Jelenleg egy régi böngészőt használsz. Lehet, hogy nem jeleníti meg tökéletesen ezt a honlapot vagy más honlapokat. Frissítsd a böngésződet, vagy válassz egy másik böngészőt!
Már 2013 óta folyik itt a fórumban egy játék, aminek a lényeg az, hogy akik csatlakoznak hozzá, vállalják, hogy az év minden egyes hetében feltöltenek egy saját képet arról, ami azon a héten a legjellemzőbb esemény volt. A játék lényege, hogy év végén azok, akiknek mind az 52 heti képe megvan...
Tegnap megint feljött a benzintyúk téma. Sőt a Nők Lapja újságírója a végén - miután elmondtam neki, hogy (szerintem) mit jelent ez a szó, megkérdezte, hogy én találtam-e ki. Jól esett, hogy kinézi belőlem, hogy ilyen nyelvújító vagyok.
Tehát az én definícióm szerint:
a benzintyúk az a nő, aki...
Szóval van az a szituáció számtalan ismerős motoros családban, hogy a nő később kezd el motorozni, apa hívására. Mondjuk valahol én is ezt hasonlóan éltem meg, de a 47 ccm-s kezdés, majd 50 és 125 és a 750-es lépcső a szalagkorlát alól kezdve. De valahogy ha visszagondolok, az összes...
Ha az ember lánya, ne adj’ isten belecsöppen valamilyen oknál fogva a motoros közegbe, csak néz ki a fejéből. Főleg akkor, amikor mustrálja a körülötte lévő pasikat, mert ugyebár először felméri a kínálatot. Hát, ha még leül velük sörözni, és elkezdenek beszélgetni… Mi van? Miket dumálnak...
Nem tudom, ti hogyan vagytok vele, a motoros köszönés szerintem szép dolog. A lényege ugye az, hogy aki szembejön kétkerekű (akár roller is) annak valami módon odaköszönünk, jelképesen üzenve neki, hogy háló hasonszőrű, ha valami gixer lenne, megállnék és segítenék. A motorosok köszönősebbik...
Te is várod már a tavaszt?
Én is. Igaz, nem úgy, ahogy gondolnád. Mocskos g_ci ünneprontó f_sz leszek. Én szóltam.
Tegnap tankoltam. 100-ast, nem azt a benzinnek csúfolt lőrét, ami paffra rakja az autómat. Az AUTÓmat, mert az még az, nem négy keréken gördülő számítógép, azt...
Ez a hét jól besűrűsödött. Volt itt minden a PMBB éves beszámoló, csajos találkozó, meglepetés szülinap és lézerharc is.
A gyerekek végre újra iskolában, úghogy ahova kellett, el tudtam menni egyedül, ahova meg ők kellettek, oda el tudtam vinni őket. Soha rosszabbat!
Jöjjön már a szezon...
Hétfő hajnalban állatorvosi ügyeleten kezdtük a hetet. Légzési nehézségek miatt felügyeletre szorult, így iroda kutya volt. Fizetést nem kapott, pedig igazán ránk férne, hiszen egy kutyabetegség zsebbenyúlós.
Szezon előtti utolsó hétvégéjét pihenéssel töltöttük Győrben. Wellnesseztünk, város néztünk. Mivel korán el kellett hagyni a szállást még a környéken 2 látnivalót útba ejtettünk.
Az egyik Győrújbaráton a Napóleon kilátó volt. Amit egy meredek földes úton lehet megközelíteni. 2011-ben...
A gyerekek még mindig itthon voltak ezen a héten, úgyhogy az elfoglaltságom megvolt. Hétvégére legalább már kiszabadultunk, de nem mehettünk messzire, mert egy meglepetés esküvői rajtaütésen vettünk részt szombaton.
Aztán a meglepetésből rögtönzött lagzi lett, és ha már ott voltunk a...
Azért hasznos, ha az ember nem foglalkozik eleget a gyerekeivel, mert így sokkal önállóbbak lesznek, mintha folyton ki lenne nyalva nekik a s.... fenekünk. :D
Gondolom nem csak az enyémek vannak itthon túúúúl sokat mostanában, ami egyszerűen összeegyeztethetetlen a saját munkámmal. Mivel én...
Nem a Covid miatt, mert ugye létezik más betegség is ezenkívül, otthonról dolgoztam pár napot. Folyamatosan körülöttem voltak, vigyáztak rám, hogy nehogy túlzásba essek a munkával, pihenjek, felálljak, sétáljak velük.
Valahol már bevezették a 4 napos munkahetet, tudnám támogatni.
Már egy komoly sorozat összejött volna, ha hamarabb eszembe jut fotózni a motorszervizekben. Mármint a WC-ben, ahova legtöbbször elkéredzkedek, mielőtt tovább indulnék a dolgomra. Engem anno úgy tanítottak, hogy indulás előtt mindig el kell menni vécére, és a budapesti dugókat meg a nyilvános...
Ősszel, mikor leállítottam a motort, már előre kértem időpontot a szervizbe február elejére.
Korábbi években tapasztaltam, hogy február végére annyira teli a szerviz, hogy mindig az enyém csúszott meg (házon belül érthető, hogy az enyémet hátrébb sorolják, mint az ügyfelekét.) Így napi szinten...
A hééten semmi említésre méltó nem történt. A gyerekek suliban, én meg próbáltam behozni a munkáimat. Aztán hétvégén is itthon maradtunk, mert vasárnap a kislányomnak (végre) táncbemutatója volt. Végre eljutottunk egy színházba...
Igaz, hogy a nézőtéren maszk kellett, de ennyit megért, hogy...
Nagy döntést hoztam a héten. Hat szezont követően már nem vállaltam a RB túrákat. Nehezen szántam rá magam, mert a csapatot nagyon imádom, de olyan kötöttség volt számomra, amit idén már nem akartam felvállalni.
Ezen felbuzdulva előszedtem néhány projektet, amit idén mindenképpen szeretnék...
Ez a hét ismét nem úgy alakult, ahogy elterveztem. Igazából minek is tervezni manapság...
Aztért azt reméltem, hogy eljutok a Safety Hungary alap képzésére, ahol eddig még sosem jártam. Kíváncsi vagyok, most rá is értem volna, és legalább lett volna téma a YouTube-ra meg cikknek is. Aztán...
A hétvégi hatalmas szél ellenére, elindultunk kirándulni. Amiből egy mini kirándulás lett, mert Gaja-völgybe indultunk, de ott ép havas eső esett, így megálltunk Fehérvárcsurgón a Károlyi-kastélynál.
A kastély nem látogatható kutyákkal, de a hatalmas parkba bevihetőek.
A tó környékén több...
A harag rossz tanácsadó. De ki mással oszthatnám ezt meg, mint Veletek. Bárcsak végre motoros témáról is írhatnék! Előre szólok, azt be tudom tippelni, hogy lesznek, akik nagyon ki fognak rám akadni. Elsősorban @Vickancs. Előre is bocsánatot kérek, senkit nem akarok megbántani.
Számtalanszor...
Ennél motorosabb képem már biztos nem lesz ezen a héten. Főleg, hogy tegnaptól karanténba került a kislányom egy kontakt osztálytárs miatt (amit csak ma tudtunk meg.:D), szóval nem megyünk sehova.
Viszont tényleg szuper meglepetés volt, hogy Sanyika hazahozta a motort. Útban volt a...
A héten elkezdett tél lenni, bár leginkább csak éjszaka. A gyerekek ki is borultak, hogy még mindig nem fagyott be a Duna...
Azért sikerült annyi jegetkinyerni vasárnap reggel, hogy egy szép jégszívet faragott nekem. Remélem ez nem egy célzás!
****
Ilyenkor azért kiborít, hogy mennyire szar...
Kaptam kupont a tavalyi fotoblogjaim utána. Köszi @NaNa !!!
Persze gyorsan be is váltottam a CSAM Shop-ban, és meg is érkezett a csomagom.
A pulcsi szuper anyagú, szépen hímzett lógóval, a mérete pontosan megfelel a mérettáblázatéval. Ezért aggódtam, mert sokszor belefutottam, hogy a leírt méret...
A jószágoknak mindig rendeljük a tápot. A weboldalon minden rendelés után jóváírnak pontokat. Ezeket a pontokat be lehet váltani játékokra, jutalomfalatra, konzervekre stb., ebből lett most az új kedvenc rágcsálója. Remélem 1 hétnél tovább bírja.
A héten a férjem meglátta bennem a lehetőséget, amit a véletlen dobott elé. Határozottan emlékeztetek az ifjú Johnny Cash-re. :)
Egyébként nem győzök hálálkodni, hogy 5 évvel ezelőtt megvettük ezt a kis faházat a Kisduna partján. Akkor még nem tudtuk, hogy jön a COVID, csak arra gondoltunk...
Véget ért a karácsonyi szezon, fát is elbontottuk emberáldozat nélkül. Ezt inkább nem részleteztem, mert nyomdafestéket nem tűrne.
Csakhogy valami jó is legyen a napba, így megejtettük az év első kiruccanását. A korai sötétedés miatt csak egy rövid és közeli útvonalat választottunk...