Volt egy gyönyörű wellness-kirándulásunk, ott hagytam abba a blogírást. Ami kimaradt, az maga volt a csoda. Március 6. napján hányingerem lett munka közben. Március 7.: beteget jelentettem, mert a reggelire elfogyasztott palacsinta vissza akart jönni, bár én fél órán át győzködtem, hogy nem akarhat azon a nyíláson távozni, mert én utálok hányni. Bent maradt, sikerült meggyőznöm. Másnap gyanús lett valami, konkrétan az, hogy két napja meg kellett volna jönnie. Gyógyszertárba be, tesztvétel. Átmentem a páromhoz, hogy csinosítgassuk a leendő albérletünket, tapétáztunk, gondoltam majd ott megcsinálom a tesztet, így is lett. Jöttem ki a fürdőszobából, jött velem szembe egy cserepes virággal "Boldog nőnapot!" kommenttel. Erre átnyújtottam neki a tesztet, hogy "Neked is boldog nőnapot!". Volt csodálkozás, a nyakába kapott és úgy ujjongta, hogy ez igaz? Tényleg? De jó! Következő héten elmentem dokihoz, aki megerősítette, ott bizony lakik már valaki! Lerövidítem: 41 és fél hét után, három óra vajúdással és vákuummal (nyakán volt a zsinór) megszületett Keán, a feledhetetlen Valentin nap ajándéka! Arra még azért kitérnék, hogy páromnak júni 22-én volt a szülinapja, nagy meleg volt, lábam vizes, álomkór rajtam. Sütöttem neki tortát, elfáradtam belé, felköszöntöttem, megettük a torta felét és utána leheveredtem. Jön a csatazaj a másik szobából a szárítóval, egy elhaló hang így szól: "Anya segíts!" Átmegyek, térdel a szoba közepén, egyik kezében egy csokor virág, másikban egy pici dobozka, benne egy opálköves gyűrű, idegességében mindkettőt rázza, virágnak szirma hull, doboz úgy csörömpöl a kezében, hogy azóta sem tudtunk rájönni, hogyan is csinálta olyan intenzitással. Szabályos lánykérés, lányos zavaromban elfelejtettem neki válaszolni, úgy össze-vissza csókolgattam. Aztán persze igent mondtam. Egy hónapra rá meg is esküdtünk. Most pedig várjuk az első karácsonyunkat a bébinkkel.