Street Racer STR motoros kesztyű a MotoZemtől

SOS - Segítség

Naigen a tolás... Suzu frankón leírta, hogy nem észosztani akar, csak a saját tapasztalatait mondja, hasonlóképpen vagyok én is, írok valamit, de megfogadni nem kötelező:)
Valahogy mindig azt szoktam meg, már a Simsonozás óta, hogy a motort mellette állva tolom, és nem rajta rollerezve. Rádöntve a csípőmre-combomra, ott meg tudom támasztani, ha kell. 250 kilóval is el lehet így boldogulni, nem beszélve arról, hogy ha kell, teljes testtel rá lehet segíteni a mozgatásra, nem csak combból tologatni.
A másik: nekem pl. nem ér le teli talppal egyszerre mindkét oldalon a lábam az 1.4-ről. Nem annyira az ülésmagasság miatt, inkább a szélessége, ami sok. (Meg biztos a lábaim is rövidek, csak a csípőmtől a talajig érnek, az meg néha kevés:D ) Lényeg a lényeg, emiatt nekem sokkal bizonytalanabb rollerezve tolni, egyrészt a megcsúszás miatt, másrészt, pl. hátrafele nem tudok combból tolni rajta egy normálisat, csak éppen-éppen "pöccinteni" rajta egyet-egyet. Namost, ez, egy előre lejtős parkolóból kiálláskor, két kofferrel megpakolva, baromira nem működik... egy kicsi murva, és rögtön be is takarózok a motorral.
(Ez utóbbit csak azért emlegetem, mert nem egy lánytól hallottam már, hogy alapból nehezen talál motort magának, mert a legtöbbről nem ér le a lába. Az viszont eleve kizárja a rollerezést is...)
 
hahooo!(Bq..köszi a priv üzit,nagy ész vagy,jövő7en megyek szerelőmhöz és meg is fogja okosolni,h a rugo ne huzza vissza...)

aztán...
kaptam egy medencét...ilyen kerti instantmedence...kör alakú,4 méteres és 90 centi mély..nem nagy durranás,de ha a barátok összejönnek használható...

Ám..

a kertben a víz nagyon vasas..és ha áll a viz kicsit,akkor szép uszoda kék,a medence alján ül foltokban a vas,de amugy szép a víz,olyan mintha kicsit homokos lenne az alja...de ha felkavarodik a vas a viz alján...valaki belemegy a vizbe,akkor csunya sárgás lesz a viz szine és nem tul szép látvány...
valaki valami megoldás???
ha szerzek sok erős mágnest, és bedobom a viz aljára mikor le van ülepedve,össze fogja szedni?nagyon finomszemcsés...
más?
 
Igazán nincs mit, ötletelni legalább még tudok:)
Az erős mágnes tuti nem jó, mert az a vas, az tulajdonképpen vas-oxid, azt meg nem fogja a mágnes. Vagy valami nagyon finom szűrő kellene, ami meg tudja fogni a szemcséket, vagy valami kémiai megkötés, uszodatechnikával foglalkozó cégeknél biztos van ilyesmi kerti medencékhez is.
 
Kataaa amikor összegyűlik a kosz az alján akkor onnan csővel szívd (vagy porszívóz) le a koszos vizet!Ez segít, ki van próbálva!Ehhez jó egy slagg darab ami kb 8 m hosszú, az a lényeg, hogy a külső vége alacsonyabban legyen!
Megszívod, hogy megindúljon a víz, raksz rá féltéglát vagy valamit hogy ott maradjon, majd a medencében lévő végét mozgatva felszívod vele a koszt a medence aljáról!
 
kaptam egy medencét...ilyen kerti instantmedence...kör alakú,4 méteres és 90 centi mély..nem nagy durranás,de ha a barátok összejönnek használható...

Ám..

a kertben a víz nagyon vasas..és ha áll a viz kicsit,akkor szép uszoda kék,a medence alján ül foltokban a vas,de amugy szép a víz,olyan mintha kicsit homokos lenne az alja...de ha felkavarodik a vas a viz alján...valaki belemegy a vizbe,akkor csunya sárgás lesz a viz szine és nem tul szép látvány...
valaki valami megoldás???
ha szerzek sok erős mágnest, és bedobom a viz aljára mikor le van ülepedve,össze fogja szedni?nagyon finomszemcsés...
más?

Figyi, este megkérdezem az uramat - ő több más egyéb hobbija között karbantart egy strandon - lehet, hogy tud valami megoldást... :)
 
A segítségetekre lenne szükségem. Textil nadrágot szeretnék, de a 183 cm-es magasságommal nincs egyszerű dolgom. Tudtok olyan boltról, ahol árulnak hosszított méretet? A férfi mérethez sajnos túl sovány vagyok. Help me!!!
 
Kataaa, megkérdeztem a vasas vízről a zuramat..., azt mondja, ehhez valami szűrőt szoktak felszerelni, de lehet, hogy olyan drága, hogy ilyen kis medencéhez nem éri meg. Még megkérdez valami ismerőst, ha megtudok valamit, szólok... :)
 
én maradok itthon, és várok mindenkit,akinek van kedve...
írtam előrébb,hogy medence stb..KT pedig mondta rendezzek itthon partit...ám legyen...ha van rá igény, én semmi jonak nem vagyok elrontója...:csam:

Kata ! az nekem pont nemjó... klubtúránk van... :(
 
A segítségetekre lenne szükségem. Textil nadrágot szeretnék, de a 183 cm-es magasságommal nincs egyszerű dolgom.

méééér ? :)

Tavaly karácsonyra pont ilyen alkatra vettem női Spidi nadrágot a motorline-ben !

De pl én a 2 méteremre a Fokt-nál tudtam venni ruhát...
 
Legújabb blogbejegyzések

CsamShop kendők

Back
Oldal tetejére