Jelenleg egy régi böngészőt használsz. Lehet, hogy nem jeleníti meg tökéletesen ezt a honlapot vagy más honlapokat. Frissítsd a böngésződet, vagy válassz egy másik böngészőt!
Tegnap megint feljött a benzintyúk téma. Sőt a Nők Lapja újságírója a végén - miután elmondtam neki, hogy (szerintem) mit jelent ez a szó, megkérdezte, hogy én találtam-e ki. Jól esett, hogy kinézi belőlem, hogy ilyen nyelvújító vagyok.
Tehát az én definícióm szerint:
a benzintyúk az a nő, aki...
Nem tudom, ti hogyan vagytok vele, a motoros köszönés szerintem szép dolog. A lényege ugye az, hogy aki szembejön kétkerekű (akár roller is) annak valami módon odaköszönünk, jelképesen üzenve neki, hogy háló hasonszőrű, ha valami gixer lenne, megállnék és segítenék. A motorosok köszönősebbik...
Már 2013 óta folyik itt a fórumban egy játék, aminek a lényeg az, hogy akik csatlakoznak hozzá, vállalják, hogy az év minden egyes hetében feltöltenek egy saját képet arról, ami azon a héten a legjellemzőbb esemény volt. A játék lényege, hogy év végén azok, akiknek mind az 52 heti képe megvan...
A tavaszi szünet alatt, amikor a gyerekek itthon vannak, mindig elgondolkozom rajta, hogy ha nem itthon dolgoznék, akkor hogy oldanám ezt meg? Ilyenkor szabadságot kellene kivenni? Amúgy meg elkezdtek kamaszodni és egészen más elképzeléseik vannak a szünetről, mint nekem.
Azért amíg ők...
Szóval van az a szituáció számtalan ismerős motoros családban, hogy a nő később kezd el motorozni, apa hívására. Mondjuk valahol én is ezt hasonlóan éltem meg, de a 47 ccm-s kezdés, majd 50 és 125 és a 750-es lépcső a szalagkorlát alól kezdve. De valahogy ha visszagondolok, az összes...
Na szóval, mászkáltam ezzel a kis édessel egy kicsinykét, aztán csak vonatzakatolás, csak gyöngélkedés, csak gondolkozik menjen-e... nyafogás, prüszkölés, visszadurrogás, nem menni akarás.
Úgyhogy a nálam okosabb és ügyesebb ez ügyben szétborításra ítélte a kis drágát, és láááám a dugók...
Ki és bejutottunk!!:)Nagyon izgultam,úgy mint jó pár évvel ezelőtt PokolgéPnél.
De bejutottunk,Kicsit furcsa volt 3-órán keresztül ülni,mégis jólesett.
A kezdet:Kivetitőn animációval eljátszoták a föld születését,amikor megszülettek a bolygók és a föld,útána pár másodperc múlva szinpadon termett...
Van az úgy, hogy néha el kell menni, le kell szxrni a beszűkült intrikát és végre kikapcsolódni. :csam:
Elutazni egy szép helyre, mint pl Eger,
egy baromi jófej társasággal, mint pl az Africa Twinesek,
jó helyen aludni, mint pl az Aviátor Hotel,
jó kajákat enni, amiket pl a Wester Étteremben...
Azt mondják, a dolgok mindig rosszabbra fordulnak, mielőtt megjavulnának. Néha, amikor senki sem látja, jó érzés egy picit segíteni nekik. Ha nincs itthon a lakótársam, a földre szórom a ruháimat a folyosón, és nem mosogatok el. Néha, ha egész nap nem megyek sehova és nem találkozom senkivel...
Rossz, aki rosszra gondol!!!! Természetesen fagyizásról szól a dolog! Az egyik hétvégén összeröffent 10-15 motoros és eldöntötte, hogy moccol egyet. Az idei utolsó nagy nyalást terveztük meg! Szegedről intult a csapat és a cél a Szent Korona cuki Soltvadkerten!
Az idő gyönyörű volt, az út jó...
Minden erről szól az utóbbi napokban. A biztosítékot az csapta ki nálam, amikor még Bea asszonyt is megkérdezték, hogy mi a véleménye a gazdasági válságról. De neki semmi.
Amúgy nekem is semmi. Hiába, jó fej ez a Bea asszony.
Most olvasok egy könyvet (Pratkanis; Aronson: Rábeszélőgép)...
Szóval az egész valamikor júliusban kezdődött, amikor a moziban megnéztük a "Bakancslista" című filmet. Másnap kitaláltam, hogy én bizony motorozni akartam már réges-régen... Gondolatot tett követte, vagyis felhívtam anya barátnőjét, akiknek autósiskolájuk van és másnap már robogtam haza, mert...
:beteg:
Amikor úgy érzed kezd kerek lenni a világ, és azért csak alakul valami, becsap a ménkű, hogy ne érezz semmit se tökéletesnek. Feltörték a kérót amiben lakom, és a cuccok 70%-át elvitték, amivel dolgozom. Most kezdhetem elölről az egészet...
Remélem gyógyszerre fogja költeni, saját...
Egyszer volt,hol nem volt,még a Route 66-on is túl ,volt egy nagyon szép alma.sok-sok kukac szerette ezt az almát,ahol sokat lehetett beszélgetni a kukackodásról.híre is ment hamar,jöttek is a kukacok mindenhonnan.nem számított,hogy van-e hernyótalpa,vagy nincs.s ha van,mekkora,milyen gyors.csak...
Ez az első blogom! Elnézést kérek előre is ha nem úgy sikerül!!!
Az úgy kezdődött, hogy motoros lettem. Vizsga előtt motort vettem és beleszerettem! Szerelem volt elsőlátásra! "Ő" rám nézett és végem volt!
Majd eljött a nap, hogy búcsút kellett vennünk egymástól. Nem "ő" volt a hibás, hanem én...
2008. október 5. hajnali 5 óra... Ébreszt a telefon... Egy gyors reggeli után hasonlóan gyors beöltözés, majd indulás. Első állomás egy Shell kút, némi muníció okán, de kicsit döcögősen indul a nap, mert épp váltás van, így hát várni kell, de hogy addig se teljen haszontalanul az idő, légnyomás...
Jöhet a nyár! - az öregasszonyoké...
Már vagy két hete nem ültem a Sakálon. Legutóbb, mikor eltettem, csúnyán folyt a benzin a tank alatt egy csövön. Nem mertem elindulni vele sehova, amíg a párom meg nem nézni. Nem is nagyon fájt a szívem, mert szar volt az idő is, meló is ezer...
Most...
<o></o>
Már szám szerint 4éve megrendezésre kerül szeptember utolsó hétvégéjén a Mezőberényi streetfigter nap.
<o></o>
A nézők számára szombaton a versenyzők számára pénteken de van hogy csütörtökön kezdődik a mulatság.<o></o>
Bátszi Bandi és az ő kis csapata ismét kitett...
Szóval a Csajok a motorn stábja(Mgege és Zsir) képviseltette magát a Megyeri-híd megnyitóján.
A hídról azt kell tudni, hogy Újpest és Budakalász közt ível át a dumán és Budakalász nagyon ellenezte a megnyitását.
Olyannyira, hogy még az utolsó percben is áttették a megnyitót du. 4ről...
Fel-s alá bóklászva az internetnek berkeiben véletlenül egy videóra akadtam, ami abból az időből származik, amikor a birgék még egszerű általános iskolásként voltak jelen egy szülinapi zsúron - na, ott konkrétan emlékszem, hogy akkor volt ez a nagy sláger. Hálistennek sem zenecsatornánk, sem...
Mivel a robogós, és biciklis múltam hiányzik, ezért elég nagy hátránnyal kezdtem a motorozást sok más emberhez képest, de tavaly megvettem az első motoromat egy ’87es GSXR-250et, tanulómotornak. Mivel alacsony is vagyok, előszőr is le kellett ültetni elől, hátul, ülést átfazoníroztatni. Aztán...
Birge (aki csak azért nagybetű, mert mondat kezdődik vele) blogja után szabadon egy másik olyan szám, amit akárhányszor meg bírok hallgatni.
Nagyon jó szerintem. Ja, és Kid Rock is benne van a klipben. :bang:
<object width="425" height="344"><param name="movie"...
Évek óta nézegetem a környezetemben a különböző kapcsolatokat, próbálok tanulni, okosodni, nemcsak a saját káromon, bár időnként az is összejön...
Látok ilyet is, olyat is. Fiatal az időssel, idős a fiatallal, korban összepasszolók, amúgy nagyon különbözők, emígy nagyon hasonlók. Van akinek...
Nemrég egy felejhetetlen buliban voltam, régi kedves barátaimmal.
Miután hazaértem akkor született ez a céltalan szösszenet, aminek nem sok értelme van, inkább csak olyan feeling, amiből mindenki levonhatja a maga tanulságát, ha akarja, bár ez abszolút nem kötelező, mint ahogy semmi sem az ebben...