Street Racer Embrace combtáska fekete

Mindenütt otthon

Hét végén falat bontottam. A régi tetőt már leszedtem, a palát lehordtam, a régi fagerendák még várják a sorukat. Sándor leflexelte a régi betonkoszorút a kőkoronggal, aztán otthagyott, hogy mókoljak magamnak.
A sóskúti mészkő téglák a könnyű habarcsban egészen barátian megadták magukat, néhány óra alatt vagy 6 nm-t bontottam el. A házzal örökölt két balta most jó szolgálatot tett. Levödröztem a képződött sittet, a kőtéglákat megpucoltam, hogy az új falba bele lehessen tenni. Arrébb húztam a fent lévő két kanapét a majdani nyitott terasz helyére és lerogytam rá. Összetoltam őket, és letakartam a dréheres sátor ponyvájával, hogy ne egye meg a por őket.
Aztán néztem a franciaággyá képződött két kanapét, és lerogytam rá. Sütött a nap, meleg volt és fáradtan bámultam a panorámát: gyümölcsfák, frissen szántott szántóföldi domboldal, a horizonton a távolban az etyeki filmsúdió hangárjai.
A szántóföld színe pont olyan volt, mint a Mama házának a kertvégében, amit a cseresznyefáról jól lehetett látni: melegbarna. Előttem a telken két cseresznyefa, egy germezdorfi és egy korai. Megyfa, őszibarack, egy nyulánk mandulafa, még kölyök, idén 5 szemet ha termett. Körtefa, egy sárga és egy piros alma. A sárga annyit termett, hogy egy ága letörött... Pont ugyanolyan fák, mint a mamánál... még illatos sárga tearózsa és óriási vérvörös illatos rózsa is van, ugyanazzal az illattal... Nőszirom, futórózsa a faház előtt a terasznál...
Mind ugyanaz, ugyanúgy, mint a Mamánál... Az utcára lógó diófák ugyanúgy...
Nem volt tudatos választás a szomszéd telek, nem tudtam mi van rajta, csak kellett már látatlanban is...Zsuzsika irtó jó fej volt, amíg ide járt szomszédként... Mondogatta, majd úgyis olyanhoz kerül, aki szeretni fogja, aki megérdemli... Szerintem odafent most örül, cinkosan összekacsint Évikével akié a kőház telke volt.
A földhivatalban kiderült a két telek régen egy helyrajzi számon volt. Ők választottak engem, nem én őket.
Összenő, ami összetartozik.
  • Like
Reactions: 3 emberek

Hozzászólások

Ez is elmúlik! Aztán majd ott ülsz és lógatod a lábad a teraszon a hintaágyban, és már nem is fogsz emlékezni, hogy milyen kegyetlen volt ez a rész.
Azért kellenek a fényképek. Az ember hajlamos csak a szépre emlékezni. Kell, ami visszarántja a valóságba! :D
 
Egyik kolléganő most válik, kidobta (és kifizette) a házból az ura. Párszor kért segítséget, szívesen segítek bárkinek. Az első ház amit megnézett, se volt rossz helyen, aztán nem köttetett meg az üzlet, aztán ráakadt a mostanira. Ha megengedi, lefotózom, fölrakom. Mint a mesében!:ok:
 
Nekem is ez a sokadik, és nem is én találtam, hanem Andi barátném találta nekem. Kb akkor, amikor már kezdtem lemondani arról, hogy találok valaha is valamit ami kompatibilis az én erőforrásaimhoz...
Külterület, te csodás! :D
 


	Street Racer All Season motoros kabát fekete-fluo sárga

Blogbejegyzés információ

Szerző
Yamina
Olvasás
378
Hozzászólások
16
Utolsó frissítés

Tagok Blogjai további bejegyzései

Yamina további bejegyzései

Oszd meg ezt a bejegyzést

CsamShop kendők

Back
Oldal tetejére