Mármint nem a jó értelemben, hogy nem kell neki semmi, akkor is teszi a dolgát. Ez most az én motorom, az én helyzetem.
Van is ugye papíron egy motorom (dehogy motor, Simson), meg nincs is. Nem én fizettem ki, nem én akartam, hogy a nevemre kerüljön, nem nézhet ki úgy, ahogy én akarom, nem is akkora, amekkorát szeretnék, ezért nem is érzem igazán magaménak. Már az állapota miatt sem. Okádék igénytelen festés (mit festés, taknyolás), kókány igénytelen villamos rendszer, súlyos, a kezelhetőséget keservessé tevő műszaki hibák. Mindig, amikor nekiláttam, apám jött és megállás nélkül b@szogatott, hogy lehet mindent ilyen kifordítva csinálni, én biztos hogy nem nyúlnék hozzá, fölöslegesen b_szod el az idődet meg a pénzedet rá, most mért nem jó az úgy, ezt jól elb_sztad, bezzeg amit meg kéne csinálni azt nem csinálod meg rajta, csak szarakodsz itt vele, hatszázszor fontosabb dolgok is lennének, stb stb.. Már utálok hozzányúlni, szerszámot fogni a kezembe, persze akkor is balhé van, ha máshova viszem megcsinálni, vagy megcsináltatni. Utóbbira nincs is pénzem. Ahogy rendes felszerelésre se, mert anno dühömben eladtam meg odaajándékoztam mindent. Jó, egy kendő megmaradt mutatóba, meg a napszemüvegem, ami motoros stílusú (arra is használtam). Sisakom se volt, most egy kiskőrösi krossz sisakban nyomom, aminek a belsejébe a szétmállott bélés helyett egy kötött sapka van beragasztva sziloplaszttal. Nájlonzacskó rendőrriasztónak. De van. Ajándék lónak ne nézd a fogát.
Nem is használom másra, már csak a műszaki hibái miatt sem, csak a szőlőbe kijárni melózni. Ma is. Szétmállott, retkes farmer és edzőcipő, koszos munkáskabát, csomagtartóra pókozott másfél literes palack csapvízzel, hát passzoltam a vashoz na. Ebben csak pár dolog gáz. Mindig lenéztem azokat, akik ilyen igénytelenek. Akiknek semmi nem számít, csak vigye el őket a vas a horgásztóra, vagy akárhova, ütik-vágják a vasat, mert annak az a dolga, hogy menjen, javítás minimum 5 kg-s kalapáccsal. Igaz, azokat is lenéztem, akik csak úgy szórakozásból motoroznak, ha A-ból B-be eljutás a cél, akkor már beleteszik a seggük a kocsiba, utánfutón hozzák a találkozóra a rohadt drága csilivili vasat, villantanak egyet vele, aztán föl a futóra és úgy haza. Az eredetiség-mániákusokat nem néztem le, inkább csak értetlenül álltam a hülyeség előtt.
És most én is ilyen igénytelen vagyok, és szégyellem magamat. Égek saját magam előtt, és nem használ a kevés maradék önbecsülésemnek, hogy az egykori motorépítő, aki akárhol megjelenhetett a vasaival, meg lehetett nézni és meg is nézték, valódi bőrdzsekiben (melegben farmerban), stílszerű fölvarrós farmermellényben, ujjatlan motoros kesztyűben, kendővel, direkt erre a célra vett bakancsban, most ilyen ultra igénytelenül nyomja. Azon imádkozok, nehogy valamelyik diákom meglásson így, mert odalesz a maradék tekintélyem is. De elsősorban azért, mert szégyellek így megjelenni. Nem így képzeltem. Nem ezt terveztem, nem ezt reméltem. És a legelkeserítőbb, hogy reményem sincs, hogy ez valaha megváltozik, legalábbis nem a belátható időn belül.
Semmi különös, csak hangulatjelentés…
Van is ugye papíron egy motorom (dehogy motor, Simson), meg nincs is. Nem én fizettem ki, nem én akartam, hogy a nevemre kerüljön, nem nézhet ki úgy, ahogy én akarom, nem is akkora, amekkorát szeretnék, ezért nem is érzem igazán magaménak. Már az állapota miatt sem. Okádék igénytelen festés (mit festés, taknyolás), kókány igénytelen villamos rendszer, súlyos, a kezelhetőséget keservessé tevő műszaki hibák. Mindig, amikor nekiláttam, apám jött és megállás nélkül b@szogatott, hogy lehet mindent ilyen kifordítva csinálni, én biztos hogy nem nyúlnék hozzá, fölöslegesen b_szod el az idődet meg a pénzedet rá, most mért nem jó az úgy, ezt jól elb_sztad, bezzeg amit meg kéne csinálni azt nem csinálod meg rajta, csak szarakodsz itt vele, hatszázszor fontosabb dolgok is lennének, stb stb.. Már utálok hozzányúlni, szerszámot fogni a kezembe, persze akkor is balhé van, ha máshova viszem megcsinálni, vagy megcsináltatni. Utóbbira nincs is pénzem. Ahogy rendes felszerelésre se, mert anno dühömben eladtam meg odaajándékoztam mindent. Jó, egy kendő megmaradt mutatóba, meg a napszemüvegem, ami motoros stílusú (arra is használtam). Sisakom se volt, most egy kiskőrösi krossz sisakban nyomom, aminek a belsejébe a szétmállott bélés helyett egy kötött sapka van beragasztva sziloplaszttal. Nájlonzacskó rendőrriasztónak. De van. Ajándék lónak ne nézd a fogát.
Nem is használom másra, már csak a műszaki hibái miatt sem, csak a szőlőbe kijárni melózni. Ma is. Szétmállott, retkes farmer és edzőcipő, koszos munkáskabát, csomagtartóra pókozott másfél literes palack csapvízzel, hát passzoltam a vashoz na. Ebben csak pár dolog gáz. Mindig lenéztem azokat, akik ilyen igénytelenek. Akiknek semmi nem számít, csak vigye el őket a vas a horgásztóra, vagy akárhova, ütik-vágják a vasat, mert annak az a dolga, hogy menjen, javítás minimum 5 kg-s kalapáccsal. Igaz, azokat is lenéztem, akik csak úgy szórakozásból motoroznak, ha A-ból B-be eljutás a cél, akkor már beleteszik a seggük a kocsiba, utánfutón hozzák a találkozóra a rohadt drága csilivili vasat, villantanak egyet vele, aztán föl a futóra és úgy haza. Az eredetiség-mániákusokat nem néztem le, inkább csak értetlenül álltam a hülyeség előtt.
És most én is ilyen igénytelen vagyok, és szégyellem magamat. Égek saját magam előtt, és nem használ a kevés maradék önbecsülésemnek, hogy az egykori motorépítő, aki akárhol megjelenhetett a vasaival, meg lehetett nézni és meg is nézték, valódi bőrdzsekiben (melegben farmerban), stílszerű fölvarrós farmermellényben, ujjatlan motoros kesztyűben, kendővel, direkt erre a célra vett bakancsban, most ilyen ultra igénytelenül nyomja. Azon imádkozok, nehogy valamelyik diákom meglásson így, mert odalesz a maradék tekintélyem is. De elsősorban azért, mert szégyellek így megjelenni. Nem így képzeltem. Nem ezt terveztem, nem ezt reméltem. És a legelkeserítőbb, hogy reményem sincs, hogy ez valaha megváltozik, legalábbis nem a belátható időn belül.
Semmi különös, csak hangulatjelentés…
