Szabadság!

„Itten hordozzák
véres zászlóidat
s elhulltanak legjobbjaink
a hosszú harc alatt.” ​

Kinek mit jelent a szabadság? Egyáltalán mi is az? Az az ember szabad, akinek lehetősége van, hogy azt tegyen, amit szeretne, amit jónak, neki megfelelőnek lát. De nem mindenkinek jelent jót egy adott dolog. Sokszor elgondolkodik az ember, hogy jól elagyalja haragosát, a legkülönfélébb kínzásokon töri agyát (hiába, az emberi fantázia kimeríthetetlen, ha rombolásról van szó), de ez a másiknak nyilván nem okozna örömet, pláne nem hozzátartozóinak. Nemrég egy roma kislányt véletlenül elsodort egy autó, amit egy tanár vezetett. Állítólag meg is állt, de mivel látta, hogy a lány elszalad, azt gondolhatta, nincs nagy baja, hát továbbindult. A lány rokonai azonban erőszakkal megállították, kirángatták a kocsiból, és a lányai szeme láttára verték halálra. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy abban a községben egy halállal végződő cserbenhagyásos baleset volt nem sokkal azelőtt, ami közfelháborodást keltett. Vajon szabad-e azt képzelnünk, vagyunk annyira szabadok, hogy kiolthassuk más életét? Vajon eldönthetjük-e, ki élhet és ki nem? Hozzátartozik-e ez a szabadsághoz?

​

A szabadság másról szól. Szabadon dönthet az ember jó és rossz cselekedet között. De mi dönti el, hogy mi a jó és mi a rossz? Az Ószövetségben Dávid király azt kérte Istentől: tudja megkülönböztetni a jót meg a rosszat. A legnagyobb ajándékot kapta azzal, hogy kérése teljesült: azt a tudást, mellyel valamennyiünknek fel kellett volna vértezve lennünk, ha Isten eredeti tervét az irigység, a telhetetlenség meg nem szakítja. Bizony szabad csak az lehet, aki rendelkezik ezzel a tudással. A tudás azonban nem hatalom: a tudással élni, nemcsak tudni, de meg is tenni a jót nagyon nagy erőt kíván. A szabad ember ugyanis védtelen. Eleink azért tömörültek csoportokba, hogy együtt könnyebben védekezhessenek a Természet ereje ellen. Ennek érdekében összehangoltan kellett cselekedniük, tehát nem tehette meg az egyén a közösség tagjaként, hogy azt tegye, ami éppen neki kellemes. A szabadság tehát a biztonság fontosabb követelménye miatt csorbult. A közösségeknek mindig kialakul spontán módon egy vezetője. A vezető hatalommal bír, akaratát a közösség tagjai többé-kevésbé teljesítik, mert egyrészt bíznak benne, másrészt kényelmes dolog másra bízni a felelősséget és a döntési folyamat energiabefektetéssel járó véghezvitelét.

Mi korlátozza tehát egy közösségen belül az egyén szabadságát? A biztonságérzetre és a kényelemre való törekvés. Arra, hogy az alapvető életfeltételek minél kisebb energiabefektetés révén biztosítva legyenek. Ez biológiailag is így van, az egész Természet így működik. Tehát, a szabadság korlátozása természetes biológiai folyamat. Azonban a vezető gyakran az energiaminimumra törekvésnek túlzott formáját valósítja meg, ez a kényelemszeretet miatt van így. Mivel tudja a közösség tagjait leginkább engedelmességre, minél magasabb szintű kiszolgálásra bírni? Biztonságérzetük csorbításával. A közösség tagjai is úgy gondolkodhatnak, hogy ha egy tag nem úgy cselekszik, ahogy a közösség tagjai vagy vezetője elvárják tőle, azzal az egész közösség biztonsága csorbul, ezért a renitens tagot kiközösítik, a közösség elhagyására kényszerítik, megfenyítik, netán életétől is megfosztják. Ez vonatkozik idegenből jött, netán csak átutazóban levő személyre is. Hozzátartozik ehhez az is, hogy ha a közösség egésze kerül veszélybe, akkor tagjai egymás között keresnek bűnbakokat, energiaminimumra törekvésük miatt gyakran nem a felelőst vagy nem a vezetőt hibáztatják, hanem a közösség egy olyan tagját, aki valamilyen módon nem teljesen asszimiláns az átlaggal, így a kiközösítés nemcsak a hibásokra vagy renitensekre irányulhat. Veszélyesnek érzik a szabad embert, mert nem tudják pontosan kiszámítani a viselkedését, nem tudják, mivel kelthetnek benne félelmet, hogy ne tegyen olyat, amivel árt nekik, mint egyéneknek vagy közösségnek. Sokszor ez nem tényleges, hanem vélt sérelem, mert olyan dolgokat is veszélyesnek ítélnek, amik nem azok, pusztán rég bevett szokásoknak nem felel meg. Az emberi konfliktusok alapja ez a magatartás.

Minél nagyobb egy közösség vagy minél inkább fenyegetett külső vagy belső, vélt vagy valós veszélyektől, annál jobban csorbul tagjainak egyéni szabadsága. A szabadság elvesztése a biztonságérzetet szintén csökkentő tényező. Gyakran az adott közösségből kirekesztett személyek olyan kisebb közösségeket alkotnak, melyek szabályait maguk határozzák meg, s végső soron vélt vagy valós fenyegetettségérzetük miatt még jobban korlátozzák azt a szabadságot, aminek elvesztése miatt a közösséget felépítették. Erre példa a motorosklubok létrejötte és élete. Ugyanakkor a védettség vélt vagy valós érzete valamelyest kompenzálja a szabadság elvesztését, a kényelem érzetét vagy annak látszatát fenntartó közösség így szerez magának odaadó híveket. A rabszolgaság alól az amerikai polgárháború után felszabadított rabszolgák nem tudtak élni a szabadsággal: nagy részük továbbra is régi uruknak akart ingyen dolgozni! Az embereket nagy felelőtlenség felkészületlenül szabaddá tenni, mert spontán szerveződéseik (amit a biztonság érzete miatt mindenképpen létre fognak hozni) egymás ellen fordíthatják őket, és kis közösségek belháborúi azok ismételt, de már hatékonyabb leigázását eredményezi. Erre a szocialista országokban lezajlott rendszerváltás és az azt követő eseménysorozat a példa. A demokrácia a szabadság érzetének visszahozása egy közösség egyben tartása és a vezetők hatalmának konzerválása érdekében, azonban biológiai okokból mégsem tudunk egyelőre jobb kompromisszumot. A demokráciának is vannak azonban határai.