MotoZem FreedConn FX PRO Mesh Bluetooth intercom fekete

39/2025 Suzuki tesztnap

39.jpg


Szombatra csak egy rövid kis karikát terveztünk: elugrunk a szervizbe, megyünk egy kicsit a környéken, aztán ennyi.
Reggel viszont megtudtunk, hogy a Suzukinál tesztmotorozás van, Zoli pedig azonnal foglalt is egy időpontot az új GSX-R-re – már nem sok motor maradt szabadon.
Gyorsan összekaptuk magunkat, és elindultunk. A szerviz épp zárva volt, bár így is szinte késésben voltunk. Az autópályán egy kicsit lemaradtam, később pedig gyanúsan eltévedtem. Nem tudtam pontosan, hol van a Suzuki, úgyhogy megálltam, írtam Zolinak, hogy ne várjon, benyomtam a navit és úgy mentem tovább.
Szerencsére még nem indult el a csapat, mire odaértem. Ráadásul kiderült, hogy a GSX-8TT épp szabad, így Zoli végül inkább azt vitte el próbakörre.
Én pedig felültem mögé – nekem ugyanis sajnos nincs jogsim rá. :( Nem szeretek már utas lenni, nem is volt egy nagy élmény, de azért ez a motor így is nagyon tetszett.
Még utasként is éreztem, hogy mennyire fordulékony, és majdnem olyan sima a futóműve, mint egy V-stromnak - meglepő, mi? A sisakbeszélőnk (sajnos) be volt kapcsolva, szóval végig azt hallgattam, hogy ez mennyire jó motor. :D Az egyik kanyart konkrétan én vettem be a hátsó ülésről, mert Zoli kicsit elbambult, én viszont reflexből mozogtam a motoron, és már kanyarodtunk is! Amikor visszaértünk, azért felültem én is a motorra, és minden tökéletes volt. Szívesen megvenném a fojtott verziót, csak hát nem olcsó. Az ilyen tesztnapokon azért sajnálom, hogy nincs korlátlanom.
Ezután megvártuk, amíg elindul a következő tesztkör, és a saját motorjainkkal is mentünk az útvonalon - Zoli kíváncsi volt, mennyire tudja gyorsan venni a kanyart a DL650-nel. Elmentünk még kicsit az alcsúti platános felé is, ahol épp le volt zárva az út, itt vissza is fordultunk, a motorom pedig egyre jobban vacakolt, már megállásnál is. Odaadtam Zolinak is, hogy menjen vele, mert szerinte mindent jelentéktelen dolgot megérzek rajta, de belátta, hogy ez nagyon nem oké.
Egyébként a km-órám elérte a 44444,4 km-t, amit természetesen lefotóztam - ehhez kellett egy kicsit fel-alá menni meg a körfogalomban körözni :D
Ezután hazamentünk, és átjöttek a srácok, mert filmes estét tartottunk - a megunhatatlan Faterok motoron című filmet néztük meg.
  • Like
Reactions: NaNa

Hozzászólások

ÉS tervezed a korlátlant?
Amúgy én pont azért nem akarok sisakbeszélőt, mert (szinte) a motor az egyetlen hely, ahol egyedül lehetek végre a gondolataimmal. Nem hiányzik, hogy még ott is folyamatosan duruzsoljon valaki a fülembe. :D
 
ÉS tervezed a korlátlant?
Amúgy én pont azért nem akarok sisakbeszélőt, mert (szinte) a motor az egyetlen hely, ahol egyedül lehetek végre a gondolataimmal. Nem hiányzik, hogy még ott is folyamatosan duruzsoljon valaki a fülembe. :D
Nem tudom még, hogy a korlátlant, vagy a B jogsit rakjam le előbb (utóbbit kellene). Tényleg annyi hátrányát érzem az A2-nek, hogy az ilyen tesztnapokon nem próbálhatom ki a motort, mert ha van fojtott, az sem tesztmoci. Meg persze ha eljutok Amerikába, hogy megmotorozzam, akkor csak egy Harleyt kellene kibérelni, szóval előbb-utóbb lesz korlátlan :D
 
INNOVV P1 hordozható gumipumpa CarPlayMotorCyle Black Friday kedvezmény 30%


	Street Racer Hilax női motoros kabát fekete-szürke-fluo sárga

Blogbejegyzés információ

Szerző
MannaCBF
Olvasás
266
Hozzászólások
2
Utolsó frissítés

Tagok Blogjai további bejegyzései

MannaCBF további bejegyzései

Oszd meg ezt a bejegyzést

CsamShop kendők

Back
Oldal tetejére