A következő bejegyzés német eredetije (ugyanezen címen) a Kradblatton jelent meg 2008 júl. 23-án:
Kawasaki VN 1600 Classic Tourer
A hegyek hívnak, és nekem szükségem van az utazáshoz a biker-találkozóra, Garmischba egy megfelelő közlekedési eszközre. Ez, kérem szépen, egy Cruiser kell legyen! Széltől, víztől, rovaroktól háborítatlanul! De olyan legyen, amitől a forgalom többi résztvevője a a maga unalmas bádogskatulyájában közömbössé válik számomra. Miután a múlt héten egy Moto Guzzi Californián utazhattam, most már kénytelen vagyok méltóságos hátsó felemet a Kawasaki VN 1600-as luxus-Cruiserén a Köztársaság túlsó végére szállíttatni.
Aki már a Guzzinál arra gondolt, hogy ez már egy igen tiszteletre méltó vas, az a VN-re felülve aggódni, sőt, félni fog. Az ember már azt is kétségbe vonja, hogy a 350 kiló "szárazsúlyt" egyáltalán az oldaltámaszról függőlegesbe tudja hozni. Esélytelen! Oda a saját tömeg, és a kalória az izmokban egyszerűen nem elég. Soványka formás testűek inkább az utasülés felé keressék a helyüket, abban a kényelmes fotelben, párnázott háttámlával, kartámasszal, lábdeszkákkal. Persze, néha van úgy, hogy a másik az erősebb nem...
A Kawasaki válasza Schwarzenegger terminális érdeklődésére a nagy vas iránt a VN 1600, ez nem is lehet kérdés!
Ha a járgány már közel 90°-ban áll az aszfalton, köszönhetően a 720 mm-es ülésmagasságnak, a vezető széles terpeszének, a súly többé nem téma. Az ember néha azonban enyhén lejtős parkolásból szeretne hátrafelé a padkától kievickélni - HÁTRAMENET, hol vagy? Szóval, leszállás, és minden izomerőnk bevetésével a kolosszust menetirányba állítjuk. Emellett egy borulás egyáltalán nem volna tragédia. Motorunk annyira széles és "sík", hogy a legjobb, azaz inkább legrosszabb esetben is enyhén az oldalára, a messze kinyúló lábdeszkákra, és a vaskos bukócsövekre dőlne, minden komolyabb károsodás elszenvedése nélkül.
Na de most már ennyi izommunka után dolgozzon az 1600-as V2 is! Kulcs elfordít, türelmesen kivár, amíg az analóg sebességmérő a tankba épített egységben kilendül, és visszatér, majd az igényesen kialakított szerelvényen indítógomb megnyom. Ekkor tapintatosan felbugyog a két hosszú krómcső az utazótáskák alatt, kétoldalt. Amit az euronauták a károsanyag- és zajkibocsájtás terén jóváhagynak, az az abszolút fajidegen tartása az élőlényeknek, mert ezt nem lehet másképp értékelni, mint egy önkifejezésétől megfosztott Cruiser.
Lehetséges, hogy mi, mint motorkerékpárvédők feljelentést kéne tennünk az európai bíróságnak csonkítás, kényszerítés és hasonló bűncselekmények vádjával. Aki ezeket az óriási végdobokat a legutóbbi INTERMOT-bemutatón látta, az tudja, hogy ez a "csendtéboly" még messze nem érte el a végét.
De vissza a tényleges jelenlegi Cruiser-történésekhez. Végülis ma még el akartam jutni Garmischba. Egy izmosabb tekerés a vaskos gázkaron - ember, itt aztán rendesen van mit markolni - minden herélés ellenére igen komoly életjeleket csal elő. Ez menni fog! Egy éppilyen határozott csattanással küldöm egymásba a fogazást is a váltóban az egyes sebességhez. A kuplung finoman adagol, és már pöfög is egy fél tonna vezetővel és csomaggal együtt kifelé az udvarból. Apropó, csomag! Még soha nem volt ilyen egyszerű útnak indulni motorral. Pedig én nem vagyok barátja a koffereknek, mindegy, hol és mivel - mégis lenyűgöz jelen esetben a lehetőség, hogy mindent, amire az embernek egy hosszabb túrára szüksége van, és más esetben minden agykapacitását ki kell használja, mit hogyan helyezzen el a motoron, itt egyszerűen bepakolja ebbe a két hatalmas kofferbe. Ilyen egy igazi Tourer.
Ennek ellenére felhelyezek az ultraszéles tankra még egy mágnestáskát a keksznek, italnak, térképnek. Ekkora szélvédő mögött kiválóan lehet menet közben nassolni. Feltéve, ha Jet-sisakunk van...
Kéjhömpölyünk simulékonyan veszi az S-kanyart a pályafelhajtón, vígan bugyog 4. sebességben, és fölényesen tovaterjed. Gyorsabban, mint gondolnánk, már kapcsoltuk is az 5., egyben utolsó sebességfokozatot. És közben vidáman kekszet majszolunk. Sovány malac vágtában mutathat 160-at is az óra. Azonban ez nem a Cruiserek világa. Persze, megröptetheti az ember, ha éppen úgy hozza a szükség. Ám a lökettérfogat, a súly, és a 3 négyzetméternyi Cruiser-szélvédő légellenállása összeadnak nekünk 7 liter feletti fogyasztást is. Ezzel szemben élvezkedő üzemmódban 120-as tempóig a Classic Tourer megelégszik 5,5 literrel is.
Ennek ellenére az 1600-as motor egy ekkora vasban már majdnem lagymatag. Hirtelen cseppfolyóssá váló esetben, a csökönyös polgári vasdobozok előzésénél, a bal sávban rárepülő prémium karosszériáktól fenyegetett Cruiser-pilóta alacsonyabb sebességtartományban komoly nyomatékhiányban szenved. Lehet, akkor mégis inkább a VN2000 kéne? Higgadt természetűeknek az egyhatos tökéletesen kielégítő a kényelmes utazáshoz, az ámuló tekintetek magunkra vonásához, főleg, ha már érettebb úriemberek vagyunk. Végső soron hamarabb ér célba az ember az 1600-assal, mint gondolná. 20 liter bőven elegendő volt a 320 km-es távra a következő tankoláshoz, és a táv is hamar le lett gombolyítva Münchenig.
Alapvetően az utazás egy ilyen baggerrel határozottan pihentető történet. Még egy felhőszakadás a Starnbergi tónál is egész kibírható volt. Aki kicsit közelebb ül a szélvédőhöz, azt egy eső nem állítja ki. Még olyan helyen is, ahol bőven elég víz van az úttesten a felúszáshoz, a gép magabiztosan halad egyenesen tovább. Szűk 14000 eurós vételárával a VN 1600 Classic Cruiser kifejezetten jó ajánlat az amerikai full-dresserrel szemben, ami köbcentiben ugyan nem ad többet, ellenben súlyos többletkiadásokat követel. Mindenesetre a megfelelő eszköz egy igazi Road Captain-nek.
MoncA, bocsi, NaNa és 1 másik tag kedveli ezt.
Hozzászólnál? Jelentkezz be...
