Jelenleg egy régi böngészőt használsz. Lehet, hogy nem jeleníti meg tökéletesen ezt a honlapot vagy más honlapokat. Frissítsd a böngésződet, vagy válassz egy másik böngészőt!
Már 2013 óta folyik itt a fórumban egy játék, aminek a lényeg az, hogy akik csatlakoznak hozzá, vállalják, hogy az év minden egyes hetében feltöltenek egy saját képet arról, ami azon a héten a legjellemzőbb esemény volt. A játék lényege, hogy év végén azok, akiknek mind az 52 heti képe megvan...
Tegnap megint feljött a benzintyúk téma. Sőt a Nők Lapja újságírója a végén - miután elmondtam neki, hogy (szerintem) mit jelent ez a szó, megkérdezte, hogy én találtam-e ki. Jól esett, hogy kinézi belőlem, hogy ilyen nyelvújító vagyok.
Tehát az én definícióm szerint:
a benzintyúk az a nő, aki...
Nem tudom, ti hogyan vagytok vele, a motoros köszönés szerintem szép dolog. A lényege ugye az, hogy aki szembejön kétkerekű (akár roller is) annak valami módon odaköszönünk, jelképesen üzenve neki, hogy háló hasonszőrű, ha valami gixer lenne, megállnék és segítenék. A motorosok köszönősebbik...
Ha az ember lánya, ne adj’ isten belecsöppen valamilyen oknál fogva a motoros közegbe, csak néz ki a fejéből. Főleg akkor, amikor mustrálja a körülötte lévő pasikat, mert ugyebár először felméri a kínálatot. Hát, ha még leül velük sörözni, és elkezdenek beszélgetni… Mi van? Miket dumálnak...
Sajnos már talán több mint egy éve nincs kutyánk... nem emlékszem, hogy Szutyi, az utolsó pontosan mikor hagyott itt minket... tavaly tavasszal, ha jól emlékszem. Előtte két évvel Botulek ment el, őt pedig Pollyka előzte meg szintén kettővel.
Szóval hirtelen kutyátlanok lettünk, pedig...
Szóval vannak napok, amik kupánverésként hatnak. Jójó, a kupánverés már régóta érik, de amikor ennyire betalál, az na, azért nem szép dolog a nagybetűs Élet-től.... biztos neki is nehéz genyónak lenni, de megéri neki...
A tegnapi nap azzal kezdődött, hogy az egyik legjobb barátomat, Biharit...
Egyik pillanatban még klímázunk, utána meg pulcsiért kiáltunk...
Más: valaki tud olyan helyről/emberről, aki méretre készít cordura motoros nadrágat???????????
Tavalyi tanévben a kollégiumban érdekes beszélgetést sikerült indítanom néhány rátermett, érdeklődő, tehetséges diákkal. A jövő túlélési esélyeit boncolgattuk. Én már jó ideje tisztában vagyok vele, hogy kb. 20 év múlva fog egy rakás olyan dolog kicsúcsosodni, ami egyenként is megszüntetné a...
Most, hogy a kutyák már elköltöztek az örök vadászmezőkre, és az utóbbi időben az akvárium is nyűglődik, és már csak egy macska maradt, úgy döntöttünk, ezentúl csimpánzokat tartunk.
A héten el is készült a ketben a kifutójuk. Szerintem jól fogják érezni itt magukat. Néha dobok nekik egy-egy...
Mármint nem a jó értelemben, hogy nem kell neki semmi, akkor is teszi a dolgát. Ez most az én motorom, az én helyzetem.
Van is ugye papíron egy motorom (dehogy motor, Simson), meg nincs is. Nem én fizettem ki, nem én akartam, hogy a nevemre kerüljön, nem nézhet ki úgy, ahogy én akarom, nem is...
A női motoros nap után eldöntöttük, hogy ki kell próbálnunk ezt a cross témát. Valahogy sosem vonzott, inkább naked párti vagyok már jó pár éve, (gyerek koromban chopper szerelmes voltam, de úgy látszik a motoros ízlés is változik) de a női motoros napon nagyon megtetszett az a kis ízelítő...
NaNa egy korábbi blogjára reagálva ígértem a tökös sütit. Íme.
3 egész tojást, 30 dkg cukrot, 1 sütőport, 1 kávéskanál szódaport jól összekeverünk. Adunk hozzá még 35 dkg lisztet, 40 dkg reszelt cukkinit (kinyomkodva), 3 dl étolajat. Ízlés szerint adható még hozzá mazsola, magolt meggy, vágott...
Az a baj a régi, öreg fákkal, hogy már nem bírják úgy a gyűrődést. A heti nagy szélvihar után csak 1-2 nappal vettük észre, hogy ezúttal a cseresznyefánk sínylette meg.
Ahogy látszik, más baja is van, sőt előzőleg egy harkály végigfurkálta ezt az ágat, ami szintén nem tett neki túl jót. De...
Nyah, má megint trollá változtam. :D
Esküszöm, egy jó ideje szigorúan megválogatom az embereket a környezetemben, hogy milyen mentalitású lényekkel kontaktálok, de egyszerűen annyira magas a számomra nem kompatibilisek száma, hogy nem tudom kikerülni mindet... :D
Ezt most el kell meséljem. :D...
Ahogy a múlt héten említettem, itt volt az ideje, hogy a Street Glideban olajat cseréljünk, meg amúgy is ráfért egy átnézés. Igaz, hogy mostanában nincs úgy kihasználva, ahogy azt szeretném, de azt mondják, hogy évente ki kell cserélni az olajat, és hát szánom-bánom, de az utóbbi időben még erre...
Tényleg csak futólag olvastam a Facebookon az esetről, ami állítólag most lázban tartja az országot. Mivel a kerületben lakom, azt nyilván láttam, hogy a kerületi lakók, anyukák rögtön kampányolni kezdtek az edzőteremből állítólag kitiltott Down-szindrómás srác mellett. Egész pontosan a gonosz...
A héten elment a Sikló a rendes háromévi szervizre. Ráfér már egy olajcsere, azóta biztos mentem vele vagy 1000 kilométert. :D
És ha lúd, legyen kövér, jött egy vendégművész is, hogy a garázsban ne unatkozzanak. :D
Miki barátom múlt évben megtalált, hogy van a Felvidéken egy rockfesztivál, és hogy oda kéne vinni lézert. Mert az a banda aki szervezi, az a Kerecsen Motoros Egyesület Felvidéken, és egy árvaházra gyűjtenek, ezért csinálják a rockfesztivált.
Valahogy rövidre zárt minket, aztán amikor az...
Szombat éjjel kapcsolgattam a tévét, és véletlenül rátaláltam az Eurovíziós Dalfesztiválra, amit szerintem gyerekkorom óta nem néztem. (Utoljára kb. ugyanakkor, mint a jégtánc bajnokságot.)
Nagyjából az utolsó három előadót láttam, aztán kezdődött a szavazás, vagy folytatódott. Néha...
Igazi áprilisi időjárás volt a héten. Egyik nap verőfényes napsütés, aztán eső, aztán a kettő együtt... ez utóbbinak nagy előnye, hogy gyakran lehet szivárványt látni, ami viszont legalább szép.
Az meg, hogy az emberek (a gyerekek pláne) megőrülnek, és a mindenféle frontoktól szétrobban az...
Dél Olaszország a végletek világa. Az észak-olaszok utálják a délolaszokat, koszos népségnek tartják őket. Különösen Nápoly miatt. Nápoly az maga az őrület, de azért a délolasz világ nem csak maga a pokol, csináltak ezek belőle Dolce Vitát. Részletezem is.
Úgy néz ki a dolog, hogy leszállás...