsit sodortatni az eseményekkel, ússz az árral és élvezd. Az élet gyönyörű, és a feladatok azért vannak, hogy megoldjuk őket.

Az egészség megőrzéséhez fontos a higiénia, a táplálék és a pihenés. Hallottunk útközben sztorikat mosásmentesítésről a kifordított alsógatyák világából (végül is 3-al elmész 6 napig ezzel a matekkal), de át az ember nem azért igényes mert a többiek látják-e vagy sem, hanem a saját közérzete miatt. Útközben a kajálás nagyon fontos, mert a figyelmet jelentősen befolyásolja az egészség állapota. Meglepő lehet, de a folyadékbevitel is jelentősen befolyásolja a figyelmünk állapotát. A napi két liter legyen meg. Legyünk tisztában a korlátainkkal, és napi km mennyiséget úgy vállaljunk, amivel biztos hogy otthon örömmel várnak majd haza és nem egy tepsiben.

Ha belefér az összes cuccod egy nagyobb sporttáskába vagy két normál hátizsákban, akkor bőven jó vagy. Nekem egy doboz, egy tanktáska és egy felgumipókozott hálózsák volt az összes csomagom.
Ennyi bőven boldoggá fog tenni.

Nem a cucc a lényeg, amit magaddal viszem hanem az út, maga a kaland.

Reggel ráérősen indultunk el Katától, megölelgettük és a lelkére kötöttük, hogy ha bármi van, Sárváron és Biatorbágyon is lesz szállása, ezt vésse jól a kis buksijába.
Kiderült Tagama még nem kompozott motorral, így Vác felé vettük az irányt és ott átcsobogtunk a Dunán. Útközben már érződött a város közelsége, a komp félig volt tele, de a rendezkedő biciklisek Tagamát ráállították volna kb egy kocsi oldalára a kompon, mert ők hát jobban tudják, hogyan kell egy motorral parkolni... Nem jöttünk rá, hogy mi volt a bajuk, mert a helyet ők foglalták előtte az őrült fontos szelfizéssel....
Viszont a kompon volt normális bringás is, rácsorgatta a nyálát és kocsányokon lógatta a szemeit Kisdarázsra. Kibeszéltük felette állva milyen klassz a guriga, meg ő is most egy Hornetet akar venni, és pont ilyen 600-ast. Jó döntés lesz, remélem sok szép km-t gyűjt majd vele... Szép meleg tekintete volt az embernek, jó volt beszélgetni vele, és izzott belőle a vágy a motor után.

A Szentendrei-sziget csúcsára igyekeztünk. Ahol a folyó békésen körbeöleli a szigetet, hatalmas kavicsos homokpaddal, szép, ligetes ártéri erdővel. Jó volt végiggurulni az egyenes úton, szép legelők és szántóföldek vannak Kisorosziig, ligetes friss levegő...

A fél gyerekkorom ezen a szigeten telt: Mamával még diót szedni jártunk errefelé, meg nyáron strandolni a szigetcsúcshoz, tiniként meg Surányban voltunk sokat, mert a mostohafateromnak ott volt telke. Arrafelé képződött a második motoros emlékem, amikor a Babettával lefordultam a gátoldalban és jól összeégette a kipufogó a vádlimat, ahogy rám esett a motorka.
Most ültem a vason és gurultunk a langymeleg napfényben a sziget csúcsa felé. Szeretek ott lenni, valahogy mély béke és nyugalom van ott. Jó bámulni a vizet, és hagyni, hogy tisztára mossa a lelket... Lefeküdni a fűbe, bámulni a felhőket, a közelben himbálózó fűzfa harmatjában....

Leraktuk a vasakat és elindultunk a szigetcsúcsra. Leültünk a parton a fűbe és arról beszélgettünk mi vár minket otthon... Tagama egyszer csak elindult a partra, hagytam, had legyen együtt a folyóval. A Duna jó fej, türelmes, nagy öreg folyó, tudja hol kell a lelket simogatni...
Azon gondolkoztam, mennyi mindent kaptam ettől az úttól:
ezernyi választ megfogalmazott és megfogalmazni sem mert kérdésekre. Példákat, hogy a szeretet mennyire erős: hogy Sopronból Debrecenbe is lehet udvarolni, hogy a társ bandáját, társaságát milyen szinten lehet tolerálni, hogy mennyire lehet szeretni egy gyereket, aki azt a hobbit űzi amitől legjobban félted, mennyiképpen szerethető a társ, milyen egy jól működő kapcsolat, és hogy mindenütt vannak megoldandó feladatok, problémák. Hogy a társadalmi elvárásoknak sok súlya nincs, és élhető nélkülük is az élet boldogan, ha nekünk épp úgy működik valami jól.
Semmi de semmi se tökéletes, és valószínűleg nem is lesz az soha, de a lényeg az, hogy törekednünk kel a jóra. Aki igazán fontos, arról tudjuk, hogy akárhogyan is, de az nagyon és bármikor bárhogyan szerethető. Hogy az időnk véges, és nem mindegy hogyan töltjük el. Van időnk, csak nem mindegy hogyan töltjük el...Hogy meddig szabad közel engedned magadhoz a másikat, és meddig mehetsz bele a másikba, úgy hogy neki se fájjon. Minden ember élete tényleg annyira, de annyira egyedi és mégis a problémánk ugyanaz ha valami fáj: a jó, és bölcs szeretet hiánya. A türelmes szeretet, ami teret ad, és nem falja fel az egó.
Szeretni jó, mert ez tartja fent a mi kis világunkat. Ez teszi széppé, meleggé, kedvessé a legridegebb tundrai vacokot is, ez viszi előre a világot: az egymás iránti jóság. A szeretet, a szer, ami etet, éltet...

Nem tudok elég hálás lenni azoknak, akik útitársaim voltatok ezen az úton. Nagyon köszönöm a tanításaitokat, az egy estényi türelmeteket, a befogadó meleg szeretetet ahol mindenütt tanulhattam tőletek.
Remélem viszonozni tudom majd nektek, bármerre jártok is az életben, nálam mindig lesz helyetek.
Ölellek benneteket, és végtelenül köszönöm.

https://csamclub.hu/galeria/photos/img_20190419_150614.90546/

Petinél jót reggeliztünk, aztán szép lassan felcihelődtünk.
Peti még szerelt GPS tartót Tagama motorjára (a hiányzó alkatrészt amit otthon hagyott, azt pótolta), mondtam is, ha így folytatjuk megyünk még két kört az országban és meglesz mindkét motoron a a full motorgenerál...
Végül elindultunk Balassagyarmatra Csemán Katához.
Útközben megálltunk Lillafüreden, aztán a tekergős részen Tagamát megkérdeztem jó-e így a tempó, mondta ok, de felrakná a kamerát végre. Kicsit bíbelt 15 percet,hogy a tartót felrakja a bukóra, aztán mondta lemerült az akksi, buksi le, kamera ki a tartóból. Megint bíbelt 10 percet, mondta most meg memóriakártya... Buksi le, kamera tokból ki... Áldottam az eszemet, hogy nem egy kanyarban álltam meg... Végül aztán nem tudom, hogy sikerült-e neki valami felvételt összeszedni, de jót tekeregtünk Felsőtárkányig. Aztán beugrottunk Sirokra ebédelni, mert régi vágyálmom volt, hogy a vár alatti kajáldában faljak egy jót. Tagama dödöllézett, én meg gyömbéres-almás csirkét toltam. Miután megrendeltük a kaját, akkor szúrtam ki a táblát, hogy a gombás kaját előre kell kifizetni Szerencsére egyikőnk se gombásat rendelt.
Miközben ettünk a teraszon, az időjárás is eldöntötte, hogy végül is nem fog esni. Jó ez a túra, idáig ahol mindig csak jártam, de sose volt idő megállni, most végre most volt rá alkalom.
Aztán tekeregtünk tovább a hegyi utakon, mire Balassagyarmatra értünk, már alig éreztük a seggünket...

Katát is úgy nyertem, hogy csúsztam 2 napot, és lepasszolódtam neki, mert az eredeti vendéglátó jóféle vezetéstechnikai tréningre ment. Aztán még Tagamát is beszuszakoltam a vendéglátásba, ő pedig tök cukorborsó volt, és mindenestül befogadott minket.
Isteni sztrapacskával fogadott minket, és végtelen szeretettel, mintha ezer éve ismertük volna. Jót beszélgettünk vele is, neki a szíve csücske az adományozás rászorultaknak. Baromi sok helyre gyűjtött már a csapatával, és olyan örömmel mesélt, hogy milyen jó adni, ami szíven ütött. Ez a picike nő iszonyú mennyiségű energiával, ötlettel, jópofasággal van megáldva és végtelenül talpraesett, humoros... ám neki is van keresztje.
A motor amivel jár, még a férjéé volt. Mikor elvitte a betegség, a motor még hiteles volt, de sikerült megtartani, és két év múlva lerakta a jogsit rá. Most azzal motorozik, amin régen a kedvessel volt együtt utas...
Ahogy Kata ránéz az 5 éve kint hagyott képeire, még most is könnybe lábad a szeme... hát édes JóIstenem add, hogy így tudjak szeretni... egy élőt. Mert így, nagyon de nagyon nehéz lehet....

Éjszakába nyúlóan beszélgettünk meg boroztunk megint, mesélt a migráns befogadó állomásuk működése után elharapódzó bűnözésről, kidumáltuk megint az élet nagy dolgait, aztán Kata még le is takargatta a motorokat éjszakára, mintha a gyerekeit takargatta volna be...

Előző nap kiderült, hogy a Debreceni szállásadóm közben elutazott, így Tagama intézte a szállást, Balkányban egy offroados srácnál. Fontos Peti lett a célpont, útközben meg kitaláltuk, hogy beugrunk Mamócához megebédeltetni, mert tartoztam neki a TEDx-es előadásom outfitjének megtervezéséért.
Minden tökszépen-tökjól haladt, semmi szopás a GPS-el (mert a táblákat figyeltük), Debrecenben egyszer csak elkezdett a horni valami borzalmasan csörögni. Mondom Tagamának álljunk már ki az első kútnál, megnézném mi ez a zaj, erre csak elhajt mellette. Aztán meg a Debrecen áthúzva tábla mellett....
Hát a fene akarja tologatni a kukoricás mellett a vasat, kilómétereken át, mondtam forduljunk vissza, ezt rendbe köll rakni.
Megálltam, mondtam Tagamának, hogy lehet ő megy tovább csak, mire cukin mondta, hogy nem hagy ott. Hazatelefonáltam, mondták nézessem meg helyi szervízben, hát ja, kb a hangjától nekem is ez jutott eszembe, de ennél valami egzaktabbra gondoltam... Nem távkézrátételre számítottam, csak ilyen praktikus dologra, hogy mihez kéne hozzányúljak, megpiszkáljam. Aztán a helyi motoros baráttól, Bq-tól telefonos segítséget kértünk, mondta hogy a Máthé-ékhoz menjek, vagy majd szóljak vissza mert van még egy haverja. Meglettek a Mátéék, elcsörögtem odáig, kiderült ez egy egészen nagy motoros kereskedés, mindenféle motorokkal, kiegészítőkkel és szervízzel. Nagyon barátságosak voltak, mondták ide toljuk be a vasakat, mert ebédelni van a szervízvezető, a jó kajálda meg arra, itt meg a szaletli a kertben a várakozáshoz.
Szóval az első ijedtség után már kezdtem érezni, hogy nem lesz baj: ahol megmutatják hol lehet enni, és motorok is vannak, ott csak rendes emberek lehetnek. Leraktuk a vasakat, kivetkőztünk és elmentünk kajáért. Ahogy ott eszegetünk a szaletlinél, kiderült a boltvezető is kőműves volt régebben, és ő húzta fel magát az épületet... Csak diszkréten kérdeztem rá, hogy vajon vállal-e még kisebb feladatokat, mondta a közelben igen...
Végül megjött a mester: Szabó József, és megtekintette a beteget: gyors diagnózis után közölte, hogy marha nagy mákom van, hogy a csörögve megtett kb 10 km alatt a vezérlés nem ugrott át, ugyanis a vezérmű láncfeszítővel van a baj. (Mondom én, hogy szar a szántóföld mellett toligálni a vasat, pláne összekuszált vezérléssel!)
Nagyon rendes volt, rögtön megkérdezte merre megyünk - mondtam országjárnék épp, hol tartunk - erre előre vett minket és neki is állt szétszedni a vasat. Mondta lehet van alkatrésze is elfekvőben valahol, nem győztem ámulni hogy ennyire segítőkész. Szóval szétszedtük, ő is telefonos segítséget kért egy kollégától, aki pár perc múlva be is rontott, mert épp arra járt, így ketten álltak a beteg sebe felett. Józsi mondta, hogy meg van nyúlva a vezérműláncom, emberke meg mondta, hogy 100-120 ezret illik ezeknek a láncoknak elmenni (a motor 62 ezret mutatott épp, tehát akkor valószínűleg már körbefordult egyszer az óra, mert az előző tulaj Németországba ingázott vele anno, és tuti hogy úgy belepörög annyi km). Aztán a Józsi benyúlt a harmadik polc negyedik dobozáért, és kihalászott belőle 3 vezérműláncfeszítőt kompletten, de egyik se passzolt. Ezen én csak csodálkozni tudok, hogy a szakik a 3-4 éve kivett alkatrészekre emlékeznek, hogy hová rakják, melyik ficak melyik csücskébe... na ez nekem sose ment az otthoni kacatok közt. Viszont emlékszem arra, hogy 2003 november 3-n milyen effekt ábrakészlet volt beimportálva az akutális műsorhoz, lehet ez egy ilyen összefüggés.
Szóval egyik se volt jó, így támadt az az ötletem, hogy szedjük szét ezt a láncfeszítőt és nézzük meg mi van elromolva benne: ahogy Józsi mondta, a rugó volt a hunyó, szépen ki is pottyant 2 db-ban. Hát akkor csak egy rugót kell kicserélni, örültem meg, mire Józsi megint belekotort egy másik dobozba, előhúzott 3 db rugót, és az egyik pont jó volt. Mondta a másik szaki, hogy de 5 tized különbség lehet rugó és rugó között mert az valami másik típushoz van gyártva. Beleraktuk, a lógó vezérműláncon az 5 tized anyagvastagsága a rugónak nem oszt, nem szoroz. Mondta Józsi, hogy szezon végén vezérműlánc csere, megelőzendő a nagyobb bajt. Úgy lesz az, ezer köszönet neki! Egyébként amikor elindultam, ezek szerint mégis csak jól hallottam, hogy valami lánc mintha zörögne. Azt hittem a keréken lévő lánc kezd lógósodni és az csattan néha. Otthon lehurrogtak, hogy nincs itt semmilyen zaj, de hát valljuk meg, aki napi szinten jár egy vassal csak jobban hallja, hogyha annak valami nyűgje van és másként zörög mint szokott. Szóval megvan a téli buli: vezérműlánc csere Kisdarázson.
Józsi még mondta, hogy ki kéne pucolni az alapjárati fúvókát, de nem nagy a baj, Spurival szerinte megoldható így útközben. Löttyintsek a tankba, és szebben fog járni, jobb lesz az alapjárat. Felmentem a szalonba, mondtam, hogy a lánckenő mellé még kéne spuri, mondták nincs, de szereztek mégis mire elindultunk. Józsi ugyanis nem fogadott el semmit a gyorsszervízért, így kifaggattam mi a kedvenc itókája. Mielőtt elindultunk, körbejártuk Tagamával a környéket, hogy szerezzünk neki valami jóságot cserébe, így mire elindultunk, lett Spuri is. A piakeresés közben volt egy kandallós is, cirka 100 e-el adták olcsóbban a kandallóbélést mint Bp-n, szóval ez is megoldódott... és pont olyan kéménycsonkkal, ami nekem kelleni fog. Szóval Debrecen nagyon frankó hely, főként ott a Máthé Motornál!

Mamócát szegényt közben lefújtuk, de aztán az elmaradt randit bepótoltuk húsvéti bográcsolással. Végül befutott elénk a Fontos Peti is, így már teljes biztonságban roboghattunk tovább Balkány felé.
Ott leraktuk a cuccokat és Peti elvitt minket gurulni: először leadtuk a vacsirendelést, aztán megnéztük a Harangodi tó helyét, Tagama tériszonyos létére felmászott a billegős fa kilátóba, én meg csináltam róla kapaszkodós képet
Aztán eltekeregtünk fagyit nyalni, meg megnéztük a megvasalt mamutfenyőt. A fába belecsapott a villám, kettévált, megvasalták és most úgy nő tovább. Jó volt látni az óriási fát, ahogy egy villámcsapás után is ilyen gyönyörű. Mire landoltunk, épp addigra hozták meg a kaját is, valami eszméletlen jó fokhagymás-tejfölös egybesütött cucc volt.
Az este megint beszélgetésbe fajult. Az égiek úgy hozták, hogy Tagama és Peti sorsa volt most porondon, érdekes volt figyelni őket, ahogy megbeszélték az életükben húzódó párhuzamot.
Azt hisszük van időnk. Van-e vajon tényleg időnk a büszkeségre, a dilemmázásra, próbálkozgatni, várni, hogy a másik meggondolja magát... Van-e időnk arra, hogy tépkedjük egymást, hol a határ, hogy meddig várunk és mikor mondod azt, hogy elég...
Azt hisszük, hogy van időnk. Van valamennyi, de nem mindegy hogy mire....

Kissé elmaradtam a túra leírásával, de közben hazaértem és rámszakadtak a melók meg a Húsvét, és így péntekre már utol is értem magam

Szóval a Kasza Tibis melót keddre ki is hozták:

Hétfőn is volt egy feladat, így kedden folytattam a túrát Túrkeve és @bae meglátogatásával. A négyest egész szépen kezdik kiépíteni, csak egyszer simult hozzám menet közben egy kamion az egyik régi szűk szakaszon. Kicsit elnosztalgiáztam, mert még anno jánykoromban, amikor a kemény 47 ccm-vel, a Yamaha Minttel mentem le Szolnokra (exem meg egy champpel), ott azért éreztem, hogy milyen egyenesben dönteni, mert szív a kamion kereke... és mennyire szar, amikor a teherautóról hulló kukorica apró lőrésként veri a kezedet, mert nincs rajtad kesztyű. Valamikor októberben 17 fokos verőfényben jutott eszünkbe egyik péntek délután legurulni a haverokhoz, aztán vasárnap délután visszafele már csak 8 fok volt és végig vert az eső. Abonynál már futva toltuk a robeszokat, hogy melegedjünk, amikor is megállt egy kis furgonos és megkérdezte mi a baj. Mondtuk semmi, csak fázunk, erre röhögött egyet és mondta, hogy dobjuk fel a vasakat. Haláli jó fej volt, bevitt minket a Gyáli útig Bp-n és jóval kevesebbet kellett fagyoskodni. Aztán otthon kiderült, hogy jóképességű exem a bojlert letekerte takarékossági okokból, így aznap már nem beszélgettünk... .
Most verőfény volt, napsütés, új utak meg útépítések, 600 ccm alattam. Változik azért a világ szép lasssan, eltelt azóta vagy 20 év... Szolnok magasságában eszembe jutott, hogy én laktam ott másfél évet, és az egyetlen jó dolog a Zagyva Cuki volt, be kéne ugrani oda, kisFecniéknek vinni valamit. Ahogy tekertem be a városba, ámulatomra ott szinte semmi se változott... Még a virágok is ugyanazok a városháza előtt, aztán a Tallini lakótelep előtt bevillant, hogy ebből rábaszás lesz, mert ha minden ilyen változatlan, akkor hétfő-kedden a cuki zárva... Zárva is volt. Szolnok tényleg változatlan. De a sarkon a zölséges bódé is nyitva, és épp epervásárt tartottak, így megálltam ott nassolnivalóért. Egy bácsika beszélgetett ott az eladónővel, rögtön letámadott, hogy ez megy többet mint a Babetta, ugye? Mert az ő simója 60-at is ment ám, és ez igen szép ez a guriga.
220-is megy, ugye, nyelezzem már meg itt..... (peeersze, itt a városban, mindjárt mutatom... ) Mondtam neki vigyorogva, hogy lehet de nem szabad. Aztán elkezdte sorolni, hogy milyen szoci motorjai voltak, mire az 50+-os eladónő is hozzátette, hogy hát anno 12 évesen ő is kimotozta a Komárból mindig a benzint, aztán a fater eladta a jószágot, mert megunta tankolni. Mindenütt, értitek, MINDENÜTT vannak motorosok!
Eperrel felszerelkezve tovább indultam Túrkevére, és landoltam is végre Bae-nál.
Náluk viszont nagy változások vannak! Bae-ék is építkeznek, most már kész a fotóstúdiója is. Szépen megcsinálták, ügyesen dekorálja a szezonoknak megfelelően. Vannak még kertimunkák meg szigetelés, színezés, de már lakható a kégli, és elkezdték tökjól berendezni. Olyan jó látni, hogy haladnak, ez tökre lelkesítő a magamfajta másik építkezősdinek
Aztán nekiálltunk csacsogni, aztán kiderült Bae valahol megleste a sütiehetnékem és elém tett fincsi falnivalót. Befutott Tagama is, meg kisFöci is a suliból (Bae kisfia, tüneményes kiscsákó, nagyon frankó ember lesz belőle szerintem, Feci, Kisföcni és ki tudja még milyen nevekre is hallgat). Feci iskola utáni maradék energiájával nekiállt földet lapátolni, mire kedvem támadt a kubikos melóhoz: én meg fellazítottam neki ásóval a lapátolni valót. Így mire a ház ura megérkezett, a hétvégi betonozás helyét a zsaluban kipucoltuk. Tagama mondta is, hogy nem bírom ki építkezés nélkül. Mondtam jah, most megjött a kedvem, szerintem jót tett a túra.
Éjfélen túlig megint dumáltunk, Bae elmesélte milyen kis gengszterek tudnak lenni a felsőbb osztályba járók a kicsikkel. Minden tiszteletem az övé, felszámoltak a szülőkkel egy iskolai diákmaffiát, és tök kulturáltan. Nekem valahogy anyatigrisként az lett volna az első zsigeri reakcióm, hogy elkapom a gázosabb kölyköket suli után egy kis testleépítésre, de hát igen, vannak ennél elegánsabb megoldások is... Megint tanultunk valamit.
Aztán elvackoltunk a stúdióban, aludtunk egyet a tavaszi háttér előtt és másnap tovább indultunk...

A szombat eltelt melóval, kedden este jön ki elvileg a Kasza Tibi videóklipje, "Olyan kis hülye vagy" címmel, na abban a lézeres felvételeknél láthatjátok mit műveltünk aznap. ement a meló, kipakoltunk, telepítettünk 5 lézert, áttelepítettük 4-5 variációban, leforgatták miközben a Tibi énekelt, majd lebontottuk, aztán hazaájultam fáradtan.

Érdekes volt szombat hajnalban landolni, akkora nagy fikcsört nem okoztam.Sőt, inkább mintha megakasztottam volna a napi rutint.

Konstatáltam, hogy megy a tévé ahogy szokott, 3 családtag dermedten ül előtte, semmi sem változott. Elő is vettem a Vidéktől kapott jóféle húsos füstölt szalonnát, kiraktam az asztalra, majd rögtön képződött rárepülés, amit kevésbé barátságos módon elhessentettem. Meg lehetett kóstolni, aztán császeva, még volt medvehagyma amit még múlt héten eltettem, istenkirály volt vele....Vidék, isten áldja meg ezt a füstölős szokásotokat! Volt másik szalonna is a hűtőben, de hát az ugyibár nem olyaaaan...

A kutyát este alig tudtam magamról lepajszerolni, úgy dörgölődzött, mint akit egy hétig nem simogattak. A háztáji szalonnát nagyon komálta ő is, de a bőrét megkapta, volt is ájtatos rágódás rajta...
Vasárnap felkeltem, reflexszerűen elkezdtem takarítani a héten képződött romokat, beindítottam a mosógépet, aztán rájöttem, hogy a kutyának sincs kajája, akkor ezért tűnik soványabbnak, így még kutyakajáért is elmentem. Sándor közben magához tért, közölte ő is ma csatlakozna motorozni, mondtam okés, kb egy óra csúszással már el is tudtunk indulni, mert még ezt az autót ide, azt meg oda...
Annyira megvolt az érzés, hogy itt semmi se változott... De miért is változott volna bármi...

Rita közben mondta ott szemerkél az eső, alternatíva lehetne a Kiskunmajsai fürdő, pakoljunk fürdőruhát. Imádom a termálfürdőket, és valamikor a túra elején még filóztam rajta, hogy akár termálokat is körbejárhatnék, de akkora hedonista nem lehetek... azt majd legközelebb
Sándor nem akart pályán haladósban menni (nem is értem, na mindegy), így az ötösön döngettem lefele. Szerencsénk volt útközben, csak az utolsó 10 km-en esett, addig meg csak borongóskodott. Kecskeméten megálltunk, én behajtogattam az esőruhát szélfogó mellénynek a kabát alá, Sándornak meg ennie kellett, így a kedvenc pékségemnél (mert szokott Kecsón dolgom lenni)parkoltunk le.
Jásszentlászlón Ritáék úgy fogadtak, mint a régi rokonokat. Annyira tündériek, valahol itt kéne most tartani ahol ők. Szép kert a falu végén, kutya, gyerek, motorok. Olyan sült kacsát csinált a Rita, hogy a fülemet is megnyaltam. A párja vadászik a motorozás mellett, a tüneményes kicsi lányuk meg rögtön bevonszolt szobát nézni Frankó egylóerős szobája van, egy klassz festett paci figyel a falon. Kiderült már ő is motorozik, még jó hogy nem hagyják ki a jóból.
A kacsapusztítás után a titkos termálos vágyálmomat váltottuk valóra, lebegtünk a bugyborékolóban, aztán áztunk a sötétzöld termálvízben és oldódtak a feszkók... Kölcsönösen kikérdezgettük egymást miként, hogyan élünk, mik a napi rutinok. Munkahelyváltás, a gyerekes feladatok, vadászat, motorozás, építkezés, lézerezés.
Zoéval feltérképeztük a nasikat a büfében, aztán megszáradtunk, és hazaindultunk.
Láthatóan lefárasztotta őket a meleg víz, aztán integettek a garázsnál ahogy elgurultunk. Ők is olyan szépen, klasszul élnek, és már van egy csodaszép kis cserfes-okos kislányuk. Jó lesz az a puska, nem kell azt nagyon elrakni. Mondtam a kúton a tankolásnál, milyen szépen élnek ők, látszik, hogy mennyire egy rugóra jár az eszük. Jó volt hallgatni ahogy beszélnek a közös dolgaikról, és fura volt magamat hallani mellette, ahogy én beszélek az építkezésemről, és mennyire fura a külön kassza intézménye egy családon belül. Hát ez itt így alakult, de most már tán jobb is így.
Átgurultunk Nagykőrösre, Sándor barátjához,Laciékhoz. A fiúnak amputálták mindkét lábvégét, egy elhanyagolt cukorbetegség miatt, közben vesedialízises is, szóval nem egyszerű ott az élet. Az elektromos automata kapu náluk nagy kincs, és most elromlott, Sándor meg megjavította. Amíg ő odakint bütykölt, kérdeztem, hogyan alakul a járógépes buli, hát nem sok jót mondtak. Lacit kivették a rehabilitációból, sajnos elfogyott vele kapcsolatban a rendszerben a türelem. Nem volt túl kedves se az orvosaival, se a gyógytornászaival, meg úgy mindenféle egészségügyi dolgozóval így végül berakták egy olyan eü csoportba, ahonnan már csak tolókocsit tud igényelni, járógépet, műlábat nem, vagy csak fizetősben. Horrorisztikusan cseng a kassza a járógépek körül... Most egy pesti dokinénihez járnak, aki küzdött némi átsorolásért és valamit sikerült is összehoznia. Nem semmi kitartó felesége van Lacinak, le a kalappal előtte, ahogy ápolja, gondozza és lökdösi tovább a Lacit. Nem könnyű egyikőjüknek sem, és Laci lelki rehabilitációja se lesz így könnyebb, hogy kiírta magát a bürokrácia jóindulatából az átsorolással. Végül fél 10-re készen is lett a kapu, elbúcsúztunk, és nekivágtunk visszafele. Még akartam szólni Sándornak, hogy visszafele óvatosan, mert sok a vad, de nem maradt időm, olyan sietősre fogta, aztán meg hiába integettem utána, az sose néz a tükörbe...

Nagykőröstől Lajosmizse felé végig erdős-szántásos az út, ott Sándor elöl ment, mint később kiderült látott őzeket sok gidával, szarvast, rókát és nyulat. Ahogy kiértünk a településről, a bambikon morfondíroztam még mindig, így 60-nál jobban én biza nem húztam neki. Aztán néztem a távolodó piros lámpa után magam előtt, ahogy egyre kisebbedik. Dudáltam, hátha meghallja, de semmi, ez csak ment a maga feje után.... Aztán hirtelen féklámpafelvillanás pumpálva, majd egy szarvas suhant el a motor lámpájának a fényében, igen közel volt ahogy láttam... de végül semmi nem történt, hálisten elkerülték egymást. Olyat káromkodtam zsigerből, ami egyheti sípszónak felel meg a Magyar Rádió stúdiójában, pláne hogy Ritáéknál épp azt beszéltük ki, hogy hogyan ütött el motorral egy őzet és miként törte magát össze... Utána valahogy bevárt, és már nem volt olyan sürgős. Miért kell megvárni, hogy leintsenek odafentről...
Aztán ahogy elértük az 5-öst Sándor megállt az egyik körforgalomnál és kérdezte akarok-e elöl menni... Ó, hát persze, annyira akarok... aztán meghúztam a vállam és azt mondtam mindegy, majd elindultam előre. Hatvannál gyorsabban így se voltam hajlandó menni, de legalább Sándor mögöttem szorosan tartotta az 5 méteres féktávolságot, amitől a tükörben visszaverődő fénytől kb előre se láttam sokat. Kicsit elmorfondíroztam azon, hogy az autópályamatrica intézménye most milyen fasza lenne, mert éjszaka is döngethetnénk visszafele, de nem, itt basszuk a rezet a bambikkal, vadszámlálok éjjel az ötös úton, igen, ott lakik borz meg róka is... Aztán hajolgattam előre a tükör miatt, hogy ne kelljen vakoskodni, ettől elzsibbadt a hátam és a fura póztól a ruhába is befújt a menetszél a nyakamnál. Mondhatni hogy kezdtem fázni, de végre elértük a nullást és végre haladósabbra lehetett venni a tempót egy normális üléspozícióval...
Mire hazaértünk még jobban lefagyott az isteni kacsazsír a tanktáskámban, amit a Rita adott, és vacsira éjjel fél 12-kor még faltam egy kiadós lilahagymás zsíros kenyeret. (El köll dugjam a szajrét a hűtőben, hogy megmaradjon mire hazajutok )
Aztán beájultam az ágyba és hálát adtam az égieknek, hogy ma másfelé jártak a vadak...

Esküszöm, amíg egyedül mentem meg a Tagamával, addig sikerült minimalizálni a rizikót, de a mai nap elő lett húzva a Jóisten hogy odafigyeljen...

Elkavirnyáltunk az esőben először Pécsig, szép lett volna az út, ha nem esik. A hegyen át töjó út van. Persze megint elkavirnyáltam: az Aranycipó nevű leülős pékségben volt a randi. Mint kiderült az aranycipóból van 10 is akár Pécsen, a GPS meg a legközelebbinél lerakott minket. Úgy volt, hogy a Timivel tekergünk majd egyet, de aztán ahogy szakadt az eső, kellemes hármas kávézássá fajult a dolog. Amíg vártunk rá, kihámoztuk magunkat az esőruhából, megreggeliztünk és kielemeztük a párhuzamokat Tagamával a sorsainkban. Fura ám az, hogy van aki nem meri bevállalni a jót, mert nincs elég bátorsága boldognak lenni. Megvan az: már ismerjük a rosszat, azt már tudjuk kezelni, ezért nem vállalom a jobbal járó kockázatot, hogy ha elvesztem, az jobban is fájhat? Érdekes ez az érzelmi matek, távol áll a racionalitástól, hogy összességében a bátorsággal többet nyersz, mint a tétlenséggel... Ha meg se próbálsz valamit még annyi esélyed se van, hogy sikerülhessen...
Timi is betoppant, ő éppen verbuvál össze egy motoros csapatot, jó helyre került Motorozz ésszel, remélem a csapatban motorozás jól fog nekik menni. Jó volt megint belekukkantani egy másik világba, ahogy tervezget, navigál az élet tengerén valaki. Jó volt egy kicsit látni az ő szemével is, az ő életével, az ő szűrőivel.
Klassz dolog világgá menni, rájöttem. Nem a világ nyílik ki, hanem az agyad. De tényleg, jó dolog az életre más szemeivel is ránézni. Tovább indultunk, persze esett tovább...

A balástyai tanyáknak egyébként több neve is van, de így kell beírni a gps-be. A GPS telefon az utolsó kanyarok előtt merült le persze, így volt minden, hogy megtaláljuk Szonjáékat: tanyákra behajtás az ottlakók előóbégatásával (volt ahol nem jöttek elő, na ott volt csengő is), útonállás : te ott állj meg én itt, és tuti meg kell állnia hogy megkérdezzük merre laknak. Az öreg a teherautóban azt mondta nem tudja, de az öregasszony persze elküldött volna minket a falun túlra 10 km-rel odébb, mert szerinte tuti ott laknak. Már kezdtem neki hinni, aztán mondott valami "a hindu templomnál menjünk jobbra" akkor gyanússá vált, hogy Indiáig csak nem mennék, tuti hogy ez a láncfűrészes lány olyan messze nem lakik... Nagyon nem tudták a környéken, hogy a fafaragó lány, a láncfűrészes Katona Szonja merre lakik, pedig a tanyavilágban nagyon tudják ki merre lakik. Aztán kiderült másfél-két éve költöztek oda, meg hát ugye nem a kocsmában kérdezősködtünk, mert ott is tudják, meg ugye a faluban a kocsma az infoszerver.
Végül felciheltem a telefont, hogy felhívjuk a Szonját, és közben nyilvánvalóvá vált, hogy a szivargyújtó töltőben lehet valahol a bug, azért nem tölti normálisan a telefont. Hol ad áramot, hol nem, valami kontakthiba lehet a rendszerben. Tagama GPS-ével azért nem jutottunk előrébb mert annak meg valami rögzitő alkatrésze hiányzott, csak az maradt ott. Aztán sikerült elérni a Szonját telón némi szivargyújtó töltő bütykölgetésel, ő meg próbálta elmagyarázni hogy merre laknak, én meg visszakérdezgettem hogy tájoljak (szatmári kacsák rulez!), mivel már a környék EU támogatott mezőgazdasági csatornarendszereit is megismertük- azt meg még ő nem. Végül az lett a tuti, hogy Szonja párja kijött elénk a kacsásokhoz, és benavigált minket hozzájuk.
Szonjáék tüneményes pár. Ők is azok a fajták, akikre ránézve visszajön az életkedved, hogy némá, van akinek jól működik, lehet ezt szépen csinálni. Egyébként teljesen másként csinálják, tökre nem a tradicionális módon, de hát ha nekik ez vált be, kinek mi köze hozzá. Szonja láthatóan a materiálisabb, alkotó, aki megfogja a metrócsempét is és konyhát burkol vele, akár két húsleves meg egy elefánt kifaragása között, a Szundi meg a lelki bázis jobban, aki kertészkedik, a boron agyal, hogy milyet hozzon, személyre szabva mindkettőnknek (Úristen, létezik ilyen férfiben), és csak a műhely határáig söpröget.
Egyébként tök állat dolgokat csinál a Szonja. Régebben kandallózott, most fafarag, motort tankokat fest, abszolute alkotó lélek, és most új tervei is vannak, szerintem simán megcsinálja, elég talpraesett hozzá. Kicsit a bor beütött, így elkezdtem Szonja konyháját átrendezni, hogy több helye legyen, de aztán ügyesen elterelgetett tárlatvezetésre, nem okoztam nagy kavarodást remélem. Sajnos nem tudtam a pizza összerakása közben a Szonját meggyőzni, hogy a kolbász és a szalonna, ami rákerülne az borzalmas, (megkóstoltam) így kénytelen voltam osztozni a többiekkel.... Megint ilyen jóféle háztáji szajrét hoztak, de hát szocializálódni kell, és meg köll osztani a többivel...
Éjszakába nyúlóan beszélgettünk, miközben a tűzhelyen lógtam.. jóféle kis ablakos vastűzhely. Reggel vissza kellett induljak Bp-re, mert vissza tudtak csalni egy olyan összeggel ami padlófűtéssé vagy teraszablakká fog változni....
A kutyák persze lebuktattak, felcsaholták a házigazdákat. Kettesben álltak a teraszon, szépen. Mindketten máshol erősek és egymást máshol egészítik ki. De szépen összetartoznak. Teljesen másként működnek, de kinek mi köze is hozzá, ha nekik jó. Vannak ezek a büdös nyomorék társadalmi szerepek, hogy hogyan kell viselkednie egy nőnek, meg hogyan egy férfinak, hogyan egy anyának, hogyan egy gyereknek, kinek miket kell tennie és nem tennie. De hát ha nő létedre láncfűrésszel esik jól faragni, és az másnak jó, mert kell neki a szobor, örömét leli benne hát miért is ne?
Szonjánál olvastam valahol: ott van minden a a fában, csak le kell faragni róla a felesleget. A felesleg az életünkben: a társadalmi elvárások: amit senki se vár el tőlünk, csak gondoljuk, hogy hogyan lenne az úgy tökéletes, egyébként meg a kutyát se érdekli. Mert nem ő él velünk, mert nem ő szenved ha az egyébként nem esik jól, vagy fájó hiány keletkezik, vagy felesleges teher.
Csak le kell faragni a felesleget...
Köszönöm Szonja és Szundi, csodaszép az életetek.

Vasárnap reggel van, és lemaradtam a blogokkal. Annyi minden történt és most jó megint leülni és átgondolni a dolgokat. Az út során kialakult egy ritmus: reggel felkelés, elindulás, tízórai vagy ebéd magasságában megálló, blogolás, aztán irány tovább, este izgalmas emberek, beszélgetések. Most tudatosul bennem, mennyire jó megállni és átgondolni az előző napot, egészen meditatív dolog ez a blogolás. No de most itt a folytatás
Ritáékkal még előző nap vettem egy esőruhát Siófokon, bár annyira nem sok kedvem volt soppingolni, de az út során már beigazolódott párszor, hogy amit nem intézek el idejében, abból extra szopás lesz. Így vettem egy Oxford márkanéven futó felsőt, amiből már a haveroknál láttam több éves darabokat is, tehát nem az első 10 km-en fog leszakadni rólam a pályán várhatóan. Az első megállónál, ahol Tagamát összeszedtük elő is adtuk az "útszéli öltözés" című produkciót.
Kitaláltam, hogy meg kéne lepni a Vidéket, ezért nem írtam arról, hogy Tagama csatlakozik a túrán aznap. Rita is csavarogni vágyott, így elcsaltam Toponárra meglátogatni Vidéket. A GPS pár csavarral oda is vitt minket, a parkolóban meg messziről fültől fülig érő vigyorral várt minket Vidék.
Nem kicsit lepődött meg, hogy harmadmagammal érkeztem, sikerült a meglepi. Ahogy mentünk be a suliba, első lépés a tanári rötyi előtti villámgyors tripla vetkőzőszám előadása volt, Vidék szerintem még sosem szórakozott ilyen jól. Mivel az esőben a motorosok amikor találkoznak, nem igazán vetkőznek ki üdvözölni egymást, ezért Tagamával a rötyi mosdós részén öleltük meg egymást, aztán azon röhögtünk, ha valaki ránk nyitott volna, vajon mit gondolhatott volna.
Ezt jól megúsztuk, aztán felcuccoltunk a szertárba és elzarándokoltunk a sulibüfébe.
Ott jól kibeszéltük az élet nagy dolgait, jókat röhigcséltünk, ettünk olyan retró gesztenyepürét, megcsodáltam az árakat, aztán visszamásztunk a szertárba megnézni Vidék alkotásait.
Nem is értem miért nem csinálsz itt egy galériát és miért nem mutatod meg őket. Tök szépen átalakítja a régi vasakat, az egyik ilyen technikai humorként néz ki, nagyon kis vicces guriga lett. Vidék büszke lehetsz rájuk! Vidék nagyon bevágódott nálam, hozott igazi háztáji füstölt húsos szalonnát, azóta megkóstoltam, és isten áldja a gyesznyót és a füstölőmestert! Ma kóstoltam meg, nagyon finom. Az az igazi háztáji fincsi, amiről a magamfajta városi szökevény csak álmodozni tud, mert hozzá már alig fér. Az almás szőlő lekvárt még őrizgetem, azt majd a túra végén fogom megdézsmálni. Mindennek meg kell adni a módját, nem csak úgy felfaljuk, ami útközben leesik. Vidék küldött a Lóóónak is ajándékot (nem mertem elvinni, nehogy összegyűrjem, így majd postára adja), már ki is találtam, hogy fogom a garázsban azokat a jó kis régi motoros képeket kitenni: lesz egy motoros sarok ott.
Megállapítottuk a csajokkal, hogy Vidék nagyon jó ember, és ráférne egy kis sarkára állás, vagányság. Jópofa volt a régi hosszúhajús képein a motorjaival, hajrá Vidék, növeszd meg a szőrt a másik oldalon!
Elbúcsúztunk tőle, Ritáért eljött a párja, remélem pihenős hétvégéjük lesz a Balcsin, mert rájuk is fér egy kis nyugi. Tagamáva meg tovább indultunk Nagyberkibe a kólázós kocsmába.
A pincér bácsi nem volt túl lelkes, hogy elkezdtünk gyülekezni. Az első teát még nekem nagy ímmel-ámmal kihozta, aztán amikor megjöttek a csajok mindenfelől, tüntetően tévét nézett, és felénk se bagózott. Végül Diana felnyalábolta a csapatot és átmentünk hozzá, így 6 fő fogyasztása 1 teává zsugorodott a Pityóka Vendéglőben, ahol garantáltan nem lehet bepityókálni... Még kólával se, mert egyszerűen nem adnak!
A csajok egy része a Széles Úttól jött, nagyon kedvesek voltak. Kidumáltuk a mindenféle asszonysorsokat, és rácsodálkoztam: a legtökéletesebben kinéző kapcsolatokban is vannak bogok, javítani valók. Ők pedig változtattak, javítottak, dolgoztak millió féle képpen, gyerekkel, családdal, kutyával, ki mit vállalt. Diana megdöbbentett: ő nem motorozik, fél tőle valójában. De a lánya, a kis fiatal szőke csoda az apjával motorozik, és azért fogadott be minket, mert a motoros társaság nagyon összetartó ott és a lánya olyankor jó helyen van közöttük, amiért nagyon hálás. Retteg és félti, minden alkalommal amikor a gyerek motorra ül, mégis hagyja és ilyen klassz, önfeláldozó módon meg tud neki mutatni egy olyan szeletet ebből a világból, ami nem az övé, amitől tart, ezért fogadott be minket Kislány, marha nagy mákod van anyáddal, remélem vágod. Felül emelkedni ilyen szinten ellenérzéseken, félelmeken azt jelenti, a saját legdurvább félelmeinél is jobban szeret Téged. Hallgass legalább rá, ha a többi motorosra nem, és húzd fel az a nyomorult protektorokat! Remélem láttad odasandítva a Tagama kezét, na azt addig maradt egyben, amíg a protektor rajta volt. Szóval ne halljak több eszetlenséget, mert az izzadtságot mindig könnyebb törölgetni mint a vért.
Diana, nagyon klasszul csinálod, biztos vagyok benne hogy klassz emberkék lesznek a gyerekeidből!
Egy csajszi nem tudott eljönni, mert ellés volt náluk, és aznap este-éjjel még egy csikó leszületett. Magyaros U-betűs lány nevet kell majd neki találni, Uccu, Unikornis, meg ilyeneken fantáziáltunk. Van valami ötletetek?
Reggel elindultunk, persze szakadt.... Mert akkor kell motorozni amikor jólesik...

A tegnapi blog a völgyhídnál lévő kávézóban íródott. Azt a kávézót ha 4-5 éve nem nézegetem, hogy de jó lenne ide kiülni egyszer... Minden alkalommal, amikor arra jártunk, valami meló volt, és nem fért bele 20 perc, fél órányi megálló. Furák ezek a hétköznapok. Miért is nem adunk magunknak bizonyos dolgokra időt? A félórányi megszusszanások miért is nem férnek bele... miért is kell minden időnket ezredmásodpercre beosztani... Miért nem hagyjuk magunkat szépen élni?
Aztán megérezték az ügyfelek is, hogy nem ülök motoron, gyorsan telefonon betámadtak hárman, hogy feladat, pontos ár, megírtam nekik jól, és aztán annyira elméláztam, hogy Rita csörgött, ugyan merre járok, mert ők akkor most indulnak le Siófokra. Érdekes ez a dolog. Annyira fostam, hogy mi lesz majd a melóval, és valójában mi lenne: a munka mindig megvár, helyetted úgyse csinálja meg más... Ritát még a naptárfotózás miatt ismertem meg néhány éve, azt hiszem ha egyszer anyuka leszek, legalább olyan szeretnék lenni, mint ő. Szóval mostanra valahogy kialakult egy napirend, ami úgy néz ki, hogy felkelés, elindulás, délelőtti tízórai-reggelis-laptopos pihenő, utána világfelfedezés.
Nekicihelődtem én is, útközben hol sütött a nap, hol szemerkélt, aztán végül eldöntötte, hogy sütni fog.
Ennek egy kicsit örültem, mert Ritáékkal egy Balaton körüli gurigát terveztünk. A GPS használat nálam úgy néz ki, hogy rákeresek a célpontra, megnézem milyen útvonalat ír a telefon, aztán elindulok. A GPS addig energiatakarékossági okokból nem megy (meg nem árt, ha az ember agya nem áll le teljesen és megmarad a tájékozódási képesség), és csak a céltelepülésen dugom be a fülest, meg teszem a tanktáska fóliája alá, hogy ott egyszerűbben odataláljak. Na most ez nem működött, a google maps még mindig lázadásban volt, úgyhogy Ritát felhívtam és elmagyarázta egészen egyszerűen a helyet. Sikerült 3 házzal odébb megálljak, és ő kint állt a kapuban integetve, fültől fülig érő mosollyal a kézzel rajzolt szivecskés papír táblára mutogatva, hogy ez a tájékoztató tábla csak nekem van kirakva, hogy jól megtaláljam őket. Isteni gulyáslevest ebédeltünk amit az anyósa főzött, aztán a fedélzeti kamera működik-e témakörben nyomkodtuk egy kicsit a kütyüt, csacsogtunk a parton ücsörögve, majd elindultunk a Balaton karikára. Rövid karika lett, mert kompolni is akartunk.
A kompra várva begördült egy ismerősnek tűnő motoros csaj fülig érő mosollyal. Kiderült, ő Vácról gurul épp a másik parton élő barátnéjához, valami csamos rendezvényen már találkozhattunk, és egyébként meg ő is egyedül motorozik, mert úgy kényelmesebb. Fehér haja volt, de ilyen örökifjú vigyor volt a fején, és jó volt látni, hogy nem csak én vagyok ilyen bolond. Fotózkodtunk komponállás közben aztán folytattuk a Balaton karikát.
Az este megint éjfélbe nyúló beszélgetéssé lett. Jó látni ennyiféle életet, ennyi megözelítését az Élet játszóterének. Mióta úton vagyok, szinte tálcán mutatja a Jóisten miféle választásaim, miféle eredményekkel lehetnek. Nem tudok nektek eléggé hálás lenni. Millió kérdésemre jönnek válaszok..
Köszönöm.

A csavargás úgy folytatódott, hogy Őrség. Ez ilyen régi vágyálmom volt, pláne hogy egyszer Orfaluban volt melónk, és ezek a szer falvak nagyon szépek. Az érintetlen régi világ, a régi életmódok apró maradványai. Ahol, ha van is kerítés az térdig ér, vagy csak az állatoknak a karám. Később mondták, hogy sajnos most már náluk is egyre többször van szükség a kerítésre, lassan épülnek itt-ott, főként ahol sok a turista.
Szóval megcsodáltam Alsószert, Pityerszert, és tekeregtem az őrségi falvakban. Az Őrségi Nemzeti Parknál adtak térképet pár úticél javaslatot, és kikérdeztem a srácot, hogy milyen az út arrafelé. Mondta hepe meg hupa, de ha átmegyek a szlovén határon, a másik oldali falvak is még az őrséghez tartoznak, és ott az út is jobb. Útközben találtam egy jópofa teljesen fából épült kilátót, ahol megálltam, és egy idős néni monda kb. minden második ház kiadó. A falu nagy része már a gyüttmenteké, a fiatalok elmentek, az öregek elfogynak, de a városi népek felfedezik az Őrséget és ahogy mennek el az őslakosok, úgy települnek be az újak. Igaz, nem állandóra, hétvégi háznak, nyaralónak tartják a házakat, de legalább nem az enyészeté lesznek a szerfalvak. Pityerszeren a kasszáskislány rögtön a lényegre tért a belépődíj után: vannak törpekecskék is eladók, és nagyon cukik. Tényleg azok voltak, mindenféle színűek, még bájos gidák is vannak. Mondtam neki, hogy ez lehet akár érdekes is, mert van 2000 nm-nyi kertem, ahol a fűnyírást szívesen átkonvertálnám kecskepörköltre. Mondta, hogy akkor nem eladók a kecskék. Hát, végül így nem kellett felgumipókozzak egy kecskét se a motorra Megnéztem még a bölényeket, meg az eurázsiai vadlovakat: közel nem jöttek, de legalább jó távolról megnéztük egymást. A nagyon régi házak azért érdekesek voltak olyan szempontból is, hogy a füstöskonyha (kémény nélkül, igen) után közvetlen a disznóól és a tyúkól következett, tehát gyakorlatilag télen-nyáron együtéltek a népek az állatokkal. Aztán a fiatalabb házaknál már külön, egy kicsit távolabb volt az állattartó rész, megjelent a "tisztaszoba", ami a ház legszebb és legtisztább szobája volt, felékesítve, vendégeknek, születéshez, ravatalhoz amolyan reprecentációs terület, amit ma mondjuk nappalinak hívunk és az valahol a nyilvános tér.
Aztán csavarogtam tovább, és eszembe jutott, hogy milyen jópofa lenne a határon egy olyan képet csinálni ahol a motor odaát van, én meg még itthon. Diszkréten behajtottam egy erdészeti útnak jelölt behajtani tilosnál, aztán 200 méter múlva találtam egy egészen jól kitáblázott földutas kereszteződést, ahol a SLO feliratot követve meg is találtam az erdei országhatár táblát. Megfotóztam amit szerettem volna, aztán Hódos felé vettem az utat. A zöldhatáron murvás földút van, egy határőrt nem láttam sehol, simán átkavirnyáltam egy földúton egy másik országba. Aztán ott tényleg jobb volt az út, végül a GPS eldobta az agyát, de tök szép helyeken tévedtem el, párszor kavicsoson, de leginkább jobb minőségű keskeny, de jó minőségű aszfalton, láthatóan élő szerfalvakon át. Más volt teljesen, korszerű autók, mezőgazdasági gépek, terepjárók az udvarokon. Aztán rájöttem, hogy csak fel kéne ébreszteni a GPS-t, mert lassan idő lesz elindulni Nagykanizsa felé, Esztihez. Jah, és lassan a tankolás is kívánja magát, tehát jó lenne lassan a civilizáció felé tendálni. A GPS továbbra is nettó lázadásban volt, megalkudtam vele, hogy nincs szlovák autópálya matricám és a határig tovább ment a tekergés. Lendván tankoltam, befaltam a reggelről maradt szendót és megindultam kicsit tempósabban, hogy oda is érjek egyszer Esztihez.
A magyar pályára már volt matricám, ott egy kicsit megsergettem a vasat, jól esett a kis utak tekergése után a tempó. Mire landoltam nála, már a hátam közepére se kívántam a motort, úgy elületm a hátsóm. Eszti tök cukin fogadott, még hálóhelyet is választhattam, a motoros kép alattit választottam . Eszti nagyon sportos csaj: sárkányhajózik, spartathlonozik (vagy hogy mondják), mindenféle sportokat kipróbált, nagyon kis csinos - példát kéne vegyek tőle, talán a csokifalás helyett többet kéne mozogjak....
Aztán kikönyörögtem, hogy inkább sétáljunk mint motorozzunk, így elmentünk kajálni a városba. Kidumáltuk a srácokat persze, ökörködtünk egyet a selfie bottal a főtéren (ugye hol máshol vágjunk hülye pofákat a szelfibottal). A szelfibotot ott hagytam a párjának ajiba (poénból), mert van rajta egy mercis logó és a párjának is mercedese van. Ugyan elhoztam, de valahogy nincs ingerenicám egyedül használni, remélem jókat fognak vele ökörködni. Nagykanizsa egyébként most csodaszép: rózsaszín habvirágban vannak a fák, minden csupa tulipán és virág, a fő téren meg világítósak a padok. Világítós kütyük, amiket én nagyon bírok. Eszti örült a motoros jógi vezetéstechnikai írásának, épp akar egy vezetéstechnikai tréningre menni, és előtte az elméleti anyag pont jól fog neki jönni. Örülök, hogy tetszett neki, remélem hasznára lesz.
Jó későig csacsogtunk, kicsit lelkifurcsim is lett, hogy feltartottam, mert neki másnap meló.
Kalandos történetük van a párjával, így két jegygyűrűt hord. Mindketten motoroznak, Eszti az apja előtt titkolta a motoros jogsit, aztán apu is besegített a motorvásárlásba Hiába, a pasikat olykor nehéz nekünk megérteni, de talán nem is kell....csak elfogadni olyannak amilyenek. Érdekes, a csajokon azt látom, szívesebben dolgoznak magukon, a férfiak meg alapvetően elégedettebbek önmagukkal. Minden esetre találtunk néhány párhuzamot, csak pepitában .
Jó dolog kicsit belelátni a más életébe, hogy mindenütt van kihívás. Ilyenkor van lehetőségünk mérlegre tenni, hogy vajon a mi bajunk tényleg akkora-e, vagy csak egyszerűen el kell fogadni a másikat olyannak amilyen... Jó gondolatai vannak az Esztinek, hálás vagyok neki. Remélem jártok felénk, vagy dödöllézünk valahol
Úton vagyunk. Mindig, akárhol is vagyunk.

Kifelé menet Nagykanizsáról megint kavirnyáltam egyet, aztán rájöttem mi a bajom, hogy annyit eltévedek: amikor nincs megfogalmazva határozottan a cél, olyankor könnyebben kalandozik el a figyelem, pláne ha van hirtelen érdekesnek tűnő... Ahogy vezetéstechnikán mondják: oda nézz, ahová menni akarsz.

A kaja fontos dolog, és a tízórai az Őrségben egy forró levessel megfelelő környezet ad a blogoláshoz
Szóval ott maradt abba a dolog, hogy Sopron, csavarogtam a belvárosban egyet, felmásztam a Tűztoronyba (borzalmas motoros ruhában lépcsőt mászni, szakadt rólam a víz egyébkén is, mire felértem úsztam a saját levemben). Kicsit filóztam rajta, hogy felmásszak-e, mert nemsoká előkerül a Peti, felértem, hívott is.
Szóval lemásztam gyorsan, visszamásztam a vasra, és utánagurultam az autójának.
Vettem vacsinak valót, aztán fél órát filóztam a boltban, hogy most alkoholos nedű legyen-e vagy csoki, és ha alkoholos nedűvel beállítok az mennyire kétértelmű, így az alkoholos csoki mellett döntöttem. Az akár el is lehet ajándékozni, ha nem édesszájú. Petinek van barátnője, Debrecenbe udvarol Sopronból, úgy tűnik szereti a kihívásokat a fiú.
Lecuccolás után "amíg világos van motorozzunk!" máris úton voltunk, neki ezres varája van. Kérdezte hová menjünk, mondtam bárhová, csak szép legyen. Kicsit pötyögött a GPS-en aztán elindultunk. Az első körforgalomnál jutott eszembe, hogy szólni kéne, kb 150 km lehetőség van a tankban, meg bárhová is megyünk, itthon szerencsésebb lenne tankolni. Aztán szóltam, hogy ja, van nálam kártya is, azzal nem kell eurót váltani. Szóval gondoltam, majd figyelem a gépészkedést a hegyi kanyarokban (mindig az előttem menőtől tanulok), aztán az ezres varán ha 2x láttam váltani, akkor már sokat mondok, maradt nekem a kis hatszázason a gépészkedés... Szépen motorozott, sehol se léptünk sebességhatárt de mégis dinamikusan tekeregtünk.

Szóval Kópházánál határt léptünk, aztán jött egy csomó akármidorf meg bármidörf, szerintem egyszerűen megjegyehetetlenek az osztrák falunevek. Aztán elkezdődött a lankás csodaszép, erdők, fenyvesek, felülről ránézhető vár, por és murvamentes hibátlanul kanyargó aszfaltcsík. Kétszer határt léptünk, Bozsok tök cuki falu, néztünk kívülről egy másik várat is Kőszegen, de hétfőn minden múzeum egyébként is zárva. De ettől függetlenül imádtam a tekergést, tökjó utakon jártunk!

Péter egyébként egy úr, felajánlottam hogy főzök, de végül étteremben landoltunk. A vacsira vitt kaja átkonvertálódott reggelivé és tízóraivá. Este fél 12-ig beszélgettünk, mindenféle motoros sztorikról, úti vágyakról, építkezésről, kielemeztük a hogyan készült a kandalló kérdést (mert neki pont olyan szabású van, amilyet én is szeretnék). Kielemeztük az öreg motorosok trükkjei témakört: ruha alá papír ha fázol, zárható zipzáras zacsiban a papirok, stb. Meg hát ugye a szokásos mit tegyünk a motorra a konfortzóna növelése végett: GPS?, kormányfűtés, ülésfűtés és társai.
Micsoda egy mákkirály, ő az őseitől kapott egy szerkezetkész kecót és csak a burkolás-villanyszerelés maradt amit tök ügyesen ő maga faragott meg. Végül feladtam, láttam rajta hogy még tudna beszélgetni, de én kidőltem. Megkaptam a hálószobáját, ő pedig gentleman módon a kanapéra vonult pléddel. Mondtam nem oda buda, van hálózsákom, így visszaszolgáltattam a saját takaróját (én pl ragaszkodom a jól bevált takarómhoz, ne kérdezzétek miért).
Reggel 5-kor kelés, én faltam, ő nem, így tízórait kapott, aztán felcihelődtem a vasra, és a mélygarázs feljárón felúton jól ledadogott a horni. Kicsit elmélkedtem, hogy most felboruljak-e vagy sem, de végül segítség nélkül visszacsurogtam, nem kellett elkapni. Szerintem simán agyonütöm a Petit ha ráesek, de lelkesen a hátam mögött állt készenlétben.
Megköszöntem szépen a szállást, ő mondta milyen bátor vagyok - mondtam azért Afrikába nem indulnék el egyedül nőként.
Most itt vagyok az Őrségben, megettem a levest, megyek szép tájházakat nézni.
Este Nagykanizsa.
Szerdán Siófok Ritánál
Csütörtökön Toponár és Somogyország, csajok, aki Somogyban van és ráér, csütörtök este 6-kor Nagyberkiben a Pityóka vendéglő nevű műintézményben "kocsmázhatnánk" egyet, borzalmas kóla és kapucsínófogyasztással. Tagama is csatlakozik Sárvárról, jupijájé
Pénteken guriga Mihálomics Timivel, este meg Katona Szonjánál landolunk.
Szombaton Kaszta Tibinek lézeres filmforgatás (van az az építkezés és árajánlat, amikor meggyőznek hogy dolgozzak).
Ritust Jásszentlászlón vasárnap boldogítjuk, hétfőn Baénál fotóstúdióban alvás
Aztán Nyíregyháza, Balassagyarmat, Székesfehérvár
MOST Jó. Köszönöm!

Szóval már úton vagyok.
Két nappal ezelőtt még alkudoztam magammal. Biztos ezt akarom? Tuti? De hát itthon hagyok mindent és mindenkit. A melót, a magánéletet, és hogy esik majd nekik... Meg egyáltalán kell ez nekem? Ha nem tudok normálisan megválaszolni ajánlatkéréseket, akár el is bukhatok melókat. Az összes kisördög hangosan vonyított: ésmileszha, és nem ismered a vendéglátókat, és mi van ha az egyik helyen Hasfelmetsző Jack reinkarnációja vár, és jaj így meg jaj úgy.

Aztán győzött a kisangyal: nem lesz gáz, annyi ajánlatkérés még sosem volt, amit este nem tudnék megválaszolni, akinek fontos vagyok az megvár és látja, elfogadja, hogy mire van szükségem, nem fog rugózni azon, hogy otthagyom. Hosszú távon végül is a választás így néz ki: vagy tovább folytatom az utat a teljes és visszafordíthatatlan kiégés felé (építkezésbe oltott vállalkozósdi), későbbi extra költséget generálva a pszichiáterre, esetleges fizikai leépülés után a dokikra. Vagy most elengedem egy kicsit a saját életemet, eltávolodok, kicsit megpróbálom jól érezni magam és a dilemmákat felülről nézve egyszerűbben dönteni. Választhatok.

Vasárnap délelőtt a takarítást is elengedtem. Végül is fölnőtt embereket hagyok ott, és már párszor megkaptam, hogy ők megoldanak mindent. Hát hajrá, ez most jól is jött. Aludtam még két órát, bogarásztam a gépen a melókkal, nagyjából elrendeztem a melót és elkezdtem összecihelődni.
Azóta kiderítettem, hogy az esőruhát persze elfelejtettem (hajrá 100 lityis kukás zsák), és táskából is sikerült olyat választani, aminek a zipp-zárja ma délre már fel is adta. Mind a két zipp-zárkocsi atomjaira hullott.
Ahogy elindultam, valahogy semmi nem volt az igazi. Nem volt meg a forgalom ritmusa, és valahogy még mindig kómás voltam délután 4-kor. Két autós rám ijesztett olyan ultralájtos közlekedési szituációban, ami után összekaptam magam. Nehogy már elbasszam ezt a jó kis túrát. Igyekeztem elengedni a belső mozit és jelen lenni, ott lenni az úton. Tankolás, matrica, irány a pálya.
Komárom volt a cél, ahogy megláttam az óriás szélerőműveket, eszembe jutott a tehenes poén: Kórházra nincs pénz, de óriásventillátorra a réten a teheneknek meg igen? Mire leértem a pályáról már kezdtem érezni a motort, kicsit jobban együtt mozogni vele.
Blankáéknál az édes 4 éves Katica (aki sosem látott még), ahogy beléptem az ajtón odaszaladt hozzám és átölelte a lábam: "Sziaaaaa! "Ennél szívmelengetőbb dolog nem is fogadhatott volna.
Rögtön nekiálltunk építőkockázni, a kétfejű lónak építettünk állatkertet, akinek az egyik feje aludt, a másik meg mosolygott. Szerintem nettó vízilónak nézett ki, de ezt a földhözragadt megközelítést azonnal elvetette Katica, amikor kérdeztem, hogy ez víziló? Elmagyaráza, hogy ez a feje mosolyog a másik meg alszik és akkor most építsünk neki állatkertet. Egy négyéves utasítása márpedig komoly dolog, úgyhogy neki is álltunk. Aztán nasiztunk, Blanka fincsi piskótás pudingot alkotott. Jó volt ücsörögni köztük, a családi melegükben.
Megérkezett a tinilány, hozta az ifjú lovagot. Klasszikus kajlatini, visítós, ugrabugra nyurgalány a Kinga. A fiú megcsodálta a vasat,és Kinga már sorolta is, hogy milyen szabálytalanságok fordulnak elő a haveri társaságban (elkönyveltem magamban vigyorogva, hát igen, ez a korral jár). Kifelé meg csóváltam a fejem, első a jogsi, de aztán majd idővel megjön az eszed. Később odabent Blankának odaadtam a "Vezess ésszel" kézikönyvet, amit Kinga azonnal odadugott a lovag orra alá, majd 10 perc múlva éles vita alakult ki, hogy kié legyen. Mondtam a kölyöknek tedd el, adok másikat, lesz ebben a háztartásban is, így megnyugodtak a kedélyek. A vacsi után Gábor nagy tapintattal hagyta a női csacsogást, elvonult bölcsen a csajokat beszélgetni hagyni.
Este 11-ig kiveséztük az élet nagy dolgait, és persze most se lett meg a bölcsek köve...
Mindkettőnknek nehéz gyerekkora volt, most tanuljuk szépen élni az életet. Azon filóztunk, hogy milyen könnyű azoknak, akik egy jó családból indulnak, mekkora érzelmi plusz van előttük, mekkora stabilitást ad. Aztán vannak azok, akik a bajra vannak kondicionálva, hogy ha nincs megoldandó feladat, probléma akkor szinte az a fura. Amikor túlélésre van kondicionálva az ember, akkor a békés nyugalom nettó veszélyes csönd, lazulni luxus és egyáltalán hogy is kell azt? Szépen békében élni is tanulni kell, ha nem hozod az életörömöt.
Blanka régi vágya az El Camino. Amikor mondta, akkor esett le, mekkora jó dolgom van. Hogy van lehetőségem és bátorságom elindulni. Sírhatnék is akár afeletti bánatomban, hogy elfogyott az építkezésre félretett zsé, és a maradék fillérjeimet cementre is költhetném világnak menés helyett...

Életöröm. Szép ez a magyar nyelv: az élet-öröm. De tényleg. Miért nem tudunk olykor örülni neki?
Van ilyen életöröm iskola? Akkor most beiratkozom.

Reggel addig szötymögtem a mobil konnektorra dugdosásával, hogy végül Blankáéknál hagytam. Ők elindultak az ovi felé, én meg Sopron felé, majd 2 sarokkal odébb konstatáltam, hogy a GPS a mobilon van, a mobil meg a konnektoron. Lepörgettem az opciókat: hogyan tovább, adtam esélyt a statisztikának, hogy Blanka azt említette az ovi pár sarokra van, visszafordultam utánuk, és tényleg meglettek. Katica mint kiderült épp azt említette a kocsiban, hogy milyen jó lenne ha bekísérném az oviba, szóval így váljon minden álma valóra a kiscsajnak. Bekísértük, megölelgetett minket, aztán integettünk neki, ahogy az oviablakban állt.

Megöleltük egymást Blankával, szép hétfőt - jó utat kívántunk. Ahogy kiértem Komáromból, egy teherautó leindexelt jobbra, elengedett - jóleső lendülettel kerültem ki, megköszönve. Hűvös volt a levegő, de jóleső. Az M85 tök klassz, csak nincs rajta benzinkút még sehol. Megálltam a sima 85-ösön egy útszéli boltnál, ami előtt pad volt, elintéztem pár telefont, kontaktáltam az ügyfelekkel. A mellettünk lévő kocsma kiülőjén a bácsik szeme kocsányokon lógott, némán hallgatták miket beszélek. Asszem a jövő hétre meglesz a falu témája.
Aztán megnéztem Fertődön a kastélyt (kívülről, mert hétfőn zárva), most kajáltam Sopronban, és lassan megkeresem Petit, a mai szállásadóm.

Most. Azt hiszem ez is egy kulcs a jól léthez MOST lehet jó. Nem holnap, nem tegnap. MOST.

Egyik világjáró haver azt mondta: ha elindulsz rákapsz, és majd szűk lesz a saját világod. Mama, már tudom mi volt az állandó mehetnéked. Kerested, hol jó MOST.

Lővey Ádámot még a motorlandos korszakból ismerem, és pont most hirdetett motoros jógát így szezon elején. Gondoltam a felkészülés első lépésének jó lesz, fizikumot is meg lelket is kicsit rendbe rakni indulás előtt. Mert ugye úgy van, hogy a fizikum rendberakása a lélek rendberakására is hat, és ugyanúgy fordítva is működik a dolog. A lélek nyűgjeinek kifésülése a fizikumra is jó hatással van.
Reménykedtem, visszagondolva a középiskolai jóga óráimra, hogy majd ez jó kis frissitő meg idegnyugtató lájtos testgyakorlás lesz. Most ehhez képest itt ülök a gép előtt csöndesen nyüszítve, és ez a cukimókus hangú fickó, mint kiderült rommá gyötörte a testem és olyan izomlázam van az oldalamban meg a hátamban, amit kb 25 évvel ezelőtt, egy komplett hétvégét siklóernyős oktatással töltve éreztem (20 kilós cájggal fel-le rohangálás a hegyen 2 napig, lelkesedésből).
A képzést összességében ettől függetlenül végtelenül hasznosnak érzem, és jól ki is nyomtattam már a gyakorlatokat, lefóliáztatom, spirálfűzetem és jól elviszem majd magammal az országjáróra. A hely maga tök jó keleties hangulatúra van berendezve, a terem jó illatúan fogadott minket. A szokásos regisztrációs kört megfutottuk, aztán levámoltam a teáskannát.

Ádám azzal kezdte az órát, hogy jó alaposan bemutatkozott hogy motoros újságíró volt, meg vezetéstechnikai tréner, meg hogyan kavarodott a jógához. (Kihagyta a motorlandos korszakot, nem is értem miért ) Említett egy x napos csend-tábort, esküszöm felcsigázott! Manapság mindenhonnan dől az infó, hogy egyheti csönd frankóra ad lehetőséget arra, hogy végre az ember meghallja a saját gondolatait is ebben a digitális zsivajban, amit próbálnak állandóan nyomni a népekre. (mint én is most) Aztán jött a kínzatós rész, ami gyakorlatilag abból állt, hogy bemelegítettünk, aztán törzserősítő meg izom rugalmasító, hajlító és nyújtó gyakorlatok jöttek. A logikája az az összeválogatott feladatoknak, hogy a motorozáshoz szükséges izmokat erősíti, meg fejleszti a koncentrációt. Felváltva nyögtünk és szuszogtunk, kb 20 perc múlva már izzadtunk. Közben meg a motorosjógi édes-bársonyos mókucihangon mondta, hogy csak szép lassan, nyugodtan csináljátok, itt húzd be a köldököd, oda nyújtózkodj, ez feszül itt, az nyúlik ott, ez meg amolyan ászana... mi meg csöndben majd behugyoztunk, mert nehogy már egy fickó hajlékonyabb és rugalmasabb legyen egy rakás nőnél...
Felrémlettek a középsulis jógaórák, pár feladatot másként csináltunk, aztán a kobra állásnál eszembe jutott, hogy anno olyan hajlékony voltam, hogy a fejem és a lábam össze tudott érni.... a régi szép idők ugye... sose gondoltam, hogy ezt a mondatot én valaha is ki fogom nyögni... De tényleg, megjöttek a távlatok: tizen, meg huszonévekről beszélgetünk barátokkal, ismerősökkel...

Hogy hasznosnak és jónak találom-e a motoros jógát? Azt gondolom a mozgás bármilyen formája mindenképpen jó dolog, és itt még kímélve is vannak az ízületek. Az izmok rugalmasságának fejlesztése meg az állóképességnél fontos, pláne azoknak akik különösen súlyosabb motorokat terelgetnek. A test érzeteinek megfigyelése közben meg mindig is fejlesztette a tudatosságot, az aktív jelenlétet. Motoron pedig állandóan aktívan jelen kell lenni, ott nem mehet a mozi a fejben az aktuális nyűgökről.

Megkaptam-e amire számítottam? Hááát, az izomlázra nem számítottam, de mindenképpen jó érzés, hogy most hajlékonyabbnak érzem a derekam.

A végén jött a relaxálós rész, alig bírtam utána feltápászkodni, annyira berelaxáltam magamat.... de legalább nem horkoltam fel a többieket. Felébresztésnek még volt egy kis vezetéstechnika elmélet, meg kaptunk Motorozz Ésszel kiadványt. Aztán behörpintettük a maradék teát és vége is volt, Ádám elküldött mindenkit sokat motorozni és rendszeres jógázni. Nekem sajna ő messze van, de azt gondolom, ő egy jó oktató, érdemes hozzá járni. Jó a szellemisége, jól csinálja.


Aztán most már tényleg elő kéne kotorni a motort a garázs mélyéről, de rájöttem, hogy tegnap esett az eső és hideg volt, ma meg fúj a szél és nem szeretek közúton vitorlázni...
Fene a válogatós mindenemet, most már télleg össze kéne szedni legalább 1000 km rutint, mielőtt elindulok.

Az van, hogy 2-3 napokat már motoroztam önállóan, sőt napi 800 km-t is meg tudok tenni, eddig az volt a rekord. Meg 3-4 túrát is levezettem, 10-15 fővel, kompletten szervezve a programot akár vegyes társaságnak is, autósok-nak motorosoknak egyszerre. Mondjuk a 800-as este hasonkúszva másztam be a sátorba, és nem is a fizikai fáradtság miatt, hanem mert az idegrendszerem fáradt el. Az úton lévő ámokfutókra való folyamatos odafigyelés, csak pisikakira megállás azért húzós. Mondjuk most nem ez lesz, mert élményalapú túrára gyúrok, nem a km zabálása a cél.
Szóval idén motoros jógával kezdek. Kicsit rágyúrunk a fejre meg a fizikumra, aztán kimegyek valami parkolóba vezetéstechnikázni. Mondjuk azt jó lenne nem egyedül, mert nem vagyok szégyellős kirakni az ásványvizes palackokat kerülgetni, de szórakoztatóbb lenne társaságban. Ki jön? Nekem a törökbálinti oson parkoló a legüresebb nagyparkoló a közelben, ahol még sosem kötöttek belém, hogy mi végre tekergek egy helyben órákon át...

Ugyan ma elő akartam venni a vasat, de annyira úúútálatos takony hideg van, hogy kivárom a napsütést inkább. Régebben -8 fokig bírtam a vason a gyűrődést, de akkoriban még nem volt autóm, meg választási lehetőség csak a BKV-s közelharc volt, aminél még a motoron is jobb fagyoskodni.
Gyúrásként felpróbáltam a goratexeket meg a bőrruhát is, és örömbódottá, nem sikerült karácsonykor kihízni őket. Sőt megvannak az aláöltözők is, meg a tanktáska, dobozok egyben.
Most jön az a rész, hogy össze kéne válogatni egy doboznyi mennyiségre a másfél heti ruházatot, felszerelést.
Jöhetnek az ötletek gyakorlott tavasz eleji túrázóktól
Feltételezem kellhet:
- esőruha,
- aláöltözők,
- minimál szerszámkészlet
- defekt spray
- fotómasis mobil, mobilnet (meg kéne reparálni a kameráját a mobilomnak, mert legutóbb kisütöttem belőle a ccd-t a lézeres szervízben)

Mi kelhet még?

Szóval alakul a molekula.
Belesüppedve az építkezős pokolba már majdnem kezdtem elhinni hogy télleg a világ a zseton körül forog, de ez az országjárós blogbejegyzés már megérte, hogy felébredjek: az emberek tényleg jó fejek és nem minden a kassza körül forog.
Nagyon sokan jelentkeztek, vadidegenek, távolabbi és közelebbi ismerősök, hogy a régimódi vándorosdinak egy éjszakára szállást adjanak. Bedobtam a csamos fb csoportba is a blogot, motorosok csoportba is, és kiderült iszonyú sok jó fej ember van a környezetemben, csak már kezdtem túlságosan rácsavarodni erre az építkezősdire... Szóval már nagyon várom, hogy elengedjem a felújítást, meg az ytong falazást és a púrhab szigetelést, meg a kőzetgyapotot és a szaniter csaptelepek kergetését meg a hasonlókat....
Ami eddig vázlatosan kialakult:

Kicsit korábban kell indítani a dolgot, vasárnap, 7-n kb:
a -1-ik nap Komárom, Blanka megmotoroztatásával kezdődik, és mivel ő dolgozik rendes napirendben, tehát vasárnap kéne landolni nála(tehát egy bukósisakot/kesztyűt/térdvédőt máris elcsomagolhatok)
a 0-ik nap folytatódik Sárváron Tagamánál, ő valameddig becsatlakozik, aztán ez még finomodik
az 1. nap Sopron Petinél (megígértem neki, hogy két nő fog vacsorát főzni rá, volt lelkesedés a telefonban)
2. nap Nagykanizsa Kovács Eszterék bandázós csavargással
3. nap Siófok Ritánál, Balcsi karika közösen
4. Mihálovics Timivel guriga/ Horváth Andi Villány /Puska Diana Nagyberki / Vidék meglátogatása Toponáron - ez sűrű nap lesz, de lehet h kettő
5. Bárdudvarnok Bodor Sára
6. Katona Szonjánál Balástyánál
7. Ritus Jásszentlászló
8. Túrkeve Bae
9. Na itt kéne Gyula felé találni valamit mert a Gyulai termálban is áztatnék
10. Nyíregyháza egy kedves motoros család, fotós meetinggel összekötve
11. Rimaszombaton rá kéne nézni a 10 éves Kerecsenekre (ezt ők még nem tudják)
12. Balassagyarmat Krisztina Parrag, gurulnánk is egy jót
13. Birge jössz a Dunaújvárosi karikára Hajni Koncsekhez Székesfehérváron át ?

Na most jön az a rész, hogy jól felhívok mindenkit, hogy tényleg komolyan gondolta-e
Húúú, bizsereg a vérem, olyan jó tervezni. Végre megint érzem, hogy élek.
Köszi