Tegnap végre motoroztam. Jó volt. Motorozni mindig jó. Szép az idő, és napközben tudtam szakítani néhány órát, hogy leteszteljek egy brutális Harley-t. De erről majd később...
Mivel már legalább egy hónapja megint nem ültem motoron, úgy gondoltam, hogy a Siklóval megyek el a tesztmotorért. Amúgy ez mindig így szokott lenni, nem is értem, miért volt ez furcsa több embernek. Most persze az is benne volt, hogy egy kicsit bejáratom magam, hogy ne a tesztmotoron kelljen gyakorolnom.
Amellett, hogy nagyon jó érzés volt ismét motoron ülni, az is feldobta a napomat, hogy a várost átszelve ketten is tetszésüket fejezték ki.
Az egyik lámpánál a mellettem álló kocsiból rám dudált egy pasi (mellette ült egy nő, aki akár a felesége is lehetett) és mind a ketten vigyorogtak, a hüvelykujjukat mutatták felfelé, és a pasi még a fejéről is lekapta a baseball sapkát, hogy jobban lássam, hogy azon is Harley-Davidson embléma van.
Később egy motoros gurult mellém szintén a lámpánál, és mondott egy-két kedves szót. Már nem emlékszem pontosan, hogy mit, de valami olyasmi volt, hogy furcsállta a motoron a sok rózsaszínt, és gondolta megnézi a sofőrt, és örül, hogy nem egy "férfi" vezeti, mert nekem sokkal jobban áll.
Ezek után már csak hab a tortán, hogy a Vértesben túrázhattam egyet hétköznap egy tízmilliós motorral. A nap végére túlléptem a 200 kilométert (a túra csak 150 km volt). Délután már olyan fáradt voltam, hogy legszívesebben lefeküdtem volna aludni, de persze a gyerekek nem így gondolták.
Ismét rá kellett jönnöm, hogy a motoros (mármint motorozós) állóképességet csak motorozás közben lehet megszerezni és megtartani is, szóval hajrá, motorozzatok minden nap, nehogy eltunyuljatok, mint én!
Mivel már legalább egy hónapja megint nem ültem motoron, úgy gondoltam, hogy a Siklóval megyek el a tesztmotorért. Amúgy ez mindig így szokott lenni, nem is értem, miért volt ez furcsa több embernek. Most persze az is benne volt, hogy egy kicsit bejáratom magam, hogy ne a tesztmotoron kelljen gyakorolnom.
Amellett, hogy nagyon jó érzés volt ismét motoron ülni, az is feldobta a napomat, hogy a várost átszelve ketten is tetszésüket fejezték ki.
Az egyik lámpánál a mellettem álló kocsiból rám dudált egy pasi (mellette ült egy nő, aki akár a felesége is lehetett) és mind a ketten vigyorogtak, a hüvelykujjukat mutatták felfelé, és a pasi még a fejéről is lekapta a baseball sapkát, hogy jobban lássam, hogy azon is Harley-Davidson embléma van.
Később egy motoros gurult mellém szintén a lámpánál, és mondott egy-két kedves szót. Már nem emlékszem pontosan, hogy mit, de valami olyasmi volt, hogy furcsállta a motoron a sok rózsaszínt, és gondolta megnézi a sofőrt, és örül, hogy nem egy "férfi" vezeti, mert nekem sokkal jobban áll.
Ezek után már csak hab a tortán, hogy a Vértesben túrázhattam egyet hétköznap egy tízmilliós motorral. A nap végére túlléptem a 200 kilométert (a túra csak 150 km volt). Délután már olyan fáradt voltam, hogy legszívesebben lefeküdtem volna aludni, de persze a gyerekek nem így gondolták.
Ismét rá kellett jönnöm, hogy a motoros (mármint motorozós) állóképességet csak motorozás közben lehet megszerezni és megtartani is, szóval hajrá, motorozzatok minden nap, nehogy eltunyuljatok, mint én!
***
Amúgy csodálkoztam, hogy milyen sok motoros ráér hétköznap túrázni...