Street Racer STR motoros kesztyű a MotoZemtől

Jogsi, Motorvizsga

Halihó!

Megvolt a második, ennél az oktatónál pedig az utolsó gyakorlásom a rutinpályán. Nem gondoltam, hogy mondok ilyet, de ez még a múltkori élményeimet is alulmúlta. Nyerges vontatókat és buszokat kellett kerülgetni, mert hogy a rutinvizsgázókon kívül még vizsgabiztosi vizsga is volt. Sajnos kérésünk ellenére sem álltak arrébb. Rengeteg ember volt kinn. Az oktatóm is vizsgáztatott, majd kiment a forgalomba 2 másik tanulóval, szóval most még azt sem tudtam hol van. Múltkor legalább láttam, ha jól körülnéztem. Próbáltam beszélni vele, hogy én képtelen vagyok önállóan, 0 segítség nélkül megtanulni motorozni, de semmi meggyőzőt nem tudott mondani arra vonatkozólag, hogy ez változni fog. Úgyhogy érzékeny búcsút vettünk egymástól. Kapott 5000 Ft-ot (még jó, hogy nem kért többet). Még azért felajánlotta, hogy segít keresni másik oktatót, de megköszöntem szépen és gyorsan elhagytam a terepet. Most nagyon el vagyok keseredve, kicsit elment a kedvem az egésztől. Nem jó ez így, hogy ennyi negatív élménnyel ,,gazdagodtam" már az elején. :((:((:((
Sajnálom Évci, hogy így jártál!:(De nehogy feladd!:csam:
 
:üss::igenis:

Ja, de!:D De hát a Pancsát sajátomnak is érzem (a Csepelt meg csak az enyémnek:D)
De azzal még többen megállítanak és tök idegesítő. Amikor ideköltöztünk sorban álltak a kapu előtt mert meg akarták mindenáron venni, így már picit nagyon féltem pici öreg papikámat :)

Hazudós!! Csepel, nem?:p:bang:
 
Végre itt volt a mai nap vártam készültem,gyakoroltam de hát ennyire béna legyen valaki mint én,mit is mondhatok a vizsgaláz,az adrenalin.........

ezeket nem ismerve siker!!!!:ég::hi-hi: nekem van sikeres vizsga,lesz jogsi motor.Igazán vagyok állat mázlista:D


Gratulálok bupu!!!:kac-kac::meghajol::hurá::flover:
 
Tudjátok nem a jogsi megszerzése,az ami nehéz.Hanem mikor gyerek korodtól motorozol szerelsz,és megvalósul egy álom,mert anyagilag,és emberileg felnősz ahhoz,hogy elérjed.És tizen évet vársz türelemmel hogy majd egyszer,te is motorral mehetsz találkozóra hogy az úton nem irigykedve nézed,hogy mennek el melletted és tudod szíved mélyén mennyire kívánod,és nem lehetsz velük,hiába a veled született szabadság érzés aminek csillapíthatatlan szomja van.Bár még két hetet várnom kell mire a papírok a kezembe lesznek,de életemben most végre tudom érdemes volt közdeni mind ezért.Mert tudom sokan nem tehetik meg,hogy egyáltalán a semmiből elő teremtsék az árát mind amotornak és a jogsinak.Mindenkinek kívánom hogy mihamarabb jogsival a kezében,tapasztalattal a háta mögött szelje az utakat:csam:

Egyetértek!! Meghatódtam ezektől a soroktól....
 
Á csak egy kicsit nem nagy ügy,van egy két Geronimos.ismerős és lezárták csepelt a forgalom elől,meg egy két rendőri intézkedés és kész a vizsga útvonal,csak ismeretség az egész:p Ha tudja egy kawás mi is az a geronimo;) Minden esetre köszönöm!!!:meghajol:


Nem vagyok kawás, de egy-kettő Geróst én is ismerek!!!:)
 
Évci!!

Úgyis találsz olyan oktatót, aki figyel Rád!! nem félek, hogy nem. Csak fel a fejjel, és legyél kemény!! Ne keseredj el, minden rossz után jön valami jó!!;)
 
Sajnálom Évci, hogy így jártál!:(De nehogy feladd!:csam:
Szai évci csepelen tudnék egy jó motoros oktatót,de nem tenném tűzbe a kezem érte,mert nekem nem volt szükségem rá csak addig miíg a pályát körbe jártuk,sajna nem tudom mennyire jól oktat,de szerintem jobb mint akit kifogtál:)
 
Köszönöm a biztatást!:flover: Én meg azt hittem, hogy a 9 hónap alatt megszerzett B-s jogsimmal csúcstartó vagyok.:) Persze az sem rajtam múlt, az oktatóm utazgatott össze-vissza, így soha nem tudtam menni vezetni. Ütötte a fejed? Te jó ég, és ezt elviselted?:( Megnéztem Nyuszikát, nagyon szép!:jo Neked is kitartást az oktatókereséshez!

Igen, elviseltem, és akkor nem is szóltam senkinek... csak akkor hagytam ott, amikor közölte, hogy csak akkor enged át a forgalmi vizsgán, ha adok neki 100ezret... Nem adtam, és ennyi. Kezdődött a fősuli Sopronban, ott pár hónappal később folytattam a vezetést, szuper oktatóm volt, és a kis matizba is beleszerelmesedtem. Csak a vizsga legvégén, mikor már fuvaroztam haza a vizsgabiztost, kishíján legázolt egy plázacica, ami még nem is lett volna baj, ha nem dudál, mert a vizsgáztató már a papírokat töltötte, nem vette volna észre. (Ezekután drága oktatóm hazavitt, és hagyta, hogy fél órát bömböljek a vállán...) Újabb vizsgára nem volt idő, lejárt az 1 év. Én meg annyira féltem a vezetéstől, hogy nem mertem folytani, csak 5 évvel később.
És most félek, hogy motorral is így járok. Tök jól elkörözgetek én egyedül a környéken... Nem akarom, hogy egy rossz oktató elvegye azt a gondtalan örömöt és boldogságot, amit ilyenkor érzek, és felváltsa a stressz és a para.
 
Szai évci csepelen tudnék egy jó motoros oktatót,de nem tenném tűzbe a kezem érte,mert nekem nem volt szükségem rá csak addig miíg a pályát körbe jártuk,sajna nem tudom mennyire jól oktat,de szerintem jobb mint akit kifogtál:)
Szia Bupu! Köszönöm, de most már szeretnék biztosra menni, amennyire lehet. Ráadásul ha Csepel, akkor nem pont a Hoffher A. utcában volt a rutin Neked is? Mert oda inkább már nem mennék.:(
 
Igen, elviseltem, és akkor nem is szóltam senkinek... csak akkor hagytam ott, amikor közölte, hogy csak akkor enged át a forgalmi vizsgán, ha adok neki 100ezret... Nem adtam, és ennyi. Kezdődött a fősuli Sopronban, ott pár hónappal később folytattam a vezetést, szuper oktatóm volt, és a kis matizba is beleszerelmesedtem. Csak a vizsga legvégén, mikor már fuvaroztam haza a vizsgabiztost, kishíján legázolt egy plázacica, ami még nem is lett volna baj, ha nem dudál, mert a vizsgáztató már a papírokat töltötte, nem vette volna észre. (Ezekután drága oktatóm hazavitt, és hagyta, hogy fél órát bömböljek a vállán...) Újabb vizsgára nem volt idő, lejárt az 1 év. Én meg annyira féltem a vezetéstől, hogy nem mertem folytani, csak 5 évvel később.
És most félek, hogy motorral is így járok. Tök jól elkörözgetek én egyedül a környéken... Nem akarom, hogy egy rossz oktató elvegye azt a gondtalan örömöt és boldogságot, amit ilyenkor érzek, és felváltsa a stressz és a para.

Uh, micsoda történet!:( Nem irigyellek. Igen, nekem sem sok örömöm és sikerélményem volt a 2 rutinpályás gyakorlás után. Egy ilyen oktató - ha megutáltatni nem is tudja a motorozást -, de egy időre el tudja venni a kedvét az embernek. 100 E Ft-ot akart kérni??? Te jó ég, hát még volt képe? Én inkább feljelentettem volna a rohadékot. Persze tudom, hogy ez nem ilyen egyszerű. Amúgy nem tudom ti mit tudtok erről, de tegnap az egyik csaj a rutinpályán azt mondta, hogy 16 E Ft -ot kell adni a vizsgabiztosnak vizsga előtt. Hát lehidaltam. Ez komolyan így működik???:ne::üvölt:
 
Szia Bupu! Köszönöm, de most már szeretnék biztosra menni, amennyire lehet. Ráadásul ha Csepel, akkor nem pont a Hoffher A. utcában volt a rutin Neked is? Mert oda inkább már nem mennék.:(
Szia
Itt egy szám, (nála tanultam,illetve vizsgáztam le): 06-70-5154107
Mond azt, hogy a Zöld Kawasaki-s vagy pedig Anti (a haverom, lehet rá hivatkozni) küldött!
A duna pláza mögött vannak pont Jó a közlekedés és ott van a rutin is!
 
Uh, micsoda történet!:( Nem irigyellek. Igen, nekem sem sok örömöm és sikerélményem volt a 2 rutinpályás gyakorlás után. Egy ilyen oktató - ha megutáltatni nem is tudja a motorozást -, de egy időre el tudja venni a kedvét az embernek. 100 E Ft-ot akart kérni??? Te jó ég, hát még volt képe? Én inkább feljelentettem volna a rohadékot. Persze tudom, hogy ez nem ilyen egyszerű. Amúgy nem tudom ti mit tudtok erről, de tegnap az egyik csaj a rutinpályán azt mondta, hogy 16 E Ft -ot kell adni a vizsgabiztosnak vizsga előtt. Hát lehidaltam. Ez komolyan így működik???:ne::üvölt:
łgy is lehet! Én simán feljelenteném! Nekem is mondták még az "E" kategóriánál de én mondtam nekik, hogy inkább erőből lenyomom a vizsgát!:morog:
 
Szia
Itt egy szám, (nála tanultam,illetve vizsgáztam le): 06-70-5154107
Mond azt, hogy a Zöld Kawasaki-s vagy pedig Anti (a haverom, lehet rá hivatkozni) küldött!
A duna pláza mögött vannak pont Jó a közlekedés és ott van a rutin is!

Szia ZP!
Köszönöm! Az a baj, hogy már Te is tudtál motorozni amikor odamentél... Tudod, hogy én tök kezdő vagyok.:( Amúgy melyik iskola ez?
Képzeld, a fantasztikus kesztyűm befogta a kezem. Pedig nagyon kényelmes és imádom, de ez normális?:)
 

Legújabb blogbejegyzések

CsamShop kendők

Back
Oldal tetejére