Cseh-turné + Stelvio - 3. nap (1. rész)

Írta MoncA a MoncA blogja blogban. Megtekintés: 109

A reggeli kávé után Cseh-Svájc felé vettem az irányt. Elsőként egy kápolnába botlottam, melynek eredeti földútja két ősfás sor között vezetett fel.

Továbbhaladva egy rommá tört és kiégett útszéli autó emlékeztetett rá, mily múlandó is az élet.

A következő képeken tessetek szépen figyelni az útfelületeket!

Mindenféle "nóném" alsórendű utakon haladva sem találtam fogást a minőséget illetően. Erről anno írtam már a dél-cseh túráimmal kapcsolatban, de most megtapasztalhattam, hogy igazából tök mindegy, hogy Csehország mely részén gurulok, a cseh utak bizony már rávernek az osztrák flaszterre is (erről majd egyébként külön is írok egy bejegyzést).

Szóval megérkeztem a természetföldrajzi látnivalóim leggrandiózusabb helyszínére, a Pravčická brána azon pontjához, ahonnan már csak gyalogosan lehet felmenni a méltán ismert Falkennest épületig, valamint a sziklahídig. Innen sem lett volna piti a gyalogtúra, de minden szinten tiltott a túraút kezdetének környékén a megállás, így a hivatalos parkolótól közel 3,5 km-t kellett volna nyomni hegymenetben, teljes menetfelszerelésben, hátizsákkal.

Még így is sokat vacilláltam, hogy mi legyen. Az időbe belefért volna, de mivel a parkoló már délelőtt fullon volt, le is zárták, az ennek megfelelő emberáradat meg csak úgy hömpölygött felfelé (én meg ugye utálom a tömeget, meg persze a durva gyalogos emelkedőket is), ezért szomorú szívvel, de búcsút intettem a legfőbb programomnak.

Igen, tudom, puhány vagyok!

Nem fogom annyiban hagyni a dolgot, egyszer mindenképpen visszatérek.

DSCF0774.JPG DSCF0776.JPG DSCF0778.JPG DSCF0780.JPG DSCF0784.JPG DSCF0786.JPG DSCF0788.JPG DSCF0791.JPG DSCF0793.JPG DSCF0795.JPG
Szegecs és Vidék kedveli ezt.
Hozzászólnál? Jelentkezz be...