Féktelenül, rendszám nélkül a Balkánon :D 3.rész

Szóval az "éjféli magányos motoros szőke határon vigyorogva jedizi be a megrajzolt rendszámú motort" stratégia bejött, és már csak egy tankolásnyira voltam Durrestől.
Megetettem a paripát, megettem a fehérjeszeletet, ittam rá sok vizet, hogy némi kalória és folyadék is keringjen a szervezetemben a benzingőzön kívül. Gyakorlatilag egész nap ez ment, tankolás, fehérjeszelet, víz, torna, gáz, tankolás, stb. Valójában mocsok fáradt voltam, de az adrenalin kipöckölte rendesen a szememet a rendszámrajzoláskor. Durresbe érve realizáltam, hogy ezek olyanok mint a görögök, se utcatábla, se házszám, de hogy melyik városban vagy, azt is csak a gps-ről vagy szóbeszéd alapján tudod meg. Szóval, éjjel fél kettőkor megtaláltam Sygic segítségével az utcát és rájötem, hogy nekem a 2000. házszámot kell megtaláljam egy tengerparti üdülőkkel telezsúfolt részen. Ami biztos, hogy pálmafasor van az utca közepén és egy kicsit olyan hálivúdis hangulata volt pálmafák közt motorozni éjjel.
Szóval hosszú lesz az utca.... Meg is találtam az elejét, egy ideig mentem rajta, majd elbátortalanodtam és gondoltam egy benszülöttet megkérdezek, merre lehet a 2000? Esetleg látta-e már ezt a szállodát, képet mutogatok neki, hátha... de ahogy néztem a képet, kb körbenézve minden ház ugyanolyan kocka, szóval ha ez alapján megtalálja, hát granulálok neki, vagy minimum ott kell dolgoznia és a két napernyőnek tuti így kell kinéznie mint ahogy anno a bookingra feldobták...
Az újságárus épp pakolt el, odagurultam mellé, mosolygott, válaszolt angolul és mondja, hogy ő nem tudja ez hol van. Ha van netem, hívjam fel őket. Mondom nincs, erre megosztja velem a netet és csörgessek meg valakit. Mint később kiderült ez egy jól bevált gyakorlat Albániában, a helyi erők szívesen megosztják a nyugati túristákkal a netjüket, mert tudják hogy a legtöbbnek aranyárban van a rooming és nem biztos, hogy működik. De erre a megoldás a Balkán kártya vagy időben venni roomingot az adott országba megfizethető áron még itthon előfizetve (ezt is később tudtam meg, hogy van ilyen).
Felhívtam az utastársaimat akik már előző nap becsekkoltak, mondták jöjjek tovább csak az utcán, majd lejönnek és integetnek. Aztán, ahogy hallom teszi le a telefont, baaazmeeg, ez megcsináltaaa egy nap alatt az 1100 km-t...
Szóval elcsíptek sikeresen, letámasztottam a vasat és bezuhantam a zuhany alá, percekig folyatva a hideg vizet magamra. Amikor úgy éreztem, hogy most már életben maradok, megjött az éhség, felfaltam valami albán édességet meg egy marék szőlőt és beájultam... Aludtam pár órát, de mondanom se kell, hogy a kipihentség még távol volt..
Másnap megnéztük Tiranát és hédereltünk a tengerparton, harmadnap pedig hajótúrára mentünk (ismét korán kelés). A hajóúthoz le kellett menjünk délebbre, még 100-km-re Vlora kikötőjébe, így korán keltünk és a hajón ettük meg a reggelinket, az úgy menő volt. A hajótúra érdekessége, hogy 25 euróba került az egész napi szórakoztatásunk. Meg ugye cirka 15 percen belül kitúrtam a kapitányt a kormányállásból Tündi segítségével, majd fél óra hosszán keresztül csapathattam a tengeren egy 30 fős hajóval egy sziget felé. Állat volt hajót vezetni A kapitány kislányát Minának hívják, szerintem neki is köszönhető a barátságossága. Egy elhagyott katonai bázis szigetét néztük meg, ott bandáztunk a kalózhajó kalózával, majd akkora tengeri barlangot néztünk meg, ahová a hajó be bírt hajtani és ott kikötött a sziklához. Ugráltunk a jéghideg vízbe, jött két csónak meg még egy hajó behajtott mellénk, és maximálisan kiélveztük a vízbeugrálós helyzetet. Ettünk tengeri herkenytyűket egy félszigeten, aztán visszabrummogott velünk a csodahajó a kikötőbe. Na ott kezdődött megint a rapli....