Ma egy kicsit elgondolkodtam és egy öngerjesztő folyamat gyanánt szépen felidegesítettem magam 
Az elején leszögezem, hogy nem kívánok se politizálni, se senki vallási, vagy faji hova tartozását megsérteni. Remélem sikerülni is fog a blog végéig...
Elkezdtem gondolkodni a jövőről, a mai fiatalság helyzetéről, mert hát aktuálissá kezd válni számomra a nagybetűs életbe való kilépés, az örök mókuskerékbe való belépéssel. És egyrészt szomorú, másrészt ideges lettem. Most megpróbálom néhány gondolatom megfogalmazni.
Annó édesapám, amikor leérettségizett a szakközépbe két lehetősége volt: elmegy dolgozni vagy továbbtanul. (Ez túl sokat nem változott most se) Ő a munkát választotta. Elkezdett dolgozni, majd szépen bevitték katonának kb két évre (+- pár hónap, nem tudom pontosan) mert nem tanult tovább. Mikor elkezdett dolgozni, egy öreg szaki mellé került. Ez a szaki csak vakargatta a fejét és forgatta a szájába a cigit a probléma megoldásán, nézett mert neki már a színes TV bizony űrtechnika volt. Persze apám kb 5 perc alatt megoldotta volna, de hát ő csak a segéd volt. És itt jön a gondolatmenet eleje. Apám egész életébe arra várt, hogy végre ő is megbecsült öreg szaki legyen, hogy a kis tanonc az ő táskáját vigye és jóformán meg se kelljen mozdulnia a busás jövedelemért. Nos ez sosem jötte el, mert közbe jött a rendszerváltás és más lett a módi.
Itt van apám 53 évesen, beleszakad a munkába, hogy tudja tartani a tempót a fiatalokkal, mert ha nem nyilván őt rúgják ki először és akkor munkát már nem talál. Mert hiába a szakmai tapasztalat, a rutin az évek, a régen híradásiparnak nevezett valami igencsak gyorsan fejlődő szakág, sőt most már inkább az informatika vette át a helyét, azzal pedig ő már nem tud lépést tartani.
Régen nagyjából, ha jól dolgozott valaki, akkor onnan ment nyugdíjba, ahova először belépett (vagy nem
) De minden esetre lehetett hallani olyanról, hogy ledolgozott itt-ott 20-30-40 évet. Manapság mi van? Ha 5 évet el tud tölteni az ember egy cégnél, akkor már fasza gyerek. Régen mivel kötelező volt dolgozni, ezért a munkanélküliség is kisebb volt (papíron tán nem is létezett) nem volt az, hogy mi lesz ha kirúgnak, mert nem rúgtak ki (hacsak nem csináltál valami eget rengető baromságot)
De nem is kell, hogy 50 éves legyen az ember. 35-40 évesen sem találsz már munkát, hiába a tapasztalat, a papírok, a nyelvtudás akármi. Valahol túlképzett vagy, valahol kevés amid van, valahol nem fizetnek meg, vagy csak nem tetszik, hogy van gyereked/családod, az meg főleg nem ha a gyerek kicsi, mert akkor beteg lesz, akkor neked otthon kell vele lenni és nem tudsz napi 10 órát rostokolni éhbérért.
Igen ezen kezdtem el én gondolkodni. Hogy itt vagyok/leszek, mint fiatal pályakezdő. A munkahelyek feléhez kellene diploma, ami nincs és nem is lesz, mert igazából nem látom értelmét olyannak, amivel semmire se megyek, ami meg érdekel az (számomra) elvégezhetetlen. A másik felébe meg olyan pályakezdőt keresnek, akinek van 3-5 év szakmai tapasztalata. És akkor esetleg, ha mégis megfelelnék néhány helyen akkor jönnek a kínos kérdések: dohányzom-e, kávézom-e (mert ugyebár ha igen, akkor ez is a munkaidőből vesz el) Hogyan látom magam 5 év múlva? Itt meg véletlen se említse meg az ember a család, gyerek stb témát mert ismét egy rossz pont. Kérdezem én akkor ki az ideális?
De tegyük fel, hogy találok munkát. Akkor jönne a következő lépés, hogy szépen lassan el kéne szakadni itthonról és saját lábra állni, saját lakás, autó stb. Meg tudja nekem valaki mondani, hogy ma Magyarországon mekkora az a nettó kereset, ami elegendő ahhoz, hogy egy pályakezdő szépen lassan elkezdjen félretenni, lakást, házat, autót, motort stb venni, családot alapítani, gyerekeket felnevelni? És mondjuk nem úgy, hogy 25-30-40 évre eladósodik egy vagy több hitellel, esetleg még adósságspirálba is kerül.
Nagyon mérges lettem, ahogy nézegetem a nagy hiper/szupermarketek akciós újságjait. Másnak is feltűnt az utóbbi fél egy évben milyen drasztikus mértékben emelkednek az árak? Pedig az alap élelmiszerek áfáját még csökkentették is. A benzinről, gázról és egyebekről már nem is beszélve. Nekem még egyelőre nincs ilyen nemű kiadásom, mint itthon lakó csemetének, akinek a szülője igyekszik mindent a feneke alá tolni. De a kis gyerekes, a nyugdíjas?
Félre értés ne essék nem panaszkodni akartam, hogy milyen rossz nekem. Csak elszomorít a tény, hogy jó esetbe hány év kell ahhoz, hogy az ember lánya a saját lábára álljon? Vagy maradjon mindenki a szülei nyakán, nem kell saját lakás, család, gyerek a lényeg, hogy nekem jó legyen.
Azon is elgondolkodtam, hogy egyre több embertől hallom a minek erre a világra szülni kijelentést. Én 3 gyereket is szeretnék (egyelőre még tartom is) de komolyan kezdek szépen lassan arra jutni, hogy igaza van annak, aki erre a világra nem szül gyereket. Csak az a baj, hogy minél többen így gondolkodnak, annál kevesebb gyerek születik, annál kevesebben lesznek azok, akik megtermelik a nyugdíjas nyugdíját. Bár lassan már nyugdíjas se lesz, mert annyira felemelik a korhatárt.
Igazából lehet, hogy az egésznek a kulcsa ez a nagy büdös kapitalizmus meg a fogyasztói társadalom és a nagy nyugatosodás. Boldogok a lelki szegények mondják sokan. És lehet, hogy igaz. Mert régen, amikor még nem volt választék se a felvágottak, se a gyümölcsök se a ruhák között, akkor is lehetett élni. És ez a munkára is igaz. Nem volt ennyi féle munka és munkahely, mindenki megvolt a maga kis pénzével. Tudta, hogy ha jól dolgozik, kimegy május 1-jén, akkor előbb vagy utóbb lakása is lesz, autója is, nyaralni is el tud menni, a gyerek is látja a Balatont. Valahogy, ahogy nőtt a kereslet nőttek az igények és ez az egész nagy marketinges piacgazdaság izé elhatalmasodott felettünk...
És akkor még nem is beszéltem arról, hogy világot is látnék. Utazgatni is szeretnék, meg motorozni. Elhatároztam, hogy idén biza megyek vagy 7000 km-ert motorral (tudom nem sok az, de a tavalyi 3000-nek mégis a duplája) csak amikor kiszámoltam, hogy ez mennyi benzinpénzt jelentene, na akkor kaptam szívrohamot.
De biztosan nekem nagyok az igényeim így tojáshéjas fenékkel, és majd alább adom ezeket, ha bekerülök a mókuskerékbe...
Remélem azért sikerül kihámozni a lényeget ebből a sok gondolatfoszlányból és elindítok egy véleménycsatát
Kérem a nálamnál kicsivel, jóval és sokkal idősebbeket hogy írják meg: én reagálom túl, vagy tényleg nem könnyű egy mai fiatalnak?! (és persze idősebbnek sem)
Az elején leszögezem, hogy nem kívánok se politizálni, se senki vallási, vagy faji hova tartozását megsérteni. Remélem sikerülni is fog a blog végéig...
Elkezdtem gondolkodni a jövőről, a mai fiatalság helyzetéről, mert hát aktuálissá kezd válni számomra a nagybetűs életbe való kilépés, az örök mókuskerékbe való belépéssel. És egyrészt szomorú, másrészt ideges lettem. Most megpróbálom néhány gondolatom megfogalmazni.
Annó édesapám, amikor leérettségizett a szakközépbe két lehetősége volt: elmegy dolgozni vagy továbbtanul. (Ez túl sokat nem változott most se) Ő a munkát választotta. Elkezdett dolgozni, majd szépen bevitték katonának kb két évre (+- pár hónap, nem tudom pontosan) mert nem tanult tovább. Mikor elkezdett dolgozni, egy öreg szaki mellé került. Ez a szaki csak vakargatta a fejét és forgatta a szájába a cigit a probléma megoldásán, nézett mert neki már a színes TV bizony űrtechnika volt. Persze apám kb 5 perc alatt megoldotta volna, de hát ő csak a segéd volt. És itt jön a gondolatmenet eleje. Apám egész életébe arra várt, hogy végre ő is megbecsült öreg szaki legyen, hogy a kis tanonc az ő táskáját vigye és jóformán meg se kelljen mozdulnia a busás jövedelemért. Nos ez sosem jötte el, mert közbe jött a rendszerváltás és más lett a módi.
Itt van apám 53 évesen, beleszakad a munkába, hogy tudja tartani a tempót a fiatalokkal, mert ha nem nyilván őt rúgják ki először és akkor munkát már nem talál. Mert hiába a szakmai tapasztalat, a rutin az évek, a régen híradásiparnak nevezett valami igencsak gyorsan fejlődő szakág, sőt most már inkább az informatika vette át a helyét, azzal pedig ő már nem tud lépést tartani.
Régen nagyjából, ha jól dolgozott valaki, akkor onnan ment nyugdíjba, ahova először belépett (vagy nem
) De minden esetre lehetett hallani olyanról, hogy ledolgozott itt-ott 20-30-40 évet. Manapság mi van? Ha 5 évet el tud tölteni az ember egy cégnél, akkor már fasza gyerek. Régen mivel kötelező volt dolgozni, ezért a munkanélküliség is kisebb volt (papíron tán nem is létezett) nem volt az, hogy mi lesz ha kirúgnak, mert nem rúgtak ki (hacsak nem csináltál valami eget rengető baromságot)De nem is kell, hogy 50 éves legyen az ember. 35-40 évesen sem találsz már munkát, hiába a tapasztalat, a papírok, a nyelvtudás akármi. Valahol túlképzett vagy, valahol kevés amid van, valahol nem fizetnek meg, vagy csak nem tetszik, hogy van gyereked/családod, az meg főleg nem ha a gyerek kicsi, mert akkor beteg lesz, akkor neked otthon kell vele lenni és nem tudsz napi 10 órát rostokolni éhbérért.
Igen ezen kezdtem el én gondolkodni. Hogy itt vagyok/leszek, mint fiatal pályakezdő. A munkahelyek feléhez kellene diploma, ami nincs és nem is lesz, mert igazából nem látom értelmét olyannak, amivel semmire se megyek, ami meg érdekel az (számomra) elvégezhetetlen. A másik felébe meg olyan pályakezdőt keresnek, akinek van 3-5 év szakmai tapasztalata. És akkor esetleg, ha mégis megfelelnék néhány helyen akkor jönnek a kínos kérdések: dohányzom-e, kávézom-e (mert ugyebár ha igen, akkor ez is a munkaidőből vesz el) Hogyan látom magam 5 év múlva? Itt meg véletlen se említse meg az ember a család, gyerek stb témát mert ismét egy rossz pont. Kérdezem én akkor ki az ideális?
De tegyük fel, hogy találok munkát. Akkor jönne a következő lépés, hogy szépen lassan el kéne szakadni itthonról és saját lábra állni, saját lakás, autó stb. Meg tudja nekem valaki mondani, hogy ma Magyarországon mekkora az a nettó kereset, ami elegendő ahhoz, hogy egy pályakezdő szépen lassan elkezdjen félretenni, lakást, házat, autót, motort stb venni, családot alapítani, gyerekeket felnevelni? És mondjuk nem úgy, hogy 25-30-40 évre eladósodik egy vagy több hitellel, esetleg még adósságspirálba is kerül.
Nagyon mérges lettem, ahogy nézegetem a nagy hiper/szupermarketek akciós újságjait. Másnak is feltűnt az utóbbi fél egy évben milyen drasztikus mértékben emelkednek az árak? Pedig az alap élelmiszerek áfáját még csökkentették is. A benzinről, gázról és egyebekről már nem is beszélve. Nekem még egyelőre nincs ilyen nemű kiadásom, mint itthon lakó csemetének, akinek a szülője igyekszik mindent a feneke alá tolni. De a kis gyerekes, a nyugdíjas?
Félre értés ne essék nem panaszkodni akartam, hogy milyen rossz nekem. Csak elszomorít a tény, hogy jó esetbe hány év kell ahhoz, hogy az ember lánya a saját lábára álljon? Vagy maradjon mindenki a szülei nyakán, nem kell saját lakás, család, gyerek a lényeg, hogy nekem jó legyen.
Azon is elgondolkodtam, hogy egyre több embertől hallom a minek erre a világra szülni kijelentést. Én 3 gyereket is szeretnék (egyelőre még tartom is) de komolyan kezdek szépen lassan arra jutni, hogy igaza van annak, aki erre a világra nem szül gyereket. Csak az a baj, hogy minél többen így gondolkodnak, annál kevesebb gyerek születik, annál kevesebben lesznek azok, akik megtermelik a nyugdíjas nyugdíját. Bár lassan már nyugdíjas se lesz, mert annyira felemelik a korhatárt.
Igazából lehet, hogy az egésznek a kulcsa ez a nagy büdös kapitalizmus meg a fogyasztói társadalom és a nagy nyugatosodás. Boldogok a lelki szegények mondják sokan. És lehet, hogy igaz. Mert régen, amikor még nem volt választék se a felvágottak, se a gyümölcsök se a ruhák között, akkor is lehetett élni. És ez a munkára is igaz. Nem volt ennyi féle munka és munkahely, mindenki megvolt a maga kis pénzével. Tudta, hogy ha jól dolgozik, kimegy május 1-jén, akkor előbb vagy utóbb lakása is lesz, autója is, nyaralni is el tud menni, a gyerek is látja a Balatont. Valahogy, ahogy nőtt a kereslet nőttek az igények és ez az egész nagy marketinges piacgazdaság izé elhatalmasodott felettünk...
És akkor még nem is beszéltem arról, hogy világot is látnék. Utazgatni is szeretnék, meg motorozni. Elhatároztam, hogy idén biza megyek vagy 7000 km-ert motorral (tudom nem sok az, de a tavalyi 3000-nek mégis a duplája) csak amikor kiszámoltam, hogy ez mennyi benzinpénzt jelentene, na akkor kaptam szívrohamot.
De biztosan nekem nagyok az igényeim így tojáshéjas fenékkel, és majd alább adom ezeket, ha bekerülök a mókuskerékbe...
Remélem azért sikerül kihámozni a lényeget ebből a sok gondolatfoszlányból és elindítok egy véleménycsatát
Kérem a nálamnál kicsivel, jóval és sokkal idősebbeket hogy írják meg: én reagálom túl, vagy tényleg nem könnyű egy mai fiatalnak?! (és persze idősebbnek sem)
