Azt, hogy nem lesz elsőre könnyű, azt már előre sejtettem.
"Hosszú idő" óta tervezem, hogy végre megtanulok motorozni, de valahogy mindig kimaradt az életemből. Kaptam sok felelőtlen ígéretet, hitegetést, de volt aki csak lazán lenéző módon közölte, hogy ő ugyan nem enged a "drága vasa" közelébe, mert félti tőlem. (De más kezdőtől nem féltette érdekes módon.)
Ezért nem is tudtam hova legyek örömömben, amikor az egyik ismerősöm felajánlotta a dolgot. (Azt hiszem a egy élet is kevés, hogy majd megháláljam neki a dolgot.) Erre a célra az egyik motorját fel is ajánlotta. Magyarul zakózhatok is vele, nem fog elsápadva sipákolni. Amint azt jól meg is tettem első próbálkozásom alkalmával.
De ne ugorjunk ennyire előre. Az ismerősöm és annak egyik barátja felajánlották, hogy segítenek megtanulni motorozni. Az ismerősöm adja a motort és a barátja a "szaktudását", cserébe ő is megtanítja ugyanazon a motoron motorozni a barátnőjét. Szóval két szűzkislány állt a nagy próbatétel előtt.
Már az lesokkolt, hogy amikor megérkeztünk a helyszínre (nevezzük az ismerősöm barátját Mussolininek, ez a névadás adja önmagát a storyban) M. közölte velem, hogy minek jöttem motoros nadrágban, csizmában - és bár a viharvertebb motoroskabátom volt rajtam, - azt is kifogásolta. A bukót meg egyből visszaparancsolta a kocsiba. Én meg nem nagyon tiltakoztam.
Elsőnek én vállaltam be a dolgot. Felültem. Elmagyarázta. Én meg nagy lelkesen bele is vágtam. Első körben tök jól el is indultam, csak mivel földes területen történt az oktatás, ill. tele volt lyukakkal, és kövekkel. Azt vettem észre, hogy dőlök menet közben.
Gyorsan egyenesbe akartam rakni és lefékezni a járművet, de abban a pillanatban - ne kérdezzétek miért - a fék helyett a gázt adtam rá. Pár pillanat megilletődés, és arra sem figyeltem, hogy épp merre tart a motor, és beszáguldoztam a susnyásba, ahol igaz satufékkel, de megálltam, majd szépem lefeküdtünk pihenni a motorral. Éreztem, hogy megütöttem a lábam, de az önérzetem jobban sértült. Félszemmel rásandítottam a többiekre, akik álltak a távolban és állapotomat probálták felmérni. Gyorsan felpattantam, majd a motor is talpra lett állítva, addigra odaértek a többiek is. M. közölte, hogy ez tipikus kezdő hiba volt. Nem nagyon nyugtatott meg őszintén szólva. És áldottam az eszem, hogy rendes motoros ruha volt rajtam. Összekapartam az önérzetemet, és újra motorra ültem. Annyira lesokkolt az előző jelenet, hogy a következő próbálkozásoknál nem nagyon mertem húzni a gázt, sőt igen szolidan nyomtam, olyan szinten, hogy párszor le is fulladtam. Miután eléggé kimerültem és megkaptam M.-től, hogy ő elmondott már nekem mindent, hogy mit kéne csinálnom, de én nem csinálom (magyarul h... p... vagyok). Még jobban összeomlott az önérzetem, és átadtam a helyem M. barátnőjének. Neki nem volt probléma az elindulás, inkább a megállás, ui. M. szerint azt nem kell még tudnia se neki, sem nekem. Így azt nem is mondta el. Én is csak onnan tudtam, hogy elmondta az ismerősöm. De vagy 10-15 percig körözött . barátnője körülöttünk, és minden kör alkalmával megkérdezte, h most megállhat-e. M. rászólt: "Ha megállsz nyakonváglak!" Ismerősömmel csak pislogtunk. (Idáig azt hittem csak velem ilyen kedves...) Majd megállt a csaj (majdnem ő is zakózott egy nagyot), és átadta nekem a helyet. M. már nem foglalkozott velem. Leírtam magam a szemében egy életre ezzel, hogy elsőre nem éreztem rá. Majd az ismerősöm kezdett el magyarázni jóval nyugodtabb, kedvesebb hangvételben. Akkor történt az első csoda. Minden ment, amit mondott. M. arcán láttam a távolban a meglepődést, hogy ő küzdött velem, és nem ért el semmi, míg más magyarázatában azonnal működik. (Talán a lealacsonyító jelzők használata nélkül jobban eljutott az agyamig az info.) Majd mikor végeztünk, az ismerősömmel kocsiba szálltunk otthagyva M.-et a barátnőjével. A kocsiban (hallótávolságon kívül) sajnáltuk már előre a szegény lányt, h kettesbe marad ezzel a pasival, és a tanítási módszerével. Mikor elindultunk, akkor sajdult belém a fájdalom. A lábam. Korábban is éreztem, de nem törődtem vele. Nehogy még több kedves jelzőt kapjak M.-től. A kocsiban kihámoztam a lábam a motorosnadrágból. Amíg a csizma ért semmi baja nem volt. Viszont föltötte kb. 20cm hosszúságban és 5cm szélességben szederszínű folt alakult ki. Ismerősöm elszörnyűlködött a dolgon, hogy mi történt velem, és miért nem szóltam, hiszen ez biztos nagyon fájhatott, és amikor talpra álltam nem mondtam, h fáj bármim is. Aztán bevallottam, h nem akartam puhánynak tűnni, és bár később is fájt, de nem akartam emiatt még jobban égni M. előtt és a barátnője előtt.
Majd mindketten nyugtáztuk M. pedagógiai képességeit, és megállapítottam, hogy amikor már siker élményem is volt, és nem csak a rosszat kaptam állandóan kifejezetten élveztem a dolgot, és szeretném mindenféleképpen folytatni.
Természetesen esések és égés nélkül!
"Hosszú idő" óta tervezem, hogy végre megtanulok motorozni, de valahogy mindig kimaradt az életemből. Kaptam sok felelőtlen ígéretet, hitegetést, de volt aki csak lazán lenéző módon közölte, hogy ő ugyan nem enged a "drága vasa" közelébe, mert félti tőlem. (De más kezdőtől nem féltette érdekes módon.)
Ezért nem is tudtam hova legyek örömömben, amikor az egyik ismerősöm felajánlotta a dolgot. (Azt hiszem a egy élet is kevés, hogy majd megháláljam neki a dolgot.) Erre a célra az egyik motorját fel is ajánlotta. Magyarul zakózhatok is vele, nem fog elsápadva sipákolni. Amint azt jól meg is tettem első próbálkozásom alkalmával.
De ne ugorjunk ennyire előre. Az ismerősöm és annak egyik barátja felajánlották, hogy segítenek megtanulni motorozni. Az ismerősöm adja a motort és a barátja a "szaktudását", cserébe ő is megtanítja ugyanazon a motoron motorozni a barátnőjét. Szóval két szűzkislány állt a nagy próbatétel előtt.
Már az lesokkolt, hogy amikor megérkeztünk a helyszínre (nevezzük az ismerősöm barátját Mussolininek, ez a névadás adja önmagát a storyban) M. közölte velem, hogy minek jöttem motoros nadrágban, csizmában - és bár a viharvertebb motoroskabátom volt rajtam, - azt is kifogásolta. A bukót meg egyből visszaparancsolta a kocsiba. Én meg nem nagyon tiltakoztam.
Elsőnek én vállaltam be a dolgot. Felültem. Elmagyarázta. Én meg nagy lelkesen bele is vágtam. Első körben tök jól el is indultam, csak mivel földes területen történt az oktatás, ill. tele volt lyukakkal, és kövekkel. Azt vettem észre, hogy dőlök menet közben.
Gyorsan egyenesbe akartam rakni és lefékezni a járművet, de abban a pillanatban - ne kérdezzétek miért - a fék helyett a gázt adtam rá. Pár pillanat megilletődés, és arra sem figyeltem, hogy épp merre tart a motor, és beszáguldoztam a susnyásba, ahol igaz satufékkel, de megálltam, majd szépem lefeküdtünk pihenni a motorral. Éreztem, hogy megütöttem a lábam, de az önérzetem jobban sértült. Félszemmel rásandítottam a többiekre, akik álltak a távolban és állapotomat probálták felmérni. Gyorsan felpattantam, majd a motor is talpra lett állítva, addigra odaértek a többiek is. M. közölte, hogy ez tipikus kezdő hiba volt. Nem nagyon nyugtatott meg őszintén szólva. És áldottam az eszem, hogy rendes motoros ruha volt rajtam. Összekapartam az önérzetemet, és újra motorra ültem. Annyira lesokkolt az előző jelenet, hogy a következő próbálkozásoknál nem nagyon mertem húzni a gázt, sőt igen szolidan nyomtam, olyan szinten, hogy párszor le is fulladtam. Miután eléggé kimerültem és megkaptam M.-től, hogy ő elmondott már nekem mindent, hogy mit kéne csinálnom, de én nem csinálom (magyarul h... p... vagyok). Még jobban összeomlott az önérzetem, és átadtam a helyem M. barátnőjének. Neki nem volt probléma az elindulás, inkább a megállás, ui. M. szerint azt nem kell még tudnia se neki, sem nekem. Így azt nem is mondta el. Én is csak onnan tudtam, hogy elmondta az ismerősöm. De vagy 10-15 percig körözött . barátnője körülöttünk, és minden kör alkalmával megkérdezte, h most megállhat-e. M. rászólt: "Ha megállsz nyakonváglak!" Ismerősömmel csak pislogtunk. (Idáig azt hittem csak velem ilyen kedves...) Majd megállt a csaj (majdnem ő is zakózott egy nagyot), és átadta nekem a helyet. M. már nem foglalkozott velem. Leírtam magam a szemében egy életre ezzel, hogy elsőre nem éreztem rá. Majd az ismerősöm kezdett el magyarázni jóval nyugodtabb, kedvesebb hangvételben. Akkor történt az első csoda. Minden ment, amit mondott. M. arcán láttam a távolban a meglepődést, hogy ő küzdött velem, és nem ért el semmi, míg más magyarázatában azonnal működik. (Talán a lealacsonyító jelzők használata nélkül jobban eljutott az agyamig az info.) Majd mikor végeztünk, az ismerősömmel kocsiba szálltunk otthagyva M.-et a barátnőjével. A kocsiban (hallótávolságon kívül) sajnáltuk már előre a szegény lányt, h kettesbe marad ezzel a pasival, és a tanítási módszerével. Mikor elindultunk, akkor sajdult belém a fájdalom. A lábam. Korábban is éreztem, de nem törődtem vele. Nehogy még több kedves jelzőt kapjak M.-től. A kocsiban kihámoztam a lábam a motorosnadrágból. Amíg a csizma ért semmi baja nem volt. Viszont föltötte kb. 20cm hosszúságban és 5cm szélességben szederszínű folt alakult ki. Ismerősöm elszörnyűlködött a dolgon, hogy mi történt velem, és miért nem szóltam, hiszen ez biztos nagyon fájhatott, és amikor talpra álltam nem mondtam, h fáj bármim is. Aztán bevallottam, h nem akartam puhánynak tűnni, és bár később is fájt, de nem akartam emiatt még jobban égni M. előtt és a barátnője előtt.Majd mindketten nyugtáztuk M. pedagógiai képességeit, és megállapítottam, hogy amikor már siker élményem is volt, és nem csak a rosszat kaptam állandóan kifejezetten élveztem a dolgot, és szeretném mindenféleképpen folytatni.
Természetesen esések és égés nélkül!
