Street Racer STR motoros kesztyű a MotoZemtől

Vidámszoba:)

Igazából nem tudtam, hogy hova illesszem, de hát egyem meg a kis csöppséget :) Elérzékenyült, ahogy az édesanyja énekelt neki :)
 
Anyukám küldött sms-t hétfő este, h a határtól Sopronig néhány helyen felmarták az aszfaltot, óriási dugó volt, és a 2 km-es távot 40 perc alatt tették meg. Másnap reggel Sopron közepétől tényleg a határig állt a sor. Ezt tetézve pedig, még az utolsó lámpás kereszteződésben is sárgán villogtak a lámpák, így balról folyamatosan csorogtak be az autósok. Ja, és szakadt az eső is.
Én ugye rutinosan a szép új esőrucimban indultam útnak, így világítottam, mint egy büdösbogár :D. Mikor a dugóhoz értem (már eleve reflektorral), kiraktam a vészvillogókat, és szépen elindultam a kocsisor mellett. Tiszta öröm volt látni, ahogy takarodtak el előlem az autók :D Szerintetek nekem hány perc volt a határra érni? :D
 
Ugye mennyit számít a láthatóság? Biztos azt hitték rendőr jön :D
Mindig eszembe jut a Safetys oktató srác sztorija. Kipróbálta mi számít jobban, a hang vagy a kép. Levette a dobot az egyik motorról, betette a füldugó és irány a Balaton. Alig páran húzódtak le a fülsiketítő motor elől. Következő alkalommal, gyári dobbal, de jólláthatósági (asszem narancssárga) esőruhában ment (nem esett amúgy) És kilóméterekről húzódtak le előle az autósok, mintha csernobilból menekült volna és azért világítana :D
 
Ja, hát hangos én se vagyok :) Sztem is rendőrnek néztek, a néni a múltkor a boltban mondta is, h a fiának is ilyen esőrucija van, és ő is arról számolt be, h az autópályán is könnyebben nyílnak a sorok, mert azt hiszik, rendőr jön. Ha meg utána rázzák az öklüket, mert rájönnek, h átbasztam őket, hát szarom le :D
 
Ugye mennyit számít a láthatóság? Biztos azt hitték rendőr jön :D
Mindig eszembe jut a Safetys oktató srác sztorija. Kipróbálta mi számít jobban, a hang vagy a kép. Levette a dobot az egyik motorról, betette a füldugó és irány a Balaton. Alig páran húzódtak le a fülsiketítő motor elől. Következő alkalommal, gyári dobbal, de jólláthatósági (asszem narancssárga) esőruhában ment (nem esett amúgy) És kilóméterekről húzódtak le előle az autósok, mintha csernobilból menekült volna és azért világítana :D

Hogy a fenébe ne... de szerintem mondtam is már párszor, meg tapasztaltam is. Országúton, menet közben, főleg felhúzott ablaknál, legkorábban akkor tűnik fel a hangos dob, mikor már az autó mellett van. Ha nem nézek a tükörbe, a hangja miatt sose fog feltűnni, hogy valaki baromira közeledik hátulról... Ennyit arról, hogy "Loud pipes save lifes"...
 
Városban, vagy szűk helyen, ahol vissza is tud verődni a hang, ott azért jól jöhet. De pályán no way.
 
Megint kiderült, hogy a fény előbb ér oda mint a hang. A fizika márcsak ilyen, megb@szni nem lehet. A doppler effektus miatt hiába üvölt a motor....csak amikor közel érsz, akkor rémülnek meg az ordító vastól.
 
Drága Páromnak így is két motorja van: Honda XBR 500 és Yamaha XJ600S. Utóbbit fel is rakta használtautó.hu-ra, mivel szombaton megvesszük Zalameggyesről a Yamaha GTS1000-t :D Az autója az idei télen se lesz garázsban úgy érzem...
Amúgy múlt héten néztük meg, nagyon csini kis motor, de mikor ráültem, nem mertem rendesen a lábam közé venni, mert 300 kg körüli a "kicsike". És még egy különleges motorral gazdagszik a Szőrmókom. Több motort nem engedik neki venni :D
 
Megint kiderült, hogy a fény előbb ér oda mint a hang. A fizika márcsak ilyen, megb@szni nem lehet. A doppler effektus miatt hiába üvölt a motor....csak amikor közel érsz, akkor rémülnek meg az ordító vastól.
Főleg, ha rádiót hallgat, telefonál, énekelget, stb...
 
Nagyon vidám... :D
A múltkori szíjszakadásom után csak a szíj lett kicserélve gyorssegély gyanánt, mert ha mindkét szíjkereket is cseréltem volna, akkor az a szíjjal együtt már kiteszi a motor harmadát :(
Viszont a nagy szíjkerék fogai már elég vállasak, ezért természetesen utánanéztem, h hol-mennyi. Kapható még a BMW-nél is gyári alkatrész, 400,- euró felett van az ára (a kicsi meg még drágább, valamennyivel) :confused: Az ebay-en viszont találtam egyet (zsír újat!) kerek 200-ért, Szlovéniában. Egyik este voltam a szerelőmnél feszességet állítani, és megkértem, h rendelje meg nekem, küldesse rögtön a saját címére, mert úgyis ő fogja felszerelni. Egyébként osztrák a fiú, és könnyebben utal eurót, ezért gondoltam, akkor nem macerázok én vele.
Mutattam neki a cuccot, erre észreveszi, h lehet árajánlatot küldeni az eladónak, és találomra bepötyögött 165,- öt :) Én már a 200-nak is örültem, mint majom a farkának, eszembe nem jutott volna még aláígérni. De, gondoltuk, próba cseresznye. max. elutasítja...
Az előbb hívott a szerelőm, h az eladó elfogadta az árajánlatot, és már meg is rendelte, és kifizette. Várjuk a postát... :D
Remélem kicsi szíjkereket is sikerül találnom hasonló jó áron.
 
Látod Gabi, a sors mindig kompenzál ;) Valamelyest.
 
Egyébként nekem is kezdett lemászni a szíj úgy, mint amit a Balázs mesélt arról a fiúról, aki Görögből jött úgy haza :eek:
De kiderült, h azért, mert elég laza volt.
 
Yeeeeeah, 1000 lájkom van! :D

post-23234-fireman-minion-gif-rpjB.gif
 
Legújabb blogbejegyzések

CsamShop kendők

Back
Oldal tetejére