Blogbejegyzések megtekintése ebben a kategóriában: Emberek

  • Yamina
    De rég voltam itt... de mindig gondolok Rád, azt tudod... biztos érzed. Tegnap voltunk a révnél. Macival mentem, a kutyámmal. Látod őt? Kicsit olyan mint te, ha együtt vagyunk, egy imádnivaló szörös kölök, de ha egyedül van, még az ismerőst is mérgesen megugatja, és nem enged magához senkit két méternél közelebb. Odafele a révhez a Kacsakőnél szabadon engedtem a parton. Jó sokan tébláboltak, ki kutyát, ki gyereket sétáltatott, meg is lépet bandázni. Én meg sétáltam tovább, aztán már úgy 40-50 méterre voltam tőle, meg mentem volna tovább, így hívni kezdtem. Hát benézte, mert elindult a másik irányba, kb arrafelé, ahol lelépett kutyázni. Vicces volt látni a fejét, ahogy leesett neki, hogy nem vagyok ott. Hívtam, aztán meghallotta a hangom, erre elkezdett rohanni felém. Kb 5 méterrel benézte az irányt, majdnem elfutott mellettem, de megint szóltam neki, és akkor már meglátott a sok láb között és irányt váltott. Jópofa volt nagyon ahogy látszott rajta a rémület, hogy nincs meg a gazdi. Aztán vissszafelé menet már kevesebben voltak, de nem is távolodott el 15 m-nél messzebb és folyamatosan nézegetett vissza, miután levettem a pórázról... :D Bírom a dolgait a kis szőrös genyónak....
    Láttad a virágokat? Vittem kis koszorút is, azon is fehér virág volt. Gondoltam pirosra, de ahogy álltam ott a virágosnál, eszembe jutott hogy te a piros virágokat annyira nem szeretted. Amikor odaértem a kikötőhöz épp egy család volt ott... fehér, nagyfejű őszirózsákat dobtak a Dunába, egy tizenéves forma kislány és egy labi volt velük. Átölelték egymást, összekapaszkodtak. A kutya szorosan a lábuknál lefeküdt. A férfin kalap volt, a nő kedves arcú, meleg tekintetű volt... Az óriási fehér őszirózsák pedig keringtek a kis öbölben a révkikötőnél, nem akarta elvinni őket a sodrás... A te koszorúdat és virágaidat se vitte el a víz rögtön, ott integettek még mosolyogva a víz tetején... Leültem a stégre és bámultam őket. Maci hozzám dőlt és nagyon sóhajtott. Símogattam a hátát és hirtelen az a gondolatom támadt, milyen jó volt a te hátadat is megsímogatni, amikor átöleltelek.. Hiányzol Mama.
    Jó hogy tudunk beszélgetni. Vagy valami olyasmi. Mindig arra gondolok, te mit mondanál erre vagy arra, és hogy csinálnád...
    Aztán elindult a komp a másik partról és lementünk a stégről. Képzeld az öreg révész is már odaát van. A fia napelemes, villanykompot vett, zajtalan suhan át a folyón. Neki is meggyújtottam egy gyertyát. Valaki egy nagy mécsest is ott hagyott. Múltkor a csomagolás közben megtaláltam a fehér margarétákat a stúdió kellékek között, félretettem neked és most odaraktam mellé. Nem tudom kinek szánták azt a mécsest, lehet az anyám rakta oda neked, vagy valaki más valaki másnak... Ahogy sétáltunk vissza az autóhoz szép lassan ment le a nap... A Duna partján itt ott mécsesek világítottak... Amelyik kialudt, újragyújtottam útközben... Maci nem szereti a tüzet, de most ott bogarászott mellettem, szinte mindig megnézte mit csinálok. Aztán a Kacsakő után eszembe jutott, hogy le kéne nézni a játszótérre. Képzeld, klassz bicikliutat építettek végig a parton. A korzó már mobilgátas, tágas és nyitott a vízpart, rá látni a Dunára az utcai éttermekről. A játszóteret, ahol még rakéta alakú vas mászóka meg vashinta és lengővasak voltak, a parton közvetlen megszüntették. Viszont közelebb az úthoz, a magasabb részen egy fullos szuper játszóteret raktak össze. Van ott minden: gumiszőnyeg, csúszópálya, hinta, csúszda, ülő és álló libikóka, felnőtthinta, amiben tinik dekkoltak, fából vár alakú mászóka, amiknél anyukák riadoztak.... Az apukák meg egy kupacba összetolták a gyerekbringákat és ki tudja miről beszélgettek...
    A partot meg átnevezték Teddy Beach-re. Van egy üvegtigris szerű kis bódé, körülötte raklap bútorok... öltöző és ingyen wifi van a parton, internet a strandon, érteeed....
    A vízpart jóval lankásabb, mint anno, sok homokot hozott a víz. Az örvényes részen is ellaposodott, már nincs ott nagy kanyar a vízpartban, szép lankás homok míg ellátni... Srácok horgásztak épp, az egyik próbálta bedobni a csalit de a kutyájukat le kellett fogni, hogy ne ugorjon az úszó után... Aztán Maci nekiállt örömköröket futni a homokban, játszottunk egy kicsit, majd egy másik kutyás tacskója előadta ugyanazt a saját gazdájával két percre rá, de egy csomószor felborult a homokban a saját lábban... irtó vicces volt, Maci is megvigyorogta. Itt is voltak még mécsesek a parton, kialudva...meggyújtottam. Emlékszem anno amikor egyik nyáron itt napoztunk, elvitt valakit a víz. Sokáig keresték a partról... a férfi akinek a valakijét elvitte a víz, emlékszem végtelen kétségbeesetten kérte a vizisíelőktől, hogy segítsenek neki keresni a hozzátartozóját... és azok segítettek, egy ideig fel-alá mentek a part mentén, a másik oldalon is, aztán elmentek a sodrás iránt... Most nincs ott stég, szerintem már túl lankás lett a part, vagy csak ősz van. Nyáron is ki kéne menni... Mama akkor összeszedte a plédet, és elcsomagolt, aztán mondta ideje most hazaindulni, pedig még kora délután volt... Nem tudtuk meg, hogy meglett-e, akit kerestek... Ahogy ez eszembe jutott, felbukkant két férfi, és odamentek a meggyújtott mécseshez. Tettek még mellé kettőt, halkan beszélgettek... Nézték egy ideig némán a békés folyót, aztán elindultak...
    Mama, változik a világ. Pedig azt hittem annyira nem fog. De valahogy olyan kevés az állandó...
    Te az vagy, kérlek küldj nekem egy állandót... Múltkor jelet kértem, hát jól berajzoltad az irányt... Köszi. Néhány hete olyan helyen dolgoztunk, ahol egy biztonsági őrt is kirendeltek mellénk, hogy vigyázzanak ránk. Órákig ott voltunk, ezért szóba elegyedtünk az élet nagy dolgairól. Az a fajta kötetlen beszélgetés volt, ami idegenek között zajlik csak, tét nélkül, tisztán. Rólad is meséltem, mondtam csöndesen, hogy mennyire hiányzol... Akkor azt mondta az a fiú, hogy "akit szeretnek az él, az itt van velünk".
    Mama, te mindig itt vagy velem...
  • Yamina
    Egyik motoros barátom osztotta meg ma reggel. Őt a zöld lámpánál elindulva a taxis a neki még csak kicsit piroson csapta el...
    Csė és Vidék kedveli ezt.
  • Yamina
    Szoktam mondani, hogy az elhatározás, a kitartás, meg mittomén mik visznek előre. Meg hogy bizonyos neveltetés túlságosan bekorlátoz, meg a hitvilágunk (nem a vallásunk, hanem amit a környezetünkben élőkről hiszünk) is ketreccé tud válni, de van még valami. A lustaság, és a tohonyaság. Mert a semmittevés is olyan csak, hogy sehová se visz...

    Beszélgettem anno egy ismerősömmel, hogy s mint szeretné az életét elrendezni. Ha befejezte a z építkezést, akkor aztán újrarebootolja az életét, mert ami most van az már húdeszar. És MAJ AKKOR minden meg fog változni. Most húdeszar, és sose lesz vége. Meg a család is nyúzza, vigyázni kell az elvált gyerekére, és a kollégák szarszemetek, anya meg lehúzza mert 90 a nyugdíja, és minden - mindenki csak viszi a pénzt... de majd ha kész az építkezés. MAJD AKKOR minden meg fog változni.

    Aztán 10 perc múlva mondja büszkén, hogy kapott szécsényi kártyát 300 e ért és mekkora nyaralásokat fog abból csapni. Eltelt a nyár, és sehol se volt. Kiment megnézni a haverokkal a tűzijátékot, meg tán egy sörfeszten volt. Mekkora bulik...

    Nem intézett semmit a szécsényi kártyával, mert "macerás az ügyintézés". A nyaralás azon múlik, meg 300 e sorsa, hogy lusta elintézni két tollvonást. Közben sír a facsén, hogy ő idén se nyaralt. Még a kislányát se vitte sehová...
    Nem is érdemled meg, ketreclakó, azt a nyaralást. És garantálom neked, hogy semmi se fog változni, ha elkészült a kéród.

    Mert a ketrec a fejedben van. A hitrendszeredben, meg a lelki renyheségben...
  • Yamina
    Vannak a laposföld hívők, a keresztények, a mohamedánok meg az ufó hívők, és ki tudja miféle dolgokban hisznek még az emberek... Az éppen divatos városi legendák szerint a földön többféle ufó faj is már jelen van: a kis szürkék akik szíriusziak és jóindulatúak, támogatják az emberiséget, a gyíkemberek aki most is épp uralmuk alatt tartják a földet, és minden rossz miattuk van, kizsákmányolják az emberiséget, meg még pár kósza más fajoktól és ezek időnként a háttérben csatároznak is egymással az emberiségért. Eddig azt gondoltam, hogy áh, csak a neten kattintásvadász oldalakon fut a dolog, de nem, ez a fejekben is benne van már rendesen... Szóval szerintem életem eddigi legszürreálisabb beszélgetése zajlott le tegnap. Ez durvább volt, mint amikor egy hétig télen a Balatonon a lapos földiekkel mértük a Balaton görbületét -10 fokban... Nem győződtek meg, hitkérdés ez kérem. Már látom miért mondta a Mama anno azt, hogy hitbéli kérdésben nem érdemes vitatkozni.

    Szóval ácsorgok a kamerával a tömegben, veszem a show-t, mikor egyszer csak odahajol hozzám a sötétben egy langaléta fickó:
    - Honnan való vagy?
    -A Fényszínháznak veszem a műsor, a csapathoz tartozok. - Mire ő:
    - Azt látom, mert rajtad van a céges póló, de azt mondd meg honnan jöttél! - kicsit türelmetlen volt a hangja.
    - Pestről. - mondom neki.
    - De nem úgy, melyik bolygóról jöttél? Hiszel te az ufókban? Mert ilyet, csak ufók tudnak csinálni, ami itt van...-és fejével a műsor felé intett.

    Hirtelen köpni-nyelni sem bírtam a meglepetéstől, hát most mit lehet erre válaszolni...Ez most akkor dicséretnek veszem. Mondtam neki:
    - Jaaaa, hogy úgy kérded.... - kicsit elhallgattam, mégis mit lehetne erre mondani, gyanúsan megszimatoltam a levegőt, hátha pia szagú, de nem volt az. Belementem a játékba, majd kiböktem:
    - A Szíriuszról jöttem. Te? - ha má lúd, legyen kövér...
    - Én kaptárhajóról jöttem. - hát most erre mit lehet mondani, a kaptárok ebben a földi nyelvjárásban olykor a sittet is jelentik.... A kaptárhajók állítólag azon hontalan ufók élőhelyei, akiknek valamiért tönkre ment a bolygójuk és ki kellett költözniük az űrbe. Úgy tűnik mégse volt baj, hogy ezekre az oldalakra feltévedtem...
    - Milyen utatok volt?
    - Hát már jó, hogy megtaláltuk ezt a helyet...
    - Hát ja, eléggé messze van ez a bolygó mindentől...
    Ekkor fogtam az állványt és a kamerát, majd odébb surrantam a tömegben. Nem jött utánam, ki tudja, lehet nem csípi a szíriusziakat...

    Szóval Túrkevén már az ufók is az én műsoromat nézik. Egyébként múlt évben egy részeg bringás bejött a kordonon és elkezdte áttolni a cangát a jelkábeleken, úgy borítottam be a bozótosba, hogy ne ténferegje már szét a műsort. Kb a műsor végére tért magához, az is ufókat emlegetett, meg hogy valami fehér villám nekirontott és belökte a susnyásba. (Szőke nő fekete stage ruhában. ) Túrkeve teli van ufójelenséggel.
    :D
    NaNa, Vidék és Ferenc kedveli ezt.
  • Yamina
    Jó ez a fércbuk, millió sztorit generál. Anno a motorok szépen fokozatosan nőttek a gazdáikkal még a csúnya cocializmusban. A Komar-JAWA-ETZ-SUZUKI generáció szépen fokozatosan felnőtt a motorok teljesítményével együtt, ahogy öregedtek és tapasztaltak az utakon, úgy nőtt velük együtt az elérhető köbcentik száma, és az elérhető protektorok, protekroros ruhák variációi. Ma már minden boldog-boldogtalan, amint elérte a megfelelő naptári napot a születésétől számítva, felülhet egy ezres akármire, ha megcsinálta a hivatalos (de egyébként szar alaptudást adó) A-s jogsi képzést, és máris tekeredhet fel a villanyoszlopra a zebrán át a babakocsit toló nagyin keresztül.

    Akkora nyomor és szegénység van, hogy ha van egy bejelentett állásod és némi készpénzed, olyan vasat vehetsz magadnak amit csak nem szégyellsz, mert utánad vágják a high-end (bár hiteles) vasakat is, csak vigyed már el a szalonból. Jogsit ott nem kérnek, csak vigyed, mert a jogsi a rendőrnek kell.

    Tehát Mancika/Pistike zéró tudással és tapasztalattal, párhónapos képzés után mehet és felülhet álmai táltos paripájára, majd miután zéró tapasztalattal kimenősködte magát gyökkettővel a faluban a cuki előtt és leégett a keze a kesztyű nélkül, mehet is a leégett fotó a fércbukra a kezéről. Ez kb 20 perc alatt ez már összejön 12 és 14 óra között egy nyári napon, tehát még motorozni se kell neki sokat, tényleg szinte zéró a kockázat.
    Aztán ha véletlen megszólják, hogy "húzzál kesztyűt, ha nem akarsz hülye lenni" még neki áll feljebb. Pláne, ha már egy napja bizonygatják neki, hogy de tényleg szar lesz, ha le kell támasztanod a mancsod a motor mellé a murvásba... Fotóval, képpel, mindennel illusztrálják neki a különböző végeredményeket, de a látható eredmény csak az, hogy felzrikálták az egóját, mert nem mondta senki, hogy hűdefacavaaaaagy, és igen, ez a motoros életérzés, a horsepower filling és a nagybetűs élet, meg ki tudja mit kéne még hallania...

    De hát ez csak egy kesztyű, ő ettől nem fog meghalni! Meg egyébként is, ő fullbőrben motorozik, csak a kesztyű nincs rajta. Édesbogár, mindenki motorozik kesztyű nélkül pár napot, sőt, rövidgatyában, pólóban is motoroznak, meg papucsban is emberek, és tényleg túlélik. Igen, élvezzük a menetszelet, ahogy símogatja a levegő a bőrünket, és ki az aki nem motorozott fagyival a kezében, bukósisak nélkül, amikor nyaralt? Mindenki megcsinálja, ez ilyen, aztán megtanuljuk a leckét...

    Mert jön egy darázs és belecsíp az ujjaid közé, vagy berepül a pólód alá és végigszurkál, mert megrémült, aztán te is megrémülsz és elég szarul festesz menet közben ahogy rángatózol a szurkálások közben a vason. Vagy nem ugrálsz, csak nettó jegeled utána két napig mert marha szar. Jobb esetben nem esel be semmi alá motorostul.

    Bukósisak nélkül is jó motorozni, amíg bele nem gangolsz egy muslicafelhőbe. Vagy le nem fejelsz egy vétlen méhecskét.

    Jó a motoros ruha nélkül, vagy protektorok nélkül is, amíg le nem horzsolod a murván elcsúszva a bőröd, el nem töröd a könyököd, vagy ki nem ütik alólad figyelmetlenül a vasat. Jó ez a menetszél nyáron, tényleg kellemes, de este amikorra kihűlt az ízület és fáj, mert sikerült megfázítani a nyári hőség ellenére, akkor átgondolja az ember.

    Kesztyű nélkül is jó, meg vagány, de télleg, nagyon menő a gázt húzni vele, mert jobban érzed, finomabb. Pláne akkor is, amikor elkap a nyári eső és ráfagy a vizes kezed a gázra, és alig tudod meghúzni a féket az esőben, miközben valaki eléd fordul...mert már annyira elgémberedett a kezed.
    Aztán amikor az ízületeid tönkre mentek, 3-4 év múlva akkor már érezni fogod, 20 év múlva meg már nehéz megfogni a tollat, meg a kanalat, szerszámot, ott majd nem lesz visszaút. De majd cseng a kassza a dokinál, a gyógyszerésznél, és a családot is hallgathatod....

    Lehet csinálni mindent eszetlenül. Lehet nyaralni, lehet lazulni és lehet vagányul a motoron. Kicsiket, néha. De inkább soha. Sokszor megússzuk, mert az emberek nagy része figyel egymásra, és a baj csak akkor van, amikor két hülye találkozik. Ha szólnak, hogy épp hibázol, nem azért szólnak, mert a rosszindulat hajtja őket. Azért szólnak, mert már megcsinálták, és lehet a végeredmény nekik nem esett jól. Próbálnak megóvni, egy normális ember ilyen. Szól a másiknak, ha épp hülyeséget csinál. Az emberek feltételezik, hogy te vagy annyira értelmes, hogy ha szólnak, ne ugorj a kútba, akkor büszkeségből csak nem ugrassz majd be. Lehet, hogy nem szépen mondják, neked nem eléggé finoman, és cizelláltan, vagy nem símogatják közben meg a buksidat, és nem hordanak eléd rózsát, csokit, nincs szerenád, de ki tudja, még lehet attól igazuk... De ugye a király is a rossz hír hozójának a fejét vágta le először. Mert attól a rossz majd elmúlik. Jah, nem.

    Vagy ki tudja, lehet tényleg mind genyó!?
  • Yamina
    Szóval van az a pisieszköz csajoknak, amivel állva lehet pisilni. Pár helyen már láttam sztárolni a neten a cuccost, aztán elképzeltem, hogyan használnám...

    Nemtom... biztos régimódi vagyok, de hát nah... most elképzeltem a folyamatot, hogy pisilek vele... Fogok egy flakon vizet, meg ezt a szerkezetet és elindulok vele a közeli fához (értiteeeek, nem bokor!). Lerakom a flakont. Kicsomagolom az eszközt, fogom az egyik kezemmel a csomagolását, kicsomagolom magam, majd brunnyantás, a másik kezemmel tartva a cuccost a megfelelő helyre. Nem jól tartom, végighugyozom a lábamat, be a bőrruhába, de némi célzott fa tápoldat kidelegálás is sikerül. Az állva nunitörlést még fejlesztenem kell, ez főként felfázáskor lehet ez necces, amikor csíp... Diszkréten elhajítom a csomagolást, hogy a nunitörléshez előássam a papírzsepit, meg vissza tudjak öltözni, meg megtörölközni, mert derékon felül még nem vagyok hugyos, és legalább könyék magasságában is az kéne maradjak. Lehajolok a flakon vízért, elöblítem a szajrét, meg a kezem, kirázom a nadrágszárból a felesleget egy kis lábrázással. Elgondolkozom rajta, hogy most ha nem megyek be a bokorba egy lájtos flakonos zuhanyra (mint az útszéli szolgáltatóhölgyek a kéthete a nyáron zuhany nélkül fülkében rohadó török kamionos aktus után) egész nap húgyszagú leszek. Átöblítem a bőrgatyót a maradék fél liter vízzel. Közben az elhajított csomagolást elfújta a szél, futok egy lájtos kört hugyos-vizes bőrgatyában, lehugyozott térddel, bokával... Felidézem útközben, hogy a néplélek mit is magyaráz a pisamarta lábú húgyszagú alkoholistákról... Ismét lehajolok a csomagolásért, közben a kezem is nedves, remélhetőleg már csak a víztől. Elcsomagolom a cuccot, és konstatálom hogy a bokorban a csalánosba guggolva de száraz gatyában és szárazra törölt nunival, kevesebb későbbi szaghatással mennyivel komfortosabb...

    Aztán múltkor a kedvenc kínai kajáldámban meglepődtem a rötyibe menet, ráírták hogy a férfi klotyóra hogy "Férfi és transznemű férfi", a nőire meg "Női és transznemű női". Egy kicsit dilemmáztam a kilincs megfogása előtt, hogy most akkor nekem nettó régimódi heterónak akkor ez mit jelent: a transznemű nővel összefutva a rötyiben ez azt jelenti, hogy a buditársnak akár lehet kékeres lompija is? Ez a női klotyóban kb nettó mindegy, mert mindenki zárt ajtó mögött pucsít rá a szépen megmunkált kerámiaeszközre a maga technológiájával (fészekrakás, harcművészeti lebegős alapállás, stb. mert ugye nem ülünk rá közvetlen a deszkára...), de a férfi klotyóban egy ilyen eszközzel odaállni a falon lógó izé elé, hát nah, azért az kihívás lehet...

    Vagy holnaptól listák lesznek a rötyiajtókon, hogy minden lelki fogyatékkal küzdő megnevezve érezze magát és tudja melyikbe kell mennie... Volt az a csaj a hírekben, aki csillárba szerelmes, az pölö hogy dönti el, hogy a csillárja fiú-e vagy lány és most ő heteró, vagy leszbi, vagy transzi mert lehet a csillár is változtatja a nemét és kompatibilizálni kell... ? Szóval nettó felnyerítettem kevésbé jólnevelten a rötyi előtt és bementem a nőibe, mert épp nem volt bent senki. Brunnyantás közben arra a végkövetkeztetésre jutottam, hogy ez egy oltári jó lehetőség! Eddig mindig én voltam a genyó, aki nem várta ki a sorbaállást a női rötyik előtt miközben kongott a férfibudi, de mostantól bármikor bemehetek, és senkinek egy szava nem lehet! :D :D :D

    Elképesztően jó dolgunk van, hogy már ráéünk csillárnak, réti kuvikoló rézfaszű bagolynak meg ki tudja mi a jóistennek képzelni magunkat... miközben csak szimplán nuni vagy kuki nőtt oda. Attól függetlenül, hogy milyen kavarodás van a fejekben, pisálni csak így vagy csak úgy tudsz....

    A tények azok kegyetlenek. Asszem nekem kegyetlen szüleim voltak: azt mondták nunival a nőibe kell menni, kukival meg a férfibe.
  • Yamina
    Akárki akármit is mond, az, hogy ki mekkora területen éli az életét igenis befolyásolja a világhoz való viszonyulását. Aki kb 20 négyzetkilométeren éli az életét a munka-otthon-kocsma/bodyterem háromszögben, igenis jó eséllyel szűk látókörű, különösen gyanakszom, ha hangosan óbégatja, hogy bezzeg a más országban...

    Minden alkalommal, amikor kiszabadulok kishazámból, szembejön a világ hol szebb, hol kevésbé szebb oldala. Minél több helyre jutok el, annál jobban látom, hogy a mi kis országunk igenis fasza hely, és az emberek se olyan gázok. Igen, vannak kis gyűjtőpontjai a világnak ahol jobban mennek a dolgok, magasabb szintű a technológia, a humán értékrend és ki tudja mi, de vegyük észre, hogy gettó a nagy amerikai álomban is létezik (lásd a hirhedt Bronx, Brooklin, Chicago, mostanában már Denver is), csövesek Párizsban is vannak meg import koldusok a világ számtalan helyén, számtalan helyről. Az emberiség nagy része törekszik arra, hogy minél kevesebb munkával tartsa el magát, és csupán a töredéke, pár százalék az, aki új ötletekkel nyúzza magát, küzd és mondjuk a Marsra kolonizálna, vagy valami hasonló.
    Jó dolog kimozdulni és távolról rálátni az életünkre, az országunkra, megcsodálni, hogy nahát, az ember mindenütt csak ember...
    Kilépni a picsányi élettérből.
    Élvezni, hogy máshol másként de valahogy mégis ugyanúgy csinálják...
    Vidék, NaNa, bocsi és 1 másik tag kedveli ezt.
  • Yamina
    A kisbabáknak könnyű örömet okozni. Eldugod, majd előveszed a játékát és boldogan gőgicsél. Aztán ahogy növekszik, az örömködő képessége is egyre nagyobb dolgoktól kezd beindulni. Mire felnövünk, az esetek nagy részében leszoktatják a népeket (főként az iskola) az örömről: már nem öröm a felfedezés, már nem öröm a tanulás, a rácsodálkozás, a ritkán látott barát, a kis kocka csokoládé (mert az egész tábla kell). Sőt egyes fölnőttek eljutnak addig, hogy valójában kibaszott savanyú életük van, és ha szabadságra küldik őket megzavarodnak, mert nem érzik magukat elég hasznosnak, és egyébként is, boldogan vigyorogni mekkora köcsögség ebben a búval baszott, keserű és elbaszott világban... Nemcsak az iskola a hibás, a szülők is hozzátesznek: szaranya meg szarapa az, aki nem rögtön ugrik a gyereknek azonnal amikor megnyikkan, és nem teljesíti azonnal a vágyát. A felnőtt gyerek meg nem tanul meg várni, vágyakozni, és örülni se. Hiszen minden, azonnal elépottyan, és mire felnő, csak azt tanulja meg, ami óhaj nem azonnal valósul meg, az igazán nem is érdekes. Mert mi az hogy várni, meg mi az hogy türelem...
    Hivatalosan örülni már csak készen kapott, drága dolgoknak lehet. Egy kocsinak, drága lapos tévének, menő telefonnak és a franc tudja minek, de drága legyen, az a "valódi örömforrás". De ingyen strandra szabin nem mennek (ahol hideg és kristálytiszta a víz), egyedül nem mennek buliba se, csak falkában mert mihez kezdek ott ismerősök nélkül (eszébe nem jut, hogy ismerősök majd akkor lesznek, ha odamegy), a gyereknek felállított kerti medencébe meg nem mászik bele, mert mit szólnak majd a szomszédok... Hát ugyan, vajon ez ki a francot érdekel? :D :D :D Pistanéni drága, hát ne tessék belemászni a negyven fokban a kerti medencébe, mert ki tudja mit fog mondani a szomszéd... az idős test vagy a régimódi fürdőruha, vagy a hangos nevetés, ki tudja mi nem fog neki tetszeni. Ne, még véletlen se játszék a kisunokájával a vízben, sőt, a napsütés
    D vitaminja még véletlen jó kedvet fog okozni, a fröccsenő víz meg kellemesen hűsíteni fog, aztán véletlen kialakul egy szoros kötődés is a gyerekben, aztán ha az egész család jól érzi magát, és véletlen nekiállnak grillezni is, aztán az aztán az erkölcsi fertő, hát hogy meri mindenki jól érezni magát ebben a bánatos világban...! Elképesztő módon vigyorogni és röhigcsélni fognak, zajosak és boldogok lesznek, hogy enné meg a fene... Mi az hogy otthon nyaralni, hát nem kell ahhoz elutazni?

    Mit szólnak, nem illik, jajistenemmileszakkor... Az emberek elfelejtették jól érezni magukat. Csak úgy nettó élvezni az életet: egy hintaágyat a fa alatt, a labdázás örömét, nevetni csak úgy, eltölteni a szabadidőt céltalanul, nettó jóérzésből baromságokkal, ami oltári röhögésekbe fullad, ahol nem ciki a hülyéskedés és a gyerekesnek tűnő szórakozás. A teljesítménykényszert hagytuk belopózni a szabadidőbe, hogy elég hasznosan teljen, és hogy csak az lehet jó, ami elég drága...

    Pedig a legdrágább dolgok megfizethetetlenek: egy mosoly, egy ölelés, és az együtt töltött idő...
    bocsi, Vidék, Vickancs és 1 másik tag kedveli ezt.
  • Yamina
    Vannak jófej polgármesterek, akiknek bármikor jó a helyszínbejárás, és ha rákérdezek, akkor nem zavarja őket, ha motorral megyek. Van amikor nem kell reprezentálni a képviselő testületnek, hogy miért lesz jó nekik a lézershow: hogy a lézer show legalább olyan látványos, mint a tűzijáték, és hogy nem lesznek elmenekült kutyák, síró csecsemők és az álmatlanság miatt rosszmájú pletykákat terjesztő öregasszonyok, környezetszennyezés, de cserébe lesz hangjátékos multmimédiás forgatókönyv írás a település történetéről, meg hasonlók. Itt most a polgi nagyon cuki volt, megcsodálta a vasat borzongva, hogy ő sose ülne ilyenre, aztán megoldottuk a feladatot és indulhattam is tovább.

    Szóval megnéztem a helyet, és mivel közelben voltak a hegyek (kb 30 km), gondoltam visszafelé már tekeregve megyek, ráérősen. A közeli kúton kiderült: odafele a tankolásnál bezártam a hátizsákomat a dobozba, és úgy, hogy onnan ki nem veszek semmit: a hátizsák fülét sikeresen bezártam a klamnis zárszerkezetbe, hogy azt csak szerszámmal bírom majd kifeszegetni... Ami ugye a dobozban csücsül, a pénztárcával együtt, egy ideig próbáltam bejutni a dobozba, majd feladtam. Mérges lettem, hogy miért nem figyeltem erre oda...

    Az egyetlen mák az volt, hogy a kártyák a kabátzsebben maradtak mert amikor indultam, a kúton kártyával fizettem és zsebre vágtam. Tankoltam, elnyaltam egy fagyit a padkaszélen, közben beszélgettem egy frissjogsis helyi kisvagánnyal aki a 600-as Hondát majd két hónapja vette és láthatóan büszke volt rá. Jó volt látni a csillogó szemét ahogy mesélt a vasról, hogyan vette. Az ifjú titán láthatóan boldog volt, Tokaj felé indult épp tekeregni.

    Aztán tovagurultam, és Lillafüred magasságában bejelzett a vacsoraszenzor: gondoltam itt egy csomó büfé, majd jól behekkezek. Beálltam a parkolóba, egy idősebb meg fiatalabb fószer épp szállt ki a kocsiból, megnézték a vasat majd továbbhaladtunk egymás mellett. Kicsit bámultam a cserfes patakot, majd nekiindultam felfedezni a büfésort, reménykedve, hogy van kártyás hely. Hát nem volt. De az egyik büfénél, mikor már feladtam a vacsoratervet, a parkolóban látott két férfi észlelte a dilemmát, és az idősebb kapcsolt, és leszólított kedvesen: Meghívhatunk valamire? Átvillant bennem lélekben vigyorogva, hogy most letérdelsz ha egy teljes vacsorát kérek, de mivel szimpatikusak is voltak, és ekkora geci nekifutásból nem lehetek, hálásan beértem egy natúr ásványvízzel turbózott szomjoltással.

    Leültem melléjük, hogy megengedik-e, igen, persze, és kiderült a fiatalabbik motorozik. Rögtön belemélyedtünk a témába, meg is mutatta a vasat, egy csodaszép JAWA-t újított fel, nagyon frankón megcsiholva a haverokkal. Aztán szóba került ki mivel foglalkozik, mezőőrök voltak mindketten. A fiatalabbik erdész suliba jár, és úgy keveredtek oda, hogy le kell adni egy növénygyűjteményt, és épp kint voltak növényeket gyűjteni, az idősebb segített neki. Aztán nekiálltunk kibeszélni a világ dolgait, merrefele megy a világ az emberekkel, a természet pedig hogyan vesz majd ezért revanst... Sajnos az idősebb mezőőr Béla szerint is változik az időjárás. Amit a Balatonon az öreg kapitány mondott, hogy 10 éve olyan viharok vannak ami azelőtt sose a tavon, itt a hegyekben, jó párszáz km-el arrébb, egy mezőőr által ugyanúgy észlelhető. Változik a természet és nagyon gyorsan, mostanában egyre többet hallom ezt olyan emberektől, akik természetközeli munkahelyeken vannak. Jó volt velük beszélgetni, az élet nagy dolgairól: a természetről, az emberekről, a lélekről, a örömről, a boldogságról... Ritka kedves fél óra volt, a vadidegenek tét nélküli beszélgetése bármiről. Az idősebb lelkében már benne volt a korral szerzett derű, a fiatal pedig még az élet iskolája elején, ahogy néztem neki se volt könnyű a kezdet. De ha ügyel, hogy elégedett legyen azzal ami VAN, jó élete lesz. Adott egy kedves ajándékot: a topjos kupak felirata belül: Szerezz örömet a mosolyoddal! Aztán átgurultam a hegyeken, béke volt a lombok között, néha hozzám ért egy belógó ág, figyelmeztetve jön egy húzósabb kanyar... Egerben elmajszoltam egy kártyával vett szendvicset és azon gondolkoztam, milyen nap lehet ennél tökéletesebb...

    Erről szól a világ: egy mosolyra úgy szomjazunk, mint egy pohár vízre...

    Köszönöm az értékes délutánt Béla és Iván!
    dav
    Vidék, NaNa, Vickancs és 1 másik tag kedveli ezt.
  • Yamina
    Amikor elindultam kishazánk körbemotorozására, a tudatosság része kb annyi volt, hogy most már meg kell szakítani a napirutinos verklit mielőtt megbolondulok, a tudattalan meg szomjazta az épülést, a tanulást és a fejlődést, a tovább lépést... A mai napig. Napról napra érik bennem az ott tapasztalt tudás, mások életének megismerése felnyitotta a szemem a sajátomra: valójában a saját kínjaim nem is olyan rettenetesek...
    Ahogy elindultam, az pedig felnyitotta a szemem: nincs lehetetlen... mert teremteni mindenki tud a saját életében, a lelkünkben a munka örökké való.

    A határokat kitolni, elérni az elérhetetlent, felfedezni valami újat, az gondolom az emberiség civilizációjának mozgatórugója. Vágyni a jobbra, a többre, a teljesre, teljesen természetes. A jobb motor, a nagyobb autó, a jobb lakás, a jó nyaralás, a jobb élet vágya mindenkiben ott munkálkodik. Azt gondolom, valahol Istent keressük a tökéletesben, amikor a legjobbat akarjuk mindenből. A legjobb nőt, a legjobb férfit, a legjobb társat. A gondtalan gyerekkor (már akinek az jut) tovalibben, aztán az első, tökéletes két évig tartó szerelem elmúlik, a fiatalkori lánglelkű lelkesedés minden munkában csöndes tapasztalássá szelídül, és az AHA! élmény, amikor megvilágosodunk valami probléma felett, kinccsé válik... De a legjobbra vágyás megmarad, a zsigereinkbe bújva keresi a tökéletest nyolcvan éves korunkban is, kapálva a kertet egy szebb paradicsomért... Metszve egy fát a szép gyümölcséért. Amit tavasszal metszettél, csak ősszel szüretelheted...
    Megműveljük... a kertet és közben önmagunkat is: az önuralom, a türelem a kertben bizony megterem, mert nem holnap nyílik az a virág, amit ma elvetettél. A nagy változások mindig lassan zajlanak, és vagy van türelme kivárni az embernek, vagy továbblép és kergeti tovább a nagy és elérhetetlen illúziót: a tökéletest. A tökéletes pedig tovalibben mint egy csalfa álom, mert meg akartad markolni, megragadni, hogy csak a tiéd legyen és mutathasd, hogy lám megvan, az ENYÉM! De a tökéleteshez csak Istennek van joga. A bennünk lakozó teremtő szándék látja csak mi az, amiért érdemes várni, hogy a kicsi magból csodaszép virág legyen. A bennünk lakó Isten szerű lélek látja azt, mi az ami lehet tökéletes. Mert mi magunk azzá tudjuk tenni, ha teszünk érte. Ha türelmesek vagyunk, ha metszegetjük a saját magunk vadhajtásait is, ha elég jó a jó és látod benne a tökéletest. A te szemedben, a te lelkedben, a teremtő szándékod, a benned lakó Isten látja abban a dologban a tökéletest. Akkor az elég jó is tökéletes lesz neked, mert a te szereteted teszi majd azzá, a hiányzó részeit te magad pótlod majd ki. Mert el tudod fogadni olyannak amilyen, és rögtön az lesz a tökéletes.

    Milyen a tökéletes? A tökéletes szülő? A tökéletes gyerek? A tökéletes kapcsolat? A tökéletes élet?
    Vajon mi magunk tökéletesek vagyunk-e? Megérdemeljük-e a tökéletest? Kell az a teher, ami ezzel jár, hogy nem hibázhatsz, sosem, és azt nem bocsátja meg senki sem? Ugye nem...

    Istent keressük és embert találunk. Ha szeretünk, tökéletest.
    Zsila, bocsi, Vidék és 1 másik tag kedveli ezt.
  • Yamina
    Vannak olyan jóga gyakorlatok, amik pont motorosoknak is jók.
    Ádám összerakta ezt a gyakorlatsort és azt mondom baromi frankó!
    Elsőre könnyűnek tűnik, de ha megcsinálod őket 2-3x, másnap majd hasonkúszol az izomláztól, hosszas gyakorlással pedig megerősödnek azok az izmok, amiket motorozás során használunk a legtöbbet: törzs izmai, koncentrációs készségek.

    https://csamclub.hu/galeria/albumok/motors-jóga-gyakorlatok-lővey-Ádámtól.2441/
    bocsi és Vickancs kedveli ezt.
  • Yamina
    A facebookon van millió motoros csoport és egyre többet látom, hogy kezdők alapvető tartáshibákról kérdezősködnek:

    - miért fáj a csuklóm,
    - miért fáj a nyakam,
    - miért fáj a vállam,
    - miért fájdul meg itt-ott motorozás közben, után, izomgörcsök, stb.

    Alapvetően a motorozás utáni/közbeni fájások arról árulkodnak, hogy valahol görcsölsz a motoron, nem jó a tartásod. Sőt, akár mondok rosszabbat, még az is lehet, görcsösen kapaszkodsz a kormányba! Nem tudatosan, csak úgy önkéntelenül. Ez azért rossz, mert egy hirtelen jött szituációban a görcsben álló izmokból reagálni sokkal nehezebb és alapvetően további rossz reflex felé indul el az ember. Már csak az ujjai lazák mondjuk, és belekap az első fékbe, meg a hasonlók...
    A másik lehetőség az alacsony plexi és állandó görcsös ellentartás a menetszélnek. Ez pénztárcafüggő megoldás, kinek mekkora táblaműanyag kell az arca elé, de ez a probléma inkább a túrákon fordul elő, nem a mindennapi városi szaladgálás közben. Ott tuti, hogy a rossz tartás a bibi.

    A nyugodt, kapaszkodás nélküli ülés alapfeltételei, hogy a törzs izmait használjuk arra, hogy tartsuk magunkat a motoron. Besegíthet még a combizom, amikor a tankba azzal kapaszkodsz.
    Miként lazíthatod le a vállad, karod?
    Első körben odafigyelsz rá, hogy ne kapaszkodj a kormányba. A menet közbeni könyöklebegtetés kilazítja a görcsös kapaszkodást, a vállkörzés is feloldja a kapaszkodógörcsöket. A nagy, sóhajtós levegővétellel is az ember a görcsösen tartott vállát is elengedi, lelazítja. Mindaddig, amíg a könyöködet egy apró mozdulattal más odébb tudja mozdítani addig az laza. Ezt gyakorolhatod álló motoron is, megkérve valakit, hogy miközben letalpaltál a motorral és megfogtad a vezetés közbeni kormánytartással a kormányt, ütögesse meg a könyöködet. Ha lazán kibillenti a könyöködet, akkor jól csinálod, ha te is billensz motorral együtt, akkor bizony görcsösen tartod, lazítsd nyugodtan a fogást.
    A görcsösen kapaszkodó kormánytartás balesetveszélyes. Minél keményebben fogod a motort, annál nehezebben reagálsz egy kínos pillanatban, annál merevebb, és hosszabb lesz a raagálásod. Tartsd a törzsizmokkal és a combizmokkal magad, hogy felül a válladdal és a karoddal lazán tudj reagálni.
    A combbal fogott motornak van még egy jó tulajdonsága: amíg a motorral összeérsz, a súlypontját sokkal jobban érzékeled, és a csípőddel is tudsz koordinálni, nem erőből kell navigálnod.
    A helyes testtartás minden motoron és minden testalkattal egy kicsit más. Az, hogy alapvetően hol tartod a súlypontodat gyalog, lábon járva, az már ad egy bizonyos testtudatot, egyensúlyérzetet. Amikor a motorra ráülsz, minél jobban összesimulsz vele, annál jobban érzed a motor súlypontját is, annál jobban egybe tudtok folyni, annál jobban érzed a motor súlypontját is.
    Nehéz írásban megmondani a tutit, mert bizony az is előfordul hogy valakinek a testalkatához képest kicsi vagy nagy a motor és alapvetően nem ergonomikusak egymáshoz. Sőt, valójában nem is az a fajta motorozás lenne a kedvence, mert a speedes haver rádumálta valami seggrakétára, miközben ő szíve szerint inkább valahol dagasztaná a sarat... (De most még egyenlőre csak ott tart, hogy húdejó, már motorozok!) A kényelmes motor minden mentalitásnak és testalkatnak más, ezért nem szeretem megmondani a tutit, hogy melyik a legjobb motor és azon hogyan kell ülni... Kinek, a 150 centis 40 kilós törpének, vagy a 120 kilós langalétának?
    A tutit leginkább egy vezetéstechnikai tréningen tudják neked elmagyarázni. Sokszor hallom azt is, hogy jajj, de hát én még csak párszáz km-t mentem, majd ha már lesz rutinom... Mire lesz neked rutinod?
    Nembazmeg, most menj el, mielőbb!
    Amíg úgy érzed összeszeded magad a tutit párezer km-el, addigra rögzülnek a szar rutinok, szar megoldások, és utána kurva nehéz lesz tőle szabadulni! Friss jogsival rögtön, azonnal a jó vezetési módszer fog rögzülni, és sokkal hamarabb fogod magabiztosnak érezni magad a vason. Ne mondja meg nekem senki, hogy a pártízezer forint nem éri meg amibe egy vezetéstecnikai tréning kerül, ha kiszámoljuk mibe kerül a fájdalom, a kórházi napi ellátás, a javítási költségek, a munkából való kiesés, és nem utolsó sorban a család sírásának hallgatása egy esetlegesen egyébként elkerülhető baleset után... Ráadásul vannak igyenes tréningek is, az országos és megyei balesetvédelmi bizottságok oldalán, motoros csoportokban millió helyen tolják a párórás fejtágítást.

    Szokták mondani, de hát a saját tapasztalat sokkal hasznosabb. Értem én, de minek kínlódni a kitapasztalással, ha sokkal hamarabb is, kevesebb szenvedés (esetleges balesetek) árán is eljuthatsz egy biztonságos tudáshoz?
    Itt a szezon eleje, megkopott a tudása mindenkinek télen (kivéve a futárokat akik fagyban is nyomják), ideje gatyába rázni a szezon elején a vezetési módszereket, és lehetőleg a helyes megoldásokkal, a jól megtanult reflexekkel. Ha van a fejedben egy jó minta, vész esetén az agy szívesen nyúl a már megtanult megoldáshoz, nem pedig ahogy sikerül alapon "elfektettem a motort, mert az tűnt a legjobb megoldásnak" című dumát kell majd előadni a haveroknak és a következő szezonig várni, hogy a javítás meglegyen....
    Tanulni jó, motorral meg pláne jó buli!
    Irány a motoros vezetéstechnikai tréning!
  • Yamina
    Mama, boldog anyák napját odafenn...!

    NaNa és Vidék kedveli ezt.
  • Yamina
    Reggel ráérősen indultunk el Katától, megölelgettük és a lelkére kötöttük, hogy ha bármi van, Sárváron és Biatorbágyon is lesz szállása, ezt vésse jól a kis buksijába.
    Kiderült Tagama még nem kompozott motorral, így Vác felé vettük az irányt és ott átcsobogtunk a Dunán. Útközben már érződött a város közelsége, a komp félig volt tele, de a rendezkedő biciklisek Tagamát ráállították volna kb egy kocsi oldalára a kompon, mert ők hát jobban tudják, hogyan kell egy motorral parkolni... Nem jöttünk rá, hogy mi volt a bajuk, mert a helyet ők foglalták előtte az őrült fontos szelfizéssel....
    Viszont a kompon volt normális bringás is, rácsorgatta a nyálát és kocsányokon lógatta a szemeit Kisdarázsra. Kibeszéltük felette állva milyen klassz a guriga, meg ő is most egy Hornetet akar venni, és pont ilyen 600-ast. Jó döntés lesz, remélem sok szép km-t gyűjt majd vele... :) Szép meleg tekintete volt az embernek, jó volt beszélgetni vele, és izzott belőle a vágy a motor után.

    A Szentendrei-sziget csúcsára igyekeztünk. Ahol a folyó békésen körbeöleli a szigetet, hatalmas kavicsos homokpaddal, szép, ligetes ártéri erdővel. Jó volt végiggurulni az egyenes úton, szép legelők és szántóföldek vannak Kisorosziig, ligetes friss levegő...
    IMG_20190419_153412 IMG_20190419_150852
    A fél gyerekkorom ezen a szigeten telt: Mamával még diót szedni jártunk errefelé, meg nyáron strandolni a szigetcsúcshoz, tiniként meg Surányban voltunk sokat, mert a mostohafateromnak ott volt telke. Arrafelé képződött a második motoros emlékem, amikor a Babettával lefordultam a gátoldalban és jól összeégette a kipufogó a vádlimat, ahogy rám esett a motorka. :D
    Most ültem a vason és gurultunk a langymeleg napfényben a sziget csúcsa felé. Szeretek ott lenni, valahogy mély béke és nyugalom van ott. Jó bámulni a vizet, és hagyni, hogy tisztára mossa a lelket... Lefeküdni a fűbe, bámulni a felhőket, a közelben himbálózó fűzfa harmatjában....

    Leraktuk a vasakat és elindultunk a szigetcsúcsra. Leültünk a parton a fűbe és arról beszélgettünk mi vár minket otthon... Tagama egyszer csak elindult a partra, hagytam, had legyen együtt a folyóval. A Duna jó fej, türelmes, nagy öreg folyó, tudja hol kell a lelket simogatni...
    Azon gondolkoztam, mennyi mindent kaptam ettől az úttól:
    ezernyi választ megfogalmazott és megfogalmazni sem mert kérdésekre. Példákat, hogy a szeretet mennyire erős: hogy Sopronból Debrecenbe is lehet udvarolni, hogy a társ bandáját, társaságát milyen szinten lehet tolerálni, hogy mennyire lehet szeretni egy gyereket, aki azt a hobbit űzi amitől legjobban félted, mennyiképpen szerethető a társ, milyen egy jól működő kapcsolat, és hogy mindenütt vannak megoldandó feladatok, problémák. Hogy a társadalmi elvárásoknak sok súlya nincs, és élhető nélkülük is az élet boldogan, ha nekünk épp úgy működik valami jól.
    Semmi de semmi se tökéletes, és valószínűleg nem is lesz az soha, de a lényeg az, hogy törekednünk kel a jóra. Aki igazán fontos, arról tudjuk, hogy akárhogyan is, de az nagyon és bármikor bárhogyan szerethető. Hogy az időnk véges, és nem mindegy hogyan töltjük el. Van időnk, csak nem mindegy hogyan töltjük el...Hogy meddig szabad közel engedned magadhoz a másikat, és meddig mehetsz bele a másikba, úgy hogy neki se fájjon. Minden ember élete tényleg annyira, de annyira egyedi és mégis a problémánk ugyanaz ha valami fáj: a jó, és bölcs szeretet hiánya. A türelmes szeretet, ami teret ad, és nem falja fel az egó.
    Szeretni jó, mert ez tartja fent a mi kis világunkat. Ez teszi széppé, meleggé, kedvessé a legridegebb tundrai vacokot is, ez viszi előre a világot: az egymás iránti jóság. A szeretet, a szer, ami etet, éltet...

    Nem tudok elég hálás lenni azoknak, akik útitársaim voltatok ezen az úton. Nagyon köszönöm a tanításaitokat, az egy estényi türelmeteket, a befogadó meleg szeretetet ahol mindenütt tanulhattam tőletek.
    Remélem viszonozni tudom majd nektek, bármerre jártok is az életben, nálam mindig lesz helyetek.
    Ölellek benneteket, és végtelenül köszönöm.

    https://csamclub.hu/galeria/photos/img_20190419_150614.90546/
    bocsi, NaNa, ekime6 és 1 másik tag kedveli ezt.
  • Yamina
    Előző nap kiderült, hogy a Debreceni szállásadóm közben elutazott, így Tagama intézte a szállást, Balkányban egy offroados srácnál. Fontos Peti lett a célpont, útközben meg kitaláltuk, hogy beugrunk Mamócához megebédeltetni, mert tartoztam neki a TEDx-es előadásom outfitjének megtervezéséért.
    Minden tökszépen-tökjól haladt, semmi szopás a GPS-el (mert a táblákat figyeltük), Debrecenben egyszer csak elkezdett a horni valami borzalmasan csörögni. Mondom Tagamának álljunk már ki az első kútnál, megnézném mi ez a zaj, erre csak elhajt mellette. Aztán meg a Debrecen áthúzva tábla mellett.... :D
    Hát a fene akarja tologatni a kukoricás mellett a vasat, kilómétereken át, mondtam forduljunk vissza, ezt rendbe köll rakni.
    Megálltam, mondtam Tagamának, hogy lehet ő megy tovább csak, mire cukin mondta, hogy nem hagy ott. :) Hazatelefonáltam, mondták nézessem meg helyi szervízben, hát ja, kb a hangjától nekem is ez jutott eszembe, de ennél valami egzaktabbra gondoltam... :D Nem távkézrátételre számítottam, csak ilyen praktikus dologra, hogy mihez kéne hozzányúljak, megpiszkáljam. Aztán a helyi motoros baráttól, Bq-tól telefonos segítséget kértünk, mondta hogy a Máthé-ékhoz menjek, vagy majd szóljak vissza mert van még egy haverja. Meglettek a Mátéék, elcsörögtem odáig, kiderült ez egy egészen nagy motoros kereskedés, mindenféle motorokkal, kiegészítőkkel és szervízzel. Nagyon barátságosak voltak, mondták ide toljuk be a vasakat, mert ebédelni van a szervízvezető, a jó kajálda meg arra, itt meg a szaletli a kertben a várakozáshoz.
    Szóval az első ijedtség után már kezdtem érezni, hogy nem lesz baj: ahol megmutatják hol lehet enni, és motorok is vannak, ott csak rendes emberek lehetnek. Leraktuk a vasakat, kivetkőztünk és elmentünk kajáért. Ahogy ott eszegetünk a szaletlinél, kiderült a boltvezető is kőműves volt régebben, és ő húzta fel magát az épületet... :D Csak diszkréten kérdeztem rá, hogy vajon vállal-e még kisebb feladatokat, mondta a közelben igen... :D :D :D
    Végül megjött a mester: Szabó József, és megtekintette a beteget: gyors diagnózis után közölte, hogy marha nagy mákom van, hogy a csörögve megtett kb 10 km alatt a vezérlés nem ugrott át, ugyanis a vezérmű láncfeszítővel van a baj. (Mondom én, hogy szar a szántóföld mellett toligálni a vasat, pláne összekuszált vezérléssel!)
    Nagyon rendes volt, rögtön megkérdezte merre megyünk - mondtam országjárnék épp, hol tartunk - erre előre vett minket és neki is állt szétszedni a vasat. Mondta lehet van alkatrésze is elfekvőben valahol, nem győztem ámulni hogy ennyire segítőkész. Szóval szétszedtük, ő is telefonos segítséget kért egy kollégától, aki pár perc múlva be is rontott, mert épp arra járt, így ketten álltak a beteg sebe felett. Józsi mondta, hogy meg van nyúlva a vezérműláncom, emberke meg mondta, hogy 100-120 ezret illik ezeknek a láncoknak elmenni (a motor 62 ezret mutatott épp, tehát akkor valószínűleg már körbefordult egyszer az óra, mert az előző tulaj Németországba ingázott vele anno, és tuti hogy úgy belepörög annyi km). Aztán a Józsi benyúlt a harmadik polc negyedik dobozáért, és kihalászott belőle 3 vezérműláncfeszítőt kompletten, de egyik se passzolt. Ezen én csak csodálkozni tudok, hogy a szakik a 3-4 éve kivett alkatrészekre emlékeznek, hogy hová rakják, melyik ficak melyik csücskébe... na ez nekem sose ment az otthoni kacatok közt. Viszont emlékszem arra, hogy 2003 november 3-n milyen effekt ábrakészlet volt beimportálva az akutális műsorhoz, lehet ez egy ilyen összefüggés. :D
    Szóval egyik se volt jó, így támadt az az ötletem, hogy szedjük szét ezt a láncfeszítőt és nézzük meg mi van elromolva benne: ahogy Józsi mondta, a rugó volt a hunyó, szépen ki is pottyant 2 db-ban. Hát akkor csak egy rugót kell kicserélni, örültem meg, mire Józsi megint belekotort egy másik dobozba, előhúzott 3 db rugót, és az egyik pont jó volt. Mondta a másik szaki, hogy de 5 tized különbség lehet rugó és rugó között mert az valami másik típushoz van gyártva. Beleraktuk, a lógó vezérműláncon az 5 tized anyagvastagsága a rugónak nem oszt, nem szoroz. Mondta Józsi, hogy szezon végén vezérműlánc csere, megelőzendő a nagyobb bajt. Úgy lesz az, ezer köszönet neki! Egyébként amikor elindultam, ezek szerint mégis csak jól hallottam, hogy valami lánc mintha zörögne. Azt hittem a keréken lévő lánc kezd lógósodni és az csattan néha. Otthon lehurrogtak, hogy nincs itt semmilyen zaj, de hát valljuk meg, aki napi szinten jár egy vassal csak jobban hallja, hogyha annak valami nyűgje van és másként zörög mint szokott. Szóval megvan a téli buli: vezérműlánc csere Kisdarázson.
    Józsi még mondta, hogy ki kéne pucolni az alapjárati fúvókát, de nem nagy a baj, Spurival szerinte megoldható így útközben. Löttyintsek a tankba, és szebben fog járni, jobb lesz az alapjárat. Felmentem a szalonba, mondtam, hogy a lánckenő mellé még kéne spuri, mondták nincs, de szereztek mégis mire elindultunk. Józsi ugyanis nem fogadott el semmit a gyorsszervízért, így kifaggattam mi a kedvenc itókája. Mielőtt elindultunk, körbejártuk Tagamával a környéket, hogy szerezzünk neki valami jóságot cserébe, így mire elindultunk, lett Spuri is. :D A piakeresés közben volt egy kandallós is, cirka 100 e-el adták olcsóbban a kandallóbélést mint Bp-n, szóval ez is megoldódott... és pont olyan kéménycsonkkal, ami nekem kelleni fog. :D Szóval Debrecen nagyon frankó hely, főként ott a Máthé Motornál!

    Mamócát szegényt közben lefújtuk, de aztán az elmaradt randit bepótoltuk húsvéti bográcsolással. Végül befutott elénk a Fontos Peti is, így már teljes biztonságban roboghattunk tovább Balkány felé.
    Ott leraktuk a cuccokat és Peti elvitt minket gurulni: először leadtuk a vacsirendelést, aztán megnéztük a Harangodi tó helyét, Tagama tériszonyos létére felmászott a billegős fa kilátóba, én meg csináltam róla kapaszkodós képet :D
    Aztán eltekeregtünk fagyit nyalni, meg megnéztük a megvasalt mamutfenyőt. A fába belecsapott a villám, kettévált, megvasalták és most úgy nő tovább. Jó volt látni az óriási fát, ahogy egy villámcsapás után is ilyen gyönyörű. Mire landoltunk, épp addigra hozták meg a kaját is, valami eszméletlen jó fokhagymás-tejfölös egybesütött cucc volt.
    Az este megint beszélgetésbe fajult. Az égiek úgy hozták, hogy Tagama és Peti sorsa volt most porondon, érdekes volt figyelni őket, ahogy megbeszélték az életükben húzódó párhuzamot.
    Azt hisszük van időnk. Van-e vajon tényleg időnk a büszkeségre, a dilemmázásra, próbálkozgatni, várni, hogy a másik meggondolja magát... Van-e időnk arra, hogy tépkedjük egymást, hol a határ, hogy meddig várunk és mikor mondod azt, hogy elég...
    Azt hisszük, hogy van időnk. Van valamennyi, de nem mindegy hogy mire....
    ekime6, Vidék, Geminibike és 1 másik tag kedveli ezt.