Jelenleg egy régi böngészőt használsz. Lehet, hogy nem jeleníti meg tökéletesen ezt a honlapot vagy más honlapokat. Frissítsd a böngésződet, vagy válassz egy másik böngészőt!
Szóval van az a szituáció számtalan ismerős motoros családban, hogy a nő később kezd el motorozni, apa hívására. Mondjuk valahol én is ezt hasonlóan éltem meg, de a 47 ccm-s kezdés, majd 50 és 125 és a 750-es lépcső a szalagkorlát alól kezdve. De valahogy ha visszagondolok, az összes...
Tegnap megint feljött a benzintyúk téma. Sőt a Nők Lapja újságírója a végén - miután elmondtam neki, hogy (szerintem) mit jelent ez a szó, megkérdezte, hogy én találtam-e ki. Jól esett, hogy kinézi belőlem, hogy ilyen nyelvújító vagyok.
Tehát az én definícióm szerint:
a benzintyúk az a nő, aki...
Már 2013 óta folyik itt a fórumban egy játék, aminek a lényeg az, hogy akik csatlakoznak hozzá, vállalják, hogy az év minden egyes hetében feltöltenek egy saját képet arról, ami azon a héten a legjellemzőbb esemény volt. A játék lényege, hogy év végén azok, akiknek mind az 52 heti képe megvan...
A tavaszi szünet alatt, amikor a gyerekek itthon vannak, mindig elgondolkozom rajta, hogy ha nem itthon dolgoznék, akkor hogy oldanám ezt meg? Ilyenkor szabadságot kellene kivenni? Amúgy meg elkezdtek kamaszodni és egészen más elképzeléseik vannak a szünetről, mint nekem.
Azért amíg ők...
Nem tudom, ti hogyan vagytok vele, a motoros köszönés szerintem szép dolog. A lényege ugye az, hogy aki szembejön kétkerekű (akár roller is) annak valami módon odaköszönünk, jelképesen üzenve neki, hogy háló hasonszőrű, ha valami gixer lenne, megállnék és segítenék. A motorosok köszönősebbik...
Adva van a pasi, aki autószerelő.
A nője 3 hete rimánkodik azért, hogy a két hónapja már tudjuk hogy szar autó végre gatyába legyen rázva.
Az autó elkészülésének időpontja fontos, mert munkajószág.
Az autószerelő két nappal a fontos időpont előtt nekiáll megszerelni az autót. Kiderül nincs...
Holnap indulunk Palics mellől Erdély fele. Ma itt alszunk mamáméknál, meg közbe elintézzük a tompai rokonság meghívását is az esküvőre.
Unokaöcséim másztak fel a motoromra. Vittem őket egy kis körre. Azért kicsit meghúzattam, hogy érezzék a törődést :D
elindítva az új okmányaim készítése, talán már holnapra is meglehetnek :)
megvan az esküvői ruhám ;)
megvannak a meghívók :D
és a nagy részük kiszórva!
sikeresen letettem a vizsgákat szombaton, így már csak egy szóbeli van hátra a felvételiből ;)
De még nincs meg Szőrmók öltönye, se gyűrűje...
Az elmúlt héten ilyen volt az időjárás:
Meg ilyen:
(Elvileg nem fuckot mutat, hanem lövöldöz... de így még jobb. :D)
Nem is irigylem azokat, akik erre a hétvégére rendezvényt szerveztek... bringafesztivált, aratóbált, vagy hogy ne menjünk túl messzire, motoros találkozót.
Este megnéztem Tarantino Becstelen brigantik c. filmjét, aztán böngésztem még a FB-n, majd belenéztem a hírekbe, és végképp leoldott a biztosíték az agyamban.
Hogy van ez? Jól érzem, hogy túljutottunk a vállalható erőszak egy bizonyos pontján...?
A Tarantino filmen már nem lepődtem meg, azt...
Ezen a héten két találkozóra is eljutottunk, amikről lesz beszámoló is (a képeket már feltöltöttem ide és ide), úgyhogy most inkább megemlékezek a hatalmas Germensdorfi cseresznyefánkról, amelynek ezen a héten érkezett el a vég...
Nagyon sajnálom. Imádom a cseresznyét. Imádtam ezt a fát is...
Még hétvégén gyorsan elruccantunk egy kis motorozásra, mert megint nem volt rá úgy idő egy ideje. Aztán megint majd két hét múlva, de akkor már egy teljes hétre :)
Ja... És két éve nem ettem ilyet, de végre megint találtam :D
Jövőhét:
meg kell csináltatnom az új papírjaim (Horváth Emese...
A hosszú évek folyamán az alábbi tudomány kristályosodott ki nálam az utassal való motorozás tekintetében:
- a legjobb utas amelyik úgy ül, mint a legumipókozott krumpliszsák: nem mocorog, és döntés közben veled dől,
- az utas ne legyen berúgva mögötted, de még becsiccsentve se! (idegesítő...
Nemrég már írta a Sitetalk Cashback oldalról, ami egy tök hasznos dolog azoknak, akik rendszeresen vásárolnak online. Az oldalon egy csomó webáruház regisztrálva van, amelyek a vásárlás értékének bizonyos százalékát jóváírják a saját számládra. Ergo még olcsóbban vásárolhatsz, mint egyébként...
Hogyan pasizzunk DRZ-vel?
Tegnap este ücsörgünk egy újdonsült ismerőssel egy belvárosi iszogatóhely utcára rakott asztalánál, épp felálltam, hogy kimegyek bepúderezni az orrom, amikor ismerős hangot hallok. Ahogy megláttam a malaclopó lámpát és a sárga testet, megmerevedett őzikeként vártam...
Miután az annak idején, a vásárláskor a motorral kapott ponyva az enyészeté lett, ideje újat beszereznem, ami nem csak az alvó (és járkáló) macskától, hanem mindenféle zord időjárási körülményektől is megvédi majd a motorom.
Miután nem teljesen gyári (alacsonyabb hátulja, magasabb plexije...
A hétvégére elutaztak a szüleim. Közben már megvolt beszélve a balcsis hétvége, de rám bízták Bobit. Meg is mondtam Szőrmóknak, hogy nem lesz egyedül hagyva, úgy megyek Balcsira, ha csak olyan helyekre megyünk, ahova Őt vihetem magammal. (Főképp azért is volt a félsz, mert Sógornőmék kiskutyáját...
Napról napra jön az infó, most egyre sűrűbben, hogy motorost gázoltak itt, teherautó átment ott két motoroson, erre-arra halnak meg sorban a motorosok.
Nyár van, betompulnak az autósok, a teherautósok végletekig vannak hajszolva, a motorosok meg pucéran, tangapapucsban és rövidgatyapólóban...
Ahogy azt 2009-ben megírtam, nálunk nagy tiszteletnek örvendett a mester, aki egész életében csak másokat szórakoztatott. A mi korosztályunk a filmjein nőtt fel, és a mi gyerekeink is kénytelenek azokon felnőni... nem nagyon van más választásuk. A szerencse az, hogy nem is nagyon bánják...
Fáradtan, leizzadva, kipurcanva érkeztem haza a mai szülinapi tréningről. A férjem ragyogó arccal kérdezte, hogy milyen volt. Lelkesen kezdtem mesélni, hogy mennyien voltunk, hogy milyen béna vagyok még mindig a terepen, viszont a bójakerülgetés most nagyon jól ment, minden feladatot sikerült...
18 óra tanulás eredménye. Remélem holnap is ilyen jól tudok teljesíteni...
A kategória
B kategória
B+E műszaki
C kategória
C műszaki
C+E kategória
C+E műszaki
D kategória
LEGYEN MÁR VÉGE :eek:
"Tedd királlyá a párod, és királynő leszel mellette." Mondja a régi zsidó közmondás. Mostanában elég sok pasisavazós dolgot írtam, legyen hát meg az egyensúly, nézzük hogy lehet nekik szebbé tenni a világot. Nagyon elment a világ a mit várunk el a másiktól irányba, de hogy mit tudunk adni, arról...
Még csak egy éve rendeztük be az irodát. Szép fehér beépített könyvespolcokat kapott, hogy minden könyv kényelmesen elférjen. Viszont mivel a falak nem pont párhuzamosak, maradt egy kis rés az egyik polc mögött, amit én már akkor aggályosnak találtam, amikor először láttam készen.
Mondhatjuk...
Kezdtük a hetet egy kis focival, amit amúgy max mindig csak játszottam, sosem néztem. Úgy voltam vele, hogy a magyarok ennyit megérdemelnek, úgyhogy láttuk az osztrák és az izland összecsapást is a szomszédainkkal ;)
Sikeresen elkezdtem már tanulni szakoktatóira is. Mondtam Tiborom (az...