Street Racer STR motoros kesztyű a MotoZemtől

Fecsegő

Nah én már elszakadtam 1 ideje...annyira nem volt jó otthon, én majd' 2 éve a párommal élek (aki 2 utcával lakik lejjebb a szüleimtől). Itt én vagyok az "asszony". Mindent tudok, kivétel a főzés. Ennek is megvan az oka:cool: Viszont iszonyatosan társfüggő vok (sajnos!!!:((), és eléggé megvisel.

Na ez megint más szituáció. Ezzel sajnos én is így vagyok, a párom nélkül én sem bírtam volna a távollétet. Amikor én koleszba mentem, akkor másfél éve voltam együtt egy sráccal, de már ellaposodott a dolog, úgyhogy jól jött a környezetváltozás. Nem jó dolog annyira függni a másik személytől, de átérzem a helyzeted, bár az utóbbi időben javuló tendenciát mutatok!:jo Egyébként jó kis próba ez nektek, legalább kiderül, hogy mi a helyzet az érzelmekkel. 400 km nem változtat semmit! Sőt, annál jobban meg fogjátok becsülni az együtt töltött időt, szóval előnyötök is származhat belőle, bár ezt most még nyilván nem érzékeled. Igaz nem vagyunk egyformák, de az én párkapcsolatom azóta normalizálódott, amióta kevesebbet találkozunk, teret engedünk egymásnak.
Próbáld lefogalalni magad, barátkozni, sportolj, töltsd tartalmasan az időd. Pasi nélkül is van élet! Ha ő az igazi, akkor a világ végére is elmehetsz, semmi nem fog változni. Mindig erre gondolj!
 
Köszi, igyekszem-igyekszem. Majd meglátjuk mi lesz, attól nem félek, hogy a kapcsolatunk rámenne, legalábbis a részemről. Mivel ő idősebb, ezért is jó, talán már kiélte magát. Mindig támogat és kiáll mellettem.
 
Akkor nincs miről beszélni! Van telefon, internet, aztán hétvégén az édes találkozás. Közben pedig a szupi kolis élet! Hajrá Bayarda!!!:bor::bang:
 
Jóóóóóóóóóóó napot Zalakaros!

Kalandosan, de megérkeztem tegnap este. (autó ui még mindig darabokban...) a szállás tök jó, túl vagyok az első masszázson, minden szuper, csak sajnos nem találtam csak fizetős netet... téonylány monnnnnnnnnnyon le... de azért néha benézek!
További szép napot!

(kis lila szörnyeteg köszöni, jót szórakozik rajtam, múltkor is haza kellett tolnom, és szép zőőőőőőőőd foltokat ajándékozott nekem, mert visszarúgott a berugókar... A lábam zöldje tök jól megy amúgy az ő lilájához.)
 
Szia macs további szép napot neked!!:ciao:love:
 
Pasi nélkül is van élet:(Sztem ez nem ilyen egyszerű:
Legaalábbis nagyon rossz nő nélkül (nekem):(
Persze, nem is úgy gondoltam, hogy egyáltalán nem kell társ az embernek.:ne: Nekem is a legtöbb idő fél év volt, amit egyedül töltöttem, mindig volt mellettem valaki. Én most Bayarda helyzetére gondoltam, akinek van párja, de most ritkán találkoznak a suli miatt.
 
Ezért vagy itt, nem? Ha csak virtuálisan is, de rengeteg nő vesz körül!;):D Persze lehet, hogy most rossz, de egyszer minden elmúlik, ahogy a jó dolgok is. Mindennek van jó és rossz oldala is, de nagyon erősnek kell lenni, hogy mindig a jót lássuk.
 
Ez a legrosszab 18 évig mindíg ott voltunk 1másnak most +semmi.És ezt nehéz +szokni nekem legalábbis(neki nem volnehéz):(
 
Akkor nincs miről beszélni! Van telefon, internet, aztán hétvégén az édes találkozás. Közben pedig a szupi kolis élet! Hajrá Bayarda!!!:bor::bang:
Egyébként nem tudom, hogy csak Keszthelyen-e, de tiszta családias a hangulat! Mindenki együtt piál.:D Múltkor gólyatáborban hajnal f3-kor feküdtünk le, erre f4-kor bejött 2 srác, villanyt felkapcsol, én hót kómásan felülök erre a pofámba nyom 1 üveg sört és megkérdezi hogy kérek-e...:DHááát, nem, asszem nem. Erre villany leó, és távoznak... Na ha ez mindennapos, akkor reggelre rendelek kakaót is!:bang:
 
Bizony-bizony, erre próbáltam utalni!:jo Jó kis dolgok ezek. Kolesz ablakon bemászás, kiskocsmában iszogatás... Csak a mérték legyen meg és jól fogod érezni magad meglátod!
 
Ez a legrosszab 18 évig mindíg ott voltunk 1másnak most +semmi.És ezt nehéz +szokni nekem legalábbis(neki nem volnehéz):(
És a következő csajodnak milyen szxr lesz!!! Nem fogsz benne soha megbízni. Tudom sajnos, de ez másik pasival történt. Imádtam, ő is engem, de annyira megijedt, hogy őt tényleg szeretik, szívből, hogy nem akart megint csalódni, erre dobott. Én persze teljes letargia, mire fél év után kilábalok, rájött, hogy mégis szeret és végig szeretett, csak félt. Megpróbáltuk még1x, de nem ment, mert akkor én rettegtem, hogy mikor találja ki megint, hogy lepattint.:(
 
Tudod mi volt még a legszebb??? A kolesz 200m-re van a Balatontól...:jo Most ugyan nincs ilyen szobám, de táborban jó volt: 4.em., Balcsira néző panorámával...qrvajó volt...:bang:
 
És a következő csajodnak milyen szxr lesz!!! Nem fogsz benne soha megbízni. Tudom sajnos, de ez másik pasival történt. Imádtam, ő is engem, de annyira megijedt, hogy őt tényleg szeretik, szívből, hogy nem akart megint csalódni, erre dobott. Én persze teljes letargia, mire fél év után kilábalok, rájött, hogy mégis szeret és végig szeretett, csak félt. Megpróbáltuk még1x, de nem ment, mert akkor én rettegtem, hogy mikor találja ki megint, hogy lepattint.:(
Hát +próbálok azé korrekt lenni,idő kell h újra +bizzak 1 csajban.Én túl érzelmes vagyok,azé megy ilyen nehezen. A haverok azt mondták h sz...d le és csajozz,de nekem ez nem így működik:(
 
Ez a legrosszab 18 évig mindíg ott voltunk 1másnak most +semmi.És ezt nehéz +szokni nekem legalábbis(neki nem volnehéz):(

Honnan gondolod, hogy neki nem volt nehéz? Jó, Te ismered, én a történeteteket sem tudom. Biztos vagyok benne, hogy nehéz továbblépned, de muszály. Gondolj arra, hogy az életednek jó esetben még több mint a fele hátravan, így bőven belefér az IGAZI megatalálása, már ha létezik ilyen! Mert én nem nagyon hiszek benne, hogy van 1, aki a tökéletes. Azért a 18 évért pedig legyél hálás a Sorsnak, mert sokaknak még ennyi boldogság sem jut!
 
Legújabb blogbejegyzések

CsamShop kendők

Back
Oldal tetejére