Szombat reggel a KTM-nél volt motomia, ahova foglaltunk a rendőrös tréningre helyet. Jó buli volt rendőri biztosítással menni a tanpályára, és az ott eltöltött másfél óra is szuper volt. Két csapatban voltunk, volt egy lassú bójázós rész, és egy tempós pálya. Megnőtt az önbizalmam is rendesen, hiszen a tempós pályán a nagyobb mocik is le voltak maradva mögöttem. Úgy érzem, egész jól ment, viszont sajnos egy feladatot nem sikerült megcsinálni, amikor a kör közepéről a kötelet le kell akasztani, majd egy kör után vissza. Szóóval rengeteget kell még gyakorolnom. Aztán visszamentünk a KTM-hez, ahol nagyon jó volt a hangulat, és KRESZ játék is volt, na meg ebédet is kaptunk. Itt motort nem béreltem, de azért a Vitpilen 401-re felpattantam a szalonban.
Ezután átgurultunk az Ivanicsba, ahol szintén jó hangulat és zene várt minket. Előzetesen egy Z500SE-t foglaltam le tesztvezetni, mert amikor ráültem a motorkiállításon, nagyon megtetszett. Több szabad motor maradt, így mást is sikerült kipróbálni, pl. felültem párom mögé egy Z900-ra (borzalmas volt hátul
). Aztán elvittem a Z500-at, párom pedig az Eliminatort, később pedig volt lehetőségünk még egy kört menni, akkor cseréltünk, és hát teljesen ellentétes véleményünk van a két motorról. Érdekes, hogy az eliminator felülve nagyon kényelmes volt mindkettőnknek (egyébként alacsony csajoknak - még nálam is alacsonyabbaknak - tuti választás lehet). Én úgy éreztem, hogy levisz róla a szél, amikor kigyorsítok, a kormány nagyon kényelmes volt, az ülés már kevésbé (pedig puha és széles, nem is értem). A Z500-zal pedig nagyobb tempónál sem éreztem meg a szelet. Jó lenne kipróbálni hosszabb úton is, mennyire kényelmes, például a fém lábtartó, vagy mennyire rezeg a motor, hiszen én túrázásra használnám.
Utána még elgurultunk a dunaparty megállóba lángosozni, ahol szép sorban parkoltak a motorok.
Vasárnap reggel ismét útnak indultunk, hogy megnézzük Berkenyén a vérszilva fasort (szóval #csamfoto2025 #fasor
)