Street Racer STR motoros kesztyű a MotoZemtől

Fecsegő

Nem tudom, melyik topicba illik, de ha valaki nem akar tizenezreket költeni esőruhára, tudok egy tuti lelőhelyet, ahol 3.000 Ft-ért adják;)
 
A B125-ös cikkhez jutott még eszembe egy gondolat, de mivel már lezárt téma, ezért itt boldogítalak vele benneteket :)

Kicsit utánabogarásztam, mert én még valahol ott jártam, hogy a kategóriabővítés életkorhoz, meg meglévő előző jogsihoz van kötve, és őszintén szólva, marhára meglepett ez a változtatás, hogy már nem a legalább 1 éves kisebb kategóriás jogsi, meg a betöltött 21 éves kor a feltétel a nagy A-hoz :eek:. Viszont, szerintem, ezzel együtt sem az az elmebetegség, hogy a B125 is bővíthető korlátozás nélküli A-ra, hanem, hogy bármelyik csak 1 éven belül. Ezzel gyakorlatilag kizárták azt, hogy az ember elkezdjen motorozni legálisan egy kisebb kategóriában, aztán, mikor már úgy érzi, elég rutint szerzett, viszonylag fájdalommentesen bővíthessen a nagyobbra. Csak az autósiskolák járnak jól, mert ők a full kezdő nagy A-sokat először úgyis valami kisebbre ültetik rá a rutinpályán, hogy szokják (előre borítékolva ezzel a pótórákat, mert a tanuló először levezet pár órát a kicsivel, de aztán a biztonság kedvéért úgyis levezettetik vele minimum a kötelező óraszámot a nagyon is, "hogy hozzászokj, meg biztos legyen a vizsga"). Akik meg önszántukból kezdenek kicsin, 1-2 évet úgyis lehúznak rajta, mire úgy érzik, váltanának, és ezért kezdhetik az egészet elölről.
Lényeg a lényeg, hogy nem emiatt is a B125-re kellene ráhúzni a vizes lepedőt, meg agitálni ellene, hanem, szerintem, azért kellene inkább kampányolni, hogy visszaállítsák a régi rendszert, ne maximum 1 éven belül engedjék a bővítést, hanem minimum 1 (de inkább 2) éves kisebb kategóriás jogsi legyen a könnyített kategóriabővítés feltétele. Feltéve, hogy a szabály célja a vezető (legalább elméleti) védelme, és nem az autósiskolák bevételeinek maximalizálása...
 
Sziasztok!
Egyéb témában lenne kérdésem: Ápr. 7-én a "guruláson" lesz-e lehetőség CSAM pólót, felvarrót venni?
Új vagyok még, nem voltam ilyen rendezvényen...
Köszi: Andi
 
Ha a Győri motorosnapra gondolsz, akkor sajna nem...
Egy hétre rá lesz motorkiállítás és emiatt nem engedik az árusítást!
 
Esetleg ha valakit nagyon szépen megkérsz, hogy vigyen neked a Bázis motorból olyat, amit szeretnél, akkor hozzájuthatsz.
 
Sziasztok!
Egyéb témában lenne kérdésem: Ápr. 7-én a "guruláson" lesz-e lehetőség CSAM pólót, felvarrót venni?
Új vagyok még, nem voltam ilyen rendezvényen...
Köszi: Andi

Szia! sajnos nem.


Ha a Győri motorosnapra gondolsz, akkor sajna nem...
Egy hétre rá lesz motorkiállítás és emiatt nem engedik az árusítást!

Mármint győrben lesz motorkiállítás? Vagy arra gondolsz, ami most volt? ezt nem értem..

Esetleg ha valakit nagyon szépen megkérsz, hogy vigyen neked a Bázis motorból olyat, amit szeretnél, akkor hozzájuthatsz.

Ja, ha csak így nem.
 
Nézegetem a hirdetéseket, de totál elment az életkedvem. :( Még mindig Eliminatort akarok, de:
1, a mobile.de-n most egy se olyan, ami jó, vagyis egy, de az 50€-val több, mint kéne. Talán az még lealkudható. Meg kell néznem, hol van Braunschweig...
2, a magyar oldalak még jobban elvették a kedvem.
3, a magyar Eliminatorok szinte mind 25kW felettiek, láttam egyet, ami 40 feletti, csodálkoztam is, aztán láttam, Mátészalka. Több kérdés nincs.
4, miért olyan drága a magyar? Németből válogathatok 1000€ körül, ha ezt átszámolom forintba... hagyjuk.

Univerzum, kérlek keríts elő nekem egy szép, jó műszaki állapotban lévő, piros, 250-es, max 25kW-os, 1995 utáni Kawasaki Eliminatort, 1000€, vagy annak megfelelő forint áráért.


Lejjebb kéne adnom? Mit? A pirosat? Elvégre átfesthető... Meg lehet, feketén jobban mutatna a keresztneve, amit ma találtam ki jog és állambölcselet órán. Vagy ne csak Eliminatort nézzek?? Pont azért választottam azt, mert az pici, és chopper létére keskeny a tankja, amitől olyan kis cukorborsó az egész. Normál chopperek nekem túl szélesek.
Na, szétnézek, van-e fönt Honda Rebel... Nem olyan szép, de az se rossz.
 
Nem adtam fel, keresem szorgalmasan az "igazit". Most osztrák és olasz oldalakat nézegetek, bár utóbbiakat csak azért, mert ha rosszul leszek a német karattytól, akkor szép szöveget is lássak. (Meg jobban is értem az olaszt a németnél, pedig előbbit 1 évig tanultam, utóbbit 12. :D ) Imádom az olaszokat, de motort onnan... neeeeeem. Az még rosszabb, mintha itthonról vennék.
Keresek, és közben hülyére röhögöm magam, hála a google translate-nek.
Amúgy elkezdtem erről az egész motorválasztás-motorkeresés témáról blogot írni, ha vége a mizériának, felteszem. Remélem nem tart már sokáig, már így is majd három éve tart... :mad:

(Ugye nincs karakter korlátozás? Mert nem rövid szösszenet lesz... Kézzel 3,5 oldalnál járok, mindjárt megnézem ez gépileg mennyi.)
 
Hát igen, de nem bizti, h úgy már megéri a fáradtságot.Látom a kipuff is horpadt...
Szegény hülye nem jött még rá, h ilyen kikötéssel valszeg rajta fog rohadni a jószág, az utolsó frissítése majd' egy hónapja volt. Sztem egy magyar már rég elvitte vna tőle, ezért az árért, ennyi km-rel.
 
A kipuff csúnyán horpadta, tank is karcos, sőt, élek a gyanúperrel, hogy át van festve, mert hiányzik a Kawa felirat. Elhagyta az ülés alatti idomot is. Ha jól látom a kuplungkar is törött picit.
És külföldi miért nem veheti meg? Mert oké, van pár népcsoport, akinek én se adnám el semmimet, de nem írnám bele a hirdetésbe. Vagy lusta bemenni az ocsmányirodába és kivonatni a forgalomból? Mert ennyi plusz dolga van, ha külföldre ad el... Vagy fél egy kis "keleti" stílusú alkudozástól? (Na oké, kuss, én meg honfitársaimtól nem szeretnék motort venni, de az csak a sufni házi szervizek miatt van.)
Az évjárata és a km nagyon tetszik...
 
Kedvenc motorleskelődős oldalam! Főleg mióta át lehet állítani a nyelvet angolra... :) De már úgy ismerem, hogy fel sem tűnik, hogy németül keresgélek. Ha túlozni akarnék, mondhatnám, hogy 3 éve ezzel az oldallal fekszem. :)

Es meg nem talaltal?Most is van ketharom darab ott szep allapotban es türhetö aron.
 
Lehet, hogy pont azért ilyen olcsó+romos kevés km-rel, és csak hazai pályára eladó, mert balesetes volt, és valami banki, és/vagy biztosítós ügylet is van a háttérben?

Amúgy, ha komolyra fordulna a vételi szándék, talán megérne egy mailt az eladónak, hátha nem annyira véresen komoly ez a külföldinek nem dolog. Ebay-en volt már olyan velem is párszor, hogy elvben nem adta volna el külföldre, gyakorlatilag meg semmi probléma nem volt, küldte simán. Főleg, hogy nem EU-n kívülre történne az eladás.
 

Legújabb blogbejegyzések

CsamShop kendők

Back
Oldal tetejére