Star Trek 13 - 2016

Legvérmesebb reményeim szerint ez így lesz. Régóta írok már, mert úgy hiszem, az ember felelősséggel tartozik azok iránt a dolgok iránt, amiket kigondolt, amikre rájött. Ha nem tudja maga megvalósítani, akkor kötelessége minden erejével minél szélesebb körben terjeszteni. Mert az ember nem azért van a Földön, ebben az életben, hogy jól érezze magát, mint azt nagyon, túl sokan gondolják. Az ember azért van, hogy élhetőbbé, fenntarthatóvá, többé (szellemi értelemben is) tegye azt a környezetet, ahol él. És nemcsak, nem elsősorban a családjának, hanem akinek ennél többre van tehetsége, képessége, az nagyobb, egészen nagy méretekben is!
Szóval miért a Star Trek. Valamikor motorokat építettem. Amikor elkezdtem, még teljesen más volt a világ. Nem volt pénz nyugati motorokra, meg le is nézték a chopperesek egy kicsit azokat, akik egy full gyári gépre ültek rá. Rang, dicsőség volt olyan vassal járni, ami kifejezte az egyént és a kreativitását. Mivel más alapanyag nem volt, a szoci vasakat faragta át mindenki. Vagy olyan, nyugaton rég ledobott vén ócskavasakat, amikért ott már kiröhögték az embert. De azokra nem volt pénz. Akkor még a szoci vasak nem voltak olyan régiek, volt hozzá alkatrész is. Miért másoknak építettem? Mert nem hittem el, hogy valaha lehet annyi pénzem, hogy magamnak építsek. Aztán, mivel nem tudtam, mennyi idő, szerszám, hely és pénz kell egy ilyen dologhoz, a megrendelők türelme végül elfogyott, és saját költségemen kellett befejeznem mindent, ha nem akartam kamatostul visszafizetni a vasakra adott pénzt. Mivel pénzem nem volt, maradt az apránkénti ráköltés és befejezés. Rosszul jártam, de még mindig szerettem a motorokat, és még mindig akartam, túlságosan akartam magamnak egy épített vasat. Amikor elhittem, hogy lehet, és ráköltöttem, mindig közbejött valami. A legutolsónál például egy durva sértés, melynek hatására a nem chopperré átépített Czetkámat is eladtam, és mindenemet vele együtt, ami motorokkal volt kapcsolatos. Amit nem lehetett pénzzé tenni, azt ingyen elosztogattam.
A másik irányultságom a világrendszer hibáinak keresése, javaslatok kidolgozása, a fenntarthatóság tőlem telhető biztosítása volt. Ugye ez se fért össze a motorokkal és a motorozással. Viszont ez jól ment, sok írásom született. De nem mindenki szeret viszonylag száraz, nem túl egyszerű mondatokkal teletűzdelt tudományos esszét olvasni. Ez olyanoknak készült, akik tényleg effektive tudnának is mit kezdeni vele, és meg tudnák ez alapján valósítani, vagy legalább a konkrét kutatási, tervezési utasításokat kiadni. Viszont ettől még nem jutnak el a tények és a gondolkodási metódus a szélesebb rétegekhez. Ráadásul kellett valami, ami leköti a gondolataimat, hogy ne a motoros dolgaim elvesztésén keseregjek folyton. Olyan dolog kellett, amibe biztosan bele lehet építeni a műszaki, gazdasági elképzeléseimet, van lehetőség a morális háttér kirajzolására, és nem mellékesen, biztos, hogy nem valósítható meg, hogy ne is gondoljak a megvalósításra. A Star Trek egy optimista jövőképből indult ki, abból, hogy az emberiség előbb-utóbb úrrá tud lenni a problémákon. Nem annyira megfoghatatlan, mint a Star Wars, hiszen emberi lakhelyeken, emberi történelmi távlatokkal belátható időben játszódik a cselekmény. Ebből az optimizmusból merítettem, még akkor is, ha – valljuk be – nincs említésre méltó esély arra, hogy pozitív végkifejlete legyen a jelenlegi tendenciáknak. Elkezdtem sci-fiket írni, és a harmadik írásom egy nagy regény lett, A4 gépelt oldalakon, 12-es betűnagysággal, 1,5-es sorközzel 132 oldal (plusz ábrás mellékletek). Igen sok ismeretet, morális okfejtést tartalmaz, mégsem unalmas (szerintem, de hát minden cigány a maga lovát dícséri, hát még a fél-sváb), mert ahol lapossá és túl filozofikussá válna, oda betettem egy kis akciót. A legdurvább a 30 oldalas csatajelenet (kell az akció is, mert egyébként nem eladható a dolog). Úgy írtam meg, hogy könnyű legyen belőle egy jó forgatókönyvet írni. Szerintem fordulatos a cselekményvezetés, és majdhogynem kiszámíthatatlan. Nem tüntetem föl benne hibátlannak, sebezhetetlennek és hősnek egyik felet sem. A karakterek emberiek (mármint az emberek, van benne vulkáni, ferengi, klingon, romulán is).
Érdekes, ahogy hozzáállok, és ez a motorokkal is így volt: többször újra előveszem, beleolvasok, néha csiszolok kicsit rajta. És ami nagyon nem hasznos: fontos nekem. Fontos, hogy történjen vele valami, hogy hasznos lehessen, lehetőleg minél több embernek, hogy eredetileg tervezett funkcióját betöltve javítson valamit, felhasználásra kerüljön. Rendkívül kevés az esélye, hogy ne úgy járjanak, mint a motorok, amik csak addig voltak fontosak (legalábbis a megrendelőknek, nem az alkotónak, tisztelet a kevés kivételnek), amíg el nem készültek, meg amíg csak benzin kellett beléjük. De úgy gondolom, ha ezt a nagyon csekély esélyt nem adom meg az általam alkotott dolgokon keresztül a világnak, fölöslegesen éltem. És nem érdekel, hogy a közvetlen környezetem beszűkült tudata képtelen fölfogni, hogy nemcsak a legszűkebb értelemben vett család meg a pénz létezhet a világon. Mindent meg fogok tenni, hogy az alkotásaimmal egy nagyobb közösségen is segíthessek, mert ebbe a nagyobba a saját szűk családom IS beletartozik, és sajnos vannak, akik ezt nem hajlandók fölfogni. Hogy ezért vagyunk a világon.