Street Racer Embrace combtáska fekete

Motorépítők

Motorépítők

Olvasok egy custom magazint, és konstatálom, hova jutott a motorépítés.
Miért is kezdték átépíteni motorjaikat az emberek? Az attól függ, hol. A radikálisabb építések hazájában, az USA-ban sok szabály nem volt, ami megkösse az embereket. A motorosok többnyire a seregben szolgáltak, unalmas volt a hétköznapi melósélet, így a veszély érzését pótolták a motorozással. Versenyeztek, és gépeik küllemével kivagyiskodtak. A gépeket megfosztották a sárvédőktől, minden fölöslegesnek ítélt dologtól, gyakran az első féktől is. A pici tank nem takarta a blokk látványát és könnyebb is volt, a magas kormány vagányul nézett ki, a toldott villa úgyszintén. A hatvanas évek végétől a hőn áhított szabadság érzését testesítette meg a motorkerékpár, és minél inkább épített volt, annál szabadabbnak akarta magát láttatni használója. Persze ez pénzbe került, nem is kevésbe, hamar iparág lett a motorépítés. Pöffeszkedő kivagyiskodás, semmi több.
A világ keleti felén más volt a helyzet. A motorkerékpár olcsóbb volt, mint az autó, tömegközlekedés nem igazán volt, valamivel járni kellett. A szoci építések nem a látványt, hanem a kőkemény racionális praktikumot szolgálták. Szélvédők, lábvédők, csomagtartók, sárfogó gumik kerültek föl szedett-vedett anyagokból összemaszekolva, a custom építéseket még az akkori sajtóból se nagyon ismerték. Hiába is ismerték volna, hiszen a hatósági szigor semmilyen átalakítást nem engedélyezett.
Megtörtént a rendszerváltás, özönlöttek az „ígéret földjéről” a szebbnél szebb motorokról készült képek. De hát pénz az nem volt, meg alapanyagként is csak a régi szoci vasak, nekiláttunk eszkábálni. A hatóságok eleinte rugalmasnak – vagy csak jó magyar szokásnak megfelelően lassúnak – tűntek, lehetett mókolni ezt-azt. Aztán az idő előrehaladtával, különösen a junijós berugdalással párhuzamosan már semmit nem lehet csinálni hivatalosan. A gazdagok katalógusból rendelik össze a méregdrága alkatrészeket, mi meg kuporgatunk a következő tankolásra. Alkatrész már elég gyakran nemcsak azért nincs, mert nem tudjuk kifizetni. Az egészben az a legidegesítőbb, hogy elvi lehetősége mindenkinek van, hogy megépíttethesse álmai motorját. De már megint csak a gazdagoknak van lehetősége, joga, nekünk meg a pofánkba röhögnek. Ja, szabad verseny. Csak mi ötven kiló ólommal a lábunkon indulunk ezen az úszóversenyen. Marad a harag, semmi más, semmi remény vagy lehetőség.

Vidék

Hozzászólások

Vidék ne szomorkodj....majd csak összejön nekünk is!:D

Tudod a remény hal meg utoljára! :csam:
 
Pontosan ez van!
Ezért van az, hogy kiváltképp a drága vasakat motorozom körbe tudással, hogy lássa a gazdája, hogy a buxája lehet, hogy tele van de a feje (szíve) üres! :D

Ez a pályanapon :zp:-vel a rövid fékútban és a kanyarokban nyilvánul meg vagy emzével a városi forgatagban!
 
Intru;bt16296 írta:
Vidék ne szomorkodj....majd csak összejön nekünk is!:D

Tudod a remény hal meg utoljára! :csam:
Az óceán fenekin úszóversenyt rendeztek a halak. A cápa ért be eesőnek, a remény hal meg utoljára!:D
 
Zöld Piszok;bt16299 írta:
Pontosan ez van!
Ezért van az, hogy kiváltképp a drága vasakat motorozom körbe tudással, hogy lássa a gazdája, hogy a buxája lehet, hogy tele van de a feje (szíve) üres! :D

Ez a pályanapon :zp:-vel a rövid fékútban és a kanyarokban nyilvánul meg vagy emzével a városi forgatagban!
Eggyik haver eztet csinyájja Jawávaa! Autóba meg egy Calibrávaa!
Én is tudok néha meglepetést okozni a Czetkávaa meg a Családi Nagy Luxusaatóvaa (Maruti 800) :D
 
Nagyon szertnék egy épített motort magamnak. Télen a Czetkáhó készül ódaltáska, új műszerfal, és igen gondúkozok csepptankrú, lépcsős ülésrű, másik sárvédőkrű meg előretót lábtartórú 16-os hátsó kerékkee, űtetett hátsóvaa (ahhó a tengely má megvan). De ha sikerűne megszereznem azt a 12V-os Jawát, amit Győrbe mondtak nekem, óccsóér, akkó csak a műszerfal lenne új a Czetkán. Akkó a Jawa megépüléséig motoroznék Vele, aztán fájó szívvee, de mégiscsak eladnám. Csak érnék má el odáig!
 


	Street Racer All Season motoros kabát fekete-fluo sárga

Blogbejegyzés információ

Szerző
Vidék
Olvasás
742
Hozzászólások
18
Utolsó frissítés

Tagok Blogjai további bejegyzései

Vidék további bejegyzései

  • lnspltblvd vagy mi
    Szóval nem értem a rövidítést az utolsó pár betű valamilyen sugárútra...
  • Nem tudhatom
    Először is: hiánytalan testi-lelki egészséget, és sok-sok...
  • Menő (?)
    Kedves Panna! Drága Csipikém! Azért írok Neked nyílt levelet, mert...
  • Aktuális hírek
    Ülsz? Ülj le. Meghalt Szegecs barátunk. Csütörtök este kaptam a...
  • Kapuzárási pánik
    Ugye vannak azok az egykori férfiak, akik kidobják jól megszokott...

Oszd meg ezt a bejegyzést

CsamShop kendők

Back
Oldal tetejére