Fekete - fehér - igen - nem

Írta Vidék a Elmélkedések blogban. Megtekintés: 239

Ismerjük. Én csak hallottam róla. Fekete – fehér – igen – nem. Bárcsak ilyen egyszerű lenne. Színek, azt mondják. „Talán”-ok. Talányok.

Nézem a meséket a gyerekekkel, amikor ott ragadok a képernyő előtt. Elektronikus bébisintér. Jobb híján. Hahó öcsi: „Időért jöttem. Add ide szép szóra!” Valahogy olyan egyszerűnek tűnik minden a képernyő mögötti világban, néhai gyerekkorunkban is. Megvan a jó meg a rossz. A kicsit idősebbeknek szánt (de bébisintér üzemmódban kicsikkel is nézetett) mesékben azért a rosszból is kijön a végére a jó, és mindenki megkapja, ami jár. Harcok árán, de megkapja. Énkicsipónim. Pont erről jutott eszembe ilyeneket írni, meg a hisztiről, amit akkor vágott le a kisebbik (5,5), amikor az anyja elvitte a film közben fürdeni. (Ha egy kicsit is tisztelte volna a saját gyerekét, nem akkor viszi, így meg üvöltözött vele, mert hisztizett, és sajnos nekem is elfogyott a cérna, és nem biztos, hogy azt b.tam le, akit kellett volna.) Mintha az internet korában nem lehetne bármit bármikor megnézni. Persze írni-olvasni még nem tudnak, így nem tudják a böngészőben célirányosan keresni a filmet, de azért az okostelefont már úgy kezelik, hogy azt se tudom, mit csinálnak. Persze ugye meg is kapják, bébisintér üzemmód bekapcs, megszűnik a világ, a feladatokkal, szülővel, nagyszülővel, és hiszti van, ha kipottyantják belőle őket, főleg a „nagy”-nál (7,5). A kicsi azért még próbálkozik, este mesét olvastat velem, hív játszani kitartóan szegényke, a nagy már nem is. Az egyiknek nincs ideje, a másik nem szánja rá, mert fontosabb, hogyan lehet elb.szni a pénzt, mert égeti a zsebét, meg lóg a f.szbúkon. Ötletszerűen csinál mindent, amitől a falra mászok, és nem érti, mi ezzel a baj, amikor ő erre olyan büszke. Hisztizik, amikor kifogás van emelve valami iránt, a személye ellen irányuló alaptalan támadásnak tekinti, mert Ő a Tökéletes, és a három (vagy több) napos hiszti alatt a gyerekeken vezeti le a dühét. És utána még hülyébben csinálja, mint előtte. Csakazértis. Hogy merészelek hülye pedagógusként beleszólni az Ő nevelésébe, amikor Ő mindent megtesz. Persze, csak nem a jót. Legalábbis nem azt, amivel legalább nem árt. Persze lehet, hogy ez csak szerintem van így. Láttam már egy-két dolgot, kis taknyos hülyeként is, aminek például apám néz (komoly hülyének nézésre ad okot a 4 diploma azok szemében, akiknek még egy érettségijük sincs), pedig ez a k.va élet egy kicsit már így is túl hosszúnak tűnik a számomra. Valahogy mindig a szopott f.sz rossz oldalára kerülök. Békesség mindenek előtt?

Fekete – fehér – igen. Nem? Színek. Talánok. Talányok.

És itt jövök képbe, hogy vajon mivel ártok kevesebbet a gyerekeimnek. Ha nem szólok, nyelek, megtartom a békesség látszatát, szőnyeg alá söpört pofáraesős irdatlan feszültségben felnöveszteni őket úgy, hogy tudják, hogy baj van, de soha senki nem mondja el, hogy mi, és ezért nem tudják megtanulni, mi a normális élet. Vagy ami egy kicsit könnyebb, mint állandóan az önző céljaimat a pillanatnyi szeszélyem által hajtva állandóan harcolni másokkal, akik nem állnak vigyázzba a heppjeim miatt, merthogy anyám úgy élt, azt láttam, hogy a békesség miatt a hülye négydiplomás apám egy csicska, és anyámnak csak egy picit kellett hisztiznie meg üvöltöznie velem, és máris megkapott mindent. Majd én is jól így csinálok a férjemmel meg a gyerekeimmel, és akkor mindent megkapok. Ja, hogy anyám rám hagyta a több tízmillás adósságát? Hát hogy képzelte az a kiscsicska apám, hogy nem fizette ki?!? Hogy merészelte?!? Szar szemét szaralak!!!!!

Fekete – fehér. Igen. Nem! Színek, talánok. Talányok.

Bizonytalanság. Rúgjam föl az egészet? Így is én vagyok a szar szemét szaralak, így vagyok bemutatva az összes ismerősének meg a gyerekeinknek is. „Apátok meg csak beszéljen amit akar!!!!” Nem drogos, nem alkoholista, nem veri őket úgy, hogy látsszon is, tehát válásnál övé a két gyerek. (Rá bízni őket? Ilyenre?) A lélektani bántalmazás nem számít. A gyerekek véleményét megvette a mindennapos csoki-cukor-chips trióval. Igénylik is, mert aki szorong, legalább addig oldódik a dolog egy kicsit, amíg a csoki tart. Meg is látszik a kicsin: pocakosodik. Tényleg el kéne vinni táncolni. Mikor? Miből? Meg hát ugye a csinos tánctanárnő, akire – mily meglepő – halálosan féltékeny. Pedig nekem már rég elvette a kedvemet MINDEN nőtől. Elég lenne végre a hülyeségből. Ha fölrúgom az egész szart érdemei szerint, akkor se tudok majd szabadulni tőle, anyagi csőd, és még annyi pozitív hatás se lesz a gyerekeimre, mint most.

Fekete. Fehér? Igen? Nem?

Pedig ha nem válunk el, a szüleim halálakor (elég rossz bőrben vannak szegények) a behajtó cég mindent visz. Ugye a drága nejem a drága sógornőm fenyegetésére nem mondott le az örökségről (6 milla adósság) anyósom hagyatéki tárgyalásán, hiszen akkor már házasok voltunk, így simán beáldoznák a szüleim és nagyszüleim egész életük munkáját és értelmét az ő hülyeségük miatt, mert ugye „elfelejtettek” szólni az akkor 6 millás adósságról. Mivel ezt azóta senki nem fizette a 4 örökösből, mostanra kb. 17-18 között van. Ez több, mint amennyiért a házunkat el tudnánk adni. És akkor mi lesz a fejünk fölött? És ki fizeti a csillagászati albérletet, az irreálisan sokba kerülő főzését, amiben ugye otthon megtermő alapanyagokat nem használ (megtermelésében se segít) (szerencsére ritkán áll neki főzni), ki járatja iskolába a gyerekeket, ki fizeti az irreális, luxus szintű igényeit? Ő minimálbéres, nem véletlenül, hogy ne vonhassanak tőle semmit. És akkor a gyerekek mit örökölnek? Százmilliós adósságot? Neki ez semmiféle lelkiismereti problémát nem okoz. De azért én vagyok a szar szemét szaralak.

Fekete? Fehér? Igen – nem? Színek. Talánok. Talányok.

Csinálom a szakoktató kötelező továbbképzést. Stressz-teszt (de f.sza kis nyelvtörő). Egyáltalán föl sem merül, hogy netalántán nem a munkahely a fő stresszor. Kötelezően, parancsra boldog és ideális családok, meg a családok éve meg minden f.szság – kár, hogy a 400 tanulós iskolában talán kettőt ha találok, akiknél úgy ahogy elmegy a családi helyzet. Megy a reklám a tevében: „Szülőnek lenni életre szóló kaland – ne hagyd ki!” Tényleg mindenkinek való család, gyerek? A kérdés természetesen költői. Én megértem, hogy a drágalátos politikusok meg ingyenélő f.sszopók be vannak szarva, hogy nem lesz, aki kitartsa őket. Mindenáron? Továbbviszik a hagyományokat, elápolják a szülőket? Felejtős. Még az öreg, beteg szülőkre vannak a gyerekeik rászorulva, mert aki dolgozik, annak kitapossák a belét is a rohadt mocskos munkáltatói, aki meg nem, annak egy része nem is akar dolgozni, mert hát az az állam dolga, hogy őtet a két szép szeméért kitartsa. Megy a csipásmacska-nyivákolás a sajtóban, hogy így nincsen munkaerő meg úgy nincsen munkaerő, meg így nem akar senki se dolgozni meg úgy nem akar senki se dolgozni. Való igaz, a reklámból is az a szar ömlik, hogy dolgozni, na azt csak íróasztal mellett lehet. De azért a rohadt mocskos munkáltatói se mennek a szomszédba egy jókora adag zsiványságért. És ezt rá lehet fogni – nem is alaptalanul – a törvényekre meg az állami hatóságokra. De becsületesen is lehetne csinálni, a TISZTESSÉGES megélhetéshez az is elég lenne. Csak hát úgy mi lesz a medencével a hátsó udvarban, meg az asszonynak a piros sportkocsival.

Fekete. Fehér? Igen! Nem? Színek? Talánok? Talányok.

Az is talány már a számomra, hogy én magam jó ember vagyok-e. Hogy tényleg az viszi-e előre a világot, amit én képviselek, ami szerintem jó. Sikeres lesz a gyerek, ha egy mindenkin gátlástalanul átgázoló rohadék lesz belőle. Mármint olyan értelemben sikeres, ahogy az a tevéből ömlik: gazdag. Na az ilyet tényleg úgy kell létrehozni, ahogy a feleségem csinálja. Sose felejtem el, második barátnőm mesélte, hogy igen tehetséges volt a művészetben és a kreatív dolgokban. Választhatott: vagy sok barátja lesz és nyomorogni fog művészként, vagy sok pénze lesz és kevés barátja. Az utóbbit választotta… Nekem sok választásom nem volt.
Férfi vagyok (annak tartom magam, ha mások nem is), kötelességem anyagilag gondoskodni a családról. Ja, hogy a családot is kötelezővé tették a számomra, mert apám képtelen elképzelni, hogy az nem való mindenkinek, például nekem se? Hogy szarul érzem magamat benne? KIT ÉRDEKEL?!?! Elvárások vannak, aminek meg KELL felelni, ha tetszik, ha nem!!!! És csinálod, ha beledöglesz is!!!!! Nem tudsz pénzt keresni, hülyeségekre b.szod el, ugyanúgy mint az idődet, balf.sz vagy de akkora, amekkorát még nem hordott a hátán Európa!!! Minden héten megkapom legalább egyszer, csak hogy érezzem a törődést. És ha szegény szívbeteg anyám megpróbál megvédeni, akkor őt üvölti le, és két hétig agyatlan nemnormális őrjöngő fenevad lesz belőle. Kívülállók meg értetlenül állnak, hogy miért mandínerezek azon egyfolytában, mit hazudjak, hogy lehetőleg kisebb legyen a balhé, mért dugdosom az épülő motorokat, mért nem viszem „haza” (legutóbbi rejtekhelyemről ezért lettem kirúgva). Ja, váláskor ez meg ütőkártya a kedves feleségem kezében, mert persze ő sok mindenről tud, amiről apám nem, és gátlástalanul beszámolna róla a Főnöknek. A következményekkel sose törődött. Se ő, se apám. Persze lehet, hogy csak én vagyok a hülye, hogy meg akarom védeni anyám meg a gyerekeim életét, és tűröm a tűrhetetlent. Mert talán rájuk még szükség van. Bár azt hiszem, a legbölcsebb az lenne, ha fognék egy hatlövetű kézi ágyút, úgyis hatan vagyunk. De hát ugyanúgy röhögve dörgölik az orrom alá, hogy beeeee, mánemtehetedmeeeeeeegmerottvannakakölkeidbeeeeeeeeeeeeésmivanhanemdöglenekbelebeeeeeeeeeeee.

Fekete – fehér – igen – nem. Színek, talánok, talányok.

Csillagok Háborúja. A diákom a sötét oldalnak drukkol, mert azok olyan erősek. (Simán beállna Sith-nek. Szorongó, elnyomott, letaposott, annyira, hogy epilepsziás lett.) A köztársaságiak olyan nyámnyilák. Ezt mintha láttuk volna már élesben, nem is egyszer. Tömegek állnak be egy erősnek tűnő pajzs mögé, az arctalan tömegbe. Hitler. Sztálin. Napóleon. Vörös Khmerek. Szaddam Huszein. Kim Dzsongun. Már tudjuk, ki mit akar a környékünkön. Tényleg, tudjuk, vagy tudni véljük? Azt mondják, két évünk van rá, hogy kitaláljunk valamit, különben nem lehet megmenteni a Földet. Poén: már 20 éve tudom, mit kéne tenni. Kit érdekel? Egy darab szar vagyok. És tenni valamit nem kényelmes dolog, márpedig a kényelem az első, és ha azt veszélyezteti valaki, akkor jól ellehetetlenítik, hogy legközelebb senkinek eszébe se jusson kinyitni a pofáját, beleugatni a nagyok dolgába. Utánunk az özönvíz, de szó szerint. Még a Mesterem is azt mondta, ő ezentúl csakis arra fog koncentrálni, hogy jól érezze magát. Pedig nem ezt tanultam tőle. Úgyhogy tényleg nem tudom, jó ember vagyok-e. Egyet tudok: elegem van. Mindenből. Ha tehetném, a lehető legkisebb szarral szállnék ki ebből a k.va szar játékból (azért a grafika ott van a szeren). De nem lehet. A legkisebb szar is összecsap a fejem fölött. Pedig nincs is értelme, hogy leírtam ezt a szart.

Fekete. Fehér. Igen? Nem. Színek. Talánok. Talányok…
  • Yamina
  • Vidék
  • Yamina
  • Vidék
Hozzászólnál? Jelentkezz be...