Street Racer STR motoros kesztyű a MotoZemtől

Jogsi, Motorvizsga

Sziasztok!:csa
Köszönöm szépen a jótanácsokat Nektek!:love: Képzeljétek, nagyon jól éreztem magam tegnap a rutinpályán! Az új oktatóm jófej, pont annyit magyarázott, amennyire szükségem volt, adott feladatokat és persze gyakorolni is hagyott, de haladtunk is, nem kellett végig ugyanazt a feladatot csinálnom és készségesen válaszolt a kérdéseimre. Úgyhogy köszönöm Ancsipancsi!!!:köszi: Ugyan még csak a 125-ös motoron gyakoroltam, de önbizalom növelőnek egyelőre ez is nagyon jó volt. A félelmem egyből elszállt, amikor kiderült, hogy el tudok indulni, mivel ennek a motornak jól működött a kuplungja és üzemanyag is volt benne.:D Így egyszer sem fulladtam le.:hurá: Gyakoroltam az elindulást, megállást, lassan haladást, megfordulást aztán az 1-es pályát. Most megéreztem, hogy milyen fárasztó tud lenni másfél óra gyakorlás is, ha az ember koncentrál a feladatra. Érdekes, hogy a másik oktatáson kinn voltam kb. 5 óra hosszát első alkalommal, mégsem éreztem fáradtnak magam. Holnap begyakorolom még ezzel a motorral az 1-es, 2-es pályát, utána ha jól megy átülök nagyobbra. Alig várom!:) Csak azt sajnálom, hogy nem olyan rugalmas a munkahelyem, hogy délelőtt is tudnék gyakorolni, mert akkor belehúznék, hátha sikerülne még idén a jogsi. De már a rutinvizsgának is nagyon örülnék.:)
 
Sziasztok!:csa
Köszönöm szépen a jótanácsokat Nektek!:love: Képzeljétek, nagyon jól éreztem magam tegnap a rutinpályán! Az új oktatóm nagyon aranyos, pont annyit magyarázott, amennyire szükségem volt, adott feladatokat és persze gyakorolni is hagyott, de haladtunk is, nem kellett végig ugyanazt a feladatot csinálnom és készségesen válaszolt a kérdéseimre. Úgyhogy köszönöm szépen Ancsipancsi!!!:köszi: Ugyan csak 125-ös motoron gyakoroltam, de önbizalom növelőnek egyelőre ez is nagyon jó volt. A félelmem egyből elszállt, amikor kiderült, hogy el tudok indulni, mivel ennek a motornak jól működött a kuplungja és üzemanyag is volt benne.:D Így egyszer sem fulladtam le.:hurá: Gyakoroltam az elindulást, megállást, lassan haladást, megfordulást aztán az 1-es pályát. Holnap begyakorolom még ezzel a motorral az 1-es, 2-es pályát, utána ha jól megy átülök nagyobbra. Alig várom!:) Csak azt sajnálom, hogy nem olyan rugalmas a munkahelyem, hogy délelőtt is tudnék menni gyakorolni, mert akkor belehúznék, hátha sikerülne még idén a jogsi. De már a rutinvizsgának is nagyon örülnék.:)
Hát igazán nincs mit!:)
Mondjuk azt hittem, kicsit tudunk majd beszélgetni, de úgy elrohantál!
Mondjuk én a tegnapot annyira nem élveztem mert sztem sokan voltunk, máskor kevesebben szoktunk lenni.
Egyébként tényleg ügyes vagy sztem, nem lesz gondod a jogsival. De nekem...áhh... tegnap is tiszta hiszti voltam, mert nagyon lefárasztottak a melóhelyen és mire odaértem a páylára már minden bajom volt... De ami a legjobban zavar, hogy tiszta görcs vagyok az órákon és egyszerűen nem tudok feloldódni, csak a vége felé nyugszom le és hibátlanul röhögve megcsinálok mindent, de ahhoz az kell hogy a sok idegességtől elfáradjak:D Hát lehet hogy nekem idén sem lesz jogsim..:(
 
Én is szerettem volna beszélgetni Veled és ha tudom, hogy 25 percet késik a vonatom, akkor nem rohantam volna, de így sietnem kellett, hogy elérjem, mert csak a másfél órával utána indulóhoz van buszom. Szupi közlekedés...:boa: De majd bepótoljuk!;) Oh, nekem ez a pár ember igazán kényelmes szituáció volt a másik helyen megszokott ,,tömegnyomor" után.:D
Szívesen ellátnálak tanácsokkal, hogy hogyan tudnál megnyugodni, de sajnos nem tudlak, mert nekem elszállt az idegességem, amikor motorra ültem. De biztosan vannak itt olyanok, akik átéltek hasonlót. Mégis mitől vagy görcsös? Attól, hogy sokan néznek?
 
Én lekéstem a vonatot,úgyhogy tényleg ráértünk volna:)
Nem is igazán tudom miért vagyok ideges...talán az is zavar hogy néznek, talán még mindig picit félek a motortól és nincs elég önbizalmam. Valami ilyesmi...
 
:( Pedig nem vagy ügyetlen, nem értem miből fakad ez Nálad. Az elejétől fogva ilyen érzésed van, vagy valami konkrét élmény okozta? Kudarcélményed volt valamikor a gyakorlás során?
 
Egyszer még legelőször amikor az 500asra ültem elestem, de nem hiszem hogy ez okozná. Egyszerűen túl pesszimista vagyok és nincs önbizalmam sztem "csak" ez a baj
 
Sok sikert kivanok a most vizsgazos lanyoknak.
Emlékszem, hogy nehezen ment nekem is, elég sokszor megbuktattak, gonosz volt az oktatom.
 
Azért muzsaj sokat gyakorolni, de amikor mar biztosan ment, akkor is megbuktatott és csak némi anyagiakért cserébe engedett at legközelebb. Siralmas. Egy ideij azt hidtem, hogy sosem lesz meg a papir.
 
Még jó hogy nem vette el egy életre a kedvedet az egésztől. Azért borzasztó amiket hallok más sulikról és tényleg van akinek el is veszik a kedvét-ha nem is egy életre, de pár évre biztosan.:(
 
Kicsit nem nézek erre ancsipancsi és mennyit garázdálkodsz, bezzeg ha itt vagyok... :D
az eséstől félsz, pedig nem kell, nálam is ez volt de a 4. esés után rutinosan felkaptam a motort és készültem a következőre, mivel már nem érdekelt többet nem dobtam el rutinon :D (csak forgalomban :) )
gyere gyakorolni
hidd el nem esik nagyot az motor, az enyémnek még jót is tett azóta jobb oldalon jó a kormány szöge, most gondolkodom egy bal oldali megoldáson... :D
 
Hiába esni is tuni kell!!;):)
 
Nem igazán félek az eséstől, valahogy az egész túlzottan stresszel. De azt mondtad veled is ez volt. Neked mikor múlt el?:D Tegnap este hívtalak óra után, pont azért hogy erről beszéljek veled, de nem vetted fel, de majd holnap beszélünk.
 
jéééé a telcsim semmit sem jelzett:gyanús:
mondom a sorozatos esések után lett mindegy. ja és énekeltem hangosan a magyar égen magyar istent :D (valaki itt tanácsolta)
 
Én eleinte becézgettem a motort amikor nem akart menni valami. Most már elküldöm a g***be:D És néha énekelek, az is jó.
Pedig télleg hívtalak! fél nyolc körül
 
Egyszer még legelőször amikor az 500asra ültem elestem, de nem hiszem hogy ez okozná. Egyszerűen túl pesszimista vagyok és nincs önbizalmam sztem "csak" ez a baj

Ó, hát még velem is lehet akármi. Bár izgatottan várom, hogy milyen lesz az 500-assal menni, de aztán ha nem fogok boldogulni, akkor biztos én is elkeseredek. Pedig a pozitív hozzállás nagyon fontos. Ezt tegnap is megtapasztaltam, az első oktatómnál meg végképp. A végén már azt mondogattam, hogy nem érdekel, sz.r az egész, és még elindulni sem tudtam, pedig eleinte ment még azzal a roncs motorral is, mert nagyon szerettem volna.:) Fel a fejjel!:csam:
 
Ma beszéltem egy motoros sulival, ők nem is tudnak róla, hogy januártól fokozatosság elvén működne a jogsi. Viszont, picit megijesztettek, mert szerintük, ha elkezdem az "A"-t, és mondjuk 3. rutinon kiderül, hogy nem bírok el a tanulómotorjukkal, akkor nehéz visszaminősíteni a kategóriát, és az addig megszerzett KRESZ-t is elvesztem. Ezt nehezen hiszem. Nem tudom, mi legyen... kezdetnek csak 32-őt kéne befizetni, az még talán menne.
Szvsz nem Cegléden fogom megcsinálni a jogsit... hiába lesz a házikóm a rutinpálya mellett. Kecskemét, esetleg valahol Pest és Cegléd között. (4-es út menti települések előnyben) Tud valaki ajánlani valamit? Távolság nem gond, viszont annyira útálok pesten vezetni, hogy az hihetetlen, szóval oda nem mennék be, ha nem muszáj...
 
Legújabb blogbejegyzések

CsamShop kendők

Back
Oldal tetejére