Street Racer STR motoros kesztyű a MotoZemtől

Motoros filmek

Sziasztok!!!

A Sex és New York film nagyon jó, annak ellenére, hogy a sorozatot soha nem néztem. Igaz 145perc kissé hosszú,de megérte!!!! Igazi csajos film, uhogy csajok irány megnézni:):)
 
megnéztem a videót
hogy is mondjam szépen
szóval ahogy a nyaka ment jobbra balra tuti hogy ha túl is éli nyaktól lefelé lebénult volna
 
Nekem is az volt az érzésem, hogy már az első esésnél vége volt szegénynek. Lehet, hogy a másik átment a fején, vagy csak odacsapta, de úgy esett, mint egy rongybaba. :(
 
én is néztem hogy átment e rajta de nem

egyszerűen állal előre esett le a motorról és ahogy próbálta fejét fordítani azzal a lendülettel ért a földre azonnal gerincvelő szakadás
 
Nekem is az volt az érzésem, hogy már az első esésnél vége volt szegénynek. Lehet, hogy a másik átment a fején, vagy csak odacsapta, de úgy esett, mint egy rongybaba.

Ahogy és amit látni lehetett igen szerencsétlen helyzet volt, olyan közel voltak egymáshoz. Esélytelen volt, hogy ki tudjon térni a mögötte érkező. Telibe kapta a bukósisakot az első futómű, ahogy kommentálták.

Kár érte, nagyon jól ment. :(
 
adamplakat.jpg

Aztaaa, tegnap megnéztem az Ádám almái című 2005-ös dán filmet.
Azt írták rá, hogy vígjáték, de sztem nem az.
Valami hihetetlen a sztori egy feltételesen szabadlábra került neonáci agresszor(Ádám) lelki fejlődését mutatja be, aki egy hihetetlenül optimista lelkésznél (Iván) köt ki "átnevelésre".
Nehéz elmondani, hogy mi történik benne, érdemes megnézni.

A legmegdöbbentőbb jelenet az benne, amikor az addigra már többször megvert, törött orrú és egyébként halálos agydaganatos lelkész el akarja jószándékkal venni Ádám skinhead barátaitól a fegyvereket és közben fejbelövik.
De nem hal meg, sőt meggyógyul, mert a golyó kidurrantja a fejében az agydaganatot.

Úúúúú, elég valószínűtlen dolgok történnek benne, de nem is ez a mondanivalója.
Nézzétek meg!

De akkor sem vígjáték! :D
 
vin12.jpg
Aztaaa, ma végignéztem a Riddick-et(The Chronicles of Riddick)... :)
Nagyon látványos és valószínűtlen, ellenben a követhetetlen sztoriért cserébe kárpótol a szépséges Vin Diesel, aki sztem minden elfogultság nélkül qrvajó pasi. :D

A történet kissé romantikus, de se egy csók se egy kósza dugás nincs benne, de még csak szerelmi szál sem. :D:D:D

Csak ajánlani tudom a könnyen felejthető akciófilmek kategóriájában. ;)
 
Nekem ezzel a pasival pont az a bajom (amellett,hogy amúgy sem tetszik :D), hogy általában könnyen felejthető akciófilmekben játszik.

Az elmúlt hetekben viszont véletlenüléjszalkánként mindig az m1-en kötöttem ki, ahol érdekes filmeket adnak olyankor. Volt köztük japán, spanyol makedón... nem lövöldözősek, viszont elgondolkodtatók. Jobban szeretem, az ilyeneket,még ha a szereplőket nemis a szépségük alapján válaztják is.
 
Trópusi Vihar, tegnap este. Az a visítva röhögős vígjáték.
A Ben Stiller felejthető, de Robert Downey Jnr. és Jack Black nagyon jók.

"- Na, most hova tűnt?!
- Hát nem látod, itt van mindenütt!"
(miután a rendező aknára lépett és szerteszéjjel robbant)

"- Hát nem látjátok, hogy szívat bennünkket és istent játszik!
- Nem játsza istent, megtért hozzája!"
(ugyanott, mikor is Ben Stiller nem tudja, hogy már nem a filmben vannak, hanem igazi akna robbant az előbb)

:D
 
reignonme~Reign-Over-Me-Posters.jpg

Ma megnéztem az Üres város (Reign over me) című filmet, amiben Adam Sandler a főszereplő.
A film egy szomorú dráma egy befordult emberről, aki elvesztette a családját és nem akar kifordulni.

Aki éppen öngyilkosságon agyal, annak nem ajánlom, mert ezután a film után bárki szivesen felkötné magát. :D
 

Legújabb blogbejegyzések

CsamShop kendők

Back
Oldal tetejére