Street Racer STR motoros kesztyű a MotoZemtől

CsaM Jótékonysági Motoros Naptár 2018

A "sose hiányzott eddig senkiből" kijelentéssel nem értenék egyet.
Én csak tavaly óta csatlakoztam, az előző évi projektekről nem tudok nyilatkozni.
De például tavaly ősszel volt egy megmozdulás ahol próbáltunk összeülni agyalni, és az Andrettibe max 8 -an jöttek el, és ebbe Nana és Mina is beletartozott.

Én Nanára bíznám hogy kivel szeretne együtt dolgozni. Meghirdetném hogy ez a feladat, leírnám hogy nem csak pózerkodással jár, hanem komoly munka van, főleg az elkészült naptár értékesítésében. És akit ezekkel a feltételekkel is érdekel a jótékonykodás,az jelentkezzen.
 
Nem a naptár lett túlsikítva, hanem arról ment a vita, hogy egyáltalán van-e értelme, diőt, energiát, pénzt belefektetni a már korábban említettek miatt, miszerint mindenki csak addig jut, hogy pózoljon. Azért lett idénre (jövőre) kitalálva ez, hogy akkor küldjön mindenki képet és ebből készít Mina naptárat. De miután a résztvevők azután se vették a fáradtságot, így megint NaNa-nak kell őket levadászni, hogy hahó nyertél, hahó bekerültél stb. Te sem tudsz róla, pedig egy kezem is kevés lenne hányszor dobta fel a témát NaNa a facebook CSAM csoportjában vagy itt a fórumon, sőt szerintem még hírlevél meg blog is lett belőle. Ebből arra következtettünk, szerintem jogosan, hogy totál fölösleges volt eddig is eljutni.
Eddig sem fotó és az szerinti népszerűség alapján lett eldöntve ki lesz benne és ki nem. Hanem ki az, aki effektíve megjelent a fotózáskor a megadott helyen és időben, felfegyverkezve. Sose volt casting vagy ilyesmi. Ez most sem annak indult, hanem kiváltani a naptárfotózást. Az meg, hogy lesz-e belőle külön fotózás is, már csak Mina és az arra vállalkozók kedvétől függ. Eddigi évek tapasztalatai alapján nem sok értelme van, sőt egyáltalán annak se, hogy a beküldött képek alapján készüljön valami nyomott verzió, mert a terjesztés és egyéb már csak NaNa nyakába szakad, mint ahogy a költségek is, amik felmerülnek. De már elmondtuk páran itt többször, több irányból, szerintem nem érdemes tovább ragozni a témát.
 
Neharagudj,én csak nyertesről szóló cikket olvastam, más értesítést nem láttam ki a többi 11. És ezzel nem vagyok egyedül, pedig követem a Facebookon is a CSAM-ot. A hírlevelek pedig egytől egyik a Spam-be érkeznek, amit nem nézek napi szinten.
Megszámoltam hány lánynak van nálam több szivecskéje, és ha megy a matek,akkor nem vagyok benne.

Ennek ellenére írtam hogy így is szívesen segítek szervezkedni, ha igény van rá, ha nincs, máris befejeztem a morfondírozást.
 
Csak egyetlen kattintás kell (na jó, talán 2) és máris nem spambe megy a csam-levél. Ez részben a te leveleződ beállításain is múlik.
 
Csak egyetlen kattintás kell (na jó, talán 2) és máris nem spambe megy a csam-levél. Ez részben a te leveleződ beállításain is múlik.
Lehet, hogy a jegynyertesek is a spambe kapták az értesítő levelet?
Az a baj, hogy értesíteni sem tudom őket másképp. :D
Egyszer tényleg érdemes beállítani, hogy ne legyen spam, hogy legközelebb megérkezzenek a levelek.
 
YamahaEszti, az van, hogy a 16 lányból többszöri értesítésre csak 1 szemnek jut eszébe visszanézni, hogy mi lett az egész eredménye a bulinak. Így nem igazán van értelme arról beszélgetni, hogy ki fog mikor hol mit terjeszteni.... no ez a bibi.
 
Lehet, hogy a jegynyertesek is a spambe kapták az értesítő levelet?
Az a baj, hogy értesíteni sem tudom őket másképp. :D
Egyszer tényleg érdemes beállítani, hogy ne legyen spam, hogy legközelebb megérkezzenek a levelek.

Amúgy érdekes, nekem "szortíroz" :), néhány normálisan érkezik, valamit szelektál a spam-ba, hiába állítottam át:) A spam-ról meg hajlamos elfeledkezni az ember lánya:)
 
Sziasztok! A jótékonysági naptár 2018 projekttel mi lesz végül? :) Az eredményhirdetés alá akartam írni, h ők is lássák, de bamba vagyok és nem találtam... :D
 
A nagyrészt végig olvastam :) Azért gondoltam, hogy ha látja valaki illetékes az üzenetet, esetleg összeszedhetnénk az embereket. Ha valaki belinkeli nekem a posztot h kik kerültek be még, én rájuk írok szívesen h akkor mizu. Csak változatlan nem látom :D
 
Most akkor melyik a legutolsó naptár ? A 2017-es ? Nekem kéne belőle ! Meg az ideiből is !:ne-ne:
 
Fogalmam sincs.
Idei? :eek:
Bár jelentkező biztos lenne rá bőven.
 
Insta360 karácsonyi akció

Legújabb blogbejegyzések

CsamShop kendők

Back
Oldal tetejére