Nincs nő, nincs sírás

Kedves vagy, és az igaz, hogy 28 éves koromig én sem tudtam elképzelni, hogy családot alapítsak valakivel. Túl voltam egy váláson, és sok futó, élvezetes kapcsolaton;), amikor egy este magamba kérdeztem, hogy lesz-e, legyen-e valaha gyerekem. Elég hamar megérkezett a válasz: kettő, 30 éves koromban az első.

Nekem 23 évesen, egyetem negyed és ötöd év között született meg a fiam. Nagyon fiatalok voltunk, emlékszem, hogy mikor pozitív lett a teszt, először körbetáncoltam a szobát örömömben, majd leültem és zokogtam kétségbeesésemben. Aztán úgy döntöttem, engedek az első érzésnek, nem hagyom eluralkodni az utóbbit... rájöttem, hogy nem kell félni, szépen lassan, ahogy teltek a hónapok, úgy értem meg én is a feladathoz, és mikor megérkezett, már egy anya fogadta, nem egy fruska:) Életem legnagyobb ajándéka:)
 
És akiért sírunk az a gyerkőcöd apja, vagy már egy új pasi?

A gyerkőc apjával már évek óta külön vagyunk, esetében sikeresen alkalmaztam anno lapátot;)
Egyébként szombaton lesz az esküvője:) Szegény már kezdi sejteni, hogy mire adja a fejét;) Épp pár napja mondta a telóba, hogy ha "nincs nő, nincs sírás":D:D
 
Én még inkább 20 vagyok mint 30, de a Drága már ahhoz jár igencsak közel. Nyilván én sem most akarnám azt a gyereket és az is nyilvánvaló, hogy a minimális egzisztencia szükséges, csak a magas, túl sok nem. De az elmúlt évek alatt egy szikrát sem változott ezen a téren, miért tenné meg az elkövetkezendőkben? Mindegy, egyelőre nem aktuális a dolog. De ha azzá válna és még mindig ez a helyzet akkor nem tudom mi lesz...
 
Ha azt várod, hogy kinője... lehet a gyerekkel azért lenne neki jobb, mert lenne kivel játszani, és lenne alibije hogy a gyerek miatt... :D :D :D Bár ez jelentősen felveti a kérdést, hogy akarsz-e egy óriáscsecsemőt és egy gyereket is egyszerre.
 
Észrevettétek, hogy lassan ebből a topikból is "mindek kell gyerek..." topik lesz?:)
Elég élhetetlenek a fiúk, úgy tűnik:p
 
Tudtam, hogy nagy a szád, de hogy ekkora... :D
Küldöm a macskám, neki van vagy 4 pár. A variációk kimeríthetetlen tárháza :D
 

Insta360 X5

Legújabb blogbejegyzések

Insta360 X5

CsamShop kendők

Back
Oldal tetejére