... hát ja... úgy múlt el végül a nyár, mint a fiatalkorom, hogy érzésem szerint nem is igazán volt, néhány jó pillanattól eltekintve.
Az A betű pár napja lett kerek egy éves a passzuson, ezalatt sikerült összesen kb 20 ezer kilométert menni 2 keréken, ebből 17000 a Bismarck óráját terheli. Betöltötte a 60000-et a lelkem Úgy elgondolom, nálam egy év alatt futott ennyit, azelőtt 5 gazdával a 22 év alatt 43 000-et. Nehéz elhinnem, de ha belegondolok, hogy 13 éves, ám szinte nullkilométeres gumival vettem anno, ez annyira nem is a vallás kategória.
Nem tervezem, hogy lesz szezonvég. Amennyiben lesznek száraz napok legalább 10-12 fokkal a télen is, garantáltan kint leszek az utakon. A motornak sem árt, és én is könnyebben ugrok neki majd a következő szezonnak.
Múlt szombaton amúgy is volt némi esemény, a VRA Germany Stammtisch Nord/West már három hete kiírta, hogy beza szeptember 25-én ők bizony összeröffenést tartanak. Ja, Hamelnben. A név ismerősen csengett, le is tudtam annyival, hogy erre ugyan én okvetlen belátogatok, kb előtte egy órával elindulok, oszt úgy igen jó lesz...
Aham... hát tépnem kellett a 2-es pályán 150-160-at a bajuszát, és így is szó szerint éppen elcsíptem csak a konvoj farkát a lámpa alatt a találkozópontról kiguruláskor. Mert annyira nem volt közel, 260 km, amit 2,5 óra alatt kellett abszolválni egy rakás útépítéssel, tankolással, 30-as zónákkal tarkítva. És akkor a srácok megkezdték a nagyvasakkal a falvak közti szerpentineken a túrát...
Az öregek az 1700-as 4+ mázsás vasakkal olyan kanyarsebességeket képesek produkálni, hogy én konkrétan elkezdtem imádkozni a puszta túlélésem érdekében. Az egyik kereszteződésnél jeleztem is, hogy egy ilyen hajsza után ezt én inkább kihagyom, ez kipihenten jó lenne, de nem egy olyan extreme-run után, ahogy érkeztem, minden átmenet nélkül. Meg közben amúgy is égető lett volna már újabb kutat találnom.
Erre a sereghajtó rászólt a többiekre a fülesen, hogy a falu főterén gyülekező. A csapat itt vette először észre, hogy látogató érkezett az eseményre
Miután meghallgatták a nyűgömet, + közben fogyott egy cigi, fel sem merült náluk,hogy kihagynak, sőt kerestek kint a pusztában egy benzinkutat, elhagyva a "kedvemért" a tervezett élménymotorozgatás vonalát. Majd onnan már együtt gurultunk szépen rendben az étteremhez.
Csatolás megtekintése 18462
Itt Feger, az aktuális RC és egyben a klub titkára majdhogynem kérdőre vont, hogy miért a magyar chapterhez álltam sorba elsőre... Na vajh, mié' vazze...
Csatolás megtekintése 18463
Itt még egyszer azért belém rakták a vakhangyát, hogy az egész hajsza felesleges volt, mert az étterem kapujánál 1X: maszk kötelező az udvaron is...
2X: mobilappos regisztráció oltási állapotról (itt már éreztem, hogy elönti a vér a szemeim)
3X: belépés csak eleve 3G számára...
No, ezzel a lendülettel köszöntem meg a srácoknak tényleg a türelmüket, és kaptam gellert ezen harmadik táblán. Még a cigit szívtam a parkolóban, amikor kiballagott utánam az RC, hogy ne törődjek semmivel, menjek nyugodtan, a kutya sem fogja kérni semmimet. Aztán tényleg.
Érkezett látogató egy "rokon" motoros bandától, Steff a Vulcaniern-től (ők nem tartoznak a VRA International kötelékébe) aki mindenkinek a kezébe nyomott egy kis csavaros kupakos üveget, mondván saját termés, hátha valakinek tetszik. Amint az másnap kiderült, igen ütős meggybort rejtett a kis flaska, nálam bejött a promó, én tuti fogok belőle venni
Íme Steff:
Csatolás megtekintése 18465
Asztaltársaságnak megnyertem Andreast, valamint Ralfot és feleségét Andreát, akik bizony külön motorral jöttek, 60-on túl vannak, a hölgy egy 650 S-et hajt, Ralf pedig úgy néz ki, mint Rob Halford 20 évvel ezelőtt
Csatolás megtekintése 18466
És volt némi meglepetés, ebéd után Senneboyék galád módon, előre megfontolt szándékkal letámadtak, és ez lett az eredménye:
Csatolás megtekintése 18467
Csatolás megtekintése 18468
Csatolás megtekintése 18469
A 2-3 órás találkozó teljesen jó hangulatban ment le, nem lettek belőle bürokratikus problémák sem, és a hazaút is sokkal nyugisabban zajlott, mivel már ráértem a saját, nagypapás 100-110-es tempómmal hazacirkálni. Bár azért párszor megint eszembe jutott az az agyatlan naplemente-romantika, amikor elég hosszan denevér módjára kellett tájékozódnom, mert látni bizony lóöt sem láttam. Fontolgattam is, jelzésértékűen vonóra veszek egy fehér botot, tudja mindenki, hogy a bácsi nem lát semmit...
Azóta megjött a "jóidő", 50-60-as széllökések, a szokásos esők, vizes avar szalmával kevert trágyacsomókkal karöltve az utakon, + a szolgalmi utak becsatlakozásánál a szokásos sárfelhordások... Közeleg az időszak, amikor hétvégi motoros leszek én is.