Jelenleg egy régi böngészőt használsz. Lehet, hogy nem jeleníti meg tökéletesen ezt a honlapot vagy más honlapokat. Frissítsd a böngésződet, vagy válassz egy másik böngészőt!
kb 3 hétig voltam szabin, nem sok mindent csináltam, vagy pontosabban sok mindent csináltam, de keveset abból, amit elterveztem. de ezt sikerült végre befejezni, egy hímzett párna. még nem tökéletes, közelről nézve találni hibákat, de lesz ez még jobb is, gyakorlat teszi a mestert :)
és megvolt a nagy premier is a "repülő párducokkal", nagyon izgultunk, de elég jól sikerült. van még rajta mit finomítani és tökéletesíteni (és egy helyen én is rontottam), de azon kívül nagyon jól sikerült, baromira élveztem a fellépést. egy éven át készültünk ezzel...
régebben ígértem fotót a...
de rég nem voltam. mert szabin voltam, és nem akartam számítógépet látni sem :D
ahogy elkezdődött a szabi, elkezdtek beérni az első paradicsomkáink is, amiket a párommal ültettünk, magról, sok sok türelemmel. és ilyen szépek lettek, és finomak.
az az érdekes benne, hogy így érnek, szépen...
múlt héten pár napot öcsémnél töltöttem Csehországban, és elmentünk Prágába Rammstein koncertre. (tavaly karácsonyi ajándék voltak a jegyek). nagyszerű showt nyomtak le, dübörög a zene, jelmezek, tűzijáték, nem normális egy banda. de nagyon jó volt!
kivéve, hogy megint felhúztam magam a...
ha valaki emlékszik korábbi képeimen már megosztottam vörös tigrisemet, aki már lassan 6 éve boldogítja életemet. a párom házánál is volt cica, de sajnos elütötte egy autó (vidéken fogyóeszköz a macska), ezért most beszereztünk egy újabbat, és hát milyet, ha nem vöröset :D (mindenkinek van...
nem is olyan rég megnyitott a felújított Párizsi udvar a Ferenciek terén, az 5* Hyatt szálloda költözött be oda, és az irodából meghívtak minket háznézésre, amire már nagyon kíváncsiak voltunk. a szobák is nagyon szépek, habár személy szerint kicsit pompásabbra számítottam, na de az épület, az...
vásárolni akartam menni, biciklivel, és rájöttem, hogy csupa kosz, mert tavaly óta a tárolóban porosodott, így elkezdtem lemosni, mire elkezdett esni az eső. szóval ez az esőcsinálás biciklivel is működik, nem csak motorral.
ő a cuki kis kempingem, egy biciklis bolhapiacon bukkantam rá, el...
lett egy kis kertem a teraszomon. próbálkoztam már régebben is virágokkal, kisebb-nagyobb sikerrel, az idei virágok is még életben vannak, és elkezdtem virágozni, de a képen az új szerzemények vannak: koktélparadicsom, paprika, a korláton eper, és egy csodásan virágzó amarillis :) szorítsatok...
a múlt hétvége elég mozgalmas volt, gimis osztálytalálkozónk volt szombaton, majd vasárnap feljöttek a szüleim Pestre, és együtt turistáskodtunk. sétáltunk a belvárosban, voltunk a Városligetben és a Vajdahunyadvárban (Pünkösd alkalmából vásár volt), jókat ettünk. intenzív 2 nap volt. de...
nem nekem volt szülinapom, mivel novemberi vagyok, és novemberben csak esőpikniket lehetne tartani, de több barátnőmnek is most van a napokban, és csináltunk egy összevont szülinapozást a hétvégi szépidőben, volt bográcsozás, és ilyen szépséges- finomságok:
anyukám 60-ik szülinapjára kapott egy ilyen nagyszerű járgányt. apu szerkesztette, felszerelve villogóval, fényvisszaverővel, szalagokkal, még egy szerszámos táska is van rajta alap szerszámokkal :D
nagy sikert aratott
a héten tértem vissza, Isztanbulon keresztül kellett utaznom, és várakoznom persze, csekély 6 órát, de lassan már fel sem tűnik, hogy itt ott alszom reptereken...
itthon mindenki arra panaszkodott, hogy milyen fos idő van, és Balkánon sem volt sokkal jobb. erre megpillantottam ezt a táblát az...
Balkánon voltam ezen a héten (Albánia, Makedónia, Koszovó), dolgoztam (csoportot kísértem), és hát fárasztó volt, nem kicsit, nagyon. ilyenkor mindig elgondolkodom, hogy kell-e nekem az a sok stressz, korán kelés, gyomor baj, fáradság, repülés és buszozás, stb., stb. és mindig megfogadom, hogy...
na, a 18. héten az volt, hogy rengeteg munka, kiakadtam a GLS-re, és a keresztfiam elsőáldozott, de ezekről nincs képem. (vagyis az első áldozón készültek képek, de nem én készítettem, és még nem kaptam meg őket...)
most tegyek fel még egy képet a macskámról? kell az nektek? nem hiszem...
ezért...
képek szempontjából úgy tűnik, semmi nem történt az elmúlt héten. ezt az egyetlen képet sikerült készíteni:
ebbe is bele lóg az ujjam a jobb felső sarokban, látni milyen jó fotós vagyok. :D
valójában csak tart a rohanás, sok munka, minden nap elszáll az agyam valamin, lassan már állandósul ez...
a húsvéti hétvégét barátnőimmel indítottuk, és egy kis kézműveskedéssel. Nem, nem festettünk pirostojást, sem hímes tojást, hanem strasszokat ragasztottunk a fellépőruhánkra.
jó buli volt így csajosan, csacsogósan. ruhánként 600 darabot kellett volna felragasztani, de a varrónő elszámolta...
na az utóbbi néhány hét eléggé húzós volt melóban, szóval folytatni a Fotó blogot nem is volt időm.
ezt láttam csak magam előtt:
papírok, csörgő telefon, számítógép, tea, "miért ilyen hülye mindenki", kétségbeesés, hogy elfogyott a csoki... majd ismét elölről, és körbe körbe...
szezonban...
na idén megvolt az első guriga motorral, egy laza 50 km a vasárnapi napsütésben. de persze képet nem készítettem róla, mert amikor motorozok, élvezem a napsütést, figyelem a gólyákat meg a természetet, és eszembe sem jut fotózni. szóval kép nincs, csak tessék elhinni, hogy megtörtént :D...
Ennek a gyönyörűségnek hivatalosan ez a neve, Hablegény. :eek:90365 egy havernak vettük, most hétvégén házasodott, és össze állítottunk egy szeretetcsomagot, mindenféle jóval, aminek a koronája ez a jószág volt.
Jelige : nem kell az embernek ellenség, ha ilyen barátai vannak :D