Cseh-turné + Stelvio - 5. nap (2. rész)

Újabb dilemmám akadt a kolostor után, amit rövid töprengés után rövidre is zártam. A tervezetből vissza volt még két kastély, de már a könyökömön jött ki a sok kultúra, úgyhogy inkább a déli hegyek közé vetettem be magam, ha már úgyis egy határmenti túrát terveztem.

Kezdtem megéhezni. Volt még nálam némi nápolyi, de már azt is undorral nyammogtam, szívesebben ettem volna a szokásos szalámis szendvicseimet, de ehhez bele kellett volna botlanom egy boltba. Amíg kaja után kajtattam a hegyek között, barátkozni próbáltam egy csapat bambival, de csak kiöltött nyelvvel fleóskodtak velem.

Sok tíz km után Železná Ruda-ban végül lefordultam egy kútra, és teletömtem magam egy hatalmas szendóval. Amilyen a formám, innen 300 méterre megpillantottam az első boltot, ahol fel is tankoltam a készletet.

A lelkem szomjazta a kihívást jelentő szakaszokat. Már nagyon a Stelvio körül forgott minden gondolatom, ezért beállítottam a naviban az általam legsilányabbnak vélt erdei útvonalakat. Ez az útfelület fogadott mint a cseh utak legalja (macskaköves kép). Amikor megláttam a minőségét, csak annyi jutott eszembe, mint édesanyámnak(!), amikor 12 évesen Háry Jánost alakítva belesült a kb. hét mondatnyi míves káromkodásba, de végül legalább annyival ki tudta magát vágni a nagy lámpaláz közepette, hogy: "a szentségit!"

A következő képet igazából a hölgyvezetők kedvéért készítettem, bár tény, hogy a megálláskor még eszemben sem volt ennek oktató jellegű felhasználása. A lényeg: ha mindenki a fizikai adottságainak megfelelő motort választana magának, nem kéne a parkolásra is rágörcsölni. A túráimon mindig ott és úgy állok meg, ahogy kedvem tartja. Egy motor eszköze a túrának, nem kerékkötője, ő van értem, és nem fordítva.